Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-26 / 121. szám
1993. május 26., szerda —I■■■■■ GAZDASÁG l^^BflHBHHHHMH Kelet-Magyarország 13 Kubaiorosz üzlet Havanna (MTI) — Háromnapos havannai tárgyalásaik után a Vlagyimir Su- mejko első miniszterelnökhelyettes vezette magas szintű orosz glfcdasági küldöttség és kubai partnerei megállapodást kötöttek arról, hogy megkísérlik feljavítani a két ország közötti, erősen megtépázott gazdasági kapcsolatokat, illetve memorandumot írtak alá, amely a kubai cukor és az orosz olaj közvetlen árucseréjének megújítását célozza. A tervezett orosz intézkedések szigorúan kereskedelmi alapon — üzemanyag-, növényvédőszer- és alkatrészexport útján — kívánnak hozzájárulni a kubai cukoripar fejlesztéséhez, miközben — írja a Reuter — ugyanennek az iparnak továbbra is Moszkva marad a legnagyobb vásárlója. Kuba és Oroszország között még jelenleg is érvényben van a kőolaj és a cukor cseréjére vonatkozó megállapodás. Ept azonban az idén már igen erősen akadályozta a gyengébb cukortermés, amelynek viszont a kedvezőtlen időjárás mellett az egykor megszokott orosz alkatrészek, üzemanyag és permetezőszerek hiánya is okozója volt. A szerződés szerint az idén 1,5 millió tonnányi nyerscukor ellenében Oroszország 2-3 millió tonnányi kőolajat szállítana hajón a szigetországba. Lionel Soto kubai alelnök szerint a 100 milliárd dollár összértékű cukoripar számára igen hasznos lesz, hogy alkatrészekhez juthat az orosz gépipartól. Tervezik növényvédőszerek közös gyártását is. A tárgyalásokon a többi témától függetlenül szó esett a kubai atomerőmű jövőjéről is: ezt Havanna orosz részvétellel kezdte el építeni Cienfuegos közelében, ám eddig még nem készült el. Soto elmondta, hogy országa a munkák befejezésére egy harmadik partnerhez szándékozik fordulni — e partnert már jelenleg is keresik. Lebegő árfolyam Budapest (MTI) — Egy év alatt a forint 12,5 százalékot veszített értékékéből a svájci frankkal szemben, míg a spanyol pezetához viszonyítva 9 százalékkal felértékelődött. Ez a Magyar Nemzeti Bank hétfői árfolyamtáblájából derül ki, ha azt összehasonlítjuk az egy évvel ezelőttihez. Eszerint a forint például a német márkához képest 10,7, a schillinghez viszonyítva 10,9, az amerikai dollárhoz mérve 11,4 százalékkal, az angol fonttal összehasonlítva pedig 5 százalékkal értékelődött le. Az említett időszakban négy alkalommal értékelték le a forintot a konvertibilis valutákhoz képest: tavaly júniusban 1,6, szeptemberben 1,9, az idén februárban 1,9, márciusban 2,9 százalékkal. Ennek ellenére a forint több európai valutával szemben felértékelődött. Panaszok a tejátvételre Nyíregyháza-Mátészal- ka-Rakamaz (KM - GB) — Az Agrárkamara Tejtermelői Tagozata három helyre hívta össze az elmúlt napokban a községek tejtermelőinek képviselőit, hogy megtárgyalják a termelőket foglalkoztató legfontosabb kérdéseket. A megbeszélések — amelyeket a nyíregyházi, a mátészalkai tejipari vállalatnál, valamint a rakamazi termelőszövetkezetnél tartottak — témája elsősorban a termelői nyerstej minőségvizsgálata, a mintavétel rendszere, annak szabályossága volt. A megyében a községi tejbegyűjtők, a tejcsamokok szinte kivétel nélkül vállalkozásba vannak adva, így ahány ház, annyi szokás a tej átvételében. A gondok között a legtöbb termelői képviselő azt említette, hogy vannak tejbegyűjtők, akik párolgás címén akár 2 százalékot is levonnak az átadott mennyiségből. Ez, mint a tejipar képviselői is kijelentették, nemcsak indokolatlan, hanem szabálytalan is. Egy másik gyakori probléma: a mintavételnél nincs jelen a termelő, aki így kétségbe vonja a minőségi vizsgálat eredményét. Ennek, mint elhangzott, gyakran bizony alapja is van. Éppen ezért döntés született a termelői tanácskozásokon, hogy legyen jelen a termelő valamennyi mintavételnél, s aláírásával igazolja a minta zártságát. Bosszantja a termelőket az is, hogy a kifogástalan tejet termelő gazda tejét a tejcsar- nokos közvetlenül értékesíti. Míg a termelő 15-16 forintot kap literenként, addig ugyanazt a tejet szinte azonnal továbbadják 22-25 forintos áron. Felvetődik a kérdés a termelőkben, ez vajon mennyire szabályos akár közegészségügyi, akár pedig adóhatósági szempontból. Vagyis mi van a számlaadási kötelezettséggel és szerepelteti-e a csamokos bevételei között ezt a plusz árnyereséget? Éles hangon bírálták többen, hogy az év elején meghirdetett tehénkihelyezési akcióból nem lett eddig semmi. Úgy érzik, félrevezették őket. Sokan felvetették, kevés az információ, s az is sokszor csak késve jut el a termelőkhöz a községekbe. Példaként hozták föl, hogy a Földművelésügyi Minisztérium ez év április 9-én jelentette meg a pályázatát a Földvédelmi Alapból történő 50 százalékos támogatás elnyerésére, amelyből a legelők megfelelő hasznosításához, a célnak megfelelő rendbehozatalához lehetett volna pénzt szerezni. A pályázat benyújtásának a határideje viszont április végén már le is járt. E gondok mellett elismerően szóltak többen az Agrárkamara információs tevékenységéről, amelytől a továbbiakban még többet remélnek. A marhalevél május 24-vel történő ismételt bevezetésével egyetértettek a termelők. Ám több új vállalkozó gazdának a rédia kiváltása nagy anyagi terhet jelent. Egy nyírbátori tehéntartónak például, mint azt gyorsan kiszámolta, 50 jószága után már 15 ezer forintban „fáj” a marrhalevél kiváltása. Jó lenne, hangzott a gazdák óhaja, ha most a bevezetéskor, támogatná a kormányzat a rédia kiváltását. Például az állattenyésztési alapból, amelynek feltöltésére úgy is levonnak fél százalékot minden liter tej árából. Lassú a hitelfolyósítás Az első negyedévben csupán 44 millió ECU-t kaptunk meg London (MTI) — A londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az idei első negyedévben mindössze 70 millió ECU értékű hitelt és befektetést hagyott jóvá, ami elmarad a bank 1993-as költségvetésében előirányzott célok időarányos részétől. Az EBRD 1993-ra összesen mintegy 2-2,6 milliárd ECU értékű hitelfolyósítást, illetve tőkebefektetést helyezett kilátásba. Az első negyedévben — a jóváhagyott 70 millióból — csupán 44 millió ECU-t folyósítottak. A hitelfolyósításoknak és befektetéseknek a tervezettnél jóval lassúbb ütemével kiemelt hglyen foglalkozik az EBRD-nek a bank svéd igazgatója, Claes de Neergaard által összeállított jelentése, amely azért is bírálja az intézményt, mert túl sokat — 1992-ben 748 ezer fontot — költött magánrepülőgépek bérlésére, s csak a közelmúltban hozta nyilvánosságra, hogy Párizsban is van egy irodája. Neergaard az elnöke a bank számvevő bizottságának, amely ki fogja vizsgálni a magánrepülőgépek bérlésének ügyét, különös tekintettel arra, hogy a Jacques Attali bankelnök által 1992-ben igénybe vett gépeket miért minden esetben ugyanattól a francia cégtől, az AIR Entreprise-től bérelték. A Neergaard-jelentés szerint a bizottság nem találta kielégítőnek azt a magyarázatot, miszerint a magánrepülőgépek igénybe vételét a „költséghatékonyság,, indokolta, s üdvözölte Áttalinak azt az ígéretét, hogy „a belátható jövőben” tartózkodni fog azok használatától. Vita az orosz jegybankról Moszkva (MTI) — Az orosz központi banknak nem lenne szabad függetlenné válnia, jobb, ha a jövőben is megmarad beszámolási kötelezettsége a parlament felé — jelentette ki Viktor Gerascsenko, a bank vezetője. Hozzátette azonban, hogy a bank nem akarja akadályozni a parlamenttel egyelőre tartósan viszálykodó kormány politikáját. Gerascsenko úgy véli, hogy a jelenleg érvényben lévő — 1990-es — szabályozás, amely a bankot alárendeli a parlamentnek, a központi bank saját elképzeléseivel is egybevág. — A központi bank nem élhet elefántcsonttoronyban — mondta Gerascsenko. — Nem lehet tökéletesen független. Az orosz kormány — nem is titkoltan — el kívánja választani a bankot a törvény- hozástól, mert úgy véli, hogy ha a bank nem alkalmazkodik a kabinet stratégiájához, akkor aláássa a kormány gazdasági reformkísérleteit. A bankot gyakorta éri az a vád, hogy egyre növekvő pénzkibocsátásával gerjeszti az inflációt, és megingatja a rubelbe vetett bizalmat. Á pénzintézet szerint ugyanakkor a kibocsátásra azért van szükség, mert a kormány túlságosan gyorsan költekezik. A bank é$ a kormány mindenesetre igyekszik a lehető legjobban összehangolni tevékenységét — írja a Reuter. A múlt hét végén a hitelpolitika részleteiben egyeztek meg. Gazdasági hírek Kínából Peking (MTI) — A kínai elnök figyelmeztette amerikai kollégáját: legalább 100 ezer amerikai munkahelybe kerülhet, ha a Fehér Ház megvonná Kínától a legnagyobb kedvezményes kereskedelmi elbírálást. A tavaly iá milliárd dollárra rúgó, Amerikával szembeni kínai kereskedelmi többlet hatékony eszközzé teszi Washington kezében a legnagyobb kedvezmény elvének megvonásával való fenyegetést; amellyel az Egyesült Államok elsősorban az emberi jogok tiszteletben tartására, a kereskedelmi forgalom kiegyensúlyozására és a nemzetközi fegyverkereskedelmi normák betartására próbálhatja rábírni az ázsiai országot. Clinton elnöknek június 3-áig kell döntenie a Kínával szembeni kedvezményes elbánás megújításáról vagy megvonásáról. □□□ Kína vitatja a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új eljárással készített felmérésének eredményét, amely szerint a kínai gazdaság teljesítménye a korábbi mérési módszerekkel kapott adatoknak éppen a négyszerese. A fejlődő államokra alkalmazott új mérési eljárás lényege az, hogy a kibocsátott értéket ezentúl nem váltják át amerikai dollárra, elkerülendő az árfolyamváltozások torzító hatását, hanem az úgynevezett komparatív vásárlóerő hazai valutában kifejezett szintjét állapítják meg a reálisabb kép érdekében. Az IMF ennek alapján közzétett múlt heti rangsora szerint Kína gazdasága nem a tizedik, hanem a harmadik legnagyobb a világon az amerikai és a japán mögött. A pekingi külügyminisztérium szóvivője a Reuter hírügynökség kérdésére kijelentette: az IMF-je- lentés alaposan túlbecsüli a kínai gazdaság teljesítményét. A szóvivő szerint Kína továbbra is fejlődő ország s még ahhoz is hosszú utat kell megtennie, hogy a közepesen fejlett térségeket utolérhesse. Szakértői kommentárok szerint az új IMF-eljárás jelentősége elsősorban abban áll, hogy figyelembe vételével alaposan átrendeződhetnek a hivatalos nemzetközi segélyprogramok. □QQ Kínában fontolóra vették a külföldiek számára bevezetett különleges fizetőeszköz megszüntetését — jelentette a hét végén a hivatalos pekingi hírügynökség. A kínai lakosság által használt zsen- minbivel (népi pénzzel) szemben a külföldiektől úgynevezett átváltási igazolást kémek, amelyeket a szállodák, az éttermek és más, külföldiekkel kapcsolatba kerülő elfogadóhelyek alkalmasint keményvalutára válthatnak. A kettős valutarendszer elsősorban a kínai belső piacra termelő nyugati vállalatoknak okoz komoly zavarokat, amit mielőbb szeremének áthidalni. Visszaesett a Suzuki Tokió (MTI) — Japán vezető kisautógyártó cégének, a Suzukinak adózás előtti profitja 3,2 százalékkal mérséklődött az áprilisban zárult pénzügyi évben és közel 200 millió dollárt tett ki. A nettó profit is csökkent 9,6 százalékkal és ez utóbbi mintegy 80 millió dollárt ért el. A vállalat hétfőn közzétett adatai szerint a gépkocsik hazai és külföldi értékesítése egyaránt visszaesett az 1992-es pénzügyi évben, a motorkerékpárok piaca viszont lendületesen, 18 százalékkal bővült. A japán autóipari vállalat arra számít, hogy az idei pénzügyi évben nagyjából a múlt évihez hasonló nagyságú jövedelmet fog elérni. Árfolyamok Tőzsde Index május 25.: 739,17 (+1,38) Hivatalos árfolyamok hhhmhb Érvényben: 1993. május 25. Valuta Deviza Kanadai dollár 69,02 70,42 68,97 69,31 Pénznem Vétel Eladás Vétel Eladás Kuvaiti dinár 290,21 29531 291,11 292,49 Német márka 53,81 54,77 5455 54,79 Angol font 134,30 137,10 134.43 135.13 Norvég korona 12.7! 12,95 1235 12,91 Ausztrál dollár 60,43 61,67 61,97 62,27 Olasz lírai 1000) 59,10 60.38 59,12 59.44 Belga franki 100) 261,04 266.30 265.18 266.34 Osztráksc.( 100) 765,15 778,74 775,31 778,71 Dfekorona 14,91 14,30 14,15 14.2! Port.esti 100) 56.57 57,67 56.85 57,13 Finn márka 15,73 16.13 15,82 15,92 Spanyol pes.f 100) 70,47 71,99 7157 . 71,95 Francia frank ,, 15,97 16,25 16,16 16,24 Svájci frank 59.26 60,34 60.35 60.63 Holland fonni 47.98 48.84 48.61 48.83 Svéd korona 11,88 12,14 ti,89 11,95 ír font 131,10 133,70 132.54 133,18 USA dollár 87,40 88.96 87,66 88.06 Japán jen (100) 78,43 79,63 78,78 79,08 SCU 105,25 10721 106,36 10656