Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-29 / 73. szám

1993, március 29,, hétfő SPORT Kelet-Magyarország 15 Hősies küzdelem esőben és hóban Püspökladány volt a kritikius pont a II. Kelet-Magyar Ultramaratonin Nyíregyháza (KM-ML) — Sze­gény Dzsoni tiszta ideg volt, reme­gett a keze, arcán kiült a fe­szültség. Igazából ő tudta, hogy mibe vágott bele, ami­kor a Johnny Bon Marché Menedzser Bt. magára vál­lalta a II. Kelet-Magyar Ult- ramaraton futóverseny fő­rendezését. A szombat reggeli rajt előtt nagy volt a sürgés-forgás a nyíregyházi Hősők terén. Stil- szerűnek is tekinthető a hely választása, hiszen hősies, em­berfeletti teljesítményre vál­lalkoztak azok, akik nekivág­tak a Ferihegyig tartó 270 kilométeres távnak. Szóval Dzsoni izgult, pedig az időjárás változásáról nem tehetett. A résztvevők melegí­tettek, ki-ki a saját, jól bevált receptje szerint. A mezőny szűkült, végül tizenhatan ér­keztek meg a versenyre. így aztán még fölöslegbe is akadt pár Mitsubishi, hiszen ezek kí­sérték végig a mezőnyt. Az in­dulás előtt istentisztelet adott lelki támogatást a szervezetek erőpróbájához. Aztán népes gyerekcsapat és kerékpárosok kíséretében kezdetét vette a nagy verseny. A legnagyobb gondot a csapkodó eső, havas eső és ha­vazás okozta, az átnedvesedett ruhákban nem lehetett nagy öröm taposni az aszfaltot. Püspökladány emlékezetes ál­lomás volt, mert Kis-Király Ernő, Kovács Attila és a szlo­vák Jan Kimjan is csak eddig jutottak, feladták. Miként a nyíregyházi Suba Ernő (138 km) és a nagy esélyes, címvé­dő Bogár János (188 km). Szálas Menyhért 204 kilomé­terig bírta, ott azonban lábai felmondták a szolgálatot. Ta­A Nyíregyháza tábláig gyerekek vezették a mezőnyt A címvédő Bogár János nem ért célba Áldással indultak útnak a futók bajái József pórul járt, mert Hajdúszoboszló után egy autó elütötte és kórházba kellett szállítani. Vasárnap délután öt óráig a ferihegyi célba hárman érkeztek be. Elsőként a kassai Peter Polak (25-15), akinek az öltözéke a mérlegeléskor több mint nyolc kilót nyomott. Másodiknak a szlovén Dusán Mravlje (27-24), míg har­madiknak a szlovák Stefan Sé­mán (29-42). Négyen még a pályán voltak, és fogadkoztak, hogy akár négykézláb is célba érnek. A nagy alvás után hét­főn délelőtt tízkor lesz az ün­nepélyes díjkiosztás. Mindkét meccsen Krocskó bizonyított Nyíregyháza (KM) — A hét­végén Davis Kupa mérkőzést játszottunk a finnek ellen. A nyitónapon Noszály nyert Ketola ellen, a nyíregyházi Krocskó József viszont biz­tató kezdés után kikapott Rahnastotól. Szombaton a Lányi—Markovits kettős le­győzte a Rahnasto—Lind- holm párost, így vezettünk. Vasárnap Noszály megverte Rahnastot, így már biztos volt továbbjutásunk. A már tét nélküli, két nyert szettre menő zárómérkőzésen Krocskó József igazi „örömteniszt” bemutatva verte meg Ketolát. Nyíregyháza (KM - HZs) — A Ta­nárképző NB I-es férfi röplabda csapata kedvezőtlen elője­lekkel készült a Veszprém el­leni találkozóra. Az alapjá­tékban mindkétszer a du­nántúli csapat győzött, rá­adásul a hazai gárdát sérülé­sek is gyengítették. Nyh.Tanárképző-Veszp- rém 1-3 (-14,1, -5, -9), Sta­dion játékcsamoka, 100 néző, v.: Policsányi, Fodor. Tanár­képző: Bugyi, Bunda, Izsai, Hengsperger, Horváth, Bar- nucz. Csere: Kuszkó, Jaross. Edző: Járosi János. A sérültek miatt szokatlan felállásban kezdtek a főiskolá­sok. Az összeszokottság hiá­nya látszott az együttesen, nem értették meg egymást, sok hibával játszottak. Az első szettben elhúztak a veszprémi­ek (3-11), ám innen is fordí­tani tudtak a hazaiak (14-13), de két rossz feladást követően a bakonyi csapat szerezte meg a döntő utolsó pontokat. A második játékrészben tizen­négy perc alatt fölényes győ­zelmet aratott a Tanárképző (14-0), de a harmadik szettben mintha nem is az előző csapa­tok álltak volna pályára. Ren­geteg hibával játszott a hazai csapat, elsősorban a feladó nem érezte a labdát. A negye­dik szettben a Veszprém főleg jó mezőnymunkájának kö­szönhetően gyűjtögette a pon­tokat. A hazaiak teljesen összezuhantak, fontos pillana­tokban még a nyitást is elron­tották. vereseg Járosi János-. Elszalasztot­tunk egy lehetőséget. Nagy Gábor: Az a csapat nyert, amely jobban akart. Bizakodással várta a férfi röplabda bajnokság rájátszásá­nak harmadik mérkőzését az NYVSC. Csepelen az volt a tét, hogy melyik csapat játsz­hat az ötödik, és melyik a hete­dik helyért. Csepel-NYVSC 3-1 (8, 4 -12,11). Csepel, v.: Simái, dr. Vaszily. Hiába játszott nagy lelkesedéssel a vendég együt­tes, a csepeliek jobbak voltak. A nyírségiek közül egyénileg senki nem dicsérhető. A pár­harcot a Csepel nyerte 2-1-re, így ők játszanak az ötödik he­lyért, az NYVSC a Dunaferrel mérkőzik a hetedik helyzésért. Az első összecsapás a hétvé­gén lesz a bujtosi csarnokban. Az egyik kupa itthon maradt Nyíregyháza (KM) — Ritkán van ilyen nagy for­galom a nyíregy- íázi Mezőgazdasági Főiskola tornatermében. A zsúfoltság most érthető volt, hisz péntek­szombaton a Fiedler Barna emlékére kiírt nemzetközi fér­fi-női kosárlabdatomának adott otthont a csarnok. A két nap alatt a meghívott csapatok — öt férfi és három női — iga­zán színvonalas csatákat vív­tak, főként a férfiak csatározá­sai hozták meg a várt izgal­makat. Nagyon jól szerepelt a nyíregyházi Tanárképző ifjú­sági gárdája, anely csak az időnkénti könnyelmű játéká­val szorult a harmadik helyre. A házigazdák együttese végig kiegyensúlyozott teljesít­ményt nyújtott, ám a döntőben nem bírt az óriási magassági fölényben lévő, és jó játékerőt képviselő kassai egyetemi csa­pattal. A nőknél a nyíregyházi lányokat nem tudták megszo­rítani a gödöllőiek, a miskolci­ak is csak egy félidőnyi re­ményt kaptak. Eredmények, férfiak: Nyh. MG Főiskola-Nyh. Tanárkép­ző 88-82, Ungvár-Gödöllő 67-55, Tanárképző-Kassa 49-66, Gödőllő-MG 54-64, Ungvár-Tanárképző 57-68, Kassa-Gödöllő 65-57, Ung- vár-Kassa 43-76, MG-Ung- vár 79—41, Gödöllő-Tanár- képző 55-62, MG-Kassa 57- 77. Nők: Gödöllő-MG 16-78, Miskolc-MG 37-53, Mis- kolc-Gödöllő 32-31. Vég­eredmény, férfiak: 1. Kassa, 2. Nyh. Mezőgazdasági, 3. Nyh. Tanárképző, 4. Ungvár, 5. Gödöllő. Nők: 1. Nyh. Me­zőgazdasági, 2. Miskolc, 3. Gödöllő. Legjobb dobók: Alexandr Zakojevszkij (Ung­vár) és Dézsi Mária (Nyh. Me­zőgazdasági), legjobb közép­játékosok: Edo Nemec (Kas­sa) és Tiszavári Klára (Mis­kolc), legjobb irányítók: Sá- rosi Endre (Nyh. Mezőgaz­dasági) és Farkasinszkiné Ba­logh Ibolya (Nyh. Mezőgaz­dasági), győztes csapatok ed­zői: Gál Andrej (Kassa) és Ve­res Gyula (Nyh. Mezőgazda- sági). Fehérgyarmaton az idén még nem láttak bajnokit Nyíregyháza (KM) — A me­gyei I. osztályú labdarúgó-baj­nokság vasárnapi forduló­ján csak hét mérkőzést ját­szottak. A váratlanul jött eső és havazás nem tett jót a pályáknak, Fehérgyar­maton az első fordulóhoz hasonlóan ismét nem játsz­hattak a csapatok. Az ib- rányiak pechesek voltak, hiszen ötször is eltalálták a kapufát, és egy pontot ve­szítettek otthonukban. Tarpa-Újfehértó 1-2 (0-1). Tarpa, 200 néző, v.: Dudás. Tarpa: Hegyi - Csapó, Ferkó, Simon, Kepes, Szabó (Szűcs), Varga J., Tivadar, Szécsi, Olt, Varga M. (Tóth). Edző: Nagy Elek. Újfehértó: Gonopkó ­Iványi, Dubóczky (Hajdú), Endrédi, Bagoly, Bilovári, Kukk, Polonkai, Bakó, Koskovits, Spisák. Edző: Szilvási István. Az irreális talajon a nagy küzdelemben nem volt szerencséjük a ha­zaiaknak. Gól: Tóth, illetve Bagoly (11-esből), Spisák. Ibrány-Baktalórántháza 1-1 (0-1). Ibrány, 300 néző, v.: Franyó. Ibrány: Vattai - Sziráki (Szilágyi), Bárdi, Hermán, Balogh I., Bíró, Balogh II., Szentesi (Dob- ránszki), Kató, Papp, Szász. Edző: Kulcsár Sándor. Bak- talórántháza: Virtás - Tóth, Robákh, Bamucz, Dudás, Benkő, Kapin, Maries, Gdovin, Virtás, Horváth (Lamos). Edző: Jávor Pál. A végig fölényben játszó és öt kapufát rúgó hazaiaknak végül meg kellett elégedniük az egy ponttal. Gól: Dob- ránszki illetve Gdovin. Kiállítva: Bárdi és Gdovin. Záhony-Nyírkarász 2-0 (0-0). Záhony, 300 néző, v.: Kerezsi. Záhony: Rácz - Dudás, Hegedűs I., Galgóczi, Hegedűs II., Balázsi, And­ropov, Rácz II., Győri (On- der), Márton, Pokol. Edző: Gerliczki János. Nyírká­rász: Tóth - Kapin, Nyerges, Kántor (Orosz), Czető, Rácz, Badar, Kubányi (Kontra), György, Fecsku, Oláh. Ed­ző: Badar Zoltán. A talaj a vendégeknek ízlett jobban, így ha nehezen is, de bizto­san nyertek a záhonyiak. Gól: Pokol, Rácz II.. Levelek-Nagyhalász 0-0. A bajnokság állása Levelek, 300 néző, v.: Tamaskovics. Levelek: Tuza- Oláh, Ignácz (Budai), Takács, Svelta, Nagy, Bagoly, Sitku II., Horváth, Majláth, Sitku I., Molnár. Edző: Majláth János. Nagy­halász: Kormány - Kor- sovenszki, Nagy ML, Müller, Kovács, Földi, Budaházi, Ballai, Kelemen (Árokszál­lási Gy.), Árokszállási I., Nagy Á.. Edző: Korpái Fe­renc. Igazságos eredmény született. Vásárosnamény-Kisléta 4-1 (2-0). Vásárosnamény, 400 néző, v.: Fodor. Vásá­rosnamény: Papp - Udvar­helyi, Varga I., Suhajda, Papp I., Varga J. (Súgta), Nagy Zs., Berettyán, Mándi (Homyák), Szpodnyi (II- lasik), Balogh. Edző: Tóth József. Kisléta: Vránszki - Újfalusi, Arezánu, Orosz (Borza), Nyisztor, Bihari (Il­lés), Szőke, Szabó, Herczku, Rézműves, Tanyi. Edző: Kanyári Zoltán. Ä rossz pá­lyán az eredmény a ven­dégek számára hízelgő. Gól: Szpodnyi, Berettyán, Ba­logh, Mándi illetve Hercz­ku. Nyírbátor-Nyírtelek 1-0 (1-0). Nyírbátor, 500 néző, v.: Éva. Nyírbátor: Szakács — Szegedi, Erdősi, Herczku, Szilágyi, Balogh (Tóth), Sza­bó (Schallinger), Simái, Ker­tész (Lukács), Krasznai, Lő- rincz. Edző: Tóth János. Nyírtelek: Cservenyák ­Farkas, Puki, Krajnyák, Drab, Gallyas (Setét), Bertli, Czuczor, Mészáros, Kozma (Mokánszki), Schmillinger. Edző:Varga János. A lista­vezetőnek egy öngóllal sike­rült legyőzni a lelkes ven­dégcsapatot. Gól: Puki (ön­gól). Csenger-Tiszalök 1-0 (0-0). Csenger, 250 néző, v.: Szegedi. Csenger: Juhos - Szabó, Petrich, Szilágyi M., Juhász J., Juhász P., Osváth, Szilágyi T., Herczeg, Bar­csai, Rózsa (Fehér). Edző:Varga János. Tisza- lök: Szőllősi - Kiss, Gál, Ujj, Suhai, Marozs, Csatlós, Pente, Zsoldos, Péntek, Lo- sonczi. Edző: Csáki Miklós. A második félidei hazai fölény döntötte el a mérkő­zést. Gól: Juhász P. Fehérgyarmat-Sényő: a pálya használhatatlansága miatt elmaradt. 1. Nyírbátor 19 14 4 1 49-9 32 2. Csenger 19 13 3 3 41-19 29 3. Újfehértó 19 12 3 4 41-16 27 4. Záhony 19 12 2 5 36-14 26 5. Baktalórántháza 19 10 5 4 42-24 25 6. Sényő 18 9 7 2 46-19 25 7. Vásárosnamény 19 9 3 7 34-27 21 8. Fehérgyarmat 17 7 4 6 28-22 18 9. Kisléta 19 8 2 9 27-37 18 10. Ibrány 19 3 11 5 26-23 17 11. Nyírkárász 18 5 6 7 35-36 16 12. Nagyhalász 19 3 8 8 26-31 14 13. Tiszalök 19 4 4 11 20-42 12 14. Levelek 19 5 2 12 21-50 12 15. Tarpa 19 1 5 13 18-43 7 16. Nyírtelek 19 1 18 16-94 1 Lakata és Dobos bajnoki bronzérmet szereztek Nyíregyháza (KM) — A hétvégén ökölvívó országos bajnokságot rendeztek Tata­bányán. A Nyíregyházi Kick- Box Karate SE versenyzői összességében igen eredmé­nyesen szerepelek, két bronz­érmet szereztek. Lakata György a 75 kg-osok mező­nyében, míg Dobos Csaba a 91 kilósok között állhatott a dobogó harmadik fokára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom