Kelet-Magyarország, 1993. április (53. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-16 / 88. szám

Moszkva Ki Tárgyalása Nyitott kérdés maradt a magyar-amerikai gazdasági és üzleti megállapodás Bu­dapesten lezajlott újabb tár­gyalási fordulóján a gyógy­szerekre és vegyi termékek­re vonatkozó termékszaba­dalmi rendszer bevezetése, valamint a vállalatok letele­pedésének szabályozása. AP-felvétel Janajev volt szovjet elnök- helyettes a győzelem jelét mutatja Moszkvában a puccsisták perének tárgyalá­sán. Az eddig történtek alap­ján nem sok oka van rá. Ukrajna lakosságának mindössze negyed része tart­ja barátinak vagy kielégítő­nek Kiev és Moszkva viszo­nyát — derül ki az Ukrán Szociológiai Szolgálat már­ciusban végzett és most nyil­vánosságra hozott felméré­séből. A közvéleménykuta- tás adatait a Reszpublika cí­mű kievi hetilap legfrisebb száma közölte. Róma inswap Butrosz Gáli, az ENSZ Olaszországban tartózkodó főtitkára felháborodásának adott hangot a Srebrenica polgári lakosai ellen intézett szerb katonai támadások mi­att, s felszólította a boszniai szerb haderőt, hogy azonnal vessen véget ennek az iga­zolhatatlan akciónak. Moszkva ^r A Nemzetközi Atomener­gia Ügynökség szakértői küldöttsége hozzákezdett a tomszki nukleáris üzemben bekövetkezett baleset kör­nyezeti hatásainak vizsgála­tához. Ezt közölte Georgij Kaurov, az orosz atomener­giaügyi minisztérium sajtó- osztályának vezetője csütör­tökön. Kopogtatócédulák A települési önkormány­zatok jegyzői április 16-án, pénteken kezdik meg azok­nak a kopogtatócéduláknak a postázását, amelyekkel a szavazásra jogosult állam­polgárok részt vehetnek a május 21-én esedékes tár­sadalombiztosítási önkor­mányzati választáson. Küldöttség :mm Szabad György, az Or­szággyűlés elnöke történel­mi jelentőségűnek értékelte, hogy első ízben köszönthet­tük hazánkban a horvát tör­vényhozás magas rangú kül­döttségét. Megelégedettség­gel összegezte a kétnapos magyarországi tapasztalatait Stipe Mesic, kiemelve, hogy a tárgyalások alkalmával együttműködési készséget, Horvátország iránt megnyil­vánuló barátságot tapasztalt. Vizsgálat ■■■■■ Az Állami Számvevőszék a közelmúltban befejezte a Magyar Televíziónál folyta­tott utóellenőrzés helyszíni vizsgálatait. A számvevő- szék szakemberei elsősor­ban arra voltak kíváncsiak, hogy milyen változások tör­téntek a Magyar Televízió gazdálkodásásban a két év­vel ezelőtt befejezett ÁSZ- vizsgálat ajánlásaihoz ké­pest, illetve hogyan hajtot­ták végre Hankiss Elemér intézkedési tervét. Az ered­ményt várhatóan egy hóna­pon belül hozzák nyilvános­ságra. Johannesburg m Tankönyvek A dél-afrikai kormány csütörtökön figyelmeztetett, hogy nem fogja tűmi a Chris Hani kommunista vezető meggyilkolása után magasra csapott erőszakhullám foly­tatódását. — Ami Dél-afri- kában történt, azt egyetlen civilizált ország sem tűrheti. Nem engedhetjük, hogy az országon úrrá legyen a káosz — jelentette ki Frederik Willem de Klerk államfő szerda esti televíziós beszé­dében. Áldatlan állapotok alakul­tak ki a tankönyvellátás te­rén — jelentette ki Pokomi Zoltán, a Pedagógusok Demokratikus Szakszerve­zetének ügyvivője. A kul­tuszminisztérium és a pénz­ügyi tárca mind a mai napig nem készítette el a tan­könyvtámogatás új rend­szerét szabályozó rendele­tek tervezetét, noha erre kormányhatározat kötelezi őket. Támogatás szerencsejátékból A megyéből kevés a pályázat, valószínű sokan nem tudnak róla A Szerencsejáték Alap pályázatán nyert intézmények és szervezetek egy csoportja. Jobbról a második Dankó László Elek Emil felvétele Nyíregyháza (KM) — Tár­sadalmi szervezetek, intézmé­nyek vezetői — összesen ti­zenegyen — írtak alá szerző­dést tegnap a déli órákban Nyíregyházán a TÁKISZ ta­nácstermében a Szerencsejá­ték Alap vezetőivel arról, hogy az év első negyedében benyújtott pályázatuk alapján különböző összegeket kapnak kulturális, oktatási, egészség- ügyi, szociális illetve ifjúsági céljaik megvalósításához. Dankó László, a Szerencse- játék Alap igazgatója elmond­ta, hogy ebből a megyéből ke­vés pályázat érkezett, valószí­nű sokan nem tudnak róla, hogy közcélokra a szerencse- játékokból képezett nyereség jelentős részét a rászorulók pályázat alapján megkaphat­ják. Ezúttal a nyíregyházi pol­gármesteri hivatalba nagykál- lói Mentái Alkoholellenes Klub, a nyíregyházi Váci Mi­hály Általános Iskola, a kis- várdai Szent László Gimnázi­um, a dombrádi református gyülekezet, a sportigazgató­ság, a tiszaberceli modellező klub, a baktalórántházi általá­nos iskola, a tiszavasvári álta­lános iskola, a tiszakerecsenyi polgármesteri hivatal és a sza- kolyi Rákóczi Sportegyesület nyert a pályázaton. A legfrissebb Olasz tanszék Nyíregyháza (KM — B. I.) — Hat nyelvi tanszékkel rendelkezik tegnap óta a nyíregyházi Bessenyei György tanárképző főisko­la, csütörtök délelőtt ünne­pélyes keretek közt megnyi­tották az olasz tanszéket. Az ünnepségen részt vett az Olasz Köztársaság nagykö­vete is. A főiskolán már egyéb­ként az év elején februárban megkezdődött levelező ta­gozatos hallgatók számára az olasz nyelv tanítása, a nappalisok pedig ősztől ta­nulhatják a dallamos olasz nyelvet. Az új szakra többen is el­küldték jelentkezésüket. Az olasz tanszéken négy tanár dolgozik majd. Búcsú Káliay Miklóstól Fidesz­kongresszus Nyíregyháza (KM) — Rendkívül fontos lesz a Fidesz életében a Debrecenben ma kezdődő ötödik kongresszus, amelynek két legfontosabb pontja az új Alapszabály meg­alkotása és a politikai prog­ramnyilatkozat megfogalma­zása lesz — derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet Módi László országgyűlési képviselő tartott tegnap. Áz új Alapszabály-tervezet két lényeges változást tartal­maz: az alsó korhatár feleme­lését 14-ről 16 évre, egyidejű­leg a felső korhatár eltörlését, továbbá országos, megyei és települési szinten az elnöki rendszer bevezetését. A kongresszushoz kapcso­lódik a Narancs Fesztivál, amelynek több rendezvénye zajlik Nyíregyházán: koncer­tek, filmvetítések, színházi előadások. ■■iMBiiniiii 5. oldal Exporthitel egyéni vállalkozóknak Nyíregyháza (KM — CS. GY.) — Nyíregyháza, Eper­jes és Ungvár a közrend és közbiztonság javításában is igyekszik együttműködni. Ezt a bűnözők mind kiter­jedtebb nemzetközi kapcso­latai is indokolják. A hatékonyabb bűnül­dözéshez a rendőri szervek kö­zött az eddiginél is gyorsabb információcserére van szük­ség. E cél elérését előmozdító ta­Nyíregyháza (KM - BG) — Ma, péntek délután búcsúz­tatják Budapesten Káliay Miklóst, Magyarország egy­kori miniszterelnökét, akinek hamvait e hét derekán hoz­ták haza Rómából a fiai. A koporsót a Budavári Ko­ronázó (Mátyás) Főtemplom­ban ravatalozzák fel, lelki üd­véért a gyászmisét délután há­rom órától tartják Paskai Lász­ló bíboros prímás, esztergomi Miskolc (MTI) — Új Tisza­fád építése kezdődött Cigánd és Dombrád között; az 1,3 milliárd forint költségű beru­házással több mint 200 méter hosszú mederhidat, 300 méte­res ártéri hidat, továbbá mint­egy 5 és fél kilométer hosszú­ságú új utat alakítanak ki. Ed­dig itt az autósok ár- és jég­mentes időszakban egy szét­szedhető pontonhídon kelhet­tek át, 10 tonnás súlykorláto­zással. Az új híd elkészültével minden időben használható nácskozás zajlott április 15-én Nyíregyházán, a megyei ren­dőr-főkapitányságon, amelyen Eperjes állami és önkormány­zati rendőrségének vezetői is részt vettek. Az említett testvérvárosi kapcsolatokat nyíregyházi részről koordináló dr. End- reffy Ildikó alpolgármester la­punknak elmondta, hogy a há­rom érintett terület képviselői támogatás elnyerése érdeké­ben a Kárpátok Eurorégió Ta­nácsához pályázatot nyújta­érsek vezetésével. A fővárosi szertartást követően hozzák haza, Kállósemjénbe az egy­kori szabolcsi főispán földi maradványait. Mint már több­ször is megírtuk — ellentétben a Magyar Távirati Iroda csü­törtökön megjelent téves híré­vel, mely vasárnapra tette a semjéni gyászszertartás idő­pontját — a néhai miniszterel­nököt április 17-én, szombat­on helyezik végső nyugalomra a szabolcsi településen lévő közvetlen összeköttetés jön létre a Bodrogköz és Szabolcs között. Csütörtökön a Miskol­ci Közúti Igazgatóság a híd ki­vitelezését nemzetközi pá­lyázaton elnyerő Strabag Hungáriának átadta az építésre előkészített munkaterületet. Az építkezés teljes befejezését 1994 októberére tervezik, ám magán a hídon a számítások szerint már a jövő év nyarán átkelhet az első autó. Az építési költségeket az útalap­ból fedezik. nak be. Az eperjesi vendégek élénken érdeklődtek a nyír­egyházi KGST-piac működé­séről, annál is inkább, mivel Eperjesen is egyre több, zöm­mel ukrán árus mind nagyobb forgalmat bonyolít le. A szabolcsi megyeszékhely KGST-piaccal összefüggő rendőri tapasztalatairól Tamás Lajos, az MRFK bűnügyi igazgatója adott tájékoztatást. Az eperjesiek megtekintették a nyíregyházi rendőr-tiszthe- lyettesképző iskolát is. családi kápolna kriptájában. A kápolnát még Káliay Miklós építette, itt pihennek szülei, testvérei, s itt temették el a tra­gikus körülmények között el­hunyt feleségét is. A szombat délután két órakor kezdődő semjéni szertartást Seregély lsh’án egri érsek, a magyar püspöki kar elnöke végzi, az egykori miniszterelnöktől Ka­tona Tamás miniszterelnöksé­gi államtitkár vesz végső bú­csút. Onkológusok a rákról Nyíregyháza (KM - T. K.) — Onkológiai továbbképző tudományos ülést rendeznek április 23-án, pénteken a me­gyei kórházban. A XXVII. ilyen összejövetel egyúttal a megyei rákregiszter negyed- százados jubileumát is jelenti. A Magyar Onkológusok Tár­sasága északkelet-magyaror­szági tagozata, a Debreceni Akadémiai Bizottság, vala­mint a megyei kórház tudomá­nyos bizottsága nemcsak a szakma néhány területét kí­vánja áttekinteni az egész na­pos összejövetelen, hanem most először számolnak be a szakdolgozók a daganatos be­tegek kezelése, ápolása során szerzett ismereteikről. Az előadók a rák kifejlődé­sének genetikai okairól, a da­ganatsebészet újabb eljárásai­ról, a sugárkezelésről, a kemo­terápiáról és a fájdalomcsilla­pításról mondják el a gyakor­lati tapasztalatokat és az elmé­leti tudnivalókat. A tudomá­nyos ülés résztvevői megte­kinthetik az általános kórház- technikai és farmakológiai ki­állítást az orvosszállón. Új híd Dombrádnál Eperjesi rendőrök Nyíregyházán MA: 8 oldalon A tavasz jegyében, új gyümölcstermesztési gépeit mutatta be az Agroker Balkányban tegnap Galambos Béla felvétele l. evtoiyam, 88. szám Ara; 14,80 forint 1993. áprilisié., péntek Kiev

Next

/
Oldalképek
Tartalom