Kelet-Magyarország, 1993. május (53. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-10 / 107. szám

12 Kelet-Magyarország KULTÚRA 1993. május 10., hétfő Jegyzet _____________________________ Nemzeti Alap Tanterv Orémus Kálmán gy tűnik, lassan már azt is nehéz lesz számon tartani, hányféle változata van a Nemzeti Alaptanterv­nek, vagy közismertebb ne­vén a NAT-nak. Mert ahogy egy tervezet elkészül, azon­nal megvétózzák, s kezdőd­het minden elölről. Csak ép­pen eközben az oktatásügy reformja nem halad előre. Most készült el az ötödik vál­tozat, s ha belegondolunk, hogy ez a dokumentum csak nagy általánosságban hiva­tott megfogalmazni a tenni­valókat, teljesen megjósol­hatatlan, mikor kerül sor a második lépésre, a jóval konkrétabb kerettantervek összeállítására. A vitában, mely egyre lanyhuló lelkesedéssel ma is folyik, nagyon sokan meg­szólaltak már. Az elképzelé­sek között vannak olyanok is, melyekkel a hozzászólók zöme egyetért. Úgy tűnik, ezek közé tartozik az új isko­larendszer, mely a jelenlegi­nél jóval változatosabb len­ne. Nemcsak négy-, hanem hat-, illetve nyolcosztályos gimnáziumok lesznek (néhol már vannak is), így a jobb képességű tanulók az általá­nos iskola negyedik, illetve hatodik osztálya után közép­fokú tanintézményben foly­tathatják tanulmányaikat. Kétségtelenül szép dolog ez a sokszínűség. Nekem mégis vannak bizonyos ag­gályaim. Mert ezzel megint a kistelepüléseken, amúgyis hátrányosabb helyzetben élő gyerekek kerülnek még na­gyobb hátrányba. Egy vá­rosban ugyanis, ahol esetleg több középiskola is van, nem jelent különösebb gondot, ha a gyerekeknek az ötödik tan­évben két megállóval tovább kell buszoznia az új iskoláig. De vajon minden tehetséges ötödikest elengednek-e a vá­ros forgatagába egy távoli kis faluból? A kérdés azt kö­vetően merült fel bennem, hogy találkoztam egy isme­rősömmel, aki elmondta, lá­nyát felvették egy távoli, jó­nevű középiskolába. Az apa, a mai közbiztonságot ismer­ve, azon töri a fejét, vajon jól tette-e, hogy elengedte. A kislány nemrég töltötte be a tizennegyedik életévét. Es mi lesz a tízévesekkel? Közös hittanoktatás Fehérgyarmat (M. K.) — Fehérgyarmat városban a meghatározó református vallásúak mellett római és görög katolikusok, adventis­ták, egy-két szekta, illetve a HIT Gyülekezete igyekszik hatni a fiatalságra több-ke­vesebb sikerrel. A szatmári egyházmegye területén 502 csoportban 24 lelkipásztor, illetve hitokta­tók végzik a református val- lású fiatalok között a hitok­tatást. Az iskolák Fehérgyar­maton is lehetőséget terem­tettek a felekezeteknek a foglalkozások megtartására. A város 5 óvodájában a késő délelőtti órákban tart­ják a foglalkozásokat a hit­oktatók. Érdekes szerkeszté­sű szemléltetőeszközök, dramatikus játékok segítik a vallásfilozófia megértését. Valamennyi általános isko­lában van reggel 7 órától, il­letve az órarendbe iktatva is vallásóra. A helyi ipari szak­munkásképzőben és a gim­náziumban is vannak vallás- oktatásra járó fiatalok. Meg­nőtt az érdeklődés. Míg az előző években a helyi gim­náziumból elvétve akadt je­lentkező a teológiára, a most érettségiző fiatalok közül öten jelentkeztek Debrecen­be. A római katolikusok szá­ma alig nyolcada a reformá­tusokénak. Plébánosuk tu­catnyi szatmári településen is oktat. Itt összevontan kénytelenek a nulladik órá­ban tartani az órákat. A gö­rögkatolikusokból egy cso­portot lehetett életre hívni. Megyei kórustalálkozó Vásárosnamény (KM) — A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórusszervezet és a megyei közművelődési iro­da a közelmúltban ismét megrendezte a középiskolák kórusainak a találkozóját. A városi művelődési köz­pontban megtartott hangver­seny egyben az Éneklő Ifjú­ság minősítő rendezvénye is volt. A fellépő együttesek a klasszikus és a kortárs zene­szerzők kiemelkedő alkotá­sait mutatták be. Négy kórus arany, kettő ezüst diplomát kapott. A megyei önkor­mányzati hivatal valamen­nyi csoportnak pénzjutalmat adott. Arany minősítést kap­tak: Bessenyei Gimnázium Vegyeskara, Kisvárda; Bát­hory István Gimnázium Le­ánykara, Nyírbátor; II. Rá­kóczi Fe-renc Gimnázium Vegyeskara, Vásárosna­mény; Szivárvány Kamara­kórus, Kisvárda. Nagy sikerre! lép fel a megye színpadjain a nagy ha­lászi cigányfiatalokból álló táncegyüttes* Balogh Géza felvétele Birtokba venni az egész világot Az a legfontosabb, hogy a gyermekek személyisége is belekerüljön a játékba Molnár Károly felvétele Nagy István Attila Fehérgyarmat (KM) — Gyermekzsivajtól volt han­gos az elmúlt hétvégén a fe­hérgyarmati művelődési központ színházterme. Hu­szonnégy gyermekszínjátszó csoport mutatta be, hova ju­tott a fejlődésben. Többszáz gyermek versengett, hogy kik képviseljék megyénket a Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál területi döntőjében, amelyet két hét múlva rendeznek Debrecenben. Már az idei Ki mit tud? me­gyei döntőjén is az volt a szak­zsűri véleménye, hogy az egyik legszínvonalasabb ese­ménye volt a versenynek. A mostani zsűrinek hasonló volt a megállapítása. Úgy látszik, a várakozás, és a valóban ta­pasztalható megtorpanás elle­nére mégsem szűnnek meg a- matőr csoportjaink. Sőt! A ta­valyi versenyhez képest most kétszer annyian léptek szín­padra Fehérgyarmaton. A je­lenlegi helyzetről, illetve a gyermekszínjátszásról váltot­tunk szót a bemutatók szüne­teiben Szakáll Judittá, a Ma­gyar Drámapedagógiai Társa­ság gyermekszínjátszásért fe­lelős alelnökével, a zsűri egyik tagjával. Gyakorlott nép­művelő, hiszen Budapesten, a Marczibányi téri művelődési központ igazgatója, de húsz éves gyermekszínjátszó rende­zői múlttal is rendelkezik. A minisztériumban nincs szakember — A Drámapedagógiai Tár­saság 1989-ben alakult. Elő­ször a drámapedagógia ügyét vállalta fel. Két év múlva úgy döntöttünk, hogy a gyermek­színjátszással is foglalkozunk. Annál is inkább fontos ez, mert a Művelődési Minisztéri­umban nincsen olyan szakem­ber, aki ezzel a területtel fog­lalkozna. A társaságot gyer­mekszínjátszással foglalkozó szakemberek alapították, köz­tük Debreczeni Tibor, Kovács Jelenet az egyik előadásból Andrásné, Gabnai Katalin. Először nem maga a produk­ció, hanem az odavezető peda­gógiai út volt a fontos. □ Mit tehet a Társaság? — A múlt évben megszer­veztük az Országos Weöres Sándor gyermekszínjátszó ta­lálkozót. Nagyon nagy volt a sikere. Korábban is voltak ha­sonló rendezvények. Azokat a Népművelési Intézet koordi­nálta az Úttörőszövetség és a Művelődési Minisztérium tá­mogatásával. A rendezvény- sorozat finanszírozása állami garanciával történt. Mostanra minden megváltozott. □ Milyen a jelenlegi hely­zet? A megyei önkormányzatok szerepe — A megyei színjátszó ta­lálkozók gondozását lelkes népművelők vállalják maguk­ra, nagyon gyakran intéz­ményi háttér nélkül. Olykor— mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye esetében — a megyei önkormányzat támogatásával. Hadd tegyem hozzá, hogy en­nek a megyének a hozzáállása a gyermekszínjátszáshoz pél­daértékű. A gond most a terü­leti bemutatók megrendezésé­vel van, mert erre a megyei önkormányzatok nemigen ad­nak pénzt, mondván, hogy en­nek a támogatása nem megyei feladat. így néhány meghívott csoport részvétele a területi döntőn bizonyára nagy ne­hézségekbe ütközik majd. □ A Társaság nem tud segí­teni? — Eddig pályázati pénzek­ből segítettük a bemutatókat. Most viszont csak júniusban derül ki, hogy kapunk-e vala­mit, viszont a területi bemuta­tókra két hét múlva kerül sor. Nem tudom, hogy mit tudunk tenni. Az biztos, hogy az el­kezdett munkát folytatni kell, mert olyan kedvező tapaszta­latokat szereztünk, hogy az elért eredményeket bűn lenne elveszni hagyni. □ A Fehérgyarmaton rende­zett versenyen huszonnégy csoport mérte össze tudását. Ön szerint minek köszönhető ez a nagy sereglés? — Úgy tapasztalom, hogy felerősödtek a civil kezdemé­nyezések. A demokratikusabb légkörben az amatőrök is gyorsabban szerveződnek, nemcsak az iskolákban, ha­nem másutt is. Az idei ver­senyre egyébként több mint hétszáz csoport nevezett be. A produkciók létrehozása mö­gött pedig jelentős pedagógiai munka húzódik meg, arról nem is beszélve, hogy több hetes próbákra van szükség. A gyermekszínjátszást azért tartom nagyon fontosnak, mert lehetővé teszi, hogy harmoni­kus, önmagát elfogadó felnőtt legyen a gyermekből. A játék fokozza a kreativitást. A sze­repeken keresztül a világ egy­egy darabját veszik birtokukba a gyerekek. Aki eltölt egy cso­portban néhány hónapot, meg­kóstolja a közös munka örö­mét, bizonyos, hogy felnőtt­ként nem fog elkallódni. Harmonikus felnőtt lesz a gyermekből □ Milyen tapasztalatokat szerzett a mostani bemutatón? — Úgy látom, hogy a jelen­legi magyar átlag fölött van több produkció, s én ennek ki­fejezetten örülök. Az is lát­szik, hogy továbbra is nagy nehézségeket okoz a darabvá­lasztás. Hiányoznak a jó mű­vek, a dramatizálás pedig rit­kán sikeres, hiszen az is nagy szakértelmet kíván. Sajnos, itt is megjelent az amerikai hatás, ami a rajzfilmekből szivárgott át elsősorban, s amely kizárja a gyermekeket a valódi játék­ból, hiszen csak tátogásra kényszeríti őket. Ez a jelenség a „tátika”, amikor például Ma­donnát vagy Michael Jacksont utánozzák, és play back-ről jön a hang. Az a jó, ahol nem betanítás van, hanem a közös munka so­rán alakul ki a darab, s a gye­rekek személyisége is beleke­rül a játékba. A néző számára is fontos, hogy a szereplő jól érezze magát a szerepben. Azt hiszem a drámapedagógiának is ez a lényege. Arra kell töre­kedni, hogy a rendező ezt elér­je­Bizonyítás a mozi-hétvégén Redford és a hölgyek: Kim Basinger, Glenn Close és Barbara Hersey Kállai János Nyíregyháza (KM) — Akik csak legyintenek a TV 1-mozi „week end”-jeire, könnyelmű­en teszik, megfosztván magu­kat sok, igazán kitűnő, a tucat­színvonalon felülemelkedő produkciótól. Mert a Holly­wood fémjelezte iskola, stílus, vagy alkotói módszer a rutin­ból fakadó minden sztereotípi­ájával együtt — vagy talán éppen az ebből származó hi­hetetlen magabiztossága mi­att? — gyakran képes hatal­mas meglepetéseket okozni és felkavaró, töprengésre serken­tő élményekben részesíteni a magát mégiscsak „filmélvez- kedésre” rászánó nézőt. így történt ez most is, egy, a szabadba csalogató, sétálásra noszogtató, fű- és virágillatú májusi estén, méghozzá 1-jén, amikor a napközbeni sörözé­sektől pilledt ember leginkább szunnyadni szeretne, mintsem elmélkedni. Az őstehetség (The Natural) című film alapjául szolgáló regény, Ber­nard Malamud 1952-ben írt, korai alkotása persze azt su­gallta: jó lesz figyelni, hiszen az egyik legnagyobb amerikai prózaíró alighanem igényes sztorit „szolgáltatott” Barry Lewinson rendezőnek. Bár az 1984-ben forgatott film időtar­tama — 132 perc! — kissé ri­asztónak tűnt, a narráció előre­haladtával nem növekedett arányosan az unalom, sőt! A többszörösen „megcsavart” történet a romantikával színe­zett realisztikus előadásmód fordulattechnikájának szinte valamennyi trükkjét megvil­lantotta. A szokványos siker- történet — egy baseball játé­kos karrierje — a rendhagyó momentumok által tudta kike­rülni a szentimentalizmus, az érzelgősség csapdáit, netán a heroikus pátosz nem kevésbé veszélyes gödreit, és tudott megmaradni az esendő, magát kereső és célját eltökélten el­érni akaró ember szintjén. Ha egy mondatba akarnánk sűríteni a film lényegét, vala­mi ilyen banalitást lehetne mondani: aki tehetséges, az előbb-utóbb át tudja tömi a fa­lakat, leküzdi az eléje gördített akadályokat. De ennél sokkal többről van szó! Roy Hobbs (Robert Redford alakítja), a főszereplő tizenhat év múlva tér vissza a baseball pályára, hogy a legjobb legyen. A bizo­nyítás kényszere sodorja bele aztán abba a, hétköznapi mó­don már alig felfogható harc­ba, ami létezését, egyszerűb­ben: életben maradását teszi kétségessé. Robert Redford, aki az 1980-ban kapott Oscar-díja után maga is eltűnt a filmezés világából, így vallott a fősze­replőről: „Mintha az ő sorsa az enyém lett volna. Roy ma­kacssága az én makacsságom, szökése az én szökésem. Hát ilyen egyszerű az egész.” Va­lóban! Milyen egyszerű is a si­ker titka, üzeni ez a kitűnően megcsinált mozi. „Csak” el­szántság, kitartás és (ős)tehet- ség kell hozzá — ha kell, egé­szen a halálig. Persze, ezt az egészet nem is igen érdemes másképp végigcsinálni. Azt hiszem, ezt mindazok tudták, akik a filmhez adták a nevü­ket, megjegyezve: Redford mellett ők sem kárhoztattak kisinas szerepre. Hát ennyit, egyelőre, a hétvégi mozizás­ról! Kifosztott énekesnő London (MTI) — Próba alatt kirabolták Victoria de los Angelest a londoni Wig- more Hallban — közölte kedden a spanyol szoprán­énekesnő titkára. A tolvaj az öltözőszobá­ból vitte el a 69 esztendős operaénekesnő kézitáskáját, amelyben több mint 200 ezer font értékű ékszer — arany és gyémánt karkötő, igazgyöngy nyaklánc és ru­bint gyűrű — valamint készpénz volt. Az eset annál kínosabb, mivel nem példátlan: egy hónapon belül immár a má­sodik rablás történik a Wig- more Hall falai között. Korábban June Anderson, az amerikai szoprán járt pó­rul hasonló módon. Az ő re- tiküljéből 20 ezer fontnyi csecsebecse került a foszto­gató kezébe. Várható, hogy a lopási ügyekben a Biztosítóknak is lesz egy-két szavuk. Kérdés érdemes-e ilyen értékekkel a fellépésre men­ni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom