Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-12 / 109. szám
1993. május 12., szerda HATTER Kelet-Magyarország 3 Kemecsei küzdelem a földekért Már a szőlőskertekben is javában folyik a munka. A harangod! lankákon Domokos Istvánná a sorok közét kapálja Balázs Attila felvétele A békés rendezés reményében perelik a Kótajjal közösen üzemeltetett szövetkezetei Kótaj-Kemecse (KM - Ny. Zs.) — Kárpótlásra kijelölt földalapok vitás kérdései miatt pereli Kemecse a szomszédos Kótajjal közösen üzemeltetett mezőgazdasági szövetkezetét. A mindennapok nyugodt életét zavaró, több fórumot is megjárt ügy békés rendezése remélhetőleg már csak napok kérdése. Az események 1975-ig nyúlnak vissza, ekkor vonták össze központi irányítás mellett a két szomszédos község termelőszövetkezetét, amely Egyesült Erő néven működött tovább. A nem kimondottan szerelemházasságban a föld, az eszköz és a személyi állomány egyaránt a közösbe került. Egyeztetés településenként — A problémák alapját az 1989-ben végrehajtott földértékesítések képezik — állítja Szentpéteri József, Kemecse polgármestere. — Akkoriban, igaz teljesen törvényes módon, a tagok földvásárlási lehetőséggel élhettek, ennek során jelentős mennyiségben keltek el a jó minőségű kemecsei táblák. S most, amikor a kárpótlás ügye napirendre került nálunk is, a helyi 11 ezer aranykoronás igénnyel szemben a szövetkezet csupán 4500-at mutatott be. Az új rendelkezések szerint nem gazdálkodási egységenként, hanem településenként kell felállítani érdekegyeztető fórumot, amely a földrendező bizottságok munkáját hivatott figyelemmel kísérni. A kemecsei fórum nem fogadta el a szövetkezet kárpótlási földalapra vonatkozó ajánlatát, elégedetlenségüknek a megyei kárpótlási hivatalnál adtak hangot. Beadványuk elutasítását követően a hivatal országos központjához fordultak, ahonnan szintén negatív választ kaptak. Nem lehet mondani, hogy nem kitartó emberek élnek Kemecsén, mivel ezek után a helyi önkormányzati testület pénzalapot különített el az ügy jogi útra terelésének finanszírozásához. A bíróság azonban salamoni döntésként a megegyezésre szólított fel, amire a lassan tyúkperjelleget öltő ügybe belefáradt felek egyre inkább hajlanak is. A mezőgazdasági szövetkezet álláspontját Bállá Gábor elnökhelyettes ismerteti. — Az egyesülést követően a szövetkezet összesen négy és fél ezer hektár területtel rendelkezett, amelyet hozzávetőlegesen megegyező arányban adott össze a két tsz. A 80-as évek végén törvény adta lehetőség nyílt arra, hogy a földdel még nem rendelkező tagok a korábban már megváltott földekből vásárolhassanak. Ekkor kótaji és kemecsei emberek egyaránt tulajdonhoz juthattak és jutottak a tsz-ben eltöltött munkaidejük és jövedelmük arányában, a 3100 hektárnyi szántóból 1500-nak lett új gazdája. A szabályosságot senki sem vitatja A vételi ügylethez még csak komolyabb tőkére sem volt szükség, mivel a fizetés módjának a földjáradék visz- szatartását választottuk, így mindenki saját belátása szerint dönthetett. Az eljárás szabályosságát Kemecsén sem vitatják, inkább érezhető bizonyos önállósulási törekvés a részükről. A polgármester a helybéliek önbizalomhiánya felett kesereg: — Hajlandóak vagyunk a kompromisszumra, egy-két tábla kicserélésével megelégednénk, az egyezségi okirat már csak a szövetkezet aláírására vár. Az élet dolgait nem segíti a per, szeretnénk már túljutni a tulajdonjogi vitákon. Akadozó leválás Kemecsén egy magántulajdonon alapuló szövetkezet létrehozásán fáradozunk, ehhez a szükséges feltételek rendelkezésre állnak, s a kezdeményezést támogató 75 szándék- nyilatkozat már eljutott a hivatalhoz. A leválás mégis akadozik, mert az emberek jobban bíznak egy üzemelő cégben, mint egy új vállalkozásban, hitetlenek. A még aktív tagok nem akarják kezdeményezni a leszakadást, akik pedig lépnének ez ügyben, már nem rendelkeznek tagsági viszonynyal. Pedig Kemecse mindig is agrár nagyközség volt, az ipari beruházásoknak még az olcsó munkaerő ellenére sem lehet jövője itt. Azért a két szomszédos település kapcsolata nem romolhat meg visz- szafordíthatatlanul, remélhetőleg hamarosan a munkára fordíthatja mindenki az erejét, idejét.------------------Tárca— A moszkvai tüntetések zavarba ejtő pillanata volt, hogy a Jelcin-hívek nem fejezhették ki dalban az érzelmeiket, miközben az ellenfél az Amuri partizánok, a Bun- kócska és a szovjet himnusz patetikus soraiból is erőt meríthetett. Jelcin most egy profi himnuszíróhoz fordult, vegye kézbe az ügyet, írja meg Oroszország himnuszát. A Moszkovszkij Komszomolec ezzel egyidejűleg tizennégy író azonnali tiltakozásáról is beszámolt. A felkért személy — állítja a tizennégy dühös ember — „Sztálin udvaronca volt, cinikus és pénz sóvár.” Véleményük alátámasztására idézik a szovjet himnusznak azt a változatát, amelyet a most felkért költő kreált, Lenint és Sztálint dicsőítve. Szergej Mi- halkov, a 80 esztendős profi himnuszíró így válaszolt a vádra: „Három nemzedék nőtt fel a verseimen. Sztálin akkor kezdett érdeklődni irántam, amikor a lánya elolvasta a Szvetlána című versemet, azt hitte, róla írtam. A barátnőmről szólt. De én meghagytam ebben a hitben. így aztán a frontról is hazarendelt ’43-ban — haditudósító voltam—azért, hogy írjam meg a szovjet himnusz szövegét. Később Brezsnyev bízott meg azzal, hogy írjam át a himnuszt. Engem azért választott, mert gyerekkorában megkedvelte a verseimet. Aztán amikor Gorbacsov megismert, azzal biztatott, hogy néhány versemet még ma is tudja kívülről." Mihalkov tehát megint dolgozik a himnuszon. Alapanyagot is kapott, négyezer különféle javaslatot arra, hogy miről szóljon az új orosz himnusz. Van aki az ortodox egyházról, más az ország tájairól énekelne. Nacionalista szövegre áhítoznak mások, némelyek viszont a kapitalizmusról énekelnének az élet emelkedett pillanataiban. M ihalkov tehát keményen dolgozik az új rendelésen, már csak azért is, mert: „szépen volt pénzem a bankban, de ez ma már annyira elértéktelenedett, hogy egy estére sem lenne elég a kaszinóban. Bizony, el kellett adnom a családi ezüstöt is...” Hát ez bizony nyomós érv, hogy minél előbb zenghesse az utca Mihalkov újabb himnuszát. Jelcin himnuszt rendelt Autós nemzet leszünk Nábrádi Lajos G ombamódra szaporodnak megyénkben az új autószalonok, s a használt gépkocsitelepek. A hétvégén Sóstón egy újabb pompás szalont nyitottak, csupa márkás nyugati és távol-keleti kocsit kínálnak itt. A minap hivatalosan is felavatták az esztergomi autógyárat, s az avatás kapcsán a riporter az egyik vezetőnek így tette fel kérdését: Gyártunk már Suzukit, Audit és Opelt. Lehet, hogy Magyar- ország autós nemzet lesz? A válasz nagyjából ez volt: elképzelhető. Igen ám, de amikor lovas nemzet voltunk, a ló minden magyar szárfiára elérhető volt. De ezek a pompás új kocsik egymillió forint körüli áron kínálják magukat. Hol vannak a népautók? Hová lettek a népautók? Tudjuk. Sokan nem sírjuk vissza őket. Aligha bánjuk, hogy nem gyártanak már Trabantot, Záporozsecet, Wartburgot, kis Polszkit. A már korszerűnek nem éppen mondható, de áramvonalas Ladák ára 600-700 ezer forint. A mai keresetek és főleg a tömeges munkanélküliség (pontosabban a munka- nélküli segély) miatt a Lada sem mondható népautónak. A Suzuki cégnek ez a szlogenje: A mi autónk. Még nem a miénk. Igaz, hogy a magyar kormánynak az a törekvése, hogy kialakítson egy polgári, középréteget. De hol van az még?! A kisfi- zetésűek, a pályakezdők, a nyugdíjasok részére az új kocsik elérhetetlenek. A valamire való, még jó műszaki állapotban lévő használt nyugati kocsi ára félmillió forintnál kezdődik. A társadalom széles rétegeinek ez is sok.( Vagy sokk.) A múlt év elején még lehetett kapni Nyíregyházán is új Daciát végkiárusításként 240-250 ezer forintért. Az olcsó román kocsik forgalmazása megszűnt, állítólag a románok magasra akarják emelni az árat, külkereskedőink még alkudoznak. Vagy olcsó Daciákat (is) kellene behoznunk, vagy más népautót, vagy a fizetésünket kellene felemelni úgy, hogy rövid takarékoskodás után bármelyik honi polgár megvehesse a Magyarországon gyártott kocsikat. Kommentár Támasz a bajban Balogh József a ki azt hiszi, hogy egy /l ilyen cím után a biztosítókról lesz szó, téved. Hatalmas faoszlopok lesznek a főszereplők, mert ők jelentik a támaszt. A falaknak, amelyek dőlnek és ropognak, s amelyeket támasztani kell, mert a biztosítóra csak akkor lehet számítani, amikor a díjat beszedi. Egy bírósági ítélet került a kezembe, amelyik arról szól, hogy egy asszony házának alapját az 1991-es májusi nagy esőzések és viharok miatt a lakása előtti árokban felgyülemlett víz alámosta, megsüllyedtek a falak, megrepedezett a mennyezet, felgyűrődött a csempe, feljött a padló, stb, stb, sőt a ház mozgása azóta sem fejeződött be. Kára megtérítéséért az Állami Biztosítóhoz fordult, mert a ház 1971 óta biztosítva volt. Közben toldottak hozzá, tatarozták, de a biztosítást is megerősítették, sőt volt időszak, amikor mezőgazdasági épület és lakás- biztosítást is kötöttek, majd azt is megerősítették, 1989- ben pedig Család-otthon biztosítási szerződés jött létre a felek között. És most, hogy a ház bajba került, nincs aki fizessen. A biztosító arra hivatkozik, hogy erre a kárra nem terjed ki a biztosítás, mert a toldaléképületet más falazóanyagból építették és a falazatbekötés hiánya miatt a talajszerkezetváltozás következtében eltérő módon mozog a két épületrész tetőszerkezete. Sem kőműves, sem ács, sem biztosításhoz értő szakember nem vagyok, sőt bíró sem, aki áttanulmányozta a biztosításokkal kapcsolatos jogszabályokat. De egyszerű állampolgárként nem hagy nyugton: hogy van az, hogy ha valaki nem fizeti a biztosítást, nyomban felmondják, s ha fizeti, akkor csak éppen arra az esetre nem érvényes, amire az illető kötötte? Hogy van az, hogy csak akkor veszi észre a biztosító, hogy a toldalék és a főépület falazóanyaga eltérő, amikor fizetni kellene, közben évtizedek óta zsebre teszi a biztosítás díját, abban a hitben tartva ügyfelét, hogy kapcsolatukban minden rendben van? A biztosítótól nyilván nem várható megnyugtató válasz, mert nem azért vannak ők, hogy velünk jót tegyenek. De a bíróságban a jogszabályok ismerete mellett nagyobb is lehetne az igazságérzet. Vámosoroszi képeslap Molnár Károly FELVÉTELE
