Kelet-Magyarország, 1993. április (53. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-01 / 76. szám
1993. április 1., csütörtök HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Sérült homlok, sérült sorsok Sok mindent lehetetlen a jog eszközeivel szabályozni, pedig hasznos volna Retikül, nagy szatyor és egy zsák ruha — az új élet kezdete? Balázs Attila felvétele Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Melodrámát vártam, könnyekkel. De láthatóan azon már túl van. Higgadt, tárgyilagos, mindenre elszánt fiatal négygyerekes anya. Tízévi házasság után két évvel ezelőtt közös megegyezéssel elváltak. A férj ivott, s bár jó szakmával rendelkezik, „nem tett le” soha egyetlen fillért sem. A gyerekeivel keveset törődött. Kibékülések és viharos újra összeveszések váltották egymást. A megegyezés szerint a lakáshasználati jog ellenértékeként az asszonynak majdnem kétszázezer forintot kell fizetnie. Amíg le nem törleszti részletekben, addig a megosztott kétszobás lakásban még kényszerűen együtt él a család. Illetve ami maradt belőle. A férfi még mindig úgy érzi, hogy joga van a felesége főzt- jére. A rezsiből nem vállal részt. Gyakorlatilag ők öten tartják el. Az asszony majdnem végzetes hibát követett el az egyik mindennapos perpatvarban, amikor felindulásában az exférjéhez vágott egy por- celánnippet. Az a kirepedt homlokáról látleletet vétetett és feljelentést tett. Az eredmény: egy év felfüggesztett. A pénz, a pénz, a pénz Azóta kíméletlenül provokál, piszkálódik, erőszakos. Nem lehetett maradásuk a saját otthonukban. Egyre gyakrabban kellett menekülniük, hol egyik, hol másik szomszédnál húzták meg magukat, majd átmenetileg (?) a Segítőházba költöztek. Amit köztudottan az otthontalanoknak találtak ki. Borzasztó, de a gyerekek szeretnek ott lenni, nem vágynak haza. Ott nyugalom van. Ha megtakarított pénzből (ami nincs), vagy szülői segítséggel (a nagymama nyugdíjas), a fizetésből (havi 12 ezer, plusz a családi pótlék) mihamarabb összejött volna a megfelelő összeg, akkor a szenvedés talán rövidebb ideig tartott volna. Azonban felváltva vesznek fel személyi kölcsönt az ismerősök, s az anya fillérenként vásárolja meg a megváltást. Ráadásul a nevelési segélyt is épp most csökkentették...Csak a gyerekeket emlegeti. Merthogy két felnőtt viszálykodása nem tartozik senkire. A gyámhatóságon azt tanácsolták, adja a gyerekeket állami gondozásba, amíg a szó szoros értelmében is nem válnak el. De erről hallani sem akar. Eleget kaptak már szegények. A furcsálló, keserű kérdést azért felteszi: ez lenne a gyermekvédelem? Ennyire nincs törvény? Balázsi Sándorné, a Nyíregyházi Polgármesteri Hivatal gyámügyi csoportvezetőjének adatai azt bizonyítják, hogy a kliensek egynegyede hasonló problémával keresi fel őket. S ahogy a családok anyagi biztonsága gyengül, nő a feszültség férfi és nő között, úgy emelkedik a számuk. Földkunyhó a város szélén Nemrégiben egy elvált nő több kisgyerekkel a város szélén földkunyhóban húzta meg magát. A jelzés még idejében érkezett. Szerencsére ilyen szélsőség ritkán fordul elő. De tény, hogy azok a középrétegekhez tartozók, akik eddig nem álltak az ajtajuk előtt, segítségükre várnak. Ők meg már a gyermekvédelmi törvényre. Ami nagyon régen csúszik. A régi jogszabályokkal, amik ugye nem követik maguktól a társadalmi változásokat, nem tud elvárható védelemét nyújtani a hatóság. Szociális munkásokra lenne szükségük, akik még idejében magát a család- gondozást ellátnák. Akkor talán a jelenlegi tíz percnél többet tudnának szánni az egyes sorsokra. A konkrét esetben például a látszat pozitív, az apában a hatóság felé van együttműködési szándék, a kényszerelvonással kapcsolatos idézésre azonnal megjelent. Dehát igen hosszadalmas a bizonyítási eljárás. Ennél a családnál különben már sejthető, hogy gondok lesznek a láthatással. Abban egyetértünk, hogy nagy szükség lenne egy olyan pénzügyi alapra, hitelre, mely — mint a jelen esetben — hirtelen kiránthatna a krízishelyzetből. Ház kivert asszonyoknak Vagy egy másik segítőház típusú intézményre — ezt az igényt már Hordós László, az egészségügyi főiskolai tanársegéd vetette fel, saját gyakorlati tapasztalataira alapozva. Budapesten — igen furcsa a szó — eredményesen működik a Kivert asszonyok háza. Véleménye szerint sok mindent lehetetlen a jog eszközeivel szabályozni. A joghézag — bizonyos fokig érthetően — folyamatos. Ebben az esetben is a paragrafusok az egyik oldalon védik a személyiségi jogokat, a másik félnél csorbítják. Való igaz. Valami sajátos szeméremmel kezeli társadalmunk a családi életet. A lakásajtók becsapódásával az ügyek magánügyekké lesznek. A szomszédok legyintenek, ha veszekedés zaja, részeg randa- lírozás hallik át. A rendőrséget hiába hívják ki, ha az asszony tanúk füle hallatára nem kiabál segítségért, ha életveszély nem „forog fenn”, a rendőri behatolás magánlaksértés. És ugyan ki merne sikoltani, akinek fenyegetően suttognak a fülébe: bevitethetsz, de vigyázz, visszajövök és... Földárverezések megyeszerte Nyíregyháza (KM) — Folytatódnak a földárverezések Szabolcs-Szatmár-Bereg- ben. Sok tábla, nagy terület találhat gazdára április 15-én Hodászon, ekkorra tűzte ki a földárverezés időpontját a Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal. A művelődési házban reggel 9-kor kezdődő árverezésen 230 hektárnyi szántó, gyümölcsös, erdő, rét, mocsár kerül kalapács alá, az összterület aranykorona-értéke meghaladja a háromezret. Rakamazoh a terület is, az aranykorona-értéke is nagyobb a hodászinál. Az időpont itt is április 15., reggel 9 óra, a helyszín a művelődési ház. A kalapács alá kerülő földterület nagysága 280 hektár, az aranykorona-értéke meghaladja az ötezret Ajakon április 16-án licitálhatnak az érdeklődők. A művelődési központban reggel kilenckor kezdődő árverezésen mintegy 170 hektár többnyire szántó és gyep lesz a licitálás tétje, az aranykoronaértéke meghaladja a 2600-at.----------Tárca — évnapi telefonköszöntéssel jelentkeztem Varsóból nyíregyházi Sándor barátomnál. Ott tartottam, Jó egészséget, boldogságot..., amikor cimborám hanyattvágódhatott, s kirántotta a du- galjból a zsinórt. Újabb tárcsázás után kiderült, azt hitte, hogy a másvilággal beszél. Halottnak hitt, mert pár napja hallotta a nyíregyházi utcán, hogy engem bizony lelőtt a maffia Varsóban, s már el is temettek. Na, ennek utánanézek, gondoltam és kisétáltam a hírneves Powazki-temetőbe. Nézek erre, nézek arra, hát a síromat csak nem találom. Sebaj, van itt nyilvántartás, igenám. de vagy 150 évre visszamenően a temetőgondnok se akadt rá ilyen, számára furcsa nevű megboldogultra... Haloványnak éreztem ezt a bizonyítékot ama tényről, hogy mégiscsak életben vagyok, ezért négy év távlatára, amióta itt élek, visszalapoztam a Zycie Warszawy nekrológjait. De mit ad isten, elhunytamról ott sem írnak. Kérdem a konzulunkat, kinek hivatali szent kötelessége lett volna kiállítani a halotti anyakönyvi kivonatot, emlékszik e ilyen munkájára. Utánanézett, nem talált rám. Kezdjük el más oldalról a kutatást, mert nem zörög a haraszt... Ha egyszer azt mondják, hogy lelőtt a maffia, akkor én tényleg nem élek, legfeljebb azt hiszem és ügyetlenül titkolom a dolgot, mert lámcsak mégis kiszivárogtatták a halálhíremet. Gondolkodjunk csak... Hogy is történt? Igen, a múlt szombaton kint jártam a varsói bolhapiacon. Látom ám, hogy egy kis ferde szemű gyerek épp olyasmit árul a gyékényen, amire régóta vágyom: atomtöltetű interkontinentális ballisztikus rakétát. Egyórás alkudozás után az üzlet nem jött létre, mert kiderült, hogy a korábban vásárolt két pár szürke zokni ára hiányzott álmaim rakétájához. Mérges is lett rám az egyébként szelíd maffiózó, s ha jól emlékszem egy földi föld rakétával a hátamba lőtt. Erre aztán gyorsan elhunytam. Ahogy két ördög társaságában ballagok lefelé a pokol kénköves lépcsőin, látom ám, hogy az egyik fordulóban ott áll egy telefax. Na, mondom, az újságíró a pokolban is tudósító, kedvenc lapom szerkesztőségének leadok erről az esetről egy kis színes anyagot. Hát így történt a dolog, s ha minden jól megy, tehát összejön a faxkapcsolat a másvilág és a szerkesztőség között, április elsején pokoli tudósításom meg is jelenhet... Hacsak a szerkesztőt le nem lőtte a maffia. (A szerkesztő megjegyzése: volt kollégánk arra kért, emlékeztessük az olvasókat, hogy április elseje ellenére a fenti tudósításban kis híján minden igaz). Szilágyi Szabolcs A másvilágról jelentem Nézőpont J Kapós forint Balogh Géza C sempészik a forintot. Nem a holland, hanem a magyar forintot. Az újság is megírta, kételkedni nincsen hát semmi okunk. Bár ami azt illeti, én eddig sem kételkedtem a csempészés tényében, hiszen jómagam is megpróbálkoztam vele vagy kétszer az ukrán-magyar határon. Benzinre vittem ki magammal néhány száz forintot, hiszen tudtam, ha netán valamerre Huszt környékén fogy el az üzemanyagom, csak a forint segíthet. Mert Kárpátalján a forint mindenható. Elsőre simán ment minden, a kutya se kérdezte, hogy mi van a tárcámban. Másodjára azonban csúfosan megbuktam. Az ukrán vámosok nyomban kiszúrták a forintjaimat. Azóta sincs nálam több egy ötszázasnál. Mert megfogadtam, engem többet nem fognak meg a fináncok. Nem tudom, hányán tehettek ilyen fogadalmat. Az a kanadai legény aligha, aki rájött, nem csak Ukrajnába, de Japánba is érdemes kicsempészni a magyar forintot. Nemrég bukott le Tokióban a forintjainkkal. Történt pedig, az élelmes diák észrevette, hogy a japán automaták vígan működnek a magyar fémhúszasokkal, hiszen azok súlyban, méretben megegyeznek az ötszáz jenessel, amelyek értéke viszont háromszáz forint. Jó, húsz helyett háromszáz... Nem is tudom, nem jött még rá erre a magyar pénzügy-, vagy a külgazdaságért felelős miniszter. Képzeljük csak el, ahogy ott áll a két magyar a tokiói vasútállomáson, nyomkodják a gombokat, s ömlik az automatákból zsákjukba a rengeteg jen. Amivel aztán besétálnak majd a japán bankokba, s nyomban kiegyenlítik a sokmilliárdos tartozásainkat. Persze, ez hiú ábránd csupán. Mert miképpen tudnának kicsempészni az országból ennyi forintot? A Sipkay Barna Vendégiátóipari Szakközép és Szakmunkásképző Iskola 111. éves cukrász tanulói szakmunkásvizsgára készülnek az iskola tanműhelyében Balázs Attila felvétele Kommentár Folt hátán... Györke László 5 zabó Lajos, a Belügyminisztérium osztályvezetője mondta nemrég egy szakmai értekezleten, hogy kiérleltebb törvényeket kellene alkotni a parlamentnek; alaposabb, s talán nyu- godtabb légkörű vitákban kellene megszületniük az életünket meghatározó jogszabályoknak. Közhely, hogy törvényeinkben sok a joghézag. Például az önkormányzati (átmeneti) törvényben rengeteg a tanácsi jogrendszerből visszamaradt elem. Vagy az állam- háztartásból az elavult pénzügyi szabályokat még nem törölték. Amíg új nincs, addig a régi érvényes. Az is baj, ha valaki mereven alkalmazza az éppen érvényben lévő jogszabályokat, de az is, ha valaki szelektál. Ha a társadalom valamely rétege megsérül — jogsértés történik. Én ezt úgy értelmezem, hogy nagyon is indokoltnak tűnik a törvényhozásban a megalapozottság, a minden részletkérdésre kiterjedő higgadt, alkotó vita. Előbb alaposan fontolóra kell(ene) venni a döntést, s nem rögtön bedobni, kipróbálni, hogyan működik; majd, amikor kiderül, hogy rosszul, akkor — jobb esetben — visszavonni, vagy százszor módosítani. Mivel hiányzik az alapozó munka — amit (Szabó Lajos kifejezésével élve) „a döntéselőkészítés mechanizmusának improvi- zatív" volta igazol—, mi vagyunk a kísérleti nyulak. Pedig nem jó annak lenni. Már nem emlékszem, melyik parlamenti képviselő mondta — ez most teljesen közömbös —, hogy ennyi meg annyi jogszabály született rövid idő alatt; hogy ez a teljesítmény példátlan még a nagy múltú nyugati parlamentek történetében is. Magánvéleményem szerint a jogszabályokat nem kilóra mérik. Inkább aszerint, adnak-e módot arra, hogy jogsérelem érje adófizető polgárait, mennyire érezheti biztonságban magát az ember, érvényesülnek-e az alkotmányban deklarált jogok. És persze, hogy miként működik tőlük a társadalom, a gazdaság, maga az élet. Az pedig, ugye — ezt mindnyájan látjuk — nem igazán jól.
