Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-15 / 112. szám
1993. május 15. 5L Q&fet-íMagyarország hétvégi melfékfete 1 5 Tábor a szőke Tisza mentén Vihar — szélfúvás nélkül Balogh Géza Vannak falvak, ahol szinte sohasem áll meg az ember. Mint mondjuk Ján- don. Tipikus útifalu, Bereg legnyugatibb csücskében. Na- mény után alighogy átmegyünk a Tiszán, máris Ger- gelyiugomyán vagyunk, s mire észbekapunk, már át is suhantunk Jándon. A suhanás persze csak képletesen értendő. Kocsord után ugyanis talán éppen e faluban számolhatjuk össze a legtöbb kanyart, így aztán az autósnak igencsak figyelnie kell, hogy baj nélkül átjuthasson Jándon. Bámészkodás, nézelődés kizárt, arra meg nem is gondol, hogy leállítsa az autót, s bekukkantson a kis, kacskarin- gós utcácskákba. Igaz, ott amúgy sem látna sok érdekeset. Legfeljebb néhány vén diófát, öreg epret, körtefát. A lakások azonban szinte kivétel nélkül az árvíz után épültek. A negyvenkilences meg a hetvenes áradás után. Ám a főutcán! Ott azért még sorjáznak a nagy, „kűlábas” házak, a beregi népi építészet gyönyörű alkotásai. S hát a kertek! Bizony egyszer azok is megérnének egy külön misét. Itt-ott persze almás is feltűnik, de a szilvások...! Valóságos erdőt alkotnak azok. Nem is olyan régen kint a határban is rengeteg volt a szórványgyümölcsös, tele ősibbnél ősibb fajtákkal. De aztán itt is jött a kollektivizálás, s megpecsételődött a lankák sorsa. Milyen jól jönnének pedig most ezek a gyümölcsösök. Megélni ugyan nem lehetne belőlük, de az ott megtermett gyümölcs valamicskét csak enyhítene a jándiak anyagi gondján. Mert ezt a települést is elérte a nagy munkanélküliség, mind több forint hiányzik a jándiak pénztárcájából. Az alig több mint ezer lelket számláló faluban ma százhatvan embernek folyósítanak munkanélküli-járulékot, s további harminc személy kap jövedelempótló támogatást. A munkanélküliek, a segélyben részesülők nagy hányada a cigányok közül kerül ki, akiknek számaránya ma eléri a faluban a negyven százalékot. — Rengeteg gond forrása a szegénység, de nyugodtan kijelenthetem, a mi cigányságunk többsége, legalább kétharmada rendes, becsületes életet él — mondja Baka István, a falu jegyzője. — Az, hogy nincs munkájuk, nem elsősorban rajtuk múlik, de a bajok orvoslásából nekünk is részt kell vállalnunk. Mint az őslakosok gondjainak enyhítésében is. Sokszor, sokan megírták már, a beregi táj csodálatos, de az itt élő ember kíváncsi az ország más tájaira is. Csakhát a pénz, a költségek... Gondoltak tehát egy merészet a jándiak. Ha már a felnőttek közül oly kevesen vállalkozhatnak egy kiadósabb országismerkedésre, legalább a gyermekeiknek adassék meg ez. Cseretábort szerveztek hát az általános iskolában. — Egy huszonöt fős tábort alakítottunk ki tavaly nyáron két tantermünkben — kapcsolódik a beszélgetésbe az iskolaigazgató, Szalay Kálmán. — A máltai szeretetszolgálat adta az ágyakat, a matracokat, a falu pedig felépítette a vizesblokkot, a kézilabdapályát, s már fogadhattunk is két pesti csoportot. Cserébe mehettek a mi gyermekeink is, ismerkedni a fővárosunkkal. A cserének akkora volt a sikere, hogy az idén nem is tudjuk még, miképpen tudjuk majd kielégíteni az igényeket. A Bereget ismerők természetesen csöppet sem csodálkoznak a hatalmas érdeklődésen. A Tisza itteni szakasza ugyanis párját ritkítja. Nem nehéz megjósolni, hogy a ján- di porond hamarosan vetekedni fog a szomszédos gergelyi strand népszerűségével. Áz önkormányzat már megtette az első lépést, hogy vendégfogadásra alkalmasabbá tegye a környéket, megépítettek egy kövesutat a folyóhoz. Most törik a fejüket, hogyan lehetne hasznosítani az árteret, de előbb tisztázni kell a földtulajdon össze- kuszálódott szálait. Ezzel már el is értünk a jelen egyik legtöbb vitát kiváltó esemény- sorozatához. Jándon tulajdonképpen már két évvel ezelőtt megindult az egyéni gazdálkodás, de az igazi földrendezésre az idén kerül sor itt is. Ha végleg rendeződik a föld sorsa, olyan Hétköznap délben A SZERZÓ FELVÉTELE hetven-nyolcvan család kezdheti el a gazdálkodást, de csak öt-hat família lesz az, mely tekintélyes, negyven-ötven hektár birtokába jut. Ami szinte már biztos, az idei tavaszon vagy negyven család fog vetni, s ha a földkiosztó bizottság időben tud dönteni, követheti még őket további harminc-negyven család. Ugyan még az első licitre sem kerülhetett sor, de tizenöten már nyilat húzhattak, így döntve el, hol vehetik igénybe az ideiglenes használatra szánt földdarabot. — Az emberek nagy többségének a föld azért kell, hogy a jószágait etethesse — magyarázza a polgármester, Ka- kuk Bertalan. — Nálunk ugyanis még él a jó beregi szokás, igen sokan tartanak tehenet, bikát, borjút. Igaz, a negyedszázaddal ezelőtti időkhöz képest keveset, azért így sincs szégyenkeznivalónk. Az elmúlt években sok bajra talált orvosságot a jándi önkormányzat, ám a feladataik sem kevesek. Az idén harminc- millió forintból gazdálkodhatnak, s ezen felül tizennégy- milliót kaptak a gázprogramjuk megvalósítására. A hatalmas csövek már megérkeztek, hamarosan kezdődhet a munka. Legalább ilyen fontos az új szolgáltatóházuk megépítése. Abban kap majd helyet többek között a posta, a fodrászműhely, a rendőr, s aminek a legjobban örülnek, az orvosi rendelő. Természetesen műszerekkel, berendezésekkel. Balogh József A kocsikaraván meglehetősen hosszú, a megtenni szándékolt út is hosszabb a térképen kiválaszthatónál. Azt javasolta a környék képviselője: ne sajnáljuk azt a pár kilométert, nézzük meg milyen tájtól, milyen településektől sajnálják Pesten, Debreceben, hogy akadt egy kormány, amelyik rövidíteni akarja a távolságot. A képet látványtervező sem lett volna képes a valóságosnál sokarcúbbá varázsolni. Gulá- cson a gáznak kimélyített árkok, a határban fél kilométeren belül tehénnel szántó, arrébb Aróval boronáló, szomszédjában Rába-Steigerrel szántó és boronáló ember nyeli a port, pedig csak néhány napja maradt el a felhő az égről. Hete és Fejércse szegénységét magunk mögött hagyva Barabás és Gelénes között térképet terítenek elénk, s mutatják a valóságot: itt megy majd keresztül az út. Ha hagyják. Mert van körülötte akkora vircsaft, hogy a szegény Be- regben élők már rémülve figyelik az újságokat: vajon ma ki akarja óvni őket, az egészségüket Pesten, Sopronban, akinek fogalma sincs hol és hogyan élnek, mert annyi fáradságot nem ér, hogy oda is menjenek. A sok autó utasa a leendő autópálya miatt érkezett oda. A címe sajtótájékoztató lett volna, hogy az aggódó pesti lapok is megismerhessék a valóságot, meg az emberek véleményét, de a hangoskodók közül mindössze egy vette a fáradságot. És az Allgemeine Zeitung. Mert ők érzik Németországban, mit jelenthet egy út ennek a tájnak. A házigazda, Daróczi Pál polgármester ilyeneket mondott: „Az itt élők igenis hisznek abban, hogy egy autópálya, amely bekapcsolná az ország vérkeringésébe a beregi térséget, javítaná az itt élők megélhetését. Köszönjük a zöldek nagyfokú aggódását, de tudunk mi magunkra vigyázni. Úgy szeretnénk már valami ellen védekezni, ami káros a környezetre, ami abból áll, hogy van út, vasút, vízi út, telefon, turista, esetleg nyugati befektető.” És azzal folytatta továbbra is a kömyeztvédőknek címezve szavait, hogy ott, ahol ők élnek tele jó vállalkozási lehetőséggel, jól fizető munkahelyekkel, már csak a békabrekegés, a gólyakelepelés, a bagolyhuhogás hiányzik a boldogsághoz. Ha lesz autópálya, talán eljönnek, ugyanis ma még a rossz körülmények miatt csak az itt élők élvezik a csendet, ami lassan jajkiáltás- *ba megy át. A végére még egy jajkiáltást hagyott: nem akarunk rezervátumban élni. Idézhetném, mit mondtak ott a környezetvédők, de nem lenne korrekt, mert naív álláspontjaikat játszi könnyedséggel cáfolták meg a tervezők, köztük hivatásos környezetvédők. Ám annak a levélnek a szerzőire, akik a környezetvédelmi miniszternek írtak levelet néhány nap múlva, már hivatkozhatok, hisz nekik minden bizonnyal volt idejük aggodalmuk megfogalmazására. Részletek a levélből: „A tervezett autópálya bármelyik barabási nyomvonala szétzúzza e táj kulturális és ökológiai egységét. A beruházástól várt gazdasági fellendülés az autópályák feladatából adódóan nem fog bekövetkezni, a szükséges munkahelyek pedig nem igénylik a környék lakosságának szaktudását. A megye fejlesztését az igényes mezőgazdasági kultúrák terjesztésével, ösztönzésével, a családi vállalkozások és a kisipar támogatásával, a kistérségi kapcsolatokat erősítő infrastrukturális beruházásokkal (akár az úthálózat korszerűsítésével) lehet elérni. Az autópálya megépítése megszüntetné a biotermékek termesztésének lehetőségét, és az egyre népszerűbb szelíd turizmus kibontakozását. Ugyanakkor csak a nagy tőkekoncentrációval rendelkező települések számára hoz újabb növekedési lehetőségeket, szemben a hátrányos helyzetű, kis településekkel, ahol inkább a terhei jelentkeznek.” És most jön az igazi aggodalom értünk. „A Tisza vonalától keletre regisztrált forgalmi adatok szintén nem indokolják autópálya építését. A múlt évben mindössze 6000 tehergépjármű lépte át a határt a volt Szovjetunió felé, és ezeknek három kihasználatlan kapacitású útvonal állt rendelkezésére (4-es, 41-es, 491-es). A fenti tényeket és érveket figyelembe véve kérjük Tisztelt Miniszter Urat, hogy az ország természetvédelmi, kulturális, szociális, gazdasági és külpolitikai érdekeit nagymértékben szem előtt tartva, tekintettel a Polgár utáni autópálya szakasz indokolatlanságára, szíveskedjék az eddigi döntési folyamat felülvizsgálatát kezdeményezni, és az ország természeti értékeinek, nemzetgazdasági érdekeinek, a térség fejlesztési koncepciójának megfelelően határozni.” Magyarul: ne legyen itt autópálya. Polgárig rongálhatja a környezetet, tovább nem. Nincs itt valami turpisság a dologban? Már hogyne lenne. A megyei főépítészt nemrég — valószínű tévedésből — meghívták egy debreceni tanácskozásra, ahol az Akadémiai Bizottság ülésén az volt téma, miért engedik, hogy Szabolcs megelőzze Hajdút. Itt volt kormányülés, lesz repülőtér, épül az autópálya... És ott? Valóban érdekes kérdés: és ott? Ott ki kérte ki a szabolcsi zöldek véleményét, amikor a Hortobágyot betelepítették libával, hogy — már bocsánat a kifejezésért —, de nem kel- lene-e megvédeni a füvet kipusztító libatrágyától? Isten őrizz, hogy valami összefüggést keressünk az Akadémiai Bizottság aggodalma és a debreceni környezetvédők aggódása között. Ők elvből védenek bennünket. Nyugaton is tiltakoznak. Igaz, ott öt kilométerenként futnak párhuzamosan a pályák, s a környezetvédők nem akarják, hogy közé tegyenek egy harmadikat Aki bejárta már autóval Európát, tanúja, hogy például Görögországban a világ legnagyobb kincsei, értékei között számontartott műemlékek tövében futnak az autópályák, mégsem akadályozták a megépítését. De Barabás az ennél is nagyobb kincs. Vigyék Záhony felé — mondják, pedig talán tudják, hogy 3 milliárdba kerülne a környezetében másfél méter mélyen olajjal átitatott talaj kicserélése. Árra nem volna kihasználatlan a 4-es főúttal párhuzamosan épített autópálya. Csak Barabásnál. Vajon valóban érdeke lenne valakinek hobbikertszerű rezervátumba szorítani emberek ezreit? Vajon jó lenne-e bárkinek is, ha élettér híján elköltöznének az emberek, s agresszív gazok vernék fel a környéket? Vajon nem lenne-e sokkal nagyobb a környezeti kár, ha a környezetvédők által jónak tartott lónyai variációt valósítanák meg, hisz ott a szatmár-beregi tájvédelmi körzeten kellene átvezetni, vagy a Tisza felső szakaszával nagyjából párhuzamosan építeni az autópályát? Ilyen kérdésekre van a megye településeiről érkezett megbízható válasz: 228-ból kétszáz Barabást akarja. Ilyen kérdésekre nincs környezetvédő válasz. Nyugaton élő társaik elérték, hogy az italféléket üvegbe és ne műanyagba töltsék, nálunk már a levegőt is abban árulják, ott a freont már nem töltik a flakonokba, mechanikus úton pumpálják ki belőle mondjuk a borotvahabot. f m ez az autópálya A Polgártól errefelé /■ i \ nagyon veszélyes A. jL lehet. Ezért az a borzasztó nagy elhatározás: megmentenek tőle bennünket. Ha belepusztulunk is. Valóságunk közelképben
