Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-27 / 72. szám
Aktuális kérdések_____________________________ Kezdődik a földkiadás Galambos Béla Nyíregyháza (KM) — A részaránytulajdonosi földek visszaigénylési lehetősége lezárult március 24-én. A tulajdonos a földkiadó bizottságokhoz benyújtott kérelemben megjelölhette, hogy a szövetkezet gazdálkodási területén melyik településen és az erre a célra elkülönített földalapokból melyik táblában kéri a földjének kiadását. A nagyobb munka azonban még csak ezután következik. A törvényről és végrehajtásának aktuális teendőiről Szénégető Lászlóval, a megyei földművelésügyi hivatal vezetőjével beszélgettünk. □ Az 1993. évi II. törvényt, amely a szövetkezeti részarány-földtulajdonosnak sorsát rendezi, kevesebb kritikával illették, mint az 1992-es, szintén II., úgynevezett „átmeneti törvényt". — Magam is így érzékelem. Az átmeneti törvény hibáinak bizonyítéka sokak szerint, hogy a különböző minisztériumok, főhatóságok és érdek- képviseleti szervek kénytelenek voltak megjelentetni a törvényt magyarázó zöld füzeteket. Az okot abban látom, hogy a törvényalkotó parlament, a demokráciára jellemzően, az érintettek belátására bízta a több mint 350 milliárd forint értékű szövetkezeti vagyon elosztásának, az átalakulásoknak a levezénylését. Feltételezte, hogy a vagyonnevesítések, kiválások, szervezeti átalakulások a törvény által szabályozott mederben, kölcsönös érdekegyeztetések, árán, a lehető legkisebb sérelmeket okozva történnek meg. Ma már elmondható, hogy ez a folyamat nagyobb részt lejátszódott. Voltak nagyon jó vagyonnevesítések, kiválások és átalakulások, és persze akadtak rosszak is, amikor a szövetkezet visz-szaélt az erőfölényével. Ennek a negatív hatása azonban a gazdálkodás folyamatában üt majd vissza sokszorosan. — Az 1993. évi II. törvény, mely a szövetkezeti földek több mint a felét érinti, rendkívül bölcsen, szigorú aprólékossággal a részarány-földtulajdonra jogosultak számára maximális lehetőséget nyújtott a földjük visszaigénylésében. □ Mi történik, ha egy táblába túl sok tulajdonos jelentkezett be, s nem elegendő a tábla összes aranykorona-értéke? — Úgy hiszem, a törvény egyik ereje éppen ebben rejlik. Meghatározza egyrészt, hogy településenként milyen teljesítési sorrendet kell megtartani. Négy csoportot állít fel. Első helyen kell kielégíteni azt, akinek belterületen volt földje. Második helyen azokat, akiknek kül- és belterületen egyaránt keletkezett hajdani beviteli kötelezettségből származó részarány-földtulajdona. Harmadik helyen, akiknek a beviteli kötelezettsége külterületi földet érintett. Utoljára teljesítendő az úgynevezett juttatott — termelőszövetkezeti tagoknak 30, alkalmazottaknak 20 — aranykorona-érték kiadása. Másrészt a törvény arról is rendelkezik, hogy ha az egyes csoportokban több igény jelentkezik, kötelező megkísérelni az egyezség létrehozását az érintettek között. Ha ez nem járna eredménnyel, akkor nyilvános sorsolás dönt, melyet jegyzőkönyvezni kell. □ Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy sem a szövetkezetnek, sem a földkiadó bizottságnak nincs lehetősége meghatározni, hogy ki hol kérje vissza a termőföldet? — Valóban így van. Az előbb elmondottak alapján a részaránytulajdonos határozza meg, hogy milyen művelési ágban — tehát szántóban, gyümölcsösben, gyepben, erdőben, vagy nádasban — és hol kéri vissza az aranykoronájának megfelelő területet Ám, ha egy adott földre több a jelentkező, akkor előbb megkísérlik az egyezség kötését. Amennyiben ez is sikertelen, akkor kötelező a nyilvános sorsolás. A földkiadó bizottság ezt a folyamatot vezényli, s a született megállapodásokra, sorsolási eredményre meghozza a határozatot. A lehetőségek határain belül tehát az is előfordulhat, hogy valaki csak gyümölcsöst, erdőt, vagy gyepet igényel. □ Ezzel kapcsolatban azért felmerülnek bizonyos aggályok. Milyen rendező elveket kellene követni e téren az érintetteknek és a bizottságoknak? — Az aggályok jogosak. Adott esetben, ahol kevés a jó minőségű, településhez közel fekvő szántó, de kevés a gyümölcsös és az erdő is, ez feszültség forrása lehet. A törvény megjelenését követően a jegyzőkkel, a földkiadó bizottsági vezetőkkel pedig részletekbe menő megbeszélést tartottunk, ahol szakmai tanácsokkal láttuk el őket. Néhányat elmondanék: — El kell különíteni a leggyengébb minőségű földeket erdősítés céljaira, és ide az erdőt telepíteni szándékozók jelentkezzenek be. □ Mi lesz a szövetkezetben maradókkal és a nyugdíjasokkal? — A szövetkezeti tagság zöme nyugdíjas, ők többségben a szövetkezeti formát kívánják fenntartani, csak minimális „háztáji” nagyságú területet igényelne* A szövetkezeti tagok is általában ezt kívánják. A nagytáblás művelés előnyeit vétek lenne feladnunk, az értelmetlen felaprózódást mindenképpen el kell kerülnünk. Ezen a ponton óriási a szerepe a legkiválóbb községi agrár- szakembereknek. A bizottságoktól kértük, hogy a munkájukba mindenképpen vonják be őket. Nélkülük ez a hatalmas munka nem lehet igazán sikeres. Nem szabad hagyni, hogy a végső döntést a bíróságok hozzák meg. □ A földkiadó bizottság igazi munkája a napokban kezdődött el, mit tanácsol nekik? — Először is tudniuk kell, hogy a település érdekében végzett munkájuk történelmi jelentőségű. Segíteni, s főként szakmailag irányítaniuk kell a tulajdonosokat. Ehhez nagy türelemre és bölcsességre van szükség. Mindenképpen törekedni kell a megegyezés elérésére. Lehetőleg azokat a határozatokat javasoljuk előbb meghozni, melyek mögött komoly fejlesztési szándék — mint erdőtelepítés, öntözésfejlesztés, melioráció, gyümölcsös telepítés — és állami támogatási igény is van. A TARTALOMBÓL: • A gyógyszerészeiért élt • Kállay Kristóf ajándéka O Cecília, aki most Ágnes • Nyolc nyelven beszél KM galéria Tetfgs József festményei Virágcsendélet , aumás6a mosódó finom színe fa megw L faapóan szép képe fa A nyíregyházi JLmm/ ‘Benczúr (fyuía ‘TeremSen rendeztéfa meg az ‘Erdéíyhőí átteíepüCt, és Oroson éCő festőművész táriát át. Efpei az érzeCmefagazdagsá- gáróitanúskodna fa ‘Tájképei kpzüímost is töhh a havasofa tisztán maradt világát, a szatmári és ruszin táj hanguíatát idézifa tPetfaes nemcsak passzív módon gyönyörködik a táj szépségéhen, hanem mondanivalója is van róía. Ez teszi értékes eh hé képeit. Cselényi György y-1 mberek tömegéből úton- JUj útfélen dől a panasz: a sorsuk siralmas, az életük kilátástalan, az anyagi helyzetük csaknem katasztrofális. Meglehet, túl optimista vagyok, de a képet—noha az kétség kívül nem rózsás — nem látom eny- nyire tragikusnak. Elfogadom, megtörténhet: valaki az égiek Minden kátyúból van kiút és földiek szerencsétlen összejátszása miatt tartósan, vagy átmenetileg „padlóra” kerül. Gondolok az intézetekben felnevelkedett árva, vagy az olyan gyerekekre, akik a szüleikre — ha van is nekik — nem számíthatnak. S az életbe megfelelő háttér nélkül kerülnek ki. Most a háttérhiányon elsősorban nem lakást, pénzt meg egyebet, hanem sokkal inkább a kellő tudati és érzelmi indíttatást, nevelést, az életben való helytálláshoz, a nehézségek leküzdéséhez szükséges akaraterő meglétének hiányát értem. Inkább azokról szólnék, akik életútjának nem kielégítő alakulásában eredendően a saját ballépéseik is jócskán közrejátszanak. Márpedig szép számmal vannak ilyenek is, s a hibáért magukon kívül hajlamosak mindent, s mindenkit okolni. Mert mit lehet kezdeni azokkal, akiknek önhibájukból, mondjuk az alkoholizmusuk miatt romlott meg házasságuk, váltak el, veszítették el a lakásukat, munkahelyüket, s a talpra állásukhoz még halvány remény sincs. Nem vitatja senki, hogy egy-két meggondolatlan, s az ember sorsára alapvetően kiható tett után, meg kellő önkontroll és akarat híján valaki könnyen kerülhet a társadalom perifériájára. De szilárd meggyőződésem, a legnagyobb kátyúból is van, vagy lehet kiút. Csak kinek-kinek a helyzetét pontosan fel kell mérni, s a felemelkedéshez szükséges lépéseit, magatartását ehhez igazítani. Gondolom, ha az elesett a környezetének hasznos, önerős cselekedetet mutat, akkor előbb-utóbb a külső segítség is aktívabbá válik. Hallottam olyan faluról, ahol a postás a munkanélküli segélyt a kocsmába viszi, mert tisztában van vele: az érintettek nagy részét ott találja. Miután a fejenként néhány ezer forintot kiosztja, a pénz címzettjei a csaposnak, vagy a tulajdonosnak helyben leróják a hitelben ivás árát, majd mennek a boltba bevásárolni. Ezután egy-két napig a Neslé csokoládéból a kutyának is jut. De a „hopp” után jön a „kopp”, meg a panaszáradat: kevés a pénzt..!. Persze, hogy kevés, de ha kevesebbet innánk, vagy valamelyest beosz- tóbbak lennénk, a kevés se lenne annyira kevés. S bizony, ha a nap bármely szakát tekintem, a bevásárló kosarak nagy részében a városokban is ott lapul a „kéttengelyes”. Az sem olcsó... A garázsboltok tekintélyes része sem a tej- és kenyérvásárlások nyomán rentábilis. Igaznak látszik a mondás: ameddig jó magyar ember van, addig a szeszes ital nem marad a kereskedők nyakán. Sajnos! Egyszer az anyagiak miatt vitába keveredtem egy vehemens fiatalasszonnyal. Számszakilag feketén-fehéren be akarta bizonyítani, hogy a fizetéséből képtelenség kijönni. Számolt, számolt, már mindent, a csempetisztító árát is a rendszeres kiadások közé sorolta, mégis legalább havi 3 ezer forintjának kellett volna maradni. Nagyon tisztelem azokat az idős embereket, akik 10-15 éve mentek nyugdíjba, s valóban nagyon kevés pénzből élnek. Ki tudja, hogyan csinálják, de még most is jut nekik villanyra, fűtésre, ennivalóra, ruhára... És nem panaszkodnak. Talán ők a pénzzel való gazdálkodás képzett, vagy önképzett mesterei. Mondhatja valaki: igen, de volt munkahelyük. Erről egyik ismerősöm jut eszembe, akinek még az sem volt. Az ócskapiaci „adok-ve- szekből" nevelt fel öt gyereket, sőt a fővárosban élő lányait, meg az unokáit manapság is hordható holmikkal látja el. Egy másik idős asszony pedig — hogy az otthona hitelmentes legyen —, a kétszobás házgyári OTP-lakását másfél szobásra cserélte. Az ilyen embereknél az előre gondolkozást, a józan, felelősségteljes, bölcs, tervszerű életvitelt és a művészi pénzbeosztást látom. Talán a huszadik század végén az embereknek, különösen a fiataloknak, természetes, hogy nagyobbak az igényeik. De úgy érzem, az örökös sóvárgásuk, s jó néhányszor alaptalan követelőzésük megrontja kedélyüket, s megkeseríti sorsukat. Meglehet, sovány vigasz: élnek tőlünk rosszabbul is. Szénégető László Harasztosi Pál felvétele fMayán&éf&mény
