Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-30 / 74. szám
Lelátó_________________________ Levonultak a pályáról Bodnár Tibor A férfiröplabda NB 1 mezőnye igazán tudja, hogy mit jelentett egy pár évvel ezelőtt Nyíregyházán játszani. Fantasztikus közönség, óriási hangorkán, teljesen megfélemlített vendégcsapat. Olyan azonban egyszer sem fordult elő, hogy valamelyik együttes levonult volna a pályáról. Minthogy arra sem volt példa, hogy a nyíregyházi labdarúgók elhagyták volna a játékteret a mostani labdarúgó-bajnokság valamelyik mérkőzésén. Pedig, ha a bírói ítéletekre alapozunk, akkor lett volna rá lehetőség, hiszen (hogy mást ne említsek) Pécsen szabályos góltól, Siófokon pedig nyilvánvaló büntetőtől fosztotta meg a sípos ember a csapatot. Még belegondolni is rossz, hogy milyen szankciókat alkalmazott volna az MLSZ, ha a levonulás valóban megtörténik. Egy ilyen pályaelhagyással viszont a szombati lapokban találkozhattak azok, akik figyelemmel kísérik a női röplabdabajnokság döntőjét. Az Eger-Tungsram párharc harmadik találkozóján a fővárosiak a játékvezetői ítéletek és a közönség által tanúsított magatartás miatt elhagyták a játéteret. Igaz, nem maguktól, hanem szakosztályvezetőjük parancsára, a döntő játszmában 11 -6-os hazai vezetésnél. Mellesleg a Tungi vezetője a röplabdaszövetség egyik fontos tisztségét is betölti, így joggal kérdőjelezhető meg cselekedete. A fővárosiak persze megúszták azzal, hogy a mérkőzést az egriek javára írták, és azóta a párharc negyedik összecsapásán le is győzték a hevesieket. Persze a legnagyobb vesztes ismét a magyar röplabdázás, hiszen az egriek vezetői máris megtiltották, hogy a játékosaik szerepeljenek a válogatottban, edzőjük pedig nem ülhet le a nemzeti együttes kis- padjára. És amíg ilyen, vagy ehhez hasonló botrányok kötik le az egyesületek energiáját, aligha fog előrelépni ez a sportágunk. Öt értékes vendégpont Nyíregyháza (KM) — Még mindig veretlenül vezeti a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság táblázatát Kemecse, igaz a hétvégén hazai pályán csak döntetlent játszottak a középmezőnyben tanyázó Fényeslit- kével. A 19. fordulóban egyébként öt döntetlen mellett, három hazai győzelem született. Az egyik feljutó már biztosnak látszik (Kemecse), de a még kiadó második helyért minden bizonynyal nagy csatát vívnak az erre esélyes csapatok. Eredmények: Dombrád- Tuzsér 2-0, Gyulaháza- En- csencs 2-2, Kemecse-Fé- nyeslitke 0-0, Nyh. Hardwa- re-Tyukod 1-1, Napkor- Kálmánháza 2-2, Nagyecsed-Nyh. Volán 1-1, Vaja-Kó- taj 2-0, Ajak-Tiszaszalka 1-0. Az állás: 1. Kemecse 19 13 6 -35-6 32 2. Napkor 19 9 7 340-2325 3. Vaja 19 11 3 533-1825 4. Hardware 19 8 7 442-2123 5. T.szalka 19 10 3 639-2923 6. Encsencs 19 10 3 635-2623 7. Nagyecsed 19 6 8 528-3320 8. Tuzsér 19 9 1 925-3119 9. Ny. Volán 19 410 523-2218 10. Fényeslitkel9 8 1 1037-3317 11. Ajak* 19 9 1 919-3017 12. Kálmánh. 19 6 31032-3415 13. Dombrád 19 5 5 917-2515 14. Kótaj 19 4 2 1320-3910 15. Tyúkod 19 2 61117-4110 16. Gyulaházad 4 2 1326-5710 * két büntetőpont levonva A kubai Quirot visszatér Havanna (MTI) — A na Fidelia Quirot, a népszerű kubai atlétanő, akinek életéről januári balesete után már csaknem lemondtak az orvosok, rövidesen visszatér a futópályára — közölte vasárnap a kubai hírügynökség. A 29 éves, fekete bőrű középtávfutónő, aki a barcelonai olimpián a 800 méteres síkfutás bronzérmese volt. Az atlétanő gyógyulási folyamata immár zavartalan, s noha még kórházban van, rendszeres tomagyakorlato- kat és erősítő edzéseket végez. Totónyeremény-tájékoztató Budapest (MTI) — A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 13. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 17 darab, nyereményük egyenként 560 756 forint, 13 találatos szelvény 17 darab, nyereményük egyenként 169 208 forint, 12 találatos szelvény 966 darab, nyereményük egyenként 3970 forint, 11 találatos szelvény 10 757 darab, nyereményük egyenként 357 forint, 10 találatos szelvény 67 613 darab, nyereményük egyenként 85 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. Megismertük a svéd módét íme a „svédasztal”, balról: Tomas Lyth, Peter Larsson, Mdmre és Tommy Söderberg Ázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - ML) — Hétfőn délután megtelt a nyíregyházi Városi Sportkollégium konferenciaterme. Az itt edzőtáborozó svéd AIK Stockholm bajnokcsapatának vezetői találkoztak megyénk labadrúgóedzőivel. Sőt, még Debrecenből is érkeztek érdeklődők. Móré Imre menedzser tolmácsolta a két edző, Tommy Söderberg és Tomas Lyth, valamint a világválogatott játékos, Peter Larsson szavait. Hamar kiderült, hogy a svéd labdarúgást botorság lenne összehasonlítani a mienkkel, hiszen egy teljesen más társadalom eleme, és a mienktől eltérő mentalitású játékosok játsszák. Persze azért sok érdekeset megtudhattunk a bajnokcsapat felkészüléséről, a heti edzéstervről. Ám a lényeg nem az volt, hogy hányszor edzenek és mennyit futnak a játékosok. Sokkal inkább az: már az iskolában kialakítják a kollektíván, a csapaton belüli egyéni felelősség fontosságát. Az ebben a közegben felnövő játékosoknak aztán szabadságot adnak az edzésen és a mérkőzésen is: a labdarúgóNyíregyháza (KM) — Biri egy meccsre leigazolta Rácz Lászlót, az egykoron szovjet válogatott, világhírű labdarúgót — hétfőn ezt az információt kaptuk. A mai világban már semmin sem lepődünk meg, így a hír után jártunk. Természetesen hol Nyíregyháza (KM) — NB I/B, férfi: Hargita KC-Nyírbátori KC 18-28 (9-12). Nyírbátor: Pereverzia - Bajna 4, Tábori 4, Kerekes 2, Dávid 3, Vágó 5, Veibli 3. Csere: Tóth (kapus), Szőke 2, Kiss 1, Molnár 3, Csapos 1. Edző: Veres István. A bátori csapat erejét bizonyítja, hogy bizonyos mérkőzéseken már kötelező a győzelem. Ez a találkozó ilyen volt. Jó: Pereverzia, Tábori, Vágó, Veibli. Csepel-Tiszavasvári Alkaloida 15-15 ( 7-6). Alkaloida: Medgyesi - Fedor, Dobi 4, Nyíregyháza (KM) — Nagy rangadónak ígérkezett a Nagykál- ló-Mezőgazdasági Főiskola NB Il-es férfi kosarasainak mérkőzése. Az előzetes várakozásnak megfelelően nagy csatát vívott a két gárda, melyből a hazaiak kerültek ki győztesen. Nagykálló-Mezőgazdasági Főiskola 86-83 (50-34). Legjobb dobók: Vajda L. 31, Konak magának kell keresnie és találnia a megoldást. Nagy fontosságot tulajdonítanak az utánpótlásnak, az AIK-nak például 33 kölyökcsapata van. A svéd bajnokságban élvonalában is csak egyetlen profi csapat van (Malmö), a többiben a játékosok legalább négy órát dolgoznak és utána másutt érdeklődtünk, mint Biriben. A polgármester úr nem tudott felvilágosítást adni, viszont azt ajánlotta, hogy kérdezzük meg a helyi csapat főtámogatóját, Szilágyi Ferencet. Ezt tettük és megtudtuk, hogy Rácz László valóban ott volt vasárnap a Biri-GávavenFodor 5, Molnár 4, Vámosi, Dráviczki 1. Csere: Márton 1, Kovács. Edző: Bíró Ferenc. A Danc- sot nélkülöző Alkaloida nagy csatában szerezte meg az egyik pontot a jó képességű csepeliektől. A vasváriak akarásból jelesre vizsgáztak. * Encsen négy NB Il-es női csapat részvételével rendeztek tornát. Az élen végül a Nyíregyházi Tanárképző végzett, és három különdíjat is szereztek a nyíregyháziak. A legeredményesebb játékos Benke vács T. 23, Szabolcsi 10 ill. Máthé 41. A vendégek centerének nagyszerű teljesítménye ellenére is nyerni tudott a nagykállói együttes. * A fiú mini kosárlabda-bajnokság országos elődöntőjének adott otthont Nyíregyháza. A továbbjutásért, melyre két hely volt kiadó, három csapat küzdött. Eredmények: Nyh. Tanárképző-Karcag edzenek. Az AIK edzői a büntetést nem ismerik, a problémákat baráti beszélgetéseken oldják meg. Persze kevés gond van, mert valamennyi játékos céltudatosan készül és edz. Aki nem áll be a sorba, azt társai regulázzák. Az edzők kihangsúlyozták, hogy nem tanítani akartak 103-34, Karcag-Baja 65-61, Baja-Nyh. Tanárképző 47-68. Végeredmény: 1. Nyh. Tanárképző, 2. Karcag, 3. Baja. A torna ötöse: Mészáros Endre (Baja), Molnár (Karcag), Tóth Tibor (Karcag), Kóder Gábor (Tanárképző), Ganzler Örs (Tanárképző). Legjobb dobó: Záczói Péter (Tanárképző), legjobb védő: Hanász Attila (Tanárképző), a győztes csapat edzője: Vajda László (Tanárképző). ezen a2zejövetelen, hanem megírni a svéd modellt. Amely nunkra sok érdekeset ados bizonyára olyanokat is, elyekől mi is tudnánk lnosítani. De ösz- szességn ezt csak a svédek csinálhk meg, és otthon. Mert eehetetlen átvenni a mai mar létbe. Elunyt Sáágyi Jcsef Nygyháza (KM) —- Szomton, 53 esztendős korák elhunyt dr. Szilágyi ázsef, aki tizennégy »ztendeig volt a MegjTanács Sportosztály ük vezetője. Teme- tésérdíésőbb intézkednek. Htomból kető Nyíigyháza (KM) — Három mérkőzést is ját- szotakiétvégén az NB lies rői »plabdacsapatok. A Stat portulának dupla forculó kellett helytállnia mrlege ötven százalék®. A Tanárképző tovább folyatta pontgyűjtését, nagszerű játékkal győzte le denfelét. Sart Sportula-Békés- csala 3-1 (-12,7,2,2). A bajDkesélyes ellen vesztett átszma úján is nyerni tűdet a hazai gárda. Jók: .Part, Jakubovics. Rich- veis SE-Start Sportula 3-2 3,-3,10, -7,8). Hullám» teljesítmény nyújtott i nyíregyházi csapat, és a; idegi harcot is a ha- zaial bírták jobban. Jók: Parti, Kurunczi Sz. Nyh. Tanárképző-Egér 3-1 (4,15,-5,4). A jó képességű vendég- csapatot nagyszerű játékkal fektette két vállra a főiskolás gárda. Jók: az egész csapat. Biriben járt Rácz László Nem igazolták le, csak a kezdőrúgást végezte el vasárnap Jól ment idegenben Rangadót nyert Nagykálló csellő városkörzeti bajnoki találkozón. Pályára is lépett, ám egyik csapat mezét sem húzta magára. A labdához is csak egyszer ért, hiszen ő végezte el a kezdőrúgást. Az is kiderült, hogy ismerősei vannak Biriben és gyakorta látogatja meg őket. Rita, a legjok kapus Jónyer Agnes, míg a legjobb edző Sallai Ernő volt. * Fehérgyarmat Kupa elnevezéssel felnőtt férfitomát rendeztek. Végeredmény: 1. Fehérgyarmat, 2. Mátészalka, 3. Záhony, 4. Beregszász, 5. Nádudvar. Legjobb kapus: Pályáki Attila (Fehérgyarmat), legjobb játékos: Szender Lajos (Mátészalka), gólkirály: Kovács Sándor (Záhony), legjojobb hazai játékos: Szűcs József (Fehérgyarmat). Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza, Sípos Béla. ♦ Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánné. ♦ Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5.4401. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 15-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőségvezető: Görömbölyi László. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Vezető tördelő: Csonka Zsolt ♦ Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11., telefon: 52/13-101. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. ♦ Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1 .Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3.408 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 14,80 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. SPORT 1993. :ius 30., kedd 16 Kelet-Magyarország