Kelet-Magyarország, 1993. március (53. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-01 / 50. szám

2. oldal Idegen nyelven leveleznek- 3. oldal Segítségre várva 3. oldal Időbevallás L. évfolyam, 50. szám Ára: 14,80 forint 1993. március 1., hétfő Rügyfakadás előtt Szekeres Tibor felvétele New York Pokolgép okozta a New York-i Világkereskedelmi Központ épületében bekö­vetkezett pénteki robbanást. A pokolgépes merénylet té­nyét a szakértők kétséget kizáróan megállapították. A robbanószerkezetről minda­zonáltal addig nem tudnak további részletekkel szolgál­ni, amíg fel nem tárják a rob­banás romok alá temetett helyszínét. Ez akár egy hétig is eltarthat, az ügyben meg­indított nyomozás pedig két- három hónapot is igénybe vehet. Jelenlegi ismereteik szerint bárki elkövethette a merényletet. A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy ki áll a tett hátterében. Moszkva Cáfolat Nem Magyarország felett repültek át a Boszniába tartó amerikai szállítógépek — cáfolta a honvédség. A Her­cules típusú amerikai szál­lítógépek szombaton éjsza­ka szálltak fel a Frankfurt közelében lévő Rajna-Majna légitámaszpontról és egy­millió röplapot szórtak le Boszniában, hogy figyel­meztessék a lakosságot a hamarosan megkezdődő légi segélyszállítási akcióra. Né­met megfigyelők a repülési idő hosszából arra követ­keztettek, hogy a repülőgé­pek az Ausztria és Magyar- ország légterén át vezető rö- videbb útvonalon közelítet­ték meg célpontjukat (Erről bővebben lapunk 11. olda­lán.) Emléktábla Leverték Lukács György Belgrad rakparti emlék­tábláját. A Budapesti Rend­őr-főkapitányság sajtóosztá­lyától kapott információ sze­rint a rendőrség lakossági bejelentésből értesült az em­léktábla megrongálásáról vasárnap délelőtt. Egyelőre nem lehet tudni kik a tette­sek, sem azt, mikor történt a vandál pusztítás. A rend­őrség nyomoz az elkövetők után. AP-felvétel Automatafegyveres, gu­mibotos rendőrök ellenőrzik egy moszkvai elárusítóbódé tulajdonosának működési engedélyét. Az orosz kor­mány elrendelte, hogy Moszkvában minden keres­kedelmi jelet oroszul kell feltüntetni. Bukarest A román rádió jelentése szerint a Duna 856-ös fo­lyamkilométerénél, a Vaska­pu-zsilip alatt vasárnap reg­gel továbbra is eltorlaszolta a folyam hajózható medrét az öt napja lehorgonyzott 12 jugoszláv uszály. Az uszály­zár következtében eddig 14, különböző zászlók alatt hal­adó hajóvonta volt kénytelen félbeszakítani útját és hor­gonyt vetni a Vaskapu-zsilip felett, vagy a 856-os folyam­kilométer alatt. Kabul Legalább nyolcvanan meghaltak vasárnap Kabul belvárosának zsúfolt piacán, ahová két rakéta csapódott be egymás után. Az afgán védelmi minisztérium közle­ménye szerint a sebesültek száma eléri a százat. A mi­nisztérium szerint a rakétá­kat a Hezb-i-Iszlami nevű el­lenzéki fegyveres csoport tagjai lőtték ki az afgán fővárosra. Tarolt a hó Az éves fakitermelés egyötödének megfelelő fát pusztított el a Vértesi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság erdeiben a havazás. Kisbér, Pusztavám, Oroszlány, Csá­szár és Tatabánya erdésze­teiben 1800 hektáron tördel­te az ágakat a nedves hótö­meg, 230 hektárnyi területen teljesen letarolva fekszik mintegy 24 700 köbmé­ternyi fa. Az elpusztult ál­lomány zömében 15-30 éve telepített fenyves. Ötös a lottón A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 9. heti nyeremények a jövedelem- adó levonása után a követ­kezők: 5 találatos szelvény 1 darab volt, nyereménye 175 120 769 forint. A né­gyesekre 90 201, a hárma­sokra 1172, a kettesekre 68 forintot fizetnek. AustriaLotto Az AustriaLotto 8. heti nyerőszámai a következők: 3, 4, 10, 17, 20, 34. Pót­szám: 16 Joker számok: 804 248 Bongó 2 627 377 Olcsóbb húsnak sem híg a leve Mától már csökkentett áron, de a választék és a kínálat a korábbihoz hasonló lesz / Nyíregyháza (KM - BJ) — Újabb árcsökkentéssel teszi olcsóbbá a töltelékáruk és a húsfélék árát, március 1-től az R-KO-N Kft. Januárban a 6 százalékos áfát nem tette rá termékeire, mától pedig 2-11 forint közötti összegek­kel csökkenti a töltelékáruk, átlagosan 7 forinttal a hús árát. A kft. saját boltjaiban ez biztos árcsökkentést jelent, a többi helyen a kereskedelem­Nyíregyháza (KM) — A Kodály Társaság Megyei Tag­csoportja és a nyíregyházi vá­rosi művelődési központ szer­vezésében Erkel Ferenc halá­lának századik évfordulójáról emlékeztek meg február 27- én, Nyíregyházán. A művelődési központ hangversenytermében 10 óra­kor kezdődött összejövetelen. Tárcái Zoltán, a megyei tag­csoport vezetője szólt arról, hogy ez az esemény mintegy nyitányát jelenti annak a ren­Kapcsolat­felvétel Nyíregyháza (KM) — Olaszországba, Firenzébe uta­zott vasárnap Nyíregyháza alpolgármestere, dr. Endreffy Ildikó, ugyanis az Egyesült Városok Világszervezetének 3. Nemzetközi Konferenciáján előadónak kérték fel: az alpol- gármestemő A közoktatás helyzete Magyarországon címmel tart tájékoztatót. Fi­renze előtt — ahol március 3. és 6. között tartózkodik — az alpolgármestemő útba ejti Go- riziát, ahol a város polgár- mesterével, dr. Erminio Tuzzi- val keretszerződést írnak alá a partnervárosi kapcsolatfelvé­telről. A középiskolák ha­gyományos sza­lagavatósorozata — rendhagyó mó­don — cserépava- tóval fejeződött be a művészeti szak- középiskola zeneti tagozatán szomba­ton, Nyíregyházán. Az iskola képző­művész-kerámia tagozatának vég­zős növendékei tervezték és készí­tették el a szalagot helyettesítő cse­répkitűzőt. Képün­kön a nyitótánc Harasztosi Pál FELVÉTELE tői függ, hogy továbbadja-e a kedvezményt a vásárlóknak, vagy magának tartja meg. Mint Németh Józseftől, a kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk: a csökkentés okai között szerepel, hogy a disz­nóvágások miatt holtszezon van, másrészt a fizetőképes kereslet is csökkent. Az ár- csökkentéssel a kft. a vevőkö­rét szeretné bővíteni, de nem elhanyagolható szempont, hogy a dolgozókat csak akkor dezvénysorozatnak, mellyel a kiváló magyar komponista halálának centenáriumán kí­vánnak tisztelegni Himnu­szunk megzenésítője munkás­sága és szellemisége előtt. Idézve egy, a Hunyadi László című opera 1844-es bemu­tatóját követően fogant gondo­latot, megfogalmazta: ha a magyar zenét századok múltán valaha is emlegetni fogják a világon, ezt Erkel érdemeinek köszönhetően fogják tenni. Ezért is kérte az iskolák és Nyíregyháza (KM) — Úgy látszik, elszámították magukat a Sportfarsang szervezői. Per­sze jó értelemben. A Bujtosi Szabadidő Csarnokba tegnap délután kettőre hirdetett prog­ram ugyanis sokakat vonzott, a kezdés előtt néhány perccel még bő százméteres sorban álltak az érdeklődők az egy szem nyitott pénztár előtt, jegyváltásra várva. Ezért is változott kissé a program, s a gyerekek által szívrepesve várt Miki manó később léphetett csak színre, így a kisvárdai majoretteké lett az elsőbbség, programúk után következett a gyermek­manökenek bemutatója. A 100 Folk Celsiust megszemélye­tudják foglalkoztatni, ha igény van termékeikre. A vásárlás lehetőségét a megyében nagy- kereskedést folytató cégnek, a Csülök-nek, a Kárpátkő-nek, a Jung-nak is fölajánlják. Csak példának említünk meg néhányat az áfa nélküli nagykereskedelmi árakból. A párizsi 152 forint helyett 149, a krinolin 162 helyett 158, a húskenyér 177 helyett 173, a műbeles virsli 183 helyett 178, az olasz felvágott 191 helyett más intézmények, szervezetek képviselőit, hogy méltó mó­don emlékezzenek meg a jeles évfordulóról. A megyei tagcsoport mű­veltségi vetélkedőt hirdet kö­zépiskolásoknak a közelgő ju­bileum alkalmából. A vetélke­dő felhívását rövidesen meg­küldik az intézményeknek. Ezt követően vetítették le Keleti Márton — 1952-ben készült és először 53-ban bemutatott — Erkel című filmjét. sítő Orbán Józsi pedig három óra után, amikor már telt ház volt, kezdte meg Miki manó programját, huszonöt percnyi örömet szerezve kicsiknek és nagyoknak. Józsi után sportbemutatókat láttak a nézők, akik a büfét is sűrűn látogatták, hat után újabb divatbemutatóban gyö­nyörködtek a gyerekek és fel­nőttek, majd a gálán Szandi és Viki szórakoztatta a nagyérde­műt. Nyolc után sorsolták ki a Seat Toledot, majd az R-GO és a diszkó következett kiful­ladásig. (A sportpillanatokról a 15. oldalon kapnak képes ízelítőt olvasóink.) 186, a Zala felvágott 221 he­lyett 215, a nyári turista 275 helyett 268, a lecsókolbász 129 helyett 126, a májashurka 96 helyett 94, a kenőmájas 116 helyett 113 lett. A füstölt áruk közül például a hátsó csü­lök 203 helyett 198, a Rokon fóliás sonka 397 helyett 388, tehát kilenc forinttal kevesebb lett. A húsok közül a félsertést fejjel, lábbal, farokkal 195 helyett 175,80 forintért kapja a kereskedelem. A legfrissebb Diszkont Nyíregyháza (KM - BG) — Sorra nyitják megyénk­ben a fogyasztási szövet­kezetek a diszkontáruháza­kat, -üzleteket. Csengerben például több mint ezer téte­les készletből válogathat­nak. de lehetőség van erre egyebek között a mátészal­kai, kisvárdai, nyírbátori áfész működési területén is. A lánc kiépítésében a nyír­bátoriak járnak az élen. A városban már működik egy, évente kétszáz millió forin­tos forgalmat lebonyolító üzletházuk, s most újabb megnyitását tervezik. Nem­rég megvetlek a várostól egy óvodaépületet, amit átalakít­va ADU élelmiszer-üzlet­központ néven állítanak .a vásárlók szolgálatába. Várdai nyerő Kisvárda (KM) — A kis­várdai képviselő-testület ta­valy úgy döntött, hogy elide­genít közel 200 bérlakást, s mindennek az elintézésére pá­lyázatot is írt ki. A bizottsági meghallgatás után a képvise­lők a Nyírinköz Kft.-t válasz­tották, s a közgyűlés is meg­erősítette a napokban ezt a döntést. A Nyírinköz március első hetében megkezdi a mun­kálatokat, a lakások műszaki felmérésével és értékbecs­lésével. Erkel Ferencre emlékeztek Farsang a csarnokban Szandi és Viki is szórakoztatta a nézőket

Next

/
Oldalképek
Tartalom