Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-18 / 64. szám
12 Kelet-Magyarország KULTÚRA 1993. március 18., csütörtök Megyénk első Kossuth-díjasa Dr. Reményi Mihály Nyíregyháza — A márciusi forradalom centenáriumán, negyvenöt évvel ezelőtt, 1948. március 15-én osztottak először Kossuth- díjat Budapesten. Az első kitüntetettek között volt Kiss Lajos, a nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatója, olyanok társaságában, mint Bartók Béla, Kodály Zoltán, József Attila. Életemben először az evangélikus elemiből, második osztályos koromban, Huray Gyula tanító úr vitt el a múzeumba, amely akkor a megyeháza Egyház utcai oldalán, a földszinten volt. Az előcsarnok ajtaja felett hatalmas mamutagyarak voltak láthatók. A kiállító terem közepén üvegszekrényben egy honfoglaláskori vitéz csontváza volt, akit lovával együtt temettek el. Itt találkoztam először az aprótermetű múzeumigazgatóval, Kiss Lajossal. O vitt végig a termeken, melyekben a régészeti leletek és az oldal teremben a halászati szerszámok voltak láthatóak. Amikor 1936-ban gimnazista lettem, osztálytársam volt Fehér Gábor. Bejáratos lettem hozzájuk. Az ő édesapja, a Geduly Leánygimnázium tanára, barátja volt Kiss Lajos múzeumigazgatónak. Az ő otthonukban ismerkedtem meg vele is. A háború után maga Kiss Lajos kért meg arra, hogy legyek segítségére a háborús károkozások elől ládákba menekített múzeumi tárgyak kiszedésében és a kiállítási vitrinekben történő elhelyezésében. Ő már túl volt akkor a hatvanadik életévén és elkélt számára egy kis segítség. Ott volt még a másik oldalon a megyei könyvtár is, amelyet szintén Kiss Lajos vezetett. Örömmel vállalkoztam erre a segítségre. Barátságába fogadott, szinte családtagnak tekintett. Amit itt leírok, az mind az ő személyes közlése. A háború után egy ideig a Károlyi kerti Görömbey házban laktak a pénzügyi palota mellett, amely ma a Benczúr téri óvodának ad helyet. Amint lehetett, visszaköltözött a megyeházán levő lakásába. Itt sok művész, tanár, orvos barátja kereste fel. Kiss Lajos 1881. március 13-án született Hódmezővásárhelyen. Édesapja takarék- pénztári szolga volt. Ősei szegényparasztok. A helybeli református gimnáziumban tanult. Diákévei alatt az iskolai ünnepélyek rendszeres szavalójának számított. Érettségi után ezért a színművészeti akadémiára jelentkezett. Ötszázan voltak akkor a jelentkezők tíz helyre. Elmondása szerint az aprótermetű jelöltre nem is figyeltek oda a bizottság tagjai. Amint elkezdte szavalni „A radványi sötét erdőben halva találták Bárczi Benőt”, letették az újságjaikat és az eredményhirdetéskor a tíz felvett között olvashatta a nevét. A diákotthonban szobatársa volt a munkácsi őrmester fia, Csortos Gyula, akinek már diákkorában is voltak különcködései. A végzés után mégsem lett színész. Történt, hogy egyszer az egyetemi menzán hosszasan várakoztak az ebédre. Emiatt ízes, vásárhelyi „őző” beszédével humorosan kifakadt, amin asztaltársai nagyot derültek. Egyikük azonban komolyra fogta a szót és elmondta, hogy ő Győrjfy István történész hallgató, aki bejáratos a Nemzeti Múzeumba. Ő vitte fel Kiss Lajost is oda, aki aztán hazament Hódmezővásárhelyre. Gyűjtésével létrehozta szülővárosa múzeumát, néprajzi gyűjteményét. Nyolc esztendőn keresztül, szinte fizetség nélkül dolgozott szülővárosáért, mely ily mostohán bánt vele. Pedig egész életén át mindig vásárhelyi maradt, még Szabolcsban is. Kárpótolták barátai, a vásárhelyi festőművészek, élükön Tornyai Jánossal, Endre Bélával és a hozzájuk csatlakozó Rudnay Gyulával. 1912-ben Dr. Jósa András, megyei főorvos, a múzeum igazgatója már öreg volt, és munkatársat kért a Nemzeti Múzeumtól. Kiss Lajost ajánlották neki Hódmezővásárhelyről, aki örömmel jött Nyíregyházára. Ő lett a múzeum első fizetett alkalmazottja. Bár két ellentétes származású és érdeklődésű ember volt Jósa András és Kiss Lajos, mégis nagyon jól megértették egymást. A régészettel foglalkozó Jósa közleményeiben a néprajzi érdeklődésű Kiss Lajos készítette a rajzos ábrákat. Jósa is szerette munkatársát. Amikor a világháború kitört, Jósa igénybe vette ismeretségét. Kiss Lajost le tudta szereltetni a katonaságtól. Amikor 1918- ban Jósa András meghalt, ő lett a megye első hivatásos múzeumigazgatója. A harmincas évek elején, 1931 és 1934 között a sóstói szódagyári épületben helyet szerzett a festőknek. A művésztelepet régi, kedves barátja Rudnay Gyula vezette, aki akkor már az Akadémia tanára volt. Amikor Kodály Zoltán Nyíregyházán járt, Kiss Lajos kísérte Nagykállóba Görömbey református nagytiszteletű úr házába. Ott ismerkedett meg a Kállai kettőssel, amelyet feldolgozott. Kiss Lajos rendszeresen írt. Tanulmányaiból állott össze első kötete, amely „A szegény ember élete” címen 1939-ben jelent meg. Emlékszem rá, Batta Sándor az újságboltja kirakatának fő helyére helyezte ki a könyvet, amelynek nyíregyházi a szerzője. 1943-ban ezt követte „A szegény asszony élete” című munkája. 1948- ig ez a két munkája jelent meg, és ezért kapta a Kos- suth-díjat mint a néprajz élő tudósa. A rosszindulatú betegség 84 éves korában vitte el. Hazakerült Vásárhelyre, övéihez, akikről élete végéig írt. Kiss Lajos Nyíregyházán élte le élete legnagyobb részét. Harminchat évig volt a nyíregyházi megyei múzeum első fizetett őre, majd igazgatója. Emlékét nemcsak az a tábla hirdeti, amely a megyeháza Egyház utcai oldalán áll, hanem szívükben él mindazoknak, akik ismertük és szerettük. Megyei régiségek és furcsaságok Bessenyei szobra Nyíregyházán valószínűleg nem a felvilágosult költőt ábrázolja Rohod (B. L.) — A napokban újra a kezembe került Trócsányi Zoltán 1924-ben megjelent „Magyar régiségek és furcsaságok'’ című csinos kis kötete. Noha a könyv a Kelet-Magyaror- szág olvasói körében sem lehet egészen ismeretlen, hiszen 1987-ben reprint kiadásban is megjelent, a benne található és megyénkre vonatkozó két történet mégis érdeklődésre számíthat mostanság is. Nem csupán a furcsasága, hanem a belőle leszűrhető tanulság miatt. íme hát röviden a két kis történet: A nyíregyházi Bessenyei- szoborról Történt még Arany János titkárkodása idején 1873-ban, hogy Czirjék Imre szatmári földbirtokos egy remekbe festett testőrképet adományozott az Akadémiának, mely festmény az adományozó szépapját, Czirjék Mihály testőrt ábrázolta. Aztán az Akadémián titkárok jöttek, titkárok mentek, a kép pedig ott hányódott keret és jelzet nélkül. Végre az egyik titkárnak eszébe jutott, hogy rendet kellene már tenni a nagy rendetlenségben. Össze is hívott egy irodalomtörténészekből álló szakbizottságot, melynek a tagjai aztán a festményt szemlélgetve megállapították, hogy ez az elegáns testőr csak Bessenyei György lehet. Mikor aztán Nyíregyháza elöljárósága szobrot akart állíttatni neves fiának, az Akadémiától kértek hiteles képet. Onnan adták is azonnal az előrébb leírt festményt, s így a szobrot annak alapján mintázták meg. Az avatás után próbált ugyan tiltakozni a tévedés miatt Czirjék Imre, de senki sem hallgatott rá. Az Akadémia is csak annyit tett, hogy saját számára másolatot készíttetett a festményről, az eredetit pedig bekeretezve, mint Bessenyei György képmását, a Történelmi Arcképcsarnoknak adományozta. Mi tehát ettől kezdve a Czirjék Mihály testőrről festett kép, és e képről mintázott szobor előtt rójuk le Bessenyei György iránt érzett tiszteletünket a „bölcs” szakértői vélemény következtében. A beregsurányi élvetemetés Ezt a történetet Kossuth Lajos írta meg a Pesti Hírlap egyik 1841-es tavaszi számában. Eszerint a beregsurányi földbirtokost, Bay József táblabíró urat, tetszhalottként, tehát élve temették volna el. A hímek csupán annyi volt a kibogozható igazságalapja, hogy mikor 1841-ben egy újabb temetés miatt a kriptát felnyitották, az 1839-ben eltemetett Bay József külső koporsójának (bárkának) a fedele nem a koporsón volt, hanem a kripta falának támasztva. Ebből a tényből és a hozzákapcsolódó szóbeszédekből aztán a következő kis újsághír kerekedett: „Tetszholtan temették el! Magához jött koporsójában; a kétségbeesés óriási erőlködésével zúzta szét azt, és felvánszorgott az ajtóig, hogy ott a legirtózatosbik halállal újra meghaljon.” A hozzátartozók hasztalan tiltakoztak. Hiába magyarázták el, hogy arról van csupán szó, hogy a már bomlani kezdő holttest kibírhatatlan szagot árasztott, s így a kriptában levő temetkezőknek csak arra volt erejük, hogy a zárt belső koporsót beletegyék a külső koporsóba (bárkába), a bárka fedelet azonban ott hagyták a falnak támasztva, mert nem bírván a szagot ki kellett jönniük a kriptából. Inkább az újságnak Dehát ugye, a közönség inkább hitt az újságnak, és még évtizedek múlva is bor- zongva és egyre jobban kiszínezve emlegették a beregsurányi élvetemetés históriáját. Ennyi a két történet, ám én tanulságot is ígértem. Nos, úgy vélem, az első történet jól példázza, hány pénzt is ér az a szakértői vélemény néha; a másik történet pedig fényesen igazolja, milyen döbbenetes hatalma van a sajtónak, olykor még az igazsággal szemben is. Jó lenne talán e két tanulsággal manapság is jobban és egyre jobban számolni! A Felső-Tisza-vidék adta az ország leggazdagabb honfoglaláskor! leleteit. A képen aranyozott ezüst ruhaveretek a nyíregyházi Jósa András Múzeumban Balázs Attila felvétele A hitről, a jóságról és a szeretetről Újabb zenés darab bemutatójára készül a nyíregyházi színház Nyíregyháza (KM — B. I.) — Aldonzán, alias Pregitzer Fruzsinán dögös bőrszerelés, Simor Ottón papi köntös, Don Quijotén, Schlanger Andráson pedig valami hosszú köpenyféle. Mind a hárman énekelnek. A színpadon most valamiféle börtönjelenet játszódik, de időnként helyszínné változik a szín, ha úgy tetszik, kápolnává vagy országúttá. S nem is véletlenül. A képzeletnek és a játéknak nem kevés a szerepe a Móricz Zsig- mond Színház hétvégén bemutatásra kerülő darabjában, a La Mancha lovagja című zenés színműben. Három rétegű a produkció: Cervantesnek, Don Quijotének és a ma emberének az élete ötvöződik egymásba, hogy a jóságról, a hitről adjon át üzenetet a nézőnek. A főszereplő Schlanger András érhetően örül a jó szerepnek, márcsak azért is, mert mint mondja, öt éve nem lépett fel olyan darabban, amelyben énekelhetett. Láthatóan jó kedvvel és ötlettel fűszerezve alakítja a kettős figurát. Tímár Tamás, koreográfus vendégként készíti fel a szereplőket a próbákon: — Igyekszünk a néző látványigényét kielégíteni, és remélem sikerülni fog. Nem táncjellegű koreográfiáról van szó, inkább harmonikus, a darabhoz illő mozgásról. Remek a darab, mert olyan meséről szól, amelyik mindannyiunkban él: a hitről. S akiben mégsincs meg ez a hit, talán segít a darab. A világ nagy színpadait sikerrel bejárt darab láttán a néző valóban hamar meggyőződhet a mű humanista mondanivalójáról. A színmű gyűjtőbörtönben játszódik, ahol megjelenik egy olyan ember, aki képes nemes tulajdonságait másoknak átadni. Vas-Zoltán Iván, a darab rendezője már nem először vendégeskedik a szabolcsi társulatnál. Most is láthatóan teljes intenzitással irányítja az előkészületeket, épp azt próbálgatják, hogyan hallatszik leghatásosabban a fülbemászó, gyönyörű zene. Nem véletlen, hogy a dalok közül nem egy világszerte is ismertté vált. Meglepően jól énekelnek a színészek, bizonyára többször is felhangzik majd a taps a betétszámok elhangzása után. A rendező — talán a legkisebbeket leszámítva —, mindenkinek jó szívvel ajánlja a darab megtekintését, azoknak, akiknek a hite válságban van, és azoknak, akiknek nincs. Nyilvános főpróba március 19-én, premier 20-án. A Família Kft. családi titkai Budapest (MTI) — A Szomszédok volt az első, egy külföldön már nagyon népszerű televíziós műfaj meghonosításában. A Família Kft. más. Kerüli a politikát és nem kíván az amerikai elődjéhez sem hasonlítani. Ez a huszonöt perc nem akar mást, mint szórakoztatni. A vasárnap esti történeteket Odze György, Sinkó Péter, Szántó Péter, Neumann Péter, Egyed László, Schultz Sándor és — talán leggyakrabban a két Vajda-testvér, Anikó és Kati jegyzi. Vajda Katalin egyetemi szakdolgozatának témáját a kabarétörténetből választotta. De nem maradt meg a békebeli pesti humor elméleténél. Húgával, a Hippolyt, a lakáj színpadra állításával szinte berobbant a színházi világba. Tini musical Nyíregyháza (M. Z.) — Sokáig nem hallatott magáról a Zrínyi gimnázium kórusa, de e lappangó időszakban sem tétlenkedett a Webber. Ezt bizonyította az elmúlt napok fellépéssorozata, melyben a társaság egy újfajta, egészen egyedi mu- sicallal lépett színpadra. Sajátosságát abban rejti, hogy — a több mint 5 éves Webber — elsőként mutatkozott be önálló darabbal. A kórus új forgatókönyvét maguk a diákok írták. S ez nagyszerűen igazodik a Széles István által írt zenei anyaghoz. A félig Pomádé, félig Szupersztár hatású darabot az érzelmek széles skálája teszi mozgalmassá. Magában hordozza az őrült rajongást, a fékezhetetlen szenvedélyt, a féltékeny irigységet, a hirtelen gyűlöletet, a könyörgő fohászkodást, a megható szeretetet és törődést, az igaz barátságot és a tiszta szerelmet. Tehát mindazt, ami a zenében is kifejeződik. Ezt tarkítja az energikus mozgás, a koreográfia, amely a színpad egészén végigvonul. Ez adja a darab nyüzsgésszerű lendületét, az előadás „tinis” voltát. Talán ez lehet a titka annak, hogy musicalükkel egy csapásra sikerMarattak.
