Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-04 / 102. szám
1993. május 4., kedd HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 KGST-piac Vásárosnaményban. A hirtelen jött tavaszi kánikula rányomta a bélyegét a bizniszre: az utóbbi napokban csak lézengtek az eladók és vásárlók egyaránt Harasztosi Pál felvétele Nagy forgalom, kis haszon Beszélgetés Petrus Istvánnal a Nyírbau Útépítő Kft. talpon maradásának titkairól Az útépítés mellett a kisebb munkákat is megbecsülik Balázs Attila felvétele Balogh József Nyíregyháza (KM) — Az utóbbi két-három évben sor* ra omlottak össze a megyében nagy kivitelező szervezetek, s már-már feltűnő, ha viszonylag stabilan működik valamelyik. Ilyen a Nyírbau Útépítő Kft. Ügyvezető igazgatójával, dr. Petrus Istvánnal a talpon- maradás titkairól beszélgettünk. A cég értéke — A Közúti Építő Vállalat jogutódjaként jött létre a kft. 1991. június elsejével, a korábbi cég abszolút jogutódjaként egy osztrák partnerrel, aki többségi részesedést szerzett. Tagjai a kft.-nek azok az önkormányzatok, ahol telephelyeink vannak. Ilyen telephely van Nyíregyházán, Kisvárdán, Mátészalkán és Fehér- gyarmaton. Az átalakulás sem a mára jellemző módon ment végbe, hogy elkótyavetyélik a vállalatok vagyonát, hanem egy tőkeerős vállalkozás jött létre. A vagyonértékelés teljesen megalapozott volt, és hűen tükrözte a cég értékét. Tulajdonképpen ez az oka annak, hogy képes volt a kft. átvészelni azt az időszakot, amikor az adóssághullám rengeteg céget fizetésképtelenné tett, eltörölte a föld színéről. □ A tönkrement cégek egy része arra hivatkozott, hogy kintlévőségeik miatt verték meg a dobot felettük. Önöknek nem tartoztak? — Volt olyan időszak, amikor nekünk is 250 millió forint kintlévőségünk volt, s hogy ezt meg tudtuk finanszírozni, az a megalapozott átalakulásnak köszönhető. Nagy érték, hogy meg tudtuk őrizni azt a szellemi kapacitást, ami a céget korábban is jól működővé tette. Amikor az átalakulásunk történt, én feltételként szabtam, hogy azoknak az embereknek perspektívája legyen, akik a cég imázsát adják, mert a megfelelő pontosságot, minőséget ez biztosítja. Egyben a vállalat □ Önök nem akartak kisebb szervezeteket létrehozni? — Az átalakulásunk előtti időszakban itt is megjelentek azok a törekvések, hogy kis szervezetekre kellene szétbontani a vállalatot, de én akkor is zsákutcának tartottam, és nem engedtem, hogy ez bekövetkezzék. Mert ezek mind a kü- lönérdekek érvényesítését, tehát a szétbontás folyamatát indították volna el. Szerintem a piaci körülmények változásai miatt egyik oka volt a nagy építőipari szervezetek összeomlásának az, hogy a külön érdekek megtették a motivációjukat, és ez egy pótlólagos tőkeigényt is támasztott, és ezáltal gyakorlatilag romlott a finanszírozási gazdálkodási helyzete a cégnek. Ezeknek a törekvéseknek akkor én nem engedtem, sikerült egyben tartani a vállalatot, sőt ezzel az átalakulási folyamattal erősödött is. Most minden termelő szervezetünk piacorientáltan működik, és megfelelő eszközökkel rendelkezik a végrehajtáshoz. □ Az elmúlt évek nem kedveztek a megrendelők pénztárcájának sem. Volt-e lehetőségük az eszközök szintentartá- sára? — Nemcsak volt, hanem igen sokat léptünk előre: 1992-ben 130 millió forintot fektettünk különböző termelő eszközökbe. Ezek nagy része gépi eszköz volt, a technika fejlesztését, a szállítóeszközök, építőipari gépek műszaki színvonalának növelését jelentették. Az idén hasonló ütemben, sőt nagyobb mértékben 230 millió forintot ruházunk be, ezzel két új aszfaltkeverő üzemet létesítünk, és földrajzilag is kiterjesztjük tevékenységünket. Azzal, hogy Füzesabonyban létesítünk egy aszfaltkeverő üzemet, gyakorlatilag az M3-as autópálya teljes nyomvonalát lefedjük keverőtelepeinkkel. Talán jellemző, hogy egy év alatt megkétszereztük teljesítményi volumenünket, tehát nem a kis forgalom nagy haszon elvét alkalmaztuk, hanem a nagy forgalom kis haszon elvet, és a jó minőséget, úgy, hogy 1992- ben 2,1-szeresét termeltük mint korábban 11 százalékkal kisebb létszámmal. Ezzel együtt majdnem két és félszeresére emelkedett az egy főre jutó forgalomteljesítmény, ami úgy gondolom nem rossz. □ Milyen megrendeléseik vannak? Mert a nagy beruházásoknál nem az Önök neve olvasható... — így látszik kívülről. Itt van például a cigándi híd, amelyik kivitelezését a Sta- bach Hungária nyerte, mert abban a csoportban, amelyikben indultunk, ő volt a vezető cég. De az útépítés és a hídépítés nagy része a mi megbízásunkban fog megvalósulni. Ezzel azt akarom mondani, hogy versenyképesebbek lettünk olyan műfajokban is, olyan kivitelezési dolgokban is, amelyikben korábban nem jöttünk szóba. A cigándi híd mellett az önkormányzatok megbízásából több útépítési feladatunk van, most hirdetik ki az útalap terhére megvalósuló feladatokat, amibe 130 milliós értékű munkát nyertünk. Többek között benne van aikisari Tisza-híd felújítása, valószínű mi kapjuk a tiszafüredi híd felújítását, s 1 milliárd körüli a rendelésállományunk a gázépítésben. Az idén körülbelül 1,8 milliárd értékű forgalmat fogunk lebonyolítani, és ennek 70 százaléka megrendelésekkel már le van fedve. Esély az M3-asra □ Lát-e esélyt arra, hogy elnyerik az M-3-as építését? — Feltétlenül. Természetesen nem egyedül, hanem francia, német, osztrák és magyar partnerekkel tagjai vagyunk egy csoportnak, amelyiknek igen nagy esélye van a tender elnyerésére. □ Lenne-e hozzá ilyen lekötöttség mellett kapacitás? — Az igazság az, hogy a ma rendelkezésre álló emberi, szellemi és gépi kapacitással a mai rendelésállomány háromszorosát is el tudnánk végezni. A pályázat elnyerése pedig azzal is járna, hogy újabb eszközöket és embereket kellene beállítanunk a termelésbe. Tehát a cég képes lesz a megnövekedett feladatokhoz felfejlődni.-------------Tárca— n okkal jobban becsüli, ér- kj tékeli, szereti és óvja az ember azt, amiért maga dolgozott, küzdött meg. Ha viszont beleül a „készbe”, sohasem tanulja meg, mi a munka. Na, aki ezt kitalálta, vagy nagyon irigy volt, vagy ezzel vigasztalta magát. Ez a felismerés akkor hasított belé, amikor a tavaszi kánikulában kis családjával kirándulni indult. Már előre élvezte a napsütést, a vízpartot, a néhány órányi pihenést, a csendet, a nyugalmat, amikor a lábszárközépig érő sárban egyszer csak megadta magát a kocsi. Hosszas taszigálás, nógatás és erőlködés után végül nyakig csatakosan értek célba — gyalog. A cuppogó sárban, bandukolás közben pedig szakítottak egy kis időt arra is, hogy megállapítsák: talán mégis jobb lett volna, ha otthon maradnak. Hogy vigasztalódjon némiképp, rágcsálni kezdte a hazulról hozott császárszalon- nás zsemlét (legalább az jó volt!), amikor halk zümmögés ütötte meg a fülét. Csak nem egy darázs? — gondolta, de mire a darázsig jutott, s fejét is a hang irányába fordította, a pompázatos terepjáró masina már alapjáraton pontyögött. A teteje nyitva, ahogy kell így nyárelőn, a benne ülő két, alig huszonéves forma lány pedig láthatóan már azon tanakodott, jó lesz-e itt, vagy menjenek kicsit odébb. Nekik et volt a legnagyobb gondjuk. Nem pedig az, miként fognak viszszafelé átkecmeregni a sártengeren. Elvégre azért jöttek a dzsippel. Na, ez a két lány se kapálta kérgesre a tenyerét, míg ösz- szejött a csudagép ára — gondolhatta volna hősünk, de egészen más járt a fejében, ahogy a fesztelenül csevegő, vidáman kacarászó fiatalokat elnézte. Irigykedett. Ezt őszintén be is vallotta magának. Persze, még most is nagyon büszke volt arra, hogy végzős egyetemista korú álmai autójára külső segítség nélkül sikerült összerakosgatnia a pénzt. Csak azt nem bírta felfogni, miért van, hogy egyesek kevesebb munkával többre viszik, míg mások évekig gürcölhetnek a majdnem semmiért. Hazafelé leszakadt a lökhárító. Másnap reggel két órával korábban kelt, hogy munka előtt még beugorhasson az autószerelőhöz. Este pedig telitankolta a kocsit és vendéglőben vacsorázott. Borravalót is adott. Elvégre egyszer élünk! A fenébe... Cservenyák Katalin Egyszer élünk Igencsak elhúzódik a mátészalkai 11. Rákóczi Ferenc Kórház bővítése. Az új diagnosztikai és sebészeti épülettömb 1986-ban kezdődő építési munkái 1,5 milliárd forintos költséggel 1994 májusára fejeződnek be Balázs Attila felvétele Döntés és háttér Kováts Dénes j j ol csendesen, hol sze- mélyeskedő vitáktól sem mentesen zajlanak az önkormányzati ülések megy eszerte, a személyi kérdések esetében forrósodik fel leginkább a hangulat. Ennek—jóval túl a tanulóidőn is — nemegyszer tanúi lehetnek a jelenlévők. Azt, hogy mi munkál a háttérben, többnyire csak a bennfekte- sek tudják: egyéni, csoport- és pártérdekek egyaránt mozgatórúgói a harcnak. Sokszor a lobbyzás következménye az, kit milyen posztra neveznek ki, másszor gond nélkül lehet valaki befutó. Érdekes jelenség, s már a nyomásgyakorlás egyik eszközének tekinthető: bizonyos döntések előtt szervezett bevonulások (vonultatá- sok?!) szemtanúi lehetünk az üléseken. Hol szülők és tanárok, hol a nyugdíjas klub tagjai, hol mások jelennek meg, hitet téve egy-egy személy, érdekcsoport mellett. Sajnos ez gyakran torkollik személyeskedésekbe, esetenként az ellenfél lejáratásának szándékába. Holott lehet, hogy mindkét (vagy több) pályázó is alkalmas bizonyos szempontból, csupán azt kell eldönteni, melyiküket célszerűbb választani. Ez azonban nem egyenlő azzal, hogy — ha csak képletesen is — kést döfjenek a másik hátába. S a néphangulat bizonyára nem hatástalan a képviselők szavazására. A munkahelyeken, közintézményekben bizonyára mindenkinek megvan a maga jelöltje. Vagy azért állnak ki mellette, mert elégedettek a jelenlegi (volt?) vezető munkájával, vagy azért, mert némi nyomás hárul rájuk: jobb, ha így tesznek... Ez persze nem jelenti azt, hogy fújjolni kell, ha a másik neve elhangzik. Nem az ellen vagyok, hogy kinyilvánítsuk véleményünket, hiszen ez a demokráciákban természetes dolog. Csupán hamis felhangnak érzem, amikor erősen érződik: nem spontán kezdeményezésről, hanem kivezénylésről (ne adj Isten: megfélemlítésről) van szó. Kommentár A kulturális híd Bodnár István 5 zorgalmasan készülődnek megyénk hivatásos és amatőr művészeti csoportjai, hogy külföldi meghívásoknak eleget téve képviseljék hazánk kultúráját Amerikától Görögországig. Külön öröm, hogy művészeink, amatőr táncosaink, kórusaink nemcsak távoli földrészekre utaznak, hanem rendszeresen ellátogatnak a szomszéd országokba is. A Móricz Zsigmond Színház művészei például a hétvégén Szatmárnémetiben, majd Rimaszombaton lépnek színpadra, a Primavera balettcsoport Ungvárra, a Cante- mus kórus Szlovákiába, a kisvárdai énekesek pedig Erdélybe készülődnek. Elmondható, a kapcsolatok is egyre inkább kétoldalúak, kölcsönösek. Néhány hét múlva kezdődik például a kisvárdai Határon Túli Nemzetiségi Színház Fesztivál, amelyre az idén a korábbinál is több magyar- nyelvű társulat látogat el. A napokban nyitotta meg kapuit a sóstói éremművészeti tábor is, amelyen szintén rendszeresen vesznek részt külföldi művészek is. Az idei tábor életét színesíti, hogy hét, korábban itt járt szlovák szobrász műveiből nyílik május 8-án tárlat a nyíregyházi Városi Galériában, amelynek megrendezésében, szervezésében a kör- möcbányai éremmúzeum és a pozsonyi képzőművészeti szövetség is részt vesz. A kiállításra egyébként a szlovák alkotók is eljönnek. Jó érzés ilyen és hasonló rendezvényekről hallani manapság, amikor éppen a szomszédos országok között nem e legfelhőtlenebbek a kapcsolatok, sok a gyanakvás, a meg nem értés. Talán némileg változtathatnak ezen a művészek is, s a művészet most továbbra is híd lehet az országok között.