Kelet-Magyarország, 1993. április (53. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-06 / 80. szám
1993. április 6., kedd HÁTTÉR Tetőtér kormánypénzből / Uj tanszékek nyílnak, munkához lát a Hungarológiai Intézet a tanárképző főiskolán Nyíregyháza (KM — Balogh József) — Közel két éve, hogy a kormány kihelyezett ülést tartott Nyíregyházán. A hátrányok enyhítésére a pályázatokkal elnyerhető támogatások mellett 500 millió forintot adott, amelyből 50 milliót a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola kapott. A felhasználás meglehetősen látványos, az intézmény főépületének lapostetejét „tüntetik” el tetőtér-beépítéssel. Ez persze csak a forma. A tartalomról dr. Székely Gábor főigazgatót kérdeztük. — Amikor a döntés megszületett, megkérdezték: milyen célokra használná fel a pénzt a főiskola. Azt válaszoltuk: alapítunk egy olasz, egy ukrán, egy környezettudományi tanszéket, ezen kívül pedig megszervezzük a nemzetközi kapcsolatok szakon a képzést, valamint felállítunk egy hungarológiai intézetet, amelyik a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyével határos területeken jelentkező felsőoktatással összefüggő igények koordinálását vállaná fel. Ezek voltak a vállalások. Ennek alapján a főiskola megkapta az 50 millió forintot, de kiderült, hogy ez az 50 millió nagyobb beruházásra, például terjeszkedésre kevés. Ugyanakkor felmerült az a gond is, hogy a főiskola lapostetős épületei előbb-utóbb beáznak, tehát a beruházástól függetlenül is rendbe kell hozni, ami csak a főépület esetében 20 millió forintot venne igénybe. — így jött az az ötlet: jó lenne a kettőt összekapcsolni, tehát egyrészt terjeszkedni, másrészt kialakítani egy olyan tetőt, amelyik hosszabb távon is biztonságot nyújt. Elkészíttettük az előzetes terveket, ám az előzetes kalkulációk alapján kiderült, hogy mintegy 80 millió forintba kerülne a beruházás. Ekkor a minisztériumhoz fordultunk és megkaptuk a 30 millió forint többletköltséget. Hosszas szakértői véleményeztetés, viták után született Készül a Bessenyei György Tanárképző Főiskola tetőszerkezete meg a döntés: hogyan alakítsa ki a tetőteret a főiskola, végül a jelenleg látható formában kezdődtek el az építkezések összesen 80 millió forintos költségvetéssel. — Öt tanszéket kívánunk elhelyezni a tetőtérben természetesen tanszékvezetői szobákkal, adminisztrátori szobákkal, szemináriumi és oktatóhelyiségekkel, ezen kívül az előzetes tervek szerint további hat tanterem lenne a tetőtérben — folytatja az épülő rész jövőbeli sorsának be- mutatásást a főigazgató —. Ezt nem úgy képzeltük eredetileg sem, hogy azokat a tanszékeket tesszük oda, amelyeket megalakítottunk a támogatás fejében, hanem észszerű átcsoportosításokat kívánunk végezni. Nem lenne célszerű mondjuk a nyelvi tanszékeket felrakni a tetőtérbe, mert a nyelvi laboratórium lent lesz a földszinten, és a többi nyelvi tanszék is az első, a második emeleten, illetve a földszinten van, tehát nem lenne jó szétválasztani ezeket a területeket. — Azokat a változtatásokat, bővítéseket, amelyeket vállaltunk, végrehajtottuk. Megalakítottuk az ukrán tanszéket, a szakot meghirdettük, tehát felvételre kerül sor ebben az évben. Az olasz tanszék ünnepélyes alakítására április 15-én kerül sor, de a főiskolai tanács már állást foglalt ebben a kérdésben. A szakot meghirdettük, levelező tagozaton már az oktatást is beindítottuk. A nemzetközi kapcsolatok szakon is beindult az oktatás, most folynak a tárgyalások a nappali tagozatos képzés indításáról. A környezettudományi tanszék felállításáról a tanács ugyancsak határozatot hozott és megszületett a döntés a nemzetközi hungarológiai tanszék felállításáról is. Balázs Attila felvétele Az építekezést augusztus 15-re kell befejezni ahhoz, hogy szeptember 15 körül elkezdődhessék az új tanév. Április elsején született döntés arról, hogy hivatalosan is feláll az a bizottság, amely a főiskola minden helyiségét áttekinti és végrehajtja a szükséges átcsoportosítást az intézményen belül, így az új tanév már új felállásban, az új szakok beindításával kezdődhet. — Még egy örömteli hírről számolhatok be — mondja Székely Gábor —, amiről március utolsó napján értesült az intézmény hivatalosan. A tetőtér berendezésére a minisztériumtól 9 és fél millió forintot kapunk, s megkapjuk a fenntartási költségeket is. Végső soron az új tanszékek indítására ezzel minden anyagi lehetőség megteremtődött. Nem kis dolog ilyen szűkös anyagi helyzetben.---------Tárca— etedik esélyem viszonylag korai elpusztulásomra akkor hiúsult meg, amikor összejöttem egy elég érdekes lánnyal, ötvennégyben. Nem hívhatták másként a finoman tág orrlikú lányt, mint Ibolynak. Én már a második kapuzás után azt kértem tőle: nekem Boly ka legyen. A mi féldunántúli családunkban lebolykázták az Ibolykákat. Soha annyi rosszarcúan csinos, brillantinozott frizu- rájú jampecet nem láttam egyhuzamban eddigi életem végéig, mint amennyi akkor nyüzsgött a valószínűleg szeszélyesen adakozó, Sudár Bolyka vonzásától, sárgake- ramitos udvarunkban. Ha véletlenül délután keveredtem haza az egyetemről, többször fogadott az az ábra, hogy míg a kétszobás, tágas házmesterlakás külső helyiségének ablaka tárva-nyitva van, s a zománcfújó három vibrálóan gyanús nagyhajúval veri a blattot, addig a belső, zöld pliissbársony függöny be van húzva. Idők után ki-kijött a szobából az épp kitüntetett vagány. A kártyázó jasszok valamelyikének akkor lett szerencséje, ha helyette bejuthatott a lefüggönyözött szobába. — Olyankor én már annyira türelmetlen vagyok — vallotta be nekem hamarosan Bolyka —, hogy be se takarózom. Csak várom, hogy minél hamarabb hozzámérjenek. Ha viszont nincs kedvem, kijövök. Mindenki hazamegy. Pénzt tőlem nem, vagy tőlem se fogadott el Bolyka. Szerette azonban, ha vettem neki cserepes virágokat. Június másodikán éjjel fél tizenkettőkor mentem haza a moziból. Csöngettem. Hamar nyílott ki a kapu. Nem Bolyka nézett ki rajta ferdezöld Szeleczky Zitás szemével. Nem is a félfülű mosolygott rám világospiros fürdőköpenyei egyikében. Az ajtónyitogató két ismerősen ismeretlen fiatalember volt. Egyikük — pakompartos — elkapta a karomat. A másik? Mellbeszúrt. Aztán már mentek is kifelé. Csak még koppanva mellém- dobták a hatalmas kapukulcsot. Annyira észnél lehettem, hogy otthonosan bezártam a kaput. Éppen úgy, ahogy akkor szoktam, mielőtt a tűzforró szájú Bolykával közvetlenül zárás után a kapualjban egymásnak estünk. Nem főbérlőim lakásába mentem föl így véresen, az első emeletre, ahonnét kiválóan láthattam a kártyapartikat. Megpróbáltam benyitni a házmesterékhez. Jól sejtettem. Előszobaajtajuk behajtva állt. Mindkét szobaajtó tárva. A zománcfújó rémülettől tág tekintettel bámulta a húgát. Az orvos-írnoklány sziszegve mosta nyakát a konyhai mosdócsap alatt. A lefolyó víz enyhén rózsaszín lett. Bolyka félszemmel rámvágott, — Csönd, Franci — mondta mégis először a bátyjának. —Segítccs levenni a diáknak. Az ingit. Megnézem. A smucig bicskeiek! Minket jól fölintéztek mi? Ha nem pakulok innét, asszondja, levágják az orromat. A nyakonszorongatott Bolyka szakszerűen fertőtlenített. Másnap nyolckor megnézette a fiatal sebésszel is vágásomat. Sziszegtem. De — nem lebegtem életveszélyben. A bicska azonnal félrecsúszott, jobbról, a bordám mellett. Kaptam a tetanuszt, a rendelőben is Bolyka ragasztott le újból. Harmadnap elköltözött a bérházból. Párszor egy barátomnál találkoztunk. Megismerkedett vele is. Szeptemberben, mikor váratlanul fölugrott első emeleti albérletembe, testileg már nem állott velem szóba. 5 zerencsét szereztél, bru- derkém — világosítta meg szokatlan elhidegülését. Odaadta a gyöngyszürke címlapú Cornavin óráját, „aszonta": nefelejcsnek. Elvette feleségül a soproni születésű ifjú sebész. Ővele titoktartásáért aznap lefeküdt — érdekemben. IszEai Zoltán A hetedik esély Kelet-Magyarország 3 Szeplős magyarságunk Kováts Dénes M eg kell mondanom őszintén: én már nagyon unom egyes, magukat nagy magyarnak, és magyarságunk érdekében cselekvőnek valló honfitársaink szólamait. Még akkor is, ha ne adj’ Isten, időnként még úgy is cselekszenek. A médiacsatában is nemegyszer hallhattuk: bizonyos személyeknek azért kell posztjukon maradniuk, hogy e nemes cél érdekében dolgozhassanak, nélkülük a nemzeti nem nemzeti, a magyar nem magyar. Csupán azt nem értem kristálytisztán, mindezt mire alapozzák. Nem biztos ugyanis, hogy az az igaz hazafi, aki ezt fennen hangoztatja, esetleg nemzeti színekben pompázik. S az sem feltétlen egyértelmű, hogy tetteik, szólamaik valóban használnak hazánknak. Én a magyarságtudatot úgy tudom elképzelni, ha mindenki igyekszik — a maga területén — tudása legjavát nyújtani, megbecsüli nemzeti értékeinket, ápolja arra méltó hagyományainkat. (Hogy csak néhány példát említsek.) Azt már kevésbé hiszem, hogy vannak olyan magasságokban szárnyalok, akik bírák lehetnek, megállapítva: ki a magyar a magyarok között, ki tekinthető nemzeti lelkületűnek. Maradjunk inkább abban: ez nem holmi matrica, melyet homlokokra lehet ragasztani bizonyítványként, hanem kinek-ki- nek belső tulajdonságaiból, érzéseiből fakad. Mindenféle demagógia és hamis pátosz nélkül. Magasnyomású gázvezetéket fektetnek a Tiszavas- vári gázelosztótól a Tiszalökön épülő gázfogadóál- lomásig. A várhatóan nyár közepén nyomás alá kerülő vezeték több környező település gázellátását fogja megoldani Szekeres Tibor felvétele Kommentár Kállai János időszakában különösképpen felértékelődnek a bemutatkozás eseményei. Megyeszerte csaknem mindenhol megtartják az ún. nyílt napokat, és megszaporodtak a többnapos, gyakran egész hetes sulirendezvények. Ezeken aztán mindegyik iskola felvonultatja „pluszainak" szí- ne-javát. A programokban szereplenek az énekkarosok, a szavalok, mesemondók, néptáncosok, a szakkörök és öntevékeny csoportok, megmozdul mindenki, aki úgy érzi: produkciójával öregbíteni tudja intézménye hírnevét. Játékos és komoly vetélkedőket szerveznek, zajlanak a házibajnokságok, és az is természetes: módot találnak — diszkóval, bálokkal, műsoros estekkel — a szórakozásra is. A borúlátók persze mondhatják: a gyenge tanulmányi eredményeket felmutató iskola ettől még nem változik meg. Ez igaz. De a névjegyet színesíteni, a „fazont” szim- patikusabbra igazítani mégsem hiábavaló. Sőt! A szabad iskolaválasztás korszakához közeledvén, mindenkinek létérdeke. A z oktatási intézmények, jóllehet típusuk, funkciójuk és feladatrendszerük különbözősége pontosan „leírható", az alapvető dolgokat illetően hasonlítanak egymáshoz. Mindegyikbe diákok járnak, akiket taní- tók-tanárok próbálnak felvértezni a legkülönbözőbb ismeretekkel, felkészíteni majdani hivatásukra, kissé patetikusabban fogalmazva: az életben való eligazodásra. Ha csupán ennyire korlátozódnék az iskolák munkája, akkor sem vitathatná senki, hogy a tudásátadás eme műhelyei a társadalmi előrehaladás kitüntetetten fontos bázisai. De ennél nyilvánvalóan többről van szó. Mert az alaptevékenységen kívül csaknem mindegyik alma mater igyekszik kiformálni magának azokat a karakteres jellemzőket, amelyek csak az övéi, amelyeket rányomtathat képzeletbeli névjegyére. Az arculat—az image — alakításának napjainkban mind nagyobb a jelentősége. A beiskolázás Iskolanévjegyek
