Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-09 / 57. szám
Falugyűlés higgadt hangnemben Fejlesztés szükséges, hogy a helybeliek magukénak érezzék a falut Nem is olyan régen itt még földút volt A SZERZŐ FELVÉTELE M. Magyar László Kemecse (KM) — Minden önkormányzat arra törekszik, hogy a település megőrizze lakosságát. Ennek érdekében azonban olyan szolgáltatás, ellátás, fejlesztés szükséges, hogy a helybeliek magukénak érezzék a falut. Úgy tűnik, Kemecsén sikerült ez irányban elindulni, erről árulkodik a napokban megrendezett falugyűlés. Zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők a mozi épületét a falugyűlés estéjén, s már éz is jelzi, hogy a kemecseiek nem közömbösek jövőjük, illetve sorsuk iránt. Javuló közbiztonság Az elmúlt évi munkát Szent- péteri József polgármester értékelte. Bevezetésként utalt az ország nehéz gazdasági helyzetére, hiszen annak hatásai alól egy település sem vonhatja ki magát. A községben fontos feladat volt tavaly az utak aszfaltozása. Öt kilométer hosszúságú út kapott szilárd burkolatot, ezt a munkát az elkövetkező két évben folytatni szeretné az önkormányzat. Az egyházi ingatlanok visszaadása is megkezdődött a faluban. A református egyház már visz- szakapta egykori iskolájának épületét, az elképzelések szerint talán már szeptemberben megkezdődik ott is az oktatás. A korábbi években rendszeresen panaszkodott a lakosság a közbiztonságra, azonban mióta rendőrőrs működik, hatékonyabb a rendőri munka. Piaccal is gazdagodott Kemecse, bekerített területen állandó felügyelet mellett üzemelteti az önkormányzat. Vita a földkérdésben 1992-ben az önkormányzat 20 családnak vissza nem térítendő támogatásként 1 millió 400 ezer forintot fizetett ki, a kamatadó kifizetésében pedig 948 ezer forinttal segített a hivatal 103 személynek. A szociális gondoskodásra 8 millió 491 ezer forintot fordított a polgármesteri hivatal. Területi Gondozási Központ néven megalakult az idősek bentlakásos intézménye, amely jelenleg 10 asszony otthona. A tervek szerint tovább bővítik az épületet, s akkor férfiak és házaspárok elhelyezésére is lesz lehetőség. Mint a megyében bárhol, itt is gondot jelent a munkalehetőség. Ennek csökkentése érdekében igyekeznek foglalkoztatni a helyi iparosokat, illetve közhasznú munkásokat alkalmaz az önkormányzat. A földkérdés megoldása elhúzódik, így egyelőre annak megművelése sem látszik biztos munkaalkalomnak. A kárpótlási fórum ugyanis még nem egyezett meg a termelőszövetkezettel, amely nem hajlandó kompromisszumra. Az ügyet bíróság tárgyalja, s ez bizony zavarólag hat majd a tavaszi munkálatokra. Szavaz a lakosság Az önkormányzat létrehozta a „Kemecse nagyközségért” díjat, amelyet a lakossági szavazatok alapján minden évben augusztus 20-án adnak át. Az elmúlt évben ezt a kitüntető díjat Kozma István nyugdíjas iskolaigazgató, Enyedi Béláné nyugdíjas óvónő és Iglai Ferencné pedagógus vehette át. Az idei díjazottakra május 10-ig lehet leadni a javaslatokat. A falu közösségi összetartozását erősítik a különböző, alulról induló szerveződések: iparosok egyesülete, kertbarátok klubja, nőegylet, ifjúsági klub. Az idei költségvetési tervben 148 millió 609 ezer forint bevétellel és kiadással számol a testület. Ennek egy része az intézmények működését, másik része a nagy beruházásokat (gáz- és útépítés) fedezi, a harmadik rész pedig a következő évre való felkészülést segíti elő. Tisztelet a múltnak A polgármesteri beszámoló után az állampolgárok kapták meg a szót. A korábbi évek indulatos, heves felszólalásai helyett higgadtabban utaltak a problémákra, a gondokra a település lakói. Megerősítették azt a gondolatot, hogy mindent el kell követni a munkahelyteremtés érdekében. A hozzászólók elismerték azt a törekvést, amelyet a rendőrség és a polgárőrség a közbiztonság érdekében kifejtett. A falugyűlések rendszeresen visszatérő témája a telefonvonalak alacsony száma. A helyi posta telefonközpontjában 360 szabad kapacitás van, a MATÁV mégsem ad vonalat az igénylőknek. Az önkormányzat hiába tett meg mindent, a MATÁV nem mozdul. Felvetődött az is, hogy a hagyományokat jobban kellene ápolni, így a helybeliek emléktáblát javasoltak Krasznai Péternek és Répássy Mihálynak, akik mindketten magas rangú katonatisztek voltak az 1848/49-es szabadságharcban. Névadóra készül az általános iskola, azonban ezt még először széleskörű társadalmi közvélemény-kutatásnak kell megelőznie. Lelket mérgező indulatok a határszélen Feszülő ellentétek, személyes torzsalkodás, generációs harc, feltételezhető rosszindulat Tóth Kornélia Milota (KM) — Szalmonellafertőzés történt a múlt év novemberében és ez év februárjában döntöttek a tehetséges gyermekek támogatására létrehozott alapítvány összegének odaítéléséről. A két dolog látszólag teljesen független egymástól, de az Orbán Endréné napközis dolgozótól kapott panaszos levél arra utal: igenis kapcsolatba hozható a két esemény. A helyszínen járva egymásnak feszülő ellentéteket, személyes torzsalkodást, generációs harcot, feltételezhető rosszindulatot tapasztal az idegen. Rövid idő alatt kiderül: régóta nem a szalmonelláról és az alapítványról, hanem évtizedek óta a mélyben munkáló indulatokról van szó. S most, az utolsó csepp a pohárban az említett fertőzés volt és már nem titkolják jól nevelt emberek módjára az ellentéteket a fő- és mellékszereplők, hanem saját igazuk bizonyításával régi harcokat kívánnak eldönteni. Kihagyták a lányát Orbán Endréné azért ragadott tollat, mert szerinte méltánytalanul hagyták ki a lányát a tehetséges gyermekek támogatására létrehozott alapítvány odaítélésénél. Tavaly három nyolcadikos kapta meg a 8-8 ezer forintos összeget, az idén ketten értek el kitűnő eredményt, az egyik Orbán Éva, a panaszos lánya. Az asszony meggyőződéssel állítja: a lánya kihagyásával őrajta akartak ütni, mivel a szalmonellaügyben őt is elmarasztalta a tisztiorvosi szolgálat. A vezető óvónő, Aszalós Lászlóné, aki egyben alpolgármester, az iskolaigazgató, Pa- ládi László, az alapítvány kuratóriumának elnöke, Tóth Lajos, egyik tagja, Fekete István órára pontosan idézik a fertőzést követő eseményeket. Az óvoda konyháján főznek, onnan hordják át az iskolába az ételt. Túrós palacsintát sütöttek, az óvodások csak göngyöltként, míg az iskolások rakottként kapták ebédre. Másnap az iskola 125 tanulója közül csak 15-20 nem betegedett meg. A fehérgyarmati és a nyíregyházi kórházban 43 gyereket ápoltak a fertőzöttek közül. A tisztiorvosi szolgálat vizsgálata szerint a főzőkonyhán a tojásból származó szalmonella okozta a fertőzést. Kiszabták a büntetéseket: a főszakácsot 10 ezer, két napközis dolgozót (az egyik Orbánné) 3-3 ezer forintra bírságoltak. — Idegileg nagyon tönkrementünk — mondja kolléganője nevében is Orbán Endréné. — Azt hittük, végre lezárul a vizsgálat és visszatérhetünk a munkánkhoz. S akkor jött az alapítvány odaítélése. A lányom egész félévben hajtott a kitűnőért, s mivel a tavalyi három kitűnő egyformán megkapta, úgy gondoltuk, hogy a nyolcadikosok közül a két legjobb most is ennek megfelelően részesül az ösztöndíjban. Egy biciklit szeretett volna Éva belőle, s most alig tudja magát túltenni a mellőzésen. Saját szemüvegen át Aszalós Lászlóné alpolgármester, aki a január közepén lemondott Berki József polgármesterrel még az önkormányzat megalakulása idején a tiszteletdíját felajánlotta a tehetséges milotai gyerekek ösztöndíj-támogatására, másképp látja a helyzetet. — Az alapító okiratunk nem rögzíti, hogy mindig nyolcadikosnak adjuk a díjat. Most a kuratórium úgy gondolta: egy- egy általános, közép- és főiskolást segítünk az alapítvány pénzével. Nem is tudtam róla, hogy a szalmonellaügyben szereplő napközis dolgozó gyermeke is kitűnő. Azt viszont tudom, hogy a másik nyolcadikosnak a szülei isznak, nehéz lenne előteremteni a továbbtanuláshoz szükséges pénzt. Azt mondja erre a harmincéves, farmeröltönyös iskola- igazgató: — Szociális szempontok szerint nem szabadna dönteni, hisz itt a tehetség számít. Egyébként meg sem kérdezett engem az alpolgármester előzetesen. Mellesleg mióta januárban lemondott a polgátmes- ter, az önkormányzati ülésekre sem hívnak meg. (ősrégi itt az ellentét iskola és óvoda között, ezt tapasztaltam, amikor 1984- ben idejöttem. Ezt szóról szóra megerősítette mind Aszalósné, mind Orbánné, csakhogy ki-ki saját szemüvegén át látja és ítéli meg a történteket. Az alapítvány kuratóriumának elnöke, Tóth Lajos nyugdíjas és egyik tagja, Fekete István karbantartó még azt sem tudta pontosan: hány tagú a döntésre jogosult kuratórium. Szerintük azt három ember alkotja (a harmadik Fóri Béla), aki Feketével együtt nem vett részt azon az ülésen, amely az önkormányzati gyűlés keretén belül bólintott rá az alpolgár- mestemő szerint előterjesztette három névre. Aszalósné az alapító okirat kivonatát mutatja: nemcsak ők hárman, hanem a két alapítványtevő, a polgármester és ő is tagjai a kuratóriumnak, s mivel hárman jelen voltak a döntésnél, az jogerős. Társadalmi fegyelmi bizottság A falubeliek véleménye megoszlik. Egyesek még mindig nem tudnak napirendre térni a szalmonellaügy fölött, mások szeretnék, ha már véget érne az áldatlan belháború. A tisztiorvosi szolgálat vizsgálata ugyan lezárult, ám a polgármesterjavaslatára még januárban alakítottak egy fegyelmi bizottságot a további felelősök megállapítására. Mivel, az elemi iskolát végzett Tóth Lajos vezeti, Aszalósné nem ismeri el autentikusnak és a közalkalmazotti törvényre hivatkozva (alacsonyabb iskolai végzettségű nem vizsgálhatja magasabb bizonyítvánnyal rendelkezőnek az ügyét), nem kívánja ismételgetni a már elhangzottakat. Hull a pelyhes Réti János A zon a reggelen még sötétben készülődtek a korán munkába indulók. A kávéfőzők lámpa világa mellett fújták ki magukból az ínycsiklandó párlatot, nemkülönben a vele járó illatfelhőt. A szobákban kedvetlenül és álmosan világítottak a rádiókészülékek kereső skálái. Minden olyan békés és gyanútlan volt, legfeljebb szomorkás. És egyszerre meghallottuk az időjárás-jelentést, vagyis a meteorológiai intézet kinyilatkoztatását múltról, jelenről és a várható jövendőről. Azt, hogy helyenként szakad, másutt fú és könnyen tovább romolhat a dolog. Ha még csak erről értesültünk volna, annyi baj legyen, de az éter hullámain csak úgy áradt az időjárással kapcsolatos információ. Kapcsolták a fővinformot, az útinformot, a MÁV informot és'minden informot, ami csak létezik. Ezeken a helyeken elmondták, hogy átfúvá- soktól, dűnéktől, lavináktól, esetleg gleccserektől is lehet tartani, mert már mindenre volt példa ebben a keserves életben. Hozzátették, hogy jól gondoljuk meg mielőtt elindulunk, legjobb, ha veszteg maradunk és elkerüljük a bajt. A vonatok ugyan még járnak, de ki tudja meddig, a repülőtér fogad, bár hatalmas kockázatvállalással. Aki ennek ellenére is, az vegye fel, húzza magára és ezenfelül bagyulálja is be. Ha nem is ezek hangzottak el szósze- rint, de a közlendő ilyen hangulatot sugárzott. A munkába készülődök ekkorra megitták kávéikat, arra gondolva: lehet, az utolsót isszák, mielőtt odavesznek az ítéletidőben. Az is megfordult a fejükben, hogy jobban tették volna, ha egyéni vállalkozásban szánhúzó kutyákat tenyésztenek a pincében, most micsoda keletjük lenne a közlekedésben. Bánták már, hogy kamaszkorukban nem olvasták el figyelmesen Umberto Nobile emlékiratait a sarkutazásról és Amundsen tragikus végű kalandját a gyilkos fehérség fogságában. Akkor legalább valamennyire fel lennének vértezve a kívül tomboló elemekkel szemben. Miután idáig értek a lehetőségek rémült mérlegelésében, elérkezett az idő, nem volt más, mint egy lapra, egy utolsó lapra feltenni mindent és kilépni a halálos táncba hívó szabad természetbe. Elbúcsúztak szeretteiktől és jöjjön, aminek jönnie kell! Kinn a szelíden szürkülő reggeli utca fogadta őket, ahol szép csendesen, nagy barátságos r pelyhekben ESETT A HÓ. Mintha csak még egyszer meg akarná simogatni a gyerekeket, a járókelőket, az utcákat, a városokat, ha már karácsonykor elmulasztotta. Bővül a hálózat A régi is megújul Nyíregyháza (KM) — A megyeszékhely belvárosának egyik legforgalmasabb üzlete a Csemege Meinl ABC. Felröppent a hír, hogy átalakítás miatt több hónapra bezár majd az ABC. — Még a tanácsi vezetés idejében felvetődött, hogy a Kossuth térnek ezt a sarkát átalakítják — mondta Raizer György, a bolt vezetője. — Az elképzelések szerint az építkezéssel egyidőben átépült volna a Csemege Meinl ABC is. Ez a nagy beruházás azonban évről évre húzódik, mi pedig már nem tudunk várni, lépnünk kell: az épület régi, szükséges felújítani. Át kell alakítani a fűtést, az árumozgatás sem a legjobb, vagyis olyan külső-belső átalakítást tervezünk, melynek eredményeként legalább 10 évig ne kelljen hozzányúlni. Konkrét időpontot ezzel kapcsolatban még nem tudok mondani. Mi szeretnénk, ha az átalakítás még ebben az évben megkezdődne, minderről azonban majd a budapesti központban döntenek. Raizer György arról is tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy hamarosan újabb Csemege Meinl ABC nyíl|k Nyíregyházán. HAZAI HOL-MI Keíet-Magyarorszag o 1993. március 9., kedd Divat az utcán Szekeres Tisor felvétele