Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-30 / 74. szám
12 Kelet-Magyarország KULTÚRA 1993. március 30., kedd Piros pont a Piros pontnak Nyíregyháza (KM) — Új gyermek hetilap jelent meg az elmúlt héten. Csukás István, a Piros pont szerkesztője szerint a gyerekek világa van olyan érdekes, mint a felnőtteké, s a gyermekeknek ugyanúgy szükségük van újságra, mint a nagyoknak. Az első szám kínálata gazdag, de a lap azokra az olvasókra számít, akik túl vannak már az olvasástanuláson, sőt elfogadható tájékozottsággal is rendelkeznek a tudomány, a művészet, a divat mindennapjaiban. A hetilap ebből következően nem kínál gügyögős történeteket, inkább a magyar gyermekirodalom kiemelkedő művelőitől várja, hogy a tinik s a még fiatalabbak rászokjanak az olvasásra. Ezt a szándékot pedig mindenképpen üdvözölni kell. A szépség üzenete Nyíregyháza (KM — N. I. A.) — Immár tizenhatodik alkalommal került sor a Pri- mavera balettcsoport tavaszi koncertjére. Bár az időjárás nem fogadta kegyeibe a szépség ünnepét, a művelődési központ hangverseny- terme ezúttal is zsúfolásig megtelt. Az első részben klasszikus és modem táncokat láthattunk. A cha-cha-cha rögtön megteremtette az alaphangulatot, s a könnyed mozgás után a nehezebb lépések következtek. Érett táncot mutatott be Mitruczki Katalin; Balogh Janka és Szendrei Róbert pedig Albinom Ada- giojára a fojtott barokk erotika tolmácsolása helyett inkább romantikus, lírai töltésű mozgást produkáltak. Tetszett harmonikus táncuk, különösen a második részben voltak elemükben. Kovács Mónika Grieg zenéjére mutatott be egy gyors táncot. Kulcsár Noémi kitűnő koreográfiára mutatott be sikeres spicc variációkat. Tánca lendületes, színekben és formákban is gazdag volt. Ugyanígy a meglepetés erejével hatott Ling Éva szecsu- áni tánca, mert meglepően éretten tolmácsolta az ázsiai tánckultúra néhány elemét. Igazi klasszikus balettet mutatott be Banga Tímea és Szendrei Róbert, akire ezen az estén nehéz feladatok vártak, hiszen a csoportban nagyon kevés a fiú. Hatásos volt a Carmina burana táncformációja is. A várakozás azonban a Rómeó és Júlia balettszvitnek szólt. A szükségképpen leegyszerűsített tánc a dráma néhány csomópontjára koncentrált. ezért hiányérzetünk lehet. Bóna Róbert és Halkó Tímea kettőse azonban csaknem telitalálat. Táncuk különösen a nészéjszaka finom megrajzolásában, valamint a kriptajelenetben, az odaadó hűség megfogalmazásában volt nagyszerű. A Primavera mostani bemutatkozásában sokakat illet érdem. Feketéné Kun Ildikó jól érzékelhetően a lírai gesztusok iránt érzékeny, ezért koreográfiái a szépség üzenetét közvetítik. Rómeó és Júlia Elek Emil felvétele Várják a frekvenciát Nyíregyháza (KM — B. I.) — Sokan várják a frekvenciamoratórium feloldását. Megyénkben is többen szeretnének helyi, regionális műsort készíteni. Zentai Mi- hálytól, az Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Rt. Nyíregyházi Rádióállomás vezetőjétől érdeklődtünk, náluk mi a helyzet. — Megyénkből is több vállalkozó akadt, aki már 2-3 éve beadta a Frekvenciagazdálkodási Intézethez az igényét. Frekvenciát ugyanis csak az kaphat, aki műsorszolgáltatási < engedéllyel rendelkezik. Úgy tudom, országosan több mint négyszáz kérelem várakozik a sorsára. Köztudomású, hogy amíg nem születik meg a médiatörvény, addig csak helyi sugárzás kielégítésére van lehetőség. A kérvényezők többsége csak ilyet akar, de elképzelhető, hogy módosul az igényük. A helyi sugárzás egyébként kb. 100 ezres lélekszámnak szól. □ Úgy tudjuk, megyénkben is többen várakoznak. — Megyénkben az országos átlagnál jóval kevesebb a pályázó. Tudomásom szerint a megyei közgyűlés alel- nöke, Kardos Tibor, a PB. rádió, a Manager Consulting Kft. és a nyírbátori önkormányzat szeretne rádiót, a megyei önkormányzat pedig regionális tévét. □ Mit tud róla, mikor elégítik ki az igényüket, mikor hallhatunk új adókat a megyénkben? — Sajnos, ez pontosan még most sem tudható. Nekünk azt mondták, nagyon rövid időn belül. De az igazság, hogy még most sincs meg az az intézmény, amely eldönti, ki juthat frekvenciához. Egy kis színházi abszurd A két fiatal szatmárnémeti színész játékában a jelentéktelen is fontossá vált Jelenet az Ételliftből. Rappert Gábor és István István Szekeres Tibor felvétele Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — Amikor a játék véget ér, s arra vár az ember, hogy minden idegszálával visszatérjen a valóságba, lassan feldereng benne, hogy amit látott, mára már történelemmé vált. Valahogy így volt ez legutóbb is, amikor két fiatal színész Szatmárnémetiből eljátszotta az abszurd színház két kiemelkedő darabját, Slawo- mir Mrozek Strip-tease és Harold Pinter Étellift című munkáját. A hatvanas években az abszurd — legalábbis a keleteurópai viszonyok között — a kapitalista világ eltorzulását mutatta meg. Borzongva, elborzadva néztük és olvastuk. Nyugat-Európában persze más volt a helyzet. Ott inkább arra figyelmeztetett, hogy bizonyos emberi értékek mellett nem szabad elmenni, meg kell akadályozni, hogy az ember kiforduljon önmagából, s idegenné váljon a maga számára is. Az elidegenedést sokan kiáltották világgá, s a színpadon ehhez meg is teremtettek egy újfajta játékstílust, amelynek a segítségével a lázadó értelmiséghez szólni lehetett. Ennek a törekvésnek voltak kiemelkedő alakjai Mrozek és Pinter. Mrozek a Strip-tease című egyfelvonásosában az erőszak elől meghátráló ember lélekrajzát nyújtja. A személyes szabadság könnyen feladható, ha hiányzik az emberből az önazonosság, ha képtelen az életét szilárd értékek mentén elképzelni. Mit tehet a kisember? A hatalom a kisember identitásválságára épít, amikor kiszolgáltatottá teszi őt. Tudja, hogy képtelen a lázadásra, fokozatosan föladja önmagát. Levetkőzik, ahogy ebben a darabban történik: először a nyakkendőt, majd a nadrágot, zakót, nadrágot. Utána már kézcsókra is hajlandó. Mert nem elég elméletben tudni a szabadságot, a megvalósításhoz erőre, önbizalomra is szükség van. István István és Rappert Gábor játéka hitelesen közvetítette ezt az átalakulást, de sajnálatos módon nem egyforma színvonalon és intenzitással. A játékrész első harmadában sok volt a bizonytalanság, elsősorban a hanghordozásban. Később azonban mindketten a szerepre és önmagukra találtak, ezért lehetett tragikusan megsemmisítő a záró jelenet, amelyben képtelenek a való világ, a való élet hívásának engedelmeskedni. Az Étellift gazdagabban mutatta fel az életet, éppen az volt az érdekes, hogy nagyszerűen és izgalmasan keveredett benne a reális és az abszurd. A két bérgyilkos egy szobában vár a feladatra. Beszélgetnek, feszültek, idegesek. Nem tudják, ki az áldozat. Legalábbis az egyik nem... István István és Rappert Gábor sikeresen váltottak hangnemet és „világképet”, mert az első részben inkább a filozófia játszotta a főszerepet, addig az Ételliftben a világ abszurditása jelent meg. Kitűnően formálták meg a kiszolgáltatott embert, apró gesztusaikban is pontosak, hitelesek voltak. Nagyszerű játékuk sem tudta feledtetni igazán, hogy egy kis abszurdért nem kell már színházba menni, mert nincs abszurdabb, mint a huszadik század vége felé ballagó Európa. Katonatiszt fia volt a színész A kitelepített Mensáros család az istálló egyik részében lakott, a másikban az otthoniak Nyíregyháza (N. I.) — Mostanában volt Sztálin halálának 40. évfordulója, és ezen a napon a túlélők egy- szer-egyszer felidézték a „korszakalkotó” grúz bűnöző nevével jelzett évtizedek rémtörténeteit. Egy váratlan fordulatot vett beszélgetés során, a koronatanú Parragh Annamária idézte fel a Mensáros család kálváriájának történetét, amelyik egybekapcsolódott az ő rokonának sorsával. Kitelepítették őket — A hajdú-bihari kisközség: Konyár, és a nemrég elhunyt színész Mensáros László kapcsolata nem kevés élménnyel tette gazdagabbá az önépítő művészt. A sztálinizmus magyarországi megvalósulása kezdetén, 1950-ben telepítették ki a Mensáros famíliát Budapestről, a kuláknak kikiáltott Füzesi család birtokára: Konyáira. Annak mintájára vitték kelet felé a családokat, ahogy a nagy testvérnél Szibériába vagy Vlagyivosztok környékére. A kitelepítés-büntetés oka az volt, hogy Mensáros László édesapja katonatisztként szolgált... Mensáros László szülei — édesapja és Piri néni, az édesanya —, a legnagyobb egyetértésben éltek az özvegy „kulákasszonnyal”, aki a háború utáni időkben egyedül gazdálkodott a 80 hold pusztán. És nevelte két piciny gyermekét. . Nem etetik a naplopókat A hatalom kimondott álláspontja az volt, hogy „a dolgozó nép nem eteti a naplopókat!” Ezért telepítették a kulák nyakára a „nép ellenségét”, hogy egymásnak ugrasszák a megalázottakat. A kuláknak nem volt mit enni, mert lesöpörték a padlását, és kitelepítették saját otthonából az istállóba. A falu legszebb házából pártház, majd téesziroda lett. A nyomorúságot fokozta, hogy az istálló egyik részébe került a Mensáros család, akiknek ellátásáról is gondoskodni kellett Füzesiéknek, mert az idős katonatiszt nyugdíját megvonták, felesége pedig soha nem dolgozott munkahelyen. A hatalom nem érte el célját. A megnyomorítottak, megalázónak, kisemmizettek nem váltak egymás ellenségévé, nem ugrottak egymásnak, hanem a végtelen kiszolgáltatottság és nyomor összekovácsolta a szeretetben az azonos sor- súakat. Talán innen hozta a már Debrecenbe járogató segédszínész a pasztoráció okozta öröm és az empátiakészség iránti fogékonyságát. Az utolsó kávéskészlet Jellemző az összezsúfolt családok viszonyára, hogy Füzesiék lányának esküvőjére Mensáros Piroska néni az egyetlen megmaradt értékét: az utolsó porcelán mozaikos kávéskészletét adta ajándékba. Amikor enyhült a sztálini mechanizmus presszúrája, Mensárosék visszaköltözhettek Budapestre. De nem a saját lakásukba! Azt másnak adták. így élt tovább a sztálini örökség. A két „Konyári család”, a Füzesi és a Mensáros összetartozás-érzése azonban tovább is megmaradt, és szinte rokoni kapcsolattá nemesedett. AII. Nemzetközi Fotoríporteri Alkotótelep huszonnyolc fotósának munkái láthatók Nyíregyházán a művelődési központ galáriájában. Összeállításunkban Schmidt Andrea (fent balra), Müller Judit (jobbra), Bánkuti András (alsó balra), Szántó György (jobbra) képei láthatók Elek Emil felvételei