Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-12 / 109. szám

1993. május 12., szerda KÖZÉLET Kelet-Magyarország 5 Uj nemzeti kerekasztalt Csurka István a mindennapi politikáról, a gazdaságról, a kárpótlásról, az igazságtételről Balogh József Dombrád (KM) — Csurka István, az MDF országgyűlé­si képviselője május másodi- kán a dombrádi Tisza-par- ton politikai fórum szónoka volt. Röviden beszámoltunk az eseményről, beszédének fontosabb részeiből most bő­vebb tájékoztatót adunk. Bevezetőben a gazdaság helyzetét elemezve azt tartotta legfontosabbnak, hogy in­duljon meg a munka az országban. Ha egyszer úgy­sem tudja a költségvetés hiányát a Világbank által igényelt szintig leszorítani — márpedig nem tudja, mert most pótköltségvetést kell csinálni —, akkor kár ennyit eltagadni a kultúrától, az ok­tatástól, a neveléstől, kár eny- nyit elvenni a beruházásoktól. — Feltétlenül változtatni kell tehát, nem maradhat eb­ben a tespedt állapotban az ország, ez a nép. Nem lehet, hogy ne vegyék igénybe alko­tó erejét. Elméletek küzdelme zajlik, aminek nincs semmi értelme, mert a gyakorlatban egészen más történik. Olyan új rendszerre van szükség 1994- ben, amelyben a népi igények teljesülhetnek. Az MDF országos elnöksé­gének tagja azt hangsúlyozta, hogy a változtatás motorjának a Magyar Utat szánják. A poli­tikus beszédében visszautasí­totta azon vádakat, amelyek túlzott magyarkodással, kire­kesztéssel és az önös érdekek érvényre juttatásával vádolják a mozgalmat. Úgy vélte: tisz­tán és becsülettel nézhetnek a szemébe mindenkinek. Kifej­tette: kirekeszteni nem akar­nak senkit. — Szememre hányták — mondta —, hogy mertem azt mondani:^ levizsgáztatjuk a Magyar Útban a képviselőket magyarságból. Azért mond­tam, mert szerintem ilyenkor a választások idején nem elég hangoztatni, hogy mi is ma­gyarok vagyunk és piros-fe- hér-zöld madarakat röptetni, és elfelejteni azt, hogy a Szent Koronára svájcisapkát akar­tunk tenni, elfelejteni azt, hogy mennyit ártottunk ma­gyar érdekeknek, milyen csú­fos kudarcra akarjuk ítélni a kárpótlási folyamatot, hogy milyen nehezen engedtük át, hogy az egyházak valamit visszakapjanak elvett javaik­ból. Beszélt az országgyűlési képviselő a kárpótlásról, ami­vel sokan elégedetlenek. Em­lékezteit rá, hogyan is kezdő­dött. A kisgazdák szándékára, amelynek megvalósítása, az eredeti állapot visszaállítá­sa lehetetlen lett volna, és pad­lóra küldték volna a gazdasá­got. Végül a koalíció megtalálta a módját, hogy a föld tekin­tetében majdnem teljes kár­rendezést valósítsanak meg. Kivételezni akart a kormány a magyar parasztsággal, mert fi­gyelembe vette szenvedése, kizsákmányoltsága mértékét és megpróbálta valami kü­lönleges elbírálásban részesí­teni. Mi történt ezután? Az ellen­zéki pártoknak nem volt ínyére, azt mondták: nem lehet úgynevezett pozitív diszkrimi­nációt alkalmazni a magyar parasztsággal szemben, mert az állampolgárok a demokrá­ciában egyenlőek. Jogilag ez így van, nem is akart senki jogi különbséget tenni. A köztársaági elnök úr az Alkot- mánybíráság elé citálta, ott pedig kimondták, hogy alkot­mányellenes. Mi lett a követ­kezménye? Az, hogy az új törvény és a hatályba helyezés egy évet csúszott. A változtatást a gyökerek­nél, az alapoknál kell kezdeni. A régi hatalom továbbélését szolgáló kompromisszumokat 1994-ben meg kell szüntetni. Hozzátette: nem érzi termé­szetesnek, hogy a mostani pár­tok újra csak egymás között osztják el a hatalmat. Éppen ezért — mint fo­galmazott — lehet, hogy szük­ség volna újra egy nemzeti ke­rékasztal tárgyalássorozatra. Az is lehet, hogy egy alkot- mányozó nemzetgyűlést kel­lene választani, melyben nemcsak a pártok vehetné­nek részt, hanem a mozgal­mak, így a Magyar Út is, hogy ne kelljen párttá ala­kulni, és mégis meg tudja mutatni az országnak, hogy je­lentős erő. Az igazságtételi kérdésekről kifejtette: 1994 után azok sok­kal kisebb jelentőségűek lesz­nek, mert az idő sok mindent megold. Ugyanakkor úgy vél­te: most már fontosabb volna a közelmúlt bűneinek a végére járni, a törvények kijátszásá­val nagy vagyonokhoz jutotta­kat felelősségre vonni. Teljes listát állít az MDF a választásokon Nyilatkozatot hoztak nyilvánosságra a demokrata fórum megyei szervezetének elnökei A Magyar Demokrata Fó­rum Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezeteinek elnökei május 8-án ülést tartottak, me­lyen foglalkoztak az ország­ban kialakult politikai helyzet­tel és az 1994-es választás kér­déseivel. A két téma megvitatása so­rán határozottan elkötelezték magukat amellett, hogy a választásokat az Alkotmány rögzítette szabályok szerint, a parlament működésének 4 éves periódusát lezárva, 1994 májusában kell megtartani. Állást foglaltak amellett is, hogy a megye mind a tíz kör­zetében jelölteket kívánnak ál­lítani, és teljes megyei listával indulnak a választásokon. A választások során a maguk részéről csak pozitív kampányt tudnak elképzelni és nem hajlandók semmiféle személyeskedésbe, a jelöltek lejáratásával más pártok és szervezetek gyalázkodásába belebocsátkozni. Tisztában vannak azzal, hogy az országos fejlettségi szint mutatóit tekintve a me­gye minden téren az utolsó he­lyen áll, de értékelik a jelenle­gi képviselők azon kemény küzdelmét, mely a kormány fi­gyelmét e térségre irányította, és ennek révén a kormány ki­helyezett ülése, majd a 1071/1991. decemberi kor­mányhatározat révén megin­dult egy olyan infrastrukturá­lis beruházássorozat, terület- fejlesztési program, mely igazán csak ezt követően fog beérni, de megteremti térsé­günk lakossága számára az esélyegyenlőséget az ország­hoz való felzárkózásra. Komoly aggodalommal tölti el a megye MDF szervezete­inek elnökeit az a vita, mely a magyar—ukrán szerződés ra­tifikálása kapcsán bontakozott ki. Felhívja ezért a megye MDF szervezetei elnökeinek testületé a kormányt, hogy a társadalom előtt meggyőzően indokolja meg e szerződés elő­nyeit, vagy szükségességét, s egyben felkéri a parlamenti képviselőket, hogy jelent és jövendőt egybevetve a legjobb meggyőződésük szerint adják le voksukat. Egyetlen szempont vezérel­je őket: A magyarság és a nemzet jövője! Magyar Demokrata Fórum Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Választmánya Társadalmi igény az igazságszolgáltatás Gáspár Miklós kereszténydemokrata képviselő Nyíregyházán tartott előadást Balogh Géza Nyíregyháza (KM) — A múlt hét derekán Nyíregyhá­zán járt Gáspár Miklós, a Ke­reszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciójának he­lyettes vezetője. Előbb részt vett az ötvenhatos megyei for­radalmi bizottság elnöke, a két év múlva kivégzett Szilágyi László emléktáblájának ava­tásán, majd a TIB és a PO- FOSZ szervezésében a megyei közgyűlés dísztermében elő­adást tartott az aktuális kül-, és belpolitikai kérdésekről, vala­mint az igazságtételről. A kereszténydemokrata po­litikus szerint a magyar belpo­litikának két specialitása van. Nincs még egy olyan ország Európában, ahol léteznének az úgynevezett kétharmados tör­vények, amelyek a koalíciós kormányt rengeteg kompro­misszumra kényszerítik. Az ellenzéki pártok nálunk sokkal több joggal rendelkeznek, mint Nyugaton, s élnek is ez­zel. Amikor tehetetlenséggel vádolják a választók a kor­mányt, figyelmeztetett az elő­adó, ezt sohasem szabad fi­gyelmen kívül hagyni. A politikus szerint a mostani helyzet hasonlít az első világ­háborút követő időkhöz. A jö­vő évi választáson sok minden dőlhet el. Többek között az, hogy folytatódhat-e a demok­rácia, vagy jönnek a Károlyi Mihályok, azt követően pedig a Kun Bélák, a taxisblokádok. A másik magyar jellegzetes­ség: a médiák eltökélt ellensé­ges tevékenysége. A magyar sajtó zöme hosszú időn át ki­mondottan a kormány ellen politizált, s ezzel a választók többsége ellen is, akik győze­lemhez segítették a koalíciót. A tévedések elkerülése végett, szögezte le a politikus, a kor­mány nem hűséget vár el a saj­tótól, csupán tárgyilagosságot. Mint az oly sokat emlegetett fejlett nyugati demokráciák­ban. Gáspár Miklós ezt követően tért rá a hallgatóságot talán leginkább érdeklő témára, az igazságtételre. A Keresztény- demokrata Néppárt álláspontja szerint 1956-ban háború, s for­radalom zajlott Magyarorszá­gon, háborús bűncselekmé­nyek történtek, annak pedig szerte a világon súlyos jogkö­vetkezményei vannak. Még az akkori jogértelmezés szerint is háború folyt az országban, rögtönítélő bíróságok működ­tek, emberek százait gyilkol­ták le. Ezt erősítették meg az ENSZ-ben is, ahol a közgyű­lés többször is szovjet fegyve­res intervencióról beszélt, a háborúban elkövetett gaztettek pedig sohasem évülnek el. Mint a képviselő megfogal­mazta, a jelenlegi magyar tár­sadalom előtt megkerülhetet­len a feladat: tud-e történelmi igazságot szolgáltatni. A KDNP két képviselője, Jobbá­gyi Károly, és Gáspár Miklós megpróbálta beindítani az igazságszolgáltatás gépezetét. Előbb a mosonmagyaróvári sortűz körülményeit vizsgál­ták meg, s feljelentést tettek. A vizsgálat során kiderítették, hogy a mosoni városban tuda­tosan mészároltak le több mint száz tüntetőt. A képviselők mindezen té­nyek birtokában tették meg a feljelentést. Az ügyészség az­zal az indokkal utasította el a vizsgálat lefolytatását, hogy akkor több emberen elkövetett emberölés történt, az pedig azóta már elévült. így lehetett megakadályozni, hogy egyál­talán bírósági ügy legyen a tö­megmészárlásból. Túlságosan nem lehetett azonban tiszta az ügyészség lelkiismerete, mert ha meg is tagadta a hivatalos vizsgálat lefolytatását, azért megkezdett egy tényfeltáró vizsgálatot. A keresztény- demokraták azonban ekkor már kiterjesztették tevékeny­ségüket az összes attrocitásra: eddigi vizsgálataik szerint 1956 október 23., és 1957 ja­nuár 19. között húsz sortűz dördült el az országban, ahol minimum félezer ember vesz­tette életét a helyszínen. Az Országháza előtt például het­venen, a honvédelmi minisz­térium előtt huszonöten-har- mincan, Esztergomban tizen­öten, Miskolcon tizenhatan, Tiszakécskén heten, Salgó­tarjánban százharmincnégyen haltak meg. Új fejlemény: a kereszténydemokraták tevé­kenysége nyomán az ügyész­ség kibővítette a vizsgálatot minden eddig felderített sor- tűzre. Miért tartják ennyire fontos­nak majd negyven év után egyesek a gyilkosok megne­vezését, felelősségrevonását? — kérdezhetik sokan, folytatta a kereszténydemokrata poli­tikus. Tudatosítani kell az em­berekben, hogy égbekiáltó gaztetteket nem lehet büntetle­nül elkövetni. Semmilyen esz­me jegyében, hangzott a poli­tikus válasza. Megőrizni a múlt emlékeit Dr. Kávássy Sándor, a Független Kisgazdapárt Sza­bolcs-Szatmár-Bereg me­gyei szervezetének elnöke, országgyűlési képviselő a legaktívabb honatyák közé tartozik, aki gyakran kér szót, hogy elmondhassa a szőkébb, s tágabb pátria legégetőbb gondjait. A múlt héten két parlamenti felszó­lalásával megismerkedhetett már az olvasó, ezúttal két újabb, egy elhangzott, s egy tervezett interpellációját kö­zöljük. Mentsük meg a helységne­veinket Az 1898. évi IV. törvény a Központi Statisztikai Hivatal elnökének irányításával a helynevek közhitelű nyil­vántartására, szakszerű kia­lakítására és gondozására Országos Községi Törzs- könyvbizottság létrehozását rendelte el. Ez a tudósokat is magába foglaló testület fél évszázadon át fejtett ki áldá­sos tevékenységet, és szer­zett történelmi érdemeket a helynévállomány országos méretű rendezésével, rögzí­tésével, közzétételével, illet­ve hosszú évtizedeken át a névváltozási kezdeménye­zések központi folyamatos és szakszerű elbírálásával. Rákosi idejében, az ötvenes évek elején azonban egyet­len tollvonással rendeleti úton szüntették meg. Hogy mennyire fontos az általam javasolt helynévbizottság, és hogy hová, milyen eredmé­nyekhez vezet, ha nem léte­zik ilyen, arra nézve enged­jék meg, hogy kiváló nyelv­tudósunk, Kálmán Béla aka­démikus adatait felhasználva nyújtsak rövid összeállítást. Történelmietlen tett volt 1953-ban a Nyíregyháza mellett elterülő Királytelek nevét Nyírtelekre „demokra­tizálni”. Ugyancsak elítélen­dő Tinód nevének levétele és névtelen beolvasztása Sárbo- gárdba, így ma már keresve se találhatjuk meg a térképen Tinódi Lantos Sebestyén pátriáját. Még sok példát le­hetne hozni, de úgy hiszem, ennyi is elég annak illusztrá­lására, miről is van szó, ami­kor a tárgyalt bizottság tör­vénybe iktatására teszek in­dítványt. Számos helységnevünk esett tehát áldozatul Kálmán Béla szavait idézve „a min­den időkben lappangó szol- galelkűségnek és hozzánem- értésnek.” Megálljt kell tehát mondanunk, és a helységne­vek minél teljesebb megőr­zése felé kell megnyitnunk az utat. Ezért vagyok híve helységnevek összekapcso­lása esetén a kötőjeles írás­módnak. Tehát szatmári pél­dával élve: nem egybeírva, mint Tunyogmatolcs, hanem kötőjellel, mindkét nevet nagybetűvel írva: Tunyog- Matolcs. Arról pedig már költségkihatásai miatt szólni se merek, hogy a puszták ne­vét is táblákra kellene kiírni, mivel ezek a nevek elpusz­tult falvaink emlékét őrzik. Bízom benne, hogy egyszer ennek is eljön az ideje. Bajban a juhtenyésztők Csak örülni és helyeselni lehet, hogy a kormány segí­teni akar a juhtenyésztők gondjain. Az a mód azon­Dr. Kávássy Sándor ban, ahogy ezt akarják tenni, már előre megondhatjuk, nem lehet igazán hatékony. Rövidesen pályázat jelenik meg, amely „minden 35 kiló fölötti, legalább 88 forintos minimáláron felvásárolt és külföldön eladott juh után 20 százalékos plusz támogatást biztosít” az exportálóknak. Mindehhez a következő megjegyzéseket tenném: 1. Már többször is szóvá tettem a T. Ház előtt, hogy a pályázati rendszer nem vál­totta be a hozzáfűzött remé­nyeket. Mindebből időszerű volna végre levonni a meg­felelő tanulságokat, és nem pályázók, hanem állatlét­szám és területi megoszlás szerint felosztani a kvótát. Oda osztani tehát, ahol való­ban sok a juh és a bárány, de ott is csak azoknak, akik ed­dig is teljesítettek, élen jár­tak a felvásárlásban és az ex­portálásban. Miután nem ment el a húsvéti bárány, nemcsak a 35 kg feletti bá­rányokkal és juhokkal van gond, hanem a lényegesen kisebbekkel is. A szatmári részeken fekvő Porcsalmán még nagypénteken is 95 fo­rintot adtak a 30 kilós bárány kilójáért. Ez is kész ráfizetés volt a termelőnek. Micsoda segítség hát a gazdának, ha most 88 Ft-ra akarják le­nyomni az árat? 3. Az árminimum megha­tározása mint maximáló, be­határoló tényező működik a piacon. így történt az al­mánál is! És nem tudom, gondolkodtak-e az illetők, mennyi 1 kg bárányhús előállítási ára. Miféle pan- cserek, akik most segítség címen 88 Ft-ot akarnak adni, holott a legnyilvánvalóbban 120 és 150 Ft között volna reális az ár. 4. Milyen feje tetejére állí­tott logika, amely 20 száza­lékkal akarja jutalmazni azokat, akik eddig is a ter­melő zsírján híztak, és a ter­melőre egyáltalán nincs te­kintettel. Tisztában vagyok vele, hogy nehéz helyzetben van az ország. Mégis az a véle­ményem, ha a kormány meg­hirdette a támogatást és se­gítséget, akkor az valóban támogatás és segítség le­gyen, ne kétbalkezes, vagy elpuskázott akció, amin csak bosszankodni, vagy felhábo­rodni lehet. Ui. A juhtenyésztők gond­jait megfogalmazó hozzá­szólásom április 19-én hang­zott volna el, de a T. Ház kormánypárti többsége nem adta meg a szót.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom