Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-18 / 64. szám
1993. március 18., csütörtök Kelet-Magyarország ~J Magasra szoko vizdíj Tisztelt Szerkesztőség! Először is elnézését kérem, hogy prózai dolgokkal zavarom. Igaz, még a helyi rádióban és sajtóban hivatalosan bejelentve nem lett, bár az előző esetben sem emlékszem, hogy így lett volna, de 1993. február 16- án a víz- és csatornadíj-beszedő érdeklődésemre közölte, hogy visszamenőleg, azaz 1993. január 01-től a köbméterenkénti vízdíj 60 Ft-ról 83 Ft-ra emelkedik. Nem értem, és valószínűnek tartom, nem vagyok egyedül. Bár nem túl sokat, de néha figyelem a rádió és tv műsorait, ahol különböző nyilatkozatok hangzottak el a fenti témával kapcsolatban is. Nevezetesen a víz szabadáras, nem a minisztérium hanem az önkormányzat dönt a díjtétel ügyében. így azt hiszem a meglepetésem nem egyedül álló, hiszen Budapesten a 35 Ft-os díjat is igen soknak tartják, ha ez még a csatornadíját nem tartalmazza, akkor is messze elmarad a mi városunk képviselői által elfogadott és megszabott díjtól. Bár tisztában vagyok vele, hogy ez az egy levél nem változtat meg semmit, és a víz sem lesz olcsóbb, talán csak annyit érek el vele, hogy leírom a véleményemet. Nyíregyháza, 1993. február 28. V. P.-né nyíregyházi lakos Alaposan megkeverte Mostanság gyakran felvetődik a kérdés: hiteles történelmet tanultunk-e az utóbbi néhány évtizedben? Most Kása Pál második Múltlapozó-ját (KM 1993. III. 9.) olvasva, nem tudom, mit kezdjek a március lO- éhez kapcsolt alábbi szöveggel: „1941-ben ekkor jelent meg a rendelet, hogy keverni kell a kenyérhez való lisztet. Egy mázsa gabonaliszthez 20 kg kukorica- lisztet kell keverni. Ezen a napon az egész megyét elhagyta a román megszálló csapat.” Úristen! Hát 1919-től egészen 1941-ig itt voltak? Több mint két évtizeden át? És erről mi semmit sem tudtunk! Vajon a Horthy- korszak vagy a Rákosi-, Kádár-rezsim hazudta el előlünk? Persze, van más lehetőség is. A tisztelt cikkíró Kosa Pál az 1941-es rendelet anyagát fölcserélte a történelemmel. Balogh László Rohod A Szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy á beküldött leveleket rövidítve közölje. A főszerkesztő postája az .ol v asók fóruma. a közölt levelek tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. A fiatal kereskedők szakértelméről Lehangoló sorokat olvastam a Kelet-Magyarország 1993. március 8-i számában a „fiatal kereskedők” szakértelméről. M. Magyar László úr erősen kifogásolta, hogy egy fiatal eladólány nem tudta megmutatni a babakocsi összezárását, egy „könyvkereskedő... tekintete” elárulta, nem tudta, hogy melyik irodalmi, természettudományi könyvről van Szó. A cikk írója sajnos olyan eladóval is találkozik, aki „azt sem tudja, hogy mire használható az általa kínált áru.” Milyen jó lett volna, milyen könnyű lett volna a helyzetem, ha a szerző a „tetthelyeket” is megnevezte volna! így írása a nőnapon azt sugallta, hogy az elnőiesedett pályánkon a szakértelmet nélkülöző fiatal kereskedők lennének túlsúlyban. (Szerencsére az újság következő oldalán Ésik Sándor úr tisztelettel köszöntötte a szebbik nemet!) Tudja-e M. Magyar úr, hogy: a nyíregyházi Kereskedelmi Szakközépiskola egyik érettségi tantárgya, a szakmai gyakorlat — tudomásom szerint — 2 év múlva megszűnik, hogy nyári szakmai gyakorlat sem lesz, hogy az évközi gyakorlat ideje a második-negyedik évfolyamon heti 180- 240 perc, hogy eladástan tantárgyat nem oktatunk, hogy a 2. c., 2. d. osztályos tanulóink csak e tanév elejétől kezdve tanulnak áruismeretet? Jó lett volna tudni, hogy „a boltban dolgozó fiatal eladólány” szakközépiskolában, szakmunkás iskolában végzett, vagy 10-15 hónapos, ún. „pénzes” tanfolyamon szerzett „jogosítványt”? Befejezte-e tanulmányait, vagy még tanul? (Viselt-e „Diákeladó”, vagy „Tanuló” szalagot?). Stb. 1951 óta — 16 évemet még be nem töltve — különböző helyeken dolgoztam. Voltam pályamunkás, zsákoltam állami és kísérleti gazdaságokban, építettem halásztavakat a Hortobágyon, tanári munkakörben 1959 óta dolgozok. Ha valahol valamelyik munkatársam, tanulóm kifogásolható magatartást tanúsított, a vitás ügyeket négyszemközt rendeztük s nem egy megyei lapban tettük szóvá! E sorok írója emlékezteti a cikk olvasóit a Nők a pult mögött c. filmsorozat egyik epizódjára. A főszereplő eladóasszony az állami tulajdon ellen vétő fiatal kiszolgálónőt nem a Pravda újságírójának segítségét kérve, az újságban dörgedelmes cikket jelentetve meg, nevelte meg. Minden üzletben jól látható helyen ún. Vásárlók könyve áll a vásárlók rendelkezésére. Ebbe a könyvbe a vásárlók nem csak dicséreteiket írhatják be, hanem a kedvezőtlen észrevételeiket is. Ha és amennyiben az olasz babakocsi eladójával és a könyvesbolt eladójával M. Magyar úr nem tudott (?) szót érteni, boltvezetőik társaságában kellett volna a kifogásolható kiszólgálásról elbeszélgetni. A vezetők hiánya esetén a kifogásolható magatartást a Vásárlók könyvébe írt bejegyzéssel mindenekelőtt a vállalati központ tudomására kellett volna hoznia. Vaj’ megtette-e? Vajon megváltozik-e az elegánsan öltözött, bájosan mosolygó, de rosszul kiszolgáló fiatal kereskedők magatartása, ha M. Magyar úr cikkét nem olvassák el? Úgy tűnik, a „Szakértelem” írója ágyúval lőtt verébre. Zsoldos János a nyíregyházi Kereskedelmi Szakközépiskola egyik gyakorlatvezető tanára (A szerk. megjegyzése: A szerző a jegyzetében nem az oktatási rendszer formáját és színvonalát kívánta bírálni, sem üzletet pellengérre állítani. Arra az általános jelenségre mutatott rá, hogy a kevés munkahely miatt sokan nem azon a területen dolgoznak, amelyre egykoron a képesítésüket szerezték. S kerüljünk bármilyen munkahelyre illetve munkakörbe, valamennyiünknek kötelessége a tökéletes felkészültség.) .'t'VJSÍÚH VOn Még a laktanyánál történt Nyilvános vita kerekedett az utóbbi időben arról, mi is történt valójában a nyíregyházi Damjanich laktanyánál 1956. október utolsó napjaiban. Én szemtanúként szeretném elmondani véleményemet. Ott kezdem: több száz emberrel együtt jelen voltam a Kossuth téren, amikor egy szovjet tiszt tőlem kb. 1 méterre homlokon lőtt egy embert. Ott meg is halt, mert kővel dobálta a szovjet járműveket. Ezt látva a nép bosszúra szánta el magát, igaz engem is elfogott a bosszú. Ekkor a tömeg sze’rvezkedett, így jött számításba a Damjanich laktanya. Egy bizottság a civilek közül el is ment a laktanyába ezt az igényt közölni az ott illetékes parancsnokkal. (Hu- bicska Zoltán parancsnokkal). 3-5 óra leforgása után egy százados a laktanyából meg is jelent a Kossuth téren, majd felment a Városi Tanács emelvényére és onnan beszélt, hogy a fegyvereket kiosztják, de csak katonaviselt embereknek. Akkor a tömegben voltak Miskolcról, több megyei városból a téren, de a szándékról, mint fegyverszerzésről az oroszok is tudomást szereztek. Elterjedt a híre, hogy ha a vonuló oroszokat Nyíregyházán megtámadják, akkor a várost a földdel egyenlővé teszik. Erről a szovjet szándékról, mire a tömeg a laktanya elé vonult, már Hubicska Zoltán is tudomást szerzett, melyet ő közölt a tömeget képviselők csoportjával. Bár ezt figyelmen kívül hagyta a csoport, s így ezért a tömeg nem értett szót, Hubicska elállt a fegyverek kiosztásától. Meg kívánom jegyezni: már a tömeg a drótkerítést vagdalta, másik része át akart mászni a kapu felett, mikor a lövések a tömeg feje fölé megtörténtek, a szándékuk elterelése végett. A tömeg nem állt el a szándékától, újabb lövések a láb elé lettek irányozva. Az akkori súlyos beláthatatlan helyzetben ez volt a lehető legkisebb rossz. De mi lett volna ha, a fegyverek az akkori igen bosszús emberek kezébe kerülnek, s a vonuló szovjet hadsereget netán mégis támadták volna? Ha a fegyverek a bosszútól fűtött tömeg kezére kerülnek, én most nem írnám le ezen eseményt. Ki tudja mennyi halottja lett volna az akkori fegyverkiosztás után a város területén. Megjegyezni kívánom, soha semmilyen családi szálak, MSZMP-tagság, vagy bármi más szálak nem fűztek Hubicska Zoltánhoz. Őt mint szorgos galambtenyésztőt, díszmadarak, s több más állat hűséges barátjaként ismertem, s mint ilyen ember, nem is lehetett agresszív. Más az, ha valaki ezredparancsnok, az egységétől megkövetelte a katonai fegyelmet. Ez a hivatása velejárója, szerintem Hubicska Zoltán az én szememben nemzeti hős volt. Megóvta a várost, a jól ismert szovjet hadigépezetet, ha netán megtámadta volna egy kisebb csoport is az oroszokat, Nyíregyháza és lakossága pusztulásával járt volna. Neki köszönhetem, hogy élek, tudom, hogy sok ezer ember maradt életben Hubicska Zoltán helyes döntése nyomán. Ezért az Ő bölcs döntéséért és a becsülete végett írtam le e sorokat. Tisztelettel Ágoston Ferenc Nyíregyháza, Rákóczi u. 17. sz. Látványos farsang volt Tákoson Magam és községünk nyugdíjasai nevében írok. írásomnak talán azt a címet is adhatnám : „Öröm könnyek csillognak szemünkben!” Ebben a feszültségekkel teli világban, talán kevesebb ideje és pénze jut az embereknek kikapcsolódásra, szórakozásra. De, hogy mégis érdemes alkalmanként erre néhány forintot szánni, mi sem bizonyítja jobban, mint a múlt hétvégén az influenza járvány miatt — igaz megkésve —, Tákoson a Művelődési Házban megszervezett farsangi jelmezbemutató. Pici művelődési házunk zsúfolásig megtelt, még a szomszéd községből is jöttek gyerekek és felnőttek egyaránt. Színvonalas műsort láthatott a közönség, amelyet szűnni nem akaró tapssal jutalmazott. Köszönet a szép műsorért a gyerekeknek, a szervezőknek, a helyi intézmény vezetőjének és a faluban élő tanárnőnek, akik nagy lelkesedéssel segítették a gyerekek felkészülését. Az est során a 3 éves kisgyerektől a 18 éves középiskolásig szinte mindenki fellépett, sőt még egy nyugdíjas is. Az est bevételét a műsorban fellépő gyerekek jutalmazására fordították, minden szereplő egyforma ajándékot kapott. Tisztelettel: Baráth Menyhértné Tákos község kisnyugdíjasai nevében Gáz és telefon Tisztelt Balogh József! Örülök annak, hogy Segítségre várva című cikkében (1993. március 1.) községünk és egyben térségünk problémáira ismét ráirányította a figyelmet. A föltett kérdéseire viszont jobban szerettünk volna közvetlenül — akár kérdés-felelek formájában az újságban — válaszolni. Talán „Olyan távolságból” nehéz elképzelni, de az Ön által „csupán hevenyészetten fogalmazott információ”-ról időben értesültünk és éltünk egy pár lehetőséggel. (Pl. orvosi rendelő felújítása, házasságkötő terem építése, óvoda, általános iskolai tanterem felújítása, bővítése, felszerelése, etnikumi iskola kialakítása, működtetése, a kisebb tételeket nem sorolom). A térségi települések szintén több pályázati lehetőséget kihasználtak. A gázvezeték kiépítésére a korábbi nagyközséghez tartozó önkormányzatok 1991. december 9-én társultak. Ro- zsály. Méhtelek, Tisztaberek, Zajta, Garbók, Nagyhódos, Kishódos. Gesztornak a rozsályi polgármestert bíztuk meg. A tanulmányterv zsűrizése 1992. július 10-én történt Hajdúszoboszlón. A pályázat benyújtásának feltétele volt a MÓL. gázfelhasználási engedélye. Ezt 1992. szeptember 15-én kaptuk meg, szeptember 23-án vittük be személyesen. Részesei vagyunk a Győrtelek II. gázátadó állomásnak. A pályázat megfelelt az Ön által leírt, de az AFI követelményeinek is. Gondunk, hogy az ÁFI kétszeri határidő módosítás után sem döntött a támogatás odaítéléséről. Még nagyobb problémánk, hogy közvetlenül előttünk állt meg a gáz. A telefonépítéssel kapcsolatban testületi határozatban egyetértettünk a zárt fejlesztési Rt. létrehozásával és alapítóként veszünk részt benne. Rozsályban megépítették a tornyot és a kiszolgáló épületet azzal az elképzeléssel, hogy még ebben az évben rákötnek bennünket is. Információnk alapján egyelőre nincs pénz a folytatásra. Szerintünk gazdaságossági szempontból előnyös volna minél hamarabb üzemeltetni. A legutolsó kérdését egy kicsit költőinek fogom fel. Nem rossz a kapcsolatunk a térség országgyűlési képviselőjével, de ebben a helyzetben Szűcs M. Sándorhoz, és egyben a 10 fős Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei MDF-es Képviselő Csoporthoz fordultunk segítségért. Tisztelettel Bodnár Barna polgármester Tisztaberek Allergiás sorok Az ország összlakosságának 30%-a szenved valamilyen allergiás betegségben. Ismeretes, hogy Nyíregyháza egyáltalán nincs jobb helyzetben, mint Pécs az el- burjánzó allergiát majd később asztmát okozó kártékony növényfajta tekintetében, hisz itt még védelmet nyújtó hegy sincs. Ha csak az országos adatot vesszük is figyelembe a városunk lakóinak 30%-át érinti! Nem hiszem, hogy a képviselő-testület tagjai, vagy rokonai között ne lennének az ettől szenvedő allergiás, neadj isten asztmás betegek. Sőt mind gyakoribb az asztmás gyerek. Az asztmát már jóval nehezebb és költségesebb gyógyítani, mint — a pécsiekhez hasonló módon — megelőzni. Az ilyen be.tegek száma évről-évre növekszik és súlyosbodik. Mindenben a nyugati országokat vesszük példának. E tekintetben nem kellene, de hisz nem is a nyugatot, csak Pécset példának venni? Az aláírásgyűjtéstől tekintsenek el, de ha kell megteszem (kérem a városi képviselőket és a megye összes település polgármesterét a pécsiekhez hasonló intézkedést foganatosítsanak és a végrehajtását ellenőrizni szíveskedjenek a lakosság egészségének megőrzése céljából.) Tisztelettel: Tóth István Nyíregyháza, Korányi F.ju. 19/a és a lakosság 30%-a Nem lesz borozó Tisztelt Főszerkesztő Úr! A Kelet-Magyarország 1993. március 10-i számában „Nem lesz borozó a vajai múzeumból” című cikk ismertette Beke Kata független parlamenti képviselő interpellációját a vajai Vay Ádám Múzeum sorsának ügyében. A cikkből derül ki a képviselőnő nyilatkozata alapján, hogy a múzeummal kapcsolatos változások mindegyike megfelelt a törvényeknek, jogsértés nem történt. A képviselőnő valószínűleg nem informálódott arról, hogy Dr. Virágh Pál köztársasági megbízott, címzetes államtitkár 1993. február 19- i keltezéssel —, 1993. március 31-i határidő tűzéssel - törvényességi jelzéssel élt Szaboles-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlése felé, mert a Közgyűlés 123/1992. (XI. 27.) MKGy. számú határozatának 3.) pontjával a vajai múzeumi egységet kiállítóhellyé átminősítette, s ezzel törvénysértően járt el. Ugyanis a Közgyűlés, döntését megelőzően nem kérte ki a művelődési és közoktatási miniszter hozzájárulását, amit a muzeális emlékek védelméről szóló 1963. évi 9. tvr. előír. Ugyanakkor a Közgyűlés döntése a vajai Vay Adám Múzeumnak, mint muzeális közgyűjtemény jellegének a megváltoztatására irányult, a muzeális közgyűjtemény jellegét viszont a 2/1965. (1.8.) MM. rendelet 18. §-a értelmében a művelődési és közoktatási miniszter állapítja meg. Tisztelettel: Dr. Fekete Zoltán területi hivatalvezető