Kelet-Magyarország, 1993. április (53. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-14 / 86. szám

pack Rt. nyíregyházi gyára. A vállalat vezetősége társadalmi munkát hirdetett meg a dolgo­zói között. Ma, amikor minden fillérre szükség van, mély meghatottsággal gondolok azokra a dolgozókra, akik ide­jüket, energiájukat, bérüket ál­dozták fel beteg gyermekem gyógyulása érdekében. KÖ­SZÖNÖM minden dolgozó­nak, és a gyár vezetőségének, hogy hozzájárulásukat adták a hét végi munkához. A család nevében: Horváth István Nyíregyháza A nevelőszülőket segíti A Megyei Gyermek- és If­júságvédő Intézet és az EDUCOM Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Csoportja már­cius 27-én tagtoborzó és nevelőszülői értekezletet tar­tott Kisvárdán, amelyen Kis- várdához és körzetéhez tar­tozó nevelőszülők többsége vett részt. Vendégeink voltak Szabó Attila, a megyei EDU­COM elnöke, és Együd János, a GYTVI igazgatója. Tájékoz­tatásukat és előadásukat a fel­éledő EDUCOM (nevelőkö­zösség) jövőjéről nagy érdek­lődéssel és aktivitással hall­gatták. Szinte mindegyikőjük vállalta az ez évi tagságot. Ez a szervezet támogatni fogja a nevelőszülők munká­ját, sokoldalú segítséget nyújt a mindennapos nehézségek megoldásában. Az értekezle­ten meg is alakult az EDU­COM öt tagú kisvárdai cso­portja Demeter Lászlóné ne­velőszülő vezetésével. Már itt elhangoztak javaslatok, pl. Demeter Lajos eperjeskei ne­velőszülő és felesége vállalták előre kiszabott ruhák össze- varrását, árusítását, valamint azt, hogy bármelyik nevelő- családnak segítenek a tetőfe­dő-bádogos munkákban. Bí­zunk benne, hogy a helyi cso­port és valamennyi társadalmi szervezet egymásra talál, hogy az állami gondozottakat nevelő családok munkáját tá­mogassák. Mónusné Dicső Zsuzsa szociálpedagógus Kisvárda Zöldkártya A féljem rokkantnyugdíjas. Tavaly ősszel vettünk egy nyugati autót és átalakíttattuk Hycomattá, mert csak így tud közlekedni. Ami kellett a ko­csihoz, mindent megvettünk. Több rendőri ellenőrzésen es­tünk át, és soha semmi problé­ma nem volt. De nemrég Nyír­szőlős előtt közúti ellenőrzés során megállítottak minket is, a Közlekedési Felügyelet em­bere zöldkártyát kért, ami még sajnos, nincs. Hátrament, vala­mit nézett és azt mondta, hogy helyszíni bírság helyett felje­lentést tesz ellenünk. Minket ez nagyon felháborított. Név és cím (A megyei Közlekedési Felü­gyelet igazgatója, Szaszala László az alábbiakról tájékoz­tatta olvasónkat: A 18/1991. /XII. 18./ KHVM számú ren­delet előírja, hogy 1992. má­jus 1. és 1993. május 1. között valamennyi magyar hatósági engedéllyel és jelzéssel ellátott gépkocsira meg kell szerezni a környezetvédelmi igazolóla­pot, mégpedig először abban a hónapban, amelyikben a gép­kocsi műszaki érvényessége lejár, a lejárat évétől fög- getlenül. Ez a rendelet kimondja azt is, hogy a környezetvédelmi igazolólap hatósági engedély­nek minősül, ugyanúgy, mint a forgalmi engedély. Ennek hiánya vagy érvénytelensége esetén a hatósági engedé­lyekre vonatkozó szabályok szerint kell eljárni, azaz a te­rületileg illetékes rendőrkapi­tányságon szabálysértési felje­lentést kell tenni. A felügyelet ellenőre érvényes környezet- védelmi igazolólap hiánya mi­att ennek a jogszabálynak szerzett érvényt az eljárás so­rán.) A tolvajnak elég pár perc Megloptak a munkahelye­men. Pár percre maradt a zár­ban a kulcs, s a tolvaj már sza­ladt is a pénztárcámmal, benne 1500 forint. Észrevettem, utá­narohantam, kiabáltam, de szerencséjére fényes délben A lomtalanítási időszak mintájára javasoljuk a roncstalanítási hetek bevezetését. Bármerre járunk a megyében, utak szélén, mezőkön, parlagon hagy­ott szántóföldeken autóroncsok éktelenkednek jel­képeként a megszaporodott kocsilopásoknak és a nemtörődömségnek. Tapasztalatunk, hogy Nyíregy­háza vezeti a listát, mindkét képünk itt készült Harasztosi Pál és Balázs Attila felvétele \ senki sem volt az utcán, aki a segítségemre lehetett volna. Az én szerencsém viszont az lett, hogy jött szembe egy ma­gas fiatalember, aki megtudva mi történt, a tolvaj nyomába eredt. Bár elkapnia nem sike­rült, a pénzem mégis megke­rült. A menekülő, amikor látta, hogy szorul a hurok, eldobta a pénztárcát, amit a fiatalember visszaadott. Két okból is írom ezt a levelet. Az esetem legyen figyelmeztetés: pár percnyi fi­gyelmetlenség, és ilyen gátlás­talan alakok besurranva igen nagy értékektől szabadíthat­nak meg minket. A másik: kö­szönöm az ismeretlen fiatal­embernek az önzetlen segít­ségét, hiszen helyettem ő fu­tott a pénzem után, és termé­szetesnek tartotta, hogy ilyen esetben is segítenie kell. B. F.-né Nyíregyháza Beteg gyermekért Tavaly év végén a Vélhető felelős Csernobil című cikkre, amely egy nagyon drága gyógyszer megvásárlásáról szólt a beteg kisfiam részére, egy emberként reagált a Duna­A szociális törvényről (1.) A gyermeknevelési támogatás havi mértéke azonos a legkisebb öregségi nyugdíjjal Nagyon sok olvasónk kérte, hogy közöljük az 1993. évi III. törvény, közismertebb nevén a Szociális törvény szociális el­látásokra vonatkozó részét. Tájékoztatásul: a törvény­ben meghatározott szociális feladat-és hatásköröket a helyi önkormányzat képviselő-tes- tülete, illetőleg a jegyző gya­korolja. Gyermeknevelési támogatás A hadigondozottaknak, a hadkötelezettség alapján ka­tonai vagy polgári szolgálatot teljesítőnek és hozzátartozói­nak járó különleges pénzbeli ellátásokról a nemzeti gondo­zásról, valamint a foglalkozási rehabilitáció keretében nyúj­tott ellátásokról külön törvény rendelkezik. Nem terjed ki a törvény hatálya a külön jogsz­abály alapján, az egészségká­rosodottak részére megállapít­ható pénzbeli ellátásokra, va­lamint a rendszeres szociális segélyre. Normatív pénzbeli ellátás a gyermeknevelési tá­mogatás, amelyre az az anya (illetve külön kormányrende­letben meghatározott esetben az az apa) jogosult, aki a gyer­mek születését, örökbefogadá­sát megelőzően, továbbá az a nevelőszülő, aki a gyermek nevelésbe vételét megelőzően 180 nap — a Ttv-ben megha­tározott —biztosítási idővel rendelkezik és saját háztartá­sában otthon három vagy több kiskorút nevel. Feltétel még, hogy a legfiatalabb gyermek már betöltötte a harmadik élet­évét, de a nyolcadikat még nem. A legfiatalabb gyermek Nem állapítható meg a gyer­meknevelési támogatás, ha 1. A kérelmező családjában az egy főre jutó jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének (most 6 000 Ft) a háromszorosát meghaladja; 2. A jogosult gyermekgon­dozási segélyben, a tár­sadalombiztosítás keretében saját jogú nyugdíjban, nyug­díjszerű ellátásban vagy a fog­lalkoztatási törvény alapján munkanélküli ellátásban, il­letve a munkanélküliek jöve­delempótló támogatásában ré­szesül; 3. A legfiatalabb gyermek betöltötte a nyolcadik életévét. A megállapított gyermekne­velési támogatást meg kell szüntetni az 1-3. pontban fel­sorolt esetekben, és akkor, ha a támogatásban részesülő a gyermeknevelési kötelezett­ségeit nem teljesíti. A gyermeknevelési támo­gatás iránti igényt a kérelmező az állandó vagy ideiglenes la­kóhelye vagy tartózkodási he­lye szerint illetékes jegyzőhöz nyújthatja be. Ő a kérelem alapján elbírálja az igényt és jogosultság esetén az önkor­mányzat költségvetésének ter­hére megelőlegezi az ellátást. A gyermeknevelési támoga­tásra jogosult a támogatás idő­tartama alatt jövedelemszer­zéssel járó munkát végezhet, munkaideje azonban a napi négy órát nem haladhatja meg. A támogatás időtartama A gyermeknevelési támo­gatás havi mértéke azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével, amely­ből a jogosult az ellátás után nyugdíjjárulék fizetésére kö­telezett. A támogatást a jogo­sult részére havonta utólag kell folyósítani. A támogatás folyósításának időtartama szolgálati időre jogosít. A népjóléti miniszter kivéte­les méltányosságból a. további két évvel meg­hosszabbíthatja a gyermekne­velési támogatás időtartamát; b. a jogosultságot akkor is megállapíthatja, ha a kérel­mező saját háztartásában ott­hon, két kiskorú mellett ok­tatási intézmény nappali tago­zatán tanuló nagykorú gyer­meket is nevel. Jogászszemmel Élettárs, Dr. Bartha Sándor Hajdan szigorúan megítél­ték az emberek azokat, akik esküvő nélkül éltek együtt. Azt mondták, hogy „bagóhi­ten” élnek, ami szégyen volt, különösen a nőnek. Ma egyre többen választják az élettársi kapcsolatot, mert szabadabb és kötetlenebb mint a házasság. Viszont, nem minden esetben lehet olyan könnyen felbontani, ahogy sokan gondolják. Erre példa egy rétközi olvasónk esete. Hét évi házasság után el­vált a férjétől, de mégegy- szer nem akart hibát elkövet­ni, ezért amikor két év múlva megismerkedett egy férfivel, élettársként befogadta a há­zába, ahol két kiskorú gyer­mekével és özvegy édesany­jával élt. A férfi az első hó­napban normálisan viselke­dett, hozzájárult a közös költséghez. Utána egyre többször volt részeg, és már pénzt sem adott, és egy este italosán halálra gázolt egy öregembert. Büntetésének letöltése után visszakönyörögte ma­gát olvasónkhoz, de odaköl- tözése óta mindenkit terrori­zál, basáskodik, egy fillért nem fizet, viszont meleg ételt, jó ruhát követel. Az asszony kérte, menjen el on­nan, mire közölte, hogy ez az ő lakása! Levélírónk azt kérdezte, hogy tehetné ki a házából az élettársát, kihez forduljon intézkedésért? Nem segít neki a polgármes­teri hivatal és bárhová megy a kérésével, elutasítják. Olvasónk számára egye­dül a bírósági út maradt, amit minél hamarabb ajánla­tos igénybe vennie. Ilyen gondokkal sem az önkor­mányzat, sem a társadalmi szervek nem foglalkoznak, kizárólag önmaga oldhatja meg. Nem lett volna szabad visszafogadnia a börtönből szabadult embert, és vele helyreállítani az élettársi kö­zösséget. Ha pedig volt élet­társa visszaköltözött és ő ez ellen nem tiltakozott, gond­ját csak a bíróság orvosol­hatja. Az élettársi életközösség sajátos intézménye a magyar jognak. A kapcsolatból szár­mazó jogokat és kötele­válóper zettségeket eltérően rendezi a házastársakétól, különösen a közös vagyon tekintetében. Az életközösség tulajdon­képpen a közös gazdasági célok elérésére alakult pol­gári jogi társaság, amelyben mindkét fél személyes tevé­kenységre és vagyoni hozzá­járulásra kötelezett. Bárme­lyiknek hiánya érvénytelen­né teszi a polgári jogi társa­sági szerződést. Olvasónk leveléből meg­állapíthatóan az életközös­ség azért sem áll fenn, mert élettársa a vagyoni hozzájá­rulást nem teljesíti. Kérnie kell tehát a bíróságtól az élettársi közösség megszün­tetésével felmerülő viták, így a lakáshasználat meg­szüntetésének az elbírálását. Nincs más fórum és nincs más lehetőség arra, hogy élettársától véglegesen meg­szabaduljon, mint az ellene indítandó polgári per. Ebben kérni kell a bíróságtól, hogy a szívességi lakáshasználatot minden elhelyezési és kárta­lanítási igény nélkül szüntes­se meg és kötelezze volt élet­társát az olvasónk tulajdonát képező lakás elhagyására. Több levélírónk a válóper menetéről, illetékről, per­költségről vár általánosság­ban tájékoztatást. A házasság felbontása iránt indítandó eljárás két részből áll. Az első az úgy­nevezett békítő meghall­gatás. Az erre irányuló kére­lemre ezer forint illetékbé­lyeget kell leróni. A békítés eredménytelensége esetén 30 napon belül kell kérni a bontóper kitűzését; a kere­sethez ötezer forint illeték- bélyeg szükséges. A bíróság az előlegezett perköltség viselése felől a bontóperi ítéletben határoz. Kötelezheti az ellenérdekű felet a költség egy részének (általában a felének) viselé­sére, de a teljes költség meg­fizetésére is, különösen, ha a bontóperre az alperes adott okot. Ha a váló fél jövedel­me a létminimumot sem éri el, a békítő meghallgatás iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg személyes költ­ségmentességet kérhet. Eh­hez a polgármesteri hivatal­ban ingyen is beszerezhető ún. munkáltatói nyomtat­ványt kell kitöltenie és így előterjeszteni. Szerkesztői üzenetek Gyesen lévő kismamá- dúlt hozzánk, nincs módunk nak: A 13. havi illetmény közbenjárni. A biztosító nem önt is megilleti, mert a tör- kényszeríthető olyanra, amit vény annak kifizetését nem a nem akar. A továbbiakban munkavégzéshez, hanem javasoljuk, minden esetben csupán a jogviszony fennál- forduljon egyenesen az dié­tásához köti azzal a feltétel- tékeshez, hiszen az jogosult lel, hogy tárgyévben leg- intézkedni, alább 6 havi közalkalmazotti jogviszonya legyen. Egy elkeseredett építkez­ni szándékozónak, Máté- Ibrányi olvasónknak: A szalka: Március 24-i lapszá- helyi polgármesteri hivata- munknak ugyanezen az ol­lók gyűjtötték össze a kérel- dalán Még most sem döntöt- meket és tudomásunk szerint tek az állami lakástámogatás az alapítvány határozta meg módosításáról címmel rész- a szétosztás feltételeit. Ér- letes tájékoztatót közöltünk a deklődjön az önkormányzat- szociálpolitikai kedvezmény nál. feltételeiről. De az önt érdek­lő minden egyébről ki- Barcsay Arpádné, Csen- zárólag az OTP tud felvilá- ger: Sajnáljuk, de abban az gosítást adni, mert ebben ügyben, amivel legutóbb for- egyedül illetékes. Az oldalt összeállította: Tóth M. Ildikó 1993. április 14., szerda Kelet-Magyarorszag /

Next

/
Oldalképek
Tartalom