Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-06 / 55. szám
14 Ä íKeCet-Mugyarország hétvégi mettéklete 1993. március 6. Nagy Kálmán önkéntes kántorjánosi küldetése Mező Éva Kántorjánosi (KM) — Barátságos, meleg szoba. Beszélgetőpartnerem kényelmes fotelben ülve fogadott. Mellette bot, ami számára nélkülözhetetlen, már csak ennek segítségével tud mozogni. Ez nem is lehet furcsa, hiszen dr. Nagy Kálmán 95 éves. Szemén szemüveg, tartása még mindig egyenes. Szelleme friss, jól emlékszik arra a hosszú időre, amit maga mögött hagyott. Különösen a régmúltat látja elevenen maga előtt, s pontosan idézi fel életének eseményeit. A Bereg megyei Dercenben született Ferenc József alattvalójaként 1898-ban. Gyermekévei alatt a család faluról falura vándorolt, testvéreivel a kállósemjéni tanyavilágból jártak be iskolába. Az elemi elvégzése után Munkácson járt gimnáziumba, itt érettségizett, majd 1916-ban önkéntesként az olasz frontra került. Éppen a franciák elleni ütközetre készült Isonzónál, mikor megjelent az a rendelet, melynek értelmében azok az önkéntesek, akik érettségi bizonyítvánnyal rendelkeztek, tanulmányi szabadságra hazautazhattak. Ekkor a család már Kántorjánosiban lakott, ahol édesapja kisbirtokosként 80 holdon gazdálkodott. Hazatérve beiratkozott a Tisza István Tudományegyetemre Debrecenbe, ahol jogászképzést indítottak a frontokról érkezőknek. Mivel tanulmányi szabadságát nem hosszabbították meg, a háború utolsó évében visszatért a frontra. Mikor a vereség nyilvánvalóvá vált, egy zsúfolt katonavonat tetején, Bécsen keresztül végleg hazajöhetett. Jánosiban óriási szegénység, nyomor, forradalmi hangulat fogadta, majd rövidesen román megszállás alá került a falu. Beállt dolgozni a családi gazdaságba, bejáróként pedig folytatta az egyetemet, ahol 1924-ben szerzett diplomát. — Végzés után nem tudtam a jogászi pályán elhelyezkedni — mondja. — Az elszakított országrészekről tömegesen áramlott haza az értelmiség, telített volt a pálya. így a malom vezetését bízták rám Kántorjánosiban, s továbbra is dolgoztam az ekkor már 150 holdas birtokunkon. Közben persze tanultam is, hamarosan jegyzői vizsgát tettem. 1931- ben segédjegyzői állást kaptam Olcsván, ahol óriási ambícióval kezdtem el dolgozni. Mivel négy folyó is volt a környéken, a Tisza, a Túr, a Szamos és a Kraszna, azon törtem a fejem, hogyan lehetne az öntözéses gazdálkodást meghonosítani. A helybeli emberek megszerettek, s amikor megüresedett a főjegyzői állás, az esperes vezetésével deputációt küldtek Mátészalkára, s kérték az ispánt, engem nevezzen ki. Mivel nem volt meg a szükséges szolgálati időm, ezt elutasította, viszont megígérte, hogy a legközelebbi üresedésnél én kapok állást. így lettem 1933-ban Kántorjánosi főjegyzője. Egy napon neveztek ki a testvéremmel, aki a szomszéd faluban, Hodászon töltötte be ugyanezt a posztot. 1944 októberében a járási főszolgabíró utasítására menekülni kényszerült. Néhány hónapot a Bakonyban bujkált, majd 1945 áprilisában hazatért falujába. Átmenetileg a megyei rendőrkapitányság bűnüldözési osztályát vezette, ahol jegyzőtársait sorra mentette meg a börtöntől. Aztán ismét elfoglalta a főjegyzői állást, s tovább dolgozott a falu fejlesztésén. Elkészült a kultúr- ház, s a tanyavilágot összekötő kisvasút terve. — 1948-ban felszólítottak, hogy adjam be a nyugdíjazási kérelmemet. A falu kiállt mellettem, mindenképpen azt szerették volna, ha a 3 éves fejlesztési tervet én valósítom meg. Legalább a kisvasút felépítéséig én is maradni akartam, de mint kulák, osztályidegen, B-listára kerültem, így más választásom nem maradt, át kellett adjam a jegyzőséget. Mivel a családi birtok is az államé lett, így gazdálkodni sem tudtam már. Két évig nem volt munkám. 1950-ben végre álláshoz jutottam, a Kéményseprő Vállalatnál lettem könyvelő. Aztán 1956-ban a Háziipari Szövetkezethez kerültem Mátészalkára, ahol 5 évig dolgoztam. Innen jöttem ismét vissza a falumba, ahol nyugdíjazásomig, 1970-ig voltam a termelőszövetkezet főkönyvelője. Sok-sok munkával töltött év után következett a megérdemelt pihenés ideje, de Kálmán bácsi számára ez nem jelentett tétlenséget. Tudását, tapasztalatait igyekezett továbbra is a falu szolgálatába állítani. Mivel Kántorjánosi híres meggytermő vidék, azon fáradozott, hogy saját feldolgozóüzemet létesítsenek, de ez a terve a téesz felszámolása miatt nem valósulhatott meg. Nemrégiben viszont elkészült a két bekötőút, amelynek előkészítési munkáiban aktívan részt vett. Ma is, 95 évesen, azon gondolkodik, hogyan lehetne enyhíteni az egyre nagyobb méreteket öltő munkanélküliségen. Matyó király elveszett koronája Técsi Zoltán Képmutató — vagy csak nem kellően őszinte magával szemben—, aki elhiszi, hogy életürjk több, más, mint az elvesztett gyermekkor szüntelen-szakadatlan kutatása. (És még: minduntalan megidézé- se, kerge kergetése, múlé- konyságának meddő és megszállott mentegetése...) S bár már örökre elszigetel tőle a felforgató kamaszkor — test és lélek e roppant „vedlése”— pláne el a felnőttkor fortélyos magánya — elidegenedésünk még önmagunktól is — ennek belátása mégis emberfeletti elvárás. ...Kár, hogy ide nem illő üres szavak ezek. Mert olyan verseskötetecskét kívánok most ünnepli, amely igenis átjárja ezt a vastag és égbevesző generációs falat. Ezért is nehéz úgy lapozgatnunk, hogy közben éreznünk muszáj a „sebesség önkívületével” leplezett világtalan valóság ránkkérgesedett, morbid te(l)hetetlenséget ami mindinkább a korral jár. S ezért betűzzük tanácstalan, méla gyanakvással a sírból kelt és szívbe mártogatott ka- csalábonforgó mondatokat; a szemünk elé táguló üzenetet: volt közöttünk valaki, aki nem elsiratja félbemaradt meséit, hanem a végükre jár, újakat ír helyettük. Vesre fakadt, csak úgy a saját örömére. A Tiszteletbeli Kisfiú kedvesen konok állhatatosságával, makulátlan makacsságával. Mert a Gyermek számára még magától értetődik minden titok! De talán titkok sincsenek, csak kitaláljuk őket unos-unalmunkban, hogy rálelhessünk nyitjaikra a hideg űrben, barlangok mélyén, tengerek alján, sivatagok közepén. Nopersze soha, sehol semmit sem találunk. Esetleg a könyörtelenül közönyös, sajgó bizonyosságot, hogy: még csak titkok sincsenek, csupán hűlt helyeik, az illúziók és más emberteremtette káprázatok. De ezzel a visszaszerzett bizonyossággal végre méltókká leszünk megint kezünkbe vehetni az útközben elhajigált verseskönyveket, s bennük kicsi kis emberek költészetét. Még akkor is, ha azt többnyire ha- son-felnőttek írják, rajzolják. Az utolsó fellehető térképeket, melyek révén visszatalálhatunk oda, ahonnan pedig egykor olynagyon elvágyódtunk: a beteljesületlen, csillagporos gyermekkorba. Most keressük együtt Mester Attilával a reá nyíló, borostyánborította, nyikorgó kiskaput! Egy újabb lélegzettel kezdenék csak hozzá a kötetkét ékszerező álomakvarellek „szóvá tételéhez”. Pedig most az egyszer ez az elevenen boncolás teljességgel alaptalan, lévén szó és szín ennyire szerves szertelensége ritkaság. Szinte kémiai reakcióra lépnek a verssorok és Bonyai Borbála színrobbanásai. A hatás a legsűrűbb szövésű szűrőn is kü- lönválaszthatatlan! A művészeti középiskolás alkotó ecsetvonásai valósággal beleszivárognak a versek szövetébe, hangulatilag (is) illusztrálják azokat. Az idő urai Gombás Sándor Imádom a rajzfilmeket, no persze csak az igazán jókat, manapság sajnos ritkán jut hozzá a jámbor néző, a filmszínházakban kár is keresni, csak a televízió csatornáin lehet rá vadászni, több kevesebb sikerrel. Kivételként csupán Walt Disney mestermunkája. A Szépség és a Szörnyeteg említhető, melyet szilveszteri meglepetésnek szántak a forgalmazók. A televízióban főleg a GI Joe féle löttyök futnak, melyekből láthatóan kilószámra bevásároltak. Sajnos elsősorban a gyerekek nézik, így károsan alakul ízlésviláguk és világszemléletük. Még szerencse, hogy fut a Walt Disney- sorozat és örömmel üdvözölhetjük, hogy ismét műsoron van a Svájcban is nagy sikert aratott Vízipók, ’ csodapók. Sajnos a felnőtt rajzfilmkedvelőknek alig jut valami, ezért okozott örömet Az idő urai c. alkotás újbóli bemutatása a TVl-en, majd az HBO-on. A film rövid története. Stefan Wul-nak volt egy remek kis könyve; A Perdide bolygó árvája, amit elolvasva René Laloux és Miebius forgató- könyvet készített. Megszerezték a londoni BBC és a WDR Köln támogatását és olcsó elkészítési lehetőséget keresve kikötöttek a Pannónia filmstúdióban. így jött létre a francia-magyar koprodukció, ami napjainkban, amikor a rajzfilm nemzeti jelleget ölt, érdekes vállalkozás. Sajnos meg kell állapítanunk, hogy a produkcióban a francia dominancia érvényesült. A film figuráin a francia képregénykultúra hatása látszik. Ezzel együtt az alkotóknak megadatott az a lehetőség, hogy egymás műhelymunkálataiba bepillanthassanak és tapasztalatot cseréljenek. De lássuk a történetet, ami ízig-vérig sci-fi. Valamikor a távoli jövőben a kis Pielt apjával együtt a Perdide nevezetű bolygón baleset éri, melynek során az apa meghal. A kisfiú kezében a „mikro”-val tartja a kapcsolatot apja barátjával, Jaffarral, aki megmentésére indul... Űrhajója fedélzetén van a jellemtelen és „bűzös gondolatú” Matton herceg, aki rablott kincsével le akarja igázni az univerzumot. Jaffar- nak segítségre van szüksége, ezért leszáll a költői szépségű Ördöglabdán, ahol Silbad az öreg tengerész éli boldogan magányos életét imádásig szeretett bolygóján. Lesi az általa mákvirágoknak nevezett kis élőlények kirajzását, akikből két példány Jad és Yula ráragad főhőseinkre is. Az ő szerepeltetésük telitalálat. Mivel gondolatolvasók, az emberek bűnös és büdös gondolatainak labirintusában közlekedve mentik, ami menthető. A rendezőnek nem az volt a célja ezzel a két figurával, hogy próbára tegye a nézők nevetőizmait, hanem általuk közvetíti az embereknek szánt elgondolkodtató üzeneteit. Lássuk csak mit is csinálnak a gnomocskák a gonosz herceg kincseivel. Hintáznak a nyakéken, játszanak a pénzzel, végül mindent kidobálnak a világűrbe, olyan értékeket, amiért a földi halandó sokszor mindenre képes. Folytatva a mese fonalát, hőseink Silbad társaságában folytatják útjukat. Az út során érdekes epizódot jelent az Arcnélküli bolygóján átélt kaland, mely alkalmat ad a nézőnek a boldogságon való elmélkedésre. Olyan totalitárius rendszert mutat be a film, amely azt hirdeti, hogy a rend, az egyformaság, az arcnélküliség boldoggá tesz. Ezt a félelmetes világot csak az emberi ész és bátorság győzheti le. Erre a szerepre vállalkozik Matton herceg, s önfeláldozásával hőssé válik. A mentőexpedíció nem érheti el végső célját, mert az idő urai másként rendelkeznek. Kik is ők? Afféle emberközeli istenek, akik befolyásolni tudják az emberi sorsokat és az időt. Ez történik a kis Piellel és az öreg Silbaddal is. A Perdide bolygót visszalövik a múltba és a két főhős eggyé válik. Szívfacsaró a befejezés. Piel — Silbad temetésén még az idő urai is képviselik magukat. Az idő urai azt hiszem, hogy jól sikerült produkció. A látvány világszínvonalú, a grafikák lenyűgözőek, a zene is kiváló, némely helyen fenn- költ. Médiacsata Minya Károly Ezt a csatát is elvesztettük. Ez a kijelentés két magyarázatra is szorul. Egyrészt: ezt nem valamelyik politikai párt mondja, hanem a nyelvművelők egy csoportja. Másrészt: nem igazi csatára kell gondolni, hanem csupán arra, hogy az a próbálkozás, amelyik a média szót kívánta magyar elnevezéssel helyettesíteni, nem sikerült. Hiába a szópályázat eredménye: hírközlő szervek, hiába más magyarítás: elektronikus és nyomtatott sajtó, a média rendíthetetlenül tartja magát. (Helyesen médium lenne, hisz a média alak a szó többes száma). Ebben az esetben azonban igazából nem a társadalom, s főként a sajtó közömbössége vagy idegenszó-kedvelése az oka a sikertelenségnek. Egyszerűen arról van szó, hogy a média kifejezésnek igen nagy szócsaládja alakult ki, még pontosabban igen sok összetétel jött létre vele: médiaháború, médiavita, médiatípus, médiatörvény, sőt újabban egy többszörös összetételt is olvashattunk: médiafront-áttörés. Be kell látni, hogy ha ezekben az esetekben a javasolt magyar szószerkezettel akarnánk helyettesíteni a média szót, igen hosszadalmas magyarázkodásba kellene fognunk. Például a médiavita helyett azt kellene mondanunk, hogy a hírközlő szervek működését meghatározó törvényről folyó vita. Természetesen a nyelvművelés hatékonyságát nem azon kell mérni, hogy sikerült avagy nem egy idegen szó helyett magyart meghonosítani. Van sok más feladat és siker. Egyébként éppen a szómagyarításról hallottam nemrég egy anekdotaszerű történetet. Annak idején, amikor a grépfrút helyett a citrancs szót ajánlották (a citrom és a narancs összevonása), valaki azt mondta, azért nem jó, mert ha neki valaki azt mondja citrancs, ő erre azt válaszolná, nem cit- rantok. Ehhez csak azt fűzhetjük hozzá, ez alapján a narancs „felszólításra” azt kellene mondanunk, hogy nem narantok. A szerző felvétele fRACASSA KAPITÁNY áj® Színes,, szinkronizált olasz-francia film ____________________________ ftt-mle/j-i»; .Eltone __________
