Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-18 / 64. szám

1993. március 18., csütörtök Kelet-Magyarország ~J Magasra szoko vizdíj Tisztelt Szerkesztőség! Először is elnézését ké­rem, hogy prózai dolgokkal zavarom. Igaz, még a helyi rádióban és sajtóban hivata­losan bejelentve nem lett, bár az előző esetben sem emlékszem, hogy így lett volna, de 1993. február 16- án a víz- és csatornadíj-be­szedő érdeklődésemre kö­zölte, hogy visszamenőleg, azaz 1993. január 01-től a köbméterenkénti vízdíj 60 Ft-ról 83 Ft-ra emelkedik. Nem értem, és valószínűnek tartom, nem vagyok egye­dül. Bár nem túl sokat, de néha figyelem a rádió és tv műsorait, ahol különböző nyilatkozatok hangzottak el a fenti témával kapcsolatban is. Nevezetesen a víz sza­badáras, nem a minisztéri­um hanem az önkormányzat dönt a díjtétel ügyében. így azt hiszem a meglepetésem nem egyedül álló, hiszen Budapesten a 35 Ft-os díjat is igen soknak tartják, ha ez még a csatornadíját nem tar­talmazza, akkor is messze elmarad a mi városunk kép­viselői által elfogadott és megszabott díjtól. Bár tisztában vagyok ve­le, hogy ez az egy levél nem változtat meg semmit, és a víz sem lesz olcsóbb, talán csak annyit érek el vele, hogy leírom a véleménye­met. Nyíregyháza, 1993. feb­ruár 28. V. P.-né nyíregyházi lakos Alaposan megkeverte Mostanság gyakran fel­vetődik a kérdés: hiteles történelmet tanultunk-e az utóbbi néhány évtizedben? Most Kása Pál második Múltlapozó-ját (KM 1993. III. 9.) olvasva, nem tudom, mit kezdjek a március lO- éhez kapcsolt alábbi szö­veggel: „1941-ben ekkor jelent meg a rendelet, hogy ke­verni kell a kenyérhez való lisztet. Egy mázsa gabona­liszthez 20 kg kukorica- lisztet kell keverni. Ezen a napon az egész megyét el­hagyta a román megszálló csapat.” Úristen! Hát 1919-től egészen 1941-ig itt voltak? Több mint két évtizeden át? És erről mi semmit sem tudtunk! Vajon a Horthy- korszak vagy a Rákosi-, Kádár-rezsim hazudta el előlünk? Persze, van más lehetőség is. A tisztelt cikkíró Kosa Pál az 1941-es rendelet anyagát fölcserélte a törté­nelemmel. Balogh László Rohod A Szerkesztőség fenntart­ja magának azt a jogot, hogy á beküldött leveleket rövi­dítve közölje. A főszerkesz­tő postája az .ol v asók fóru­ma. a közölt levelek tartal­mával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A fiatal kereskedők szakértelméről Lehangoló sorokat olvastam a Kelet-Magyarország 1993. március 8-i számában a „fiatal kereskedők” szakértelméről. M. Magyar László úr erősen kifogásolta, hogy egy fiatal el­adólány nem tudta megmutat­ni a babakocsi összezárását, egy „könyvkereskedő... tekin­tete” elárulta, nem tudta, hogy melyik irodalmi, természettu­dományi könyvről van Szó. A cikk írója sajnos olyan eladó­val is találkozik, aki „azt sem tudja, hogy mire használható az általa kínált áru.” Milyen jó lett volna, milyen könnyű lett volna a helyzetem, ha a szerző a „tetthelyeket” is megnevezte volna! így írása a nőnapon azt sugallta, hogy az elnőiesedett pályánkon a szak­értelmet nélkülöző fiatal ke­reskedők lennének túlsúlyban. (Szerencsére az újság követ­kező oldalán Ésik Sándor úr tisztelettel köszöntötte a szeb­bik nemet!) Tudja-e M. Magyar úr, hogy: a nyíregyházi Kereske­delmi Szakközépiskola egyik érettségi tantárgya, a szakmai gyakorlat — tudomásom sze­rint — 2 év múlva megszűnik, hogy nyári szakmai gyakorlat sem lesz, hogy az évközi gyakorlat ideje a második-ne­gyedik évfolyamon heti 180- 240 perc, hogy eladástan tan­tárgyat nem oktatunk, hogy a 2. c., 2. d. osztályos tanulóink csak e tanév elejétől kezdve tanulnak áruismeretet? Jó lett volna tudni, hogy „a boltban dolgozó fiatal eladó­lány” szakközépiskolában, szakmunkás iskolában vég­zett, vagy 10-15 hónapos, ún. „pénzes” tanfolyamon szerzett „jogosítványt”? Befejezte-e tanulmányait, vagy még tanul? (Viselt-e „Diákeladó”, vagy „Tanuló” szalagot?). Stb. 1951 óta — 16 évemet még be nem töltve — különböző helyeken dolgoztam. Voltam pályamunkás, zsákoltam álla­mi és kísérleti gazdaságokban, építettem halásztavakat a Hor­tobágyon, tanári munkakörben 1959 óta dolgozok. Ha valahol valamelyik munkatársam, ta­nulóm kifogásolható magatar­tást tanúsított, a vitás ügyeket négyszemközt rendeztük s nem egy megyei lapban tettük szóvá! E sorok írója emlékez­teti a cikk olvasóit a Nők a pult mögött c. filmsorozat egyik epizódjára. A főszereplő ela­dóasszony az állami tulajdon ellen vétő fiatal kiszolgálónőt nem a Pravda újságírójának segítségét kérve, az újságban dörgedelmes cikket jelentetve meg, nevelte meg. Minden üzletben jól látható helyen ún. Vásárlók könyve áll a vásárlók rendelkezésére. Ebbe a könyvbe a vásárlók nem csak dicséreteiket ír­hatják be, hanem a kedve­zőtlen észrevételeiket is. Ha és amennyiben az olasz babako­csi eladójával és a könyvesbolt eladójával M. Magyar úr nem tudott (?) szót érteni, boltveze­tőik társaságában kellett volna a kifogásolható kiszólgálásról elbeszélgetni. A vezetők hiá­nya esetén a kifogásolható ma­gatartást a Vásárlók könyvébe írt bejegyzéssel mindenekelőtt a vállalati központ tudomására kellett volna hoznia. Vaj’ megtette-e? Vajon megválto­zik-e az elegánsan öltözött, bájosan mosolygó, de rosszul kiszolgáló fiatal kereskedők magatartása, ha M. Magyar úr cikkét nem olvassák el? Úgy tűnik, a „Szakértelem” írója ágyúval lőtt verébre. Zsoldos János a nyíregyházi Kereskedelmi Szakközépiskola egyik gyakorlatvezető tanára (A szerk. megjegyzése: A szerző a jegyzetében nem az oktatási rendszer formáját és színvonalát kívánta bírálni, sem üzletet pellengérre állí­tani. Arra az általános jelen­ségre mutatott rá, hogy a ke­vés munkahely miatt sokan nem azon a területen dolgoz­nak, amelyre egykoron a képe­sítésüket szerezték. S kerül­jünk bármilyen munkahelyre illetve munkakörbe, vala­mennyiünknek kötelessége a tökéletes felkészültség.) .'t'VJSÍÚH VOn Még a laktanyánál történt Nyilvános vita kerekedett az utóbbi időben arról, mi is tör­tént valójában a nyíregyházi Damjanich laktanyánál 1956. október utolsó napjaiban. Én szemtanúként szeretném el­mondani véleményemet. Ott kezdem: több száz em­berrel együtt jelen voltam a Kossuth téren, amikor egy szovjet tiszt tőlem kb. 1 mé­terre homlokon lőtt egy em­bert. Ott meg is halt, mert kő­vel dobálta a szovjet járműve­ket. Ezt látva a nép bosszúra szánta el magát, igaz engem is elfogott a bosszú. Ekkor a tö­meg sze’rvezkedett, így jött számításba a Damjanich lak­tanya. Egy bizottság a civilek közül el is ment a laktanyába ezt az igényt közölni az ott il­letékes parancsnokkal. (Hu- bicska Zoltán parancsnokkal). 3-5 óra leforgása után egy százados a laktanyából meg is jelent a Kossuth téren, majd felment a Városi Tanács emel­vényére és onnan beszélt, hogy a fegyvereket kiosztják, de csak katonaviselt emberek­nek. Akkor a tömegben voltak Miskolcról, több megyei vá­rosból a téren, de a szándékról, mint fegyverszerzésről az oro­szok is tudomást szereztek. El­terjedt a híre, hogy ha a vonuló oroszokat Nyíregyházán meg­támadják, akkor a várost a földdel egyenlővé teszik. Erről a szovjet szándékról, mire a tömeg a laktanya elé vonult, már Hubicska Zoltán is tudo­mást szerzett, melyet ő közölt a tömeget képviselők csoport­jával. Bár ezt figyelmen kívül hagyta a csoport, s így ezért a tömeg nem értett szót, Hubics­ka elállt a fegyverek kiosztásá­tól. Meg kívánom jegyezni: már a tömeg a drótkerítést vagdal­ta, másik része át akart mászni a kapu felett, mikor a lövések a tömeg feje fölé megtörtén­tek, a szándékuk elterelése vé­gett. A tömeg nem állt el a szándékától, újabb lövések a láb elé lettek irányozva. Az akkori súlyos beláthatatlan helyzetben ez volt a lehető legkisebb rossz. De mi lett volna ha, a fegyverek az akko­ri igen bosszús emberek kezé­be kerülnek, s a vonuló szovjet hadsereget netán mégis tá­madták volna? Ha a fegyverek a bosszútól fűtött tömeg ke­zére kerülnek, én most nem ír­nám le ezen eseményt. Ki tud­ja mennyi halottja lett volna az akkori fegyverkiosztás után a város területén. Megjegyezni kívánom, soha semmilyen csa­ládi szálak, MSZMP-tagság, vagy bármi más szálak nem fűztek Hubicska Zoltánhoz. Őt mint szorgos galambtenyész­tőt, díszmadarak, s több más állat hűséges barátjaként is­mertem, s mint ilyen ember, nem is lehetett agresszív. Más az, ha valaki ezredparancsnok, az egységétől megkövetelte a katonai fegyelmet. Ez a hi­vatása velejárója, szerintem Hubicska Zoltán az én sze­memben nemzeti hős volt. Megóvta a várost, a jól ismert szovjet hadigépezetet, ha ne­tán megtámadta volna egy ki­sebb csoport is az oroszokat, Nyíregyháza és lakossága pusztulásával járt volna. Neki köszönhetem, hogy élek, tudom, hogy sok ezer ember maradt életben Hubics­ka Zoltán helyes döntése nyo­mán. Ezért az Ő bölcs döntésé­ért és a becsülete végett írtam le e sorokat. Tisztelettel Ágoston Ferenc Nyíregyháza, Rákóczi u. 17. sz. Látványos farsang volt Tákoson Magam és községünk nyug­díjasai nevében írok. írásom­nak talán azt a címet is adhat­nám : „Öröm könnyek csillog­nak szemünkben!” Ebben a feszültségekkel teli világban, talán kevesebb ideje és pénze jut az embereknek kikapcsoló­dásra, szórakozásra. De, hogy mégis érdemes alkalmanként erre néhány forintot szánni, mi sem bizonyítja jobban, mint a múlt hétvégén az influenza járvány miatt — igaz megkés­ve —, Tákoson a Művelődési Házban megszervezett farsan­gi jelmezbemutató. Pici műve­lődési házunk zsúfolásig meg­telt, még a szomszéd község­ből is jöttek gyerekek és fel­nőttek egyaránt. Színvonalas műsort láthatott a közönség, amelyet szűnni nem akaró tapssal jutalmazott. Köszönet a szép műsorért a gyerekek­nek, a szervezőknek, a helyi intézmény vezetőjének és a fa­luban élő tanárnőnek, akik nagy lelkesedéssel segítették a gyerekek felkészülését. Az est során a 3 éves kisgyerektől a 18 éves középiskolásig szinte mindenki fellépett, sőt még egy nyugdíjas is. Az est bevé­telét a műsorban fellépő gye­rekek jutalmazására fordítot­ták, minden szereplő egyfor­ma ajándékot kapott. Tisztelettel: Baráth Menyhértné Tákos község kisnyugdíja­sai nevében Gáz és telefon Tisztelt Balogh József! Örülök annak, hogy Segít­ségre várva című cikkében (1993. március 1.) közsé­günk és egyben térségünk problémáira ismét ráirányí­totta a figyelmet. A föltett kérdéseire viszont jobban szerettünk volna közvetlenül — akár kérdés-felelek for­májában az újságban — vá­laszolni. Talán „Olyan távolságból” nehéz elképzelni, de az Ön által „csupán hevenyészetten fogalmazott információ”-ról időben értesültünk és éltünk egy pár lehetőséggel. (Pl. or­vosi rendelő felújítása, há­zasságkötő terem építése, óvoda, általános iskolai tan­terem felújítása, bővítése, felszerelése, etnikumi iskola kialakítása, működtetése, a kisebb tételeket nem so­rolom). A térségi települések szintén több pályázati lehe­tőséget kihasználtak. A gázvezeték kiépítésére a korábbi nagyközséghez tar­tozó önkormányzatok 1991. december 9-én társultak. Ro- zsály. Méhtelek, Tisztabe­rek, Zajta, Garbók, Nagyhó­dos, Kishódos. Gesztornak a rozsályi polgármestert bíz­tuk meg. A tanulmányterv zsűrizése 1992. július 10-én történt Hajdúszoboszlón. A pá­lyázat benyújtásának felté­tele volt a MÓL. gázfelhasz­nálási engedélye. Ezt 1992. szeptember 15-én kaptuk meg, szeptember 23-án vit­tük be személyesen. Része­sei vagyunk a Győrtelek II. gázátadó állomásnak. A pá­lyázat megfelelt az Ön által leírt, de az AFI követelmé­nyeinek is. Gondunk, hogy az ÁFI kétszeri határidő mó­dosítás után sem döntött a tá­mogatás odaítéléséről. Még nagyobb problémánk, hogy közvetlenül előttünk állt meg a gáz. A telefonépítéssel kapcso­latban testületi határozatban egyetértettünk a zárt fejlesz­tési Rt. létrehozásával és ala­pítóként veszünk részt ben­ne. Rozsályban megépítették a tornyot és a kiszolgáló épü­letet azzal az elképzeléssel, hogy még ebben az évben rá­kötnek bennünket is. Infor­mációnk alapján egyelőre nincs pénz a folytatásra. Sze­rintünk gazdaságossági szempontból előnyös volna minél hamarabb üzemeltet­ni. A legutolsó kérdését egy kicsit költőinek fogom fel. Nem rossz a kapcsolatunk a térség országgyűlési képvi­selőjével, de ebben a hely­zetben Szűcs M. Sándorhoz, és egyben a 10 fős Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei MDF-es Képviselő Csoport­hoz fordultunk segítségért. Tisztelettel Bodnár Barna polgármester Tisztaberek Allergiás sorok Az ország összlakosságá­nak 30%-a szenved valami­lyen allergiás betegségben. Ismeretes, hogy Nyíregy­háza egyáltalán nincs jobb helyzetben, mint Pécs az el- burjánzó allergiát majd ké­sőbb asztmát okozó kárté­kony növényfajta tekinteté­ben, hisz itt még védelmet nyújtó hegy sincs. Ha csak az országos adatot vesszük is figyelembe a városunk lakói­nak 30%-át érinti! Nem hi­szem, hogy a képviselő-tes­tület tagjai, vagy rokonai kö­zött ne lennének az ettől szenvedő allergiás, neadj is­ten asztmás betegek. Sőt mind gyakoribb az asztmás gyerek. Az asztmát már jóval nehezebb és költségesebb gyógyítani, mint — a pécsi­ekhez hasonló módon — megelőzni. Az ilyen be.tegek száma évről-évre növekszik és súlyosbodik. Mindenben a nyugati or­szágokat vesszük példának. E tekintetben nem kellene, de hisz nem is a nyugatot, csak Pécset példának venni? Az aláírásgyűjtéstől te­kintsenek el, de ha kell meg­teszem (kérem a városi kép­viselőket és a megye összes település polgármesterét a pécsiekhez hasonló in­tézkedést foganatosítsanak és a végrehajtását ellenőrizni szíveskedjenek a lakosság egészségének megőrzése céljából.) Tisztelettel: Tóth István Nyíregyháza, Korányi F.ju. 19/a és a lakosság 30%-a Nem lesz borozó Tisztelt Főszerkesztő Úr! A Kelet-Magyarország 1993. március 10-i számá­ban „Nem lesz borozó a vajai múzeumból” című cikk is­mertette Beke Kata függet­len parlamenti képviselő in­terpellációját a vajai Vay Ádám Múzeum sorsának ügyében. A cikkből derül ki a képvi­selőnő nyilatkozata alapján, hogy a múzeummal kapcso­latos változások mindegyike megfelelt a törvényeknek, jogsértés nem történt. A képviselőnő valószínű­leg nem informálódott arról, hogy Dr. Virágh Pál köztár­sasági megbízott, címzetes államtitkár 1993. február 19- i keltezéssel —, 1993. már­cius 31-i határidő tűzéssel - törvényességi jelzéssel élt Szaboles-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlése felé, mert a Közgyűlés 123/1992. (XI. 27.) MKGy. számú ha­tározatának 3.) pontjával a vajai múzeumi egységet kiállítóhellyé átminősítette, s ezzel törvénysértően járt el. Ugyanis a Közgyűlés, döntését megelőzően nem kérte ki a művelődési és köz­oktatási miniszter hozzájáru­lását, amit a muzeális emlé­kek védelméről szóló 1963. évi 9. tvr. előír. Ugyanakkor a Közgyűlés döntése a vajai Vay Adám Múzeumnak, mint muzeális közgyűjte­mény jellegének a megvál­toztatására irányult, a muze­ális közgyűjtemény jellegét viszont a 2/1965. (1.8.) MM. rendelet 18. §-a értelmében a művelődési és közoktatási miniszter állapítja meg. Tisztelettel: Dr. Fekete Zoltán területi hivatalvezető

Next

/
Oldalképek
Tartalom