Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-10 / 58. szám
1993. március 10., szerda Kelet-Magyarország 9 A kisebbségek érdekében Dr. Kávássy Sándor szabolcsi kisgazda képviselő felszólalása a T. Házban a készülő törvényről Budapest (KM - K. É.) — A nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslat általános vitájában kért szót dr. Kávássy Sándor, megyénk kisgazda képviselője. Mint bevezetőjében hangsúlyozta, mind a maga, mind pedig pártja nevében üdvözli az új nemzetiségi törvényt, s esetleges észrevételeik nem akadékoskodások, hanem a minél ki- fogástalanabb, modernebb, tökéletesebb törvény megszületését szolgálják. A továbbiakban megerősítette: helyeslik, hogy a törvényjavaslat nagyvonalúan kezeli a nemzetiségi és kisebbségi jogokat, s kinyilvánítja, hogy a nemzeti és etnikai önazonossághoz való jog az egyetemes emberi jogok része, a kisebbségek sajátos egyéni és közösségi jogai pedig alapvető állampolgári jogok, melyek nem kiváltságok, hanem források, az egyén szabadságának és a társadalom békéjének tiszteletét jelenti a másság joga. A továbbiakban a képviselő kifogásait sorolta: mint hangoztatta, a dolgok igazságos rendezése megköveteli, hogy a hazai nemzetiségek és kisebbségek létszámáról, területi megoszlásáról kifogástalan pontosságú adatok álljanak rendelkezésre, s ebben a vonatkozásban a különböző becsléseken nyugvó adatok nem szolgálják az ügyet. Már csak azért sem, mert a kisebbségi jogok rendszere csak akkor működhet jól, hatásai csakis akkor lehetnek kedvezőek, ha a többség is elfogadja, magáénak, igazságosnak érzi azt. Az elvek fennkölt ki- nyilvánítása, az erőszakra vagy a kényszerre alapított jogérvényesítés sehová sem vezet. A képviselő határozottan kifogásolta, hogy a törvényjavaslat csak azok jogait kívánja elismerni, akik legalább egy évszázad óta laknak a magyar köztársaság területén. Nehezményezte azt is, hogy nincs hiteles, pontos elemzés a napjainkban Magyarországon élő különféle népcsoportokról, s mint önkritikusan hozzátette, erről pártjának sem volt kellő ideje megbizonyosodni. A folytatásból kiderült, hogy a félezrednél hosszabb idő óta velünk élő magyar anyanyelvű, a magyarokhoz közelítő vagy hasonló életformában élő cigányok ma éppúgy hozzánk tartoznak, mint a kunok, palócok, tirpákok, s hogy a cigányság ma már szervesen épül be a falvak és városok társadalmába. Mint kérdésünkre dr. Kávássy Sándor elmondta, hozzászólását nemcsak pártjának érdekei, hanem személyes okok is motiválták: Szatmár megyében, Szinérváralján született, ahol magyarok, románok éltek együtt, s maga is kétnyelvűként élte gyermekkorát. Nem támogatták Maczó törvényjavaslatát Ráthy Sándor Budapest (ISB) — „Békés utat kínálok az átmenet folytatására” — érvelt G. Nagyné Maczó Agnes az általa beterjesztett önálló indítvány mellett. Úgy tűnik azonban, hogy a független képviselőnőnek nem sikerült meggyőznie társait: az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslat mindössze 21 támogató szavazatot kapott. Ellene 172-en voksoltak, 35 honatya pedig tartózkodott a véleménynyilvánítástól. A törvényjavaslatot tehát nem tűzte napirendjére a T. Ház, s ebből kitetszik, hogy a magyar belpolitika helyzetét korántsem látják olyan drámainak, mint Maczó, aki felszólalásában kifejtette: az elitnek és a népnek azonos jogokat kell adni, s a hatalmat gyakorlók csak a nemzet ellenőrzése alatt tevékenykedhetnek. A képviselőnő kritikus belpolitikai elemzése után törvényjavaslatát ismertetve elmondta: az Országgyűlés nemzeti alapon épüljön fel. A parlamentben továbbra is 386 képviselő foglaljon helyet, de jelöltet csak társadalmi és civil szervezetek állíthatnak. Pártok nem, s a politikai szervezetek csak a kormányzásért vetélkedhetnének egymással. így megszűnne a listás szavazás, s csak egyéni választókerületekben indulhatnának a jelöltek. Maczó szerint mindez egyben a stabilitás garanciája is lenne: kormányválság esetén a parlament a helyén maradna, ugyanakkor visszahívhatná a kormányt, s így nem sodorná veszélybe a demokráciát. Ezáltal lehetetlenné válna a diktatúra kialakulása is. A képviselőnő törvényjavaslata szerint megyénként kellene meghatározni az egyéni választókerületek számát. A fővárosból például 65, Borsod- Abaúj-Zemplén megyéből pedig 28 képviselő kerülhetne a parlamentbe. A képviselők független státusúak lennének, s megválasztásuk után le kellene mondaniuk párttagságukról. Ugyanakkor a Maczó-féle javaslat lehetővé tenné, hogy a képviselők megtartsák társadalmi szervezeti tagságukat. Ám az eskü letétele után „a körzet választópolgárainak érdekei elé semmilyen más érdekcsoport érdekét nem helyezheti” a képviselő. Ennek garanciájaképpen Maczó bevezetné a visszahívhatóság intézményét. Eszerint az ország- gyűlési képviselőt a választópolgárainak 50 százaléka plusz egy fő saját kezű aláírásával visszahívhatná. Az aláírási íveket az országgyűlés elnökéhez kellene eljuttatni, aki ellenőrizve a kézjegyek hitelességét, a plenáris ülésen jelentené be a képviselő mandátumának megszűnését. Nem lesz borozó a vajai múzeumból Kovács Éva Budapest (KM) — Beke Kata független képviselő interpellált kedden a parlamentben a vajai Vay Ádám Múzeum sorsának ügyében. Mint mondotta, a múzeum sorsa viharos, a közelmúltban számtalan változás, átalakulás jellemezte. Igaz, — mint a képviselőnő hangoztatta — a változások mindegyike megfelelt a törvényeknek, jogsértés nem történt. „Mindössze” annyi, ami elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy mind a múzeum dolgozóit, mind a környékbelieket, mind pedig a majd’ ezerfős múzeumi baráti kör tagjait elgondolkodtassa, megijessze. Különféle szóbeszédek keltek lábra, hogy a sokat látott falak között ezentúl nem múzeum, nem különféle kiállítások, hanem borozó, gépkocsiparkoló, s más, a mai kor igényeit kielégítő vállalkozás indul útjára. Beke Kata kérte, az illetékesek vizsgálják meg a helyzetet, s fogjanak össze annak^ érdekében, hogy a Vay Ádám Múzeum megmaradhasson annak, aminek nemcsak az ország határain belül, hanem azon túl számosán megismerték, megszerették az emberek. Az interpellációra Kálmán Attila államtitkár válaszolt. Elöljáróban leszögezte: közhely de igaz, hogy a hazai múzeumok épp oly rossz helyzetben vannak, mint országunk egész gazdasága. Mégsem mindegy mi lesz a sorsuk, — figyelmeztetett —, hiszen értékmérő az, ahogyan egy nemzet meglévő vagyonával, a múlt értékeivel sáfárkodik. Kálmán Attila ezek után megköszönte Beke Kata felszólalását, s megnyugtatta a képviselőnőt, — ezáltal a vajai múzeum sorsáért aggódókat is —, hogy interpellációja nem rekviem, a va- jaiak ősi fészkéből sem borozó, sem presszó, sem gépkocsiparkoló nem lesz. A megyei tanács, az illetékes minisztériumok, valamint a Hadtörténeti Múzeum ösz- szefogásának eredményeként rövidesen együtt láthatók a három forradalom — a Rákóczi-szabadságharc 1948-49., valamint 1956. emlékei. Az interpellációra adott választ mind a képviselőnő, mind pedig a parlament elfogadta. A válaszadás után Beke Kata kérdésünkre elmondta: nem bántani, használni akart, amikor felszólalt. S hogy miért éppen egy fővárosi képviselő emelt szót Szabolcs-Szatmár-Be- reg egyik nevezetessége ügyében? Beke Kata szavai szerint azért, mert született pestiként is szívügye a mi megyénk. „Az önök megyéje az országnak az a tája, amely anyagilag, gazdaságilag a legrosszabb helyzetben van talán, irodalmi értékekben gyönyörű, látnivalókban viszont dúsgazdag. Régi szerelmem Szabolcs-Szatmár- Bereg, s ne vegye dicsekvésnek, de nem volt tán olyan év, hogy ne jártam volna arrafelé.” TÚL A MEGYÉN Szerezzen egy előfizetőt a Ketet-Magyarországnak... Azok a régi előfizetők, akik márciustól legalább bárom hónapra egg új előfizetőt nyernek meg a Kelet-Magyarország számára, az új előfizetőkkel együtt sorsoláson őesznek részt, be a szerencsekerékbe kerül annak a neőe is, aki ebben az időszakban egyénileg fizeti elő három hónapra lapunkat. Sorsolásunk nyertesei eyyhetes exkluzív párizsi utazáson Vesznek részt MII ■* . ,r. *** fPfr 1 JÉ WJ** *** mm ** £a *Ym & m fr* jhé •$* m irts í' Km tfW £r Srjf fww ff