Kelet-Magyarország, 1993. február (53. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-27 / 49. szám
A KM Jiétvégi melléklete ÄktuaTis” kérdések Nem csak vendéglátás Nagy István Attila Nyíregyháza (KM) — A városi lakosság a divatos üdülőközpontok túlzsúfoltsága és környezetük szeny- nyezettsége miatt új szabadságélményre vágyik. A zaklatott élet kimeríti, csendet szeretne maga körül. Van benne egy kis romantikus harmónia utáni vágy is, amelyet az érintetlen természetben talál meg. Ez a falusi turizmus lényege, mondja Zlota József, aki a falusi turizmus Szabolcs-Szat- már-Bereg megyei szervezetének a titkára. Negyvenöt éves, végzettsége szerint vízügyi szaküzemmémök. Három éve a megyei önkormányzat munkatársaként a falusi turizmus lehetőségeinek, fejleszthetőségének kérdésével is foglalkozik. — A falusi turizmus kielégítheti a városi ember természetesség iránti igényét, a csend utáni vágyát, ugyanakkor segíti a falu szellemi, kulturális hagyományainak, az örökségnek a megőrzését is. Úgy gondolom, hogy ez a jövő üdülési formája. O A mi megyénk elég falusias ahhoz, hogy megfeleljen az ilyen turizmus iránt támasztott követelményeknek. — Furcsán hangzik, de a többszörösen hátrányos helyzetnek, az elmaradt ipari fejlesztéseknek köszönhetően szinte érintetlen a megye. Környezetvédelmi szempontokból rendkívül kedvezőek a lehetőségek. Ehhez hozzájön — egy nem kevésbé fontos szempont —, hogy a szabolcsi ember mindig is szerette a vendéget. O Megyét emlegetünk, pedig valószínű, hogy nem minden terület alkalmas vendég- fogadásra. — A megyében szerintünk öt térség felel meg a falusi tuZlota József Elek Emil felvétele rizmus követelményeinek. Szatmár északi része, a Bereg, a Rétközi-tó és környéke, a Tisza közvetlen vonala Tisza- telek és Tiszadob között, valamint Mérk és Bátorliget környéke. Az utolsó körzet kivételével mindenütt a Tisza a legfőbb vonzerő. Azt tapasztaltuk, hogy ezeken a területeken a legnagyobb a fogadó- készség is. Ez az öt terület a megyének mintegy harminc százalékát teszi ki. O A szabolcsi ember valóban vendégszerető, de minden bizonnyal működik itt másféle kényszer is... — A megye falvaira a természet érintetlensége, a környezet tisztasága, a csend mellett azért az is jellemző, hogy a fiatalok elvándorolnak, csökkennek a munkalehetőségek, nőnek a megélhetés költségei. A falusi ember tehát szinte rá lesz kényszerítve, hogy berendezkedjen a falusi vendéglátásra. A mai falu vezetőinek egyik legnagyobb kihívása, hogy olyan jövedelemtermelő vagy kiegészítő lehetőséget tárjanak fel, amelyek újraéleszthetik a falut, és javítják az életkörülményeket. A falusi turizmus ilyen lehetőség. O Sok a félreértés. A turizmusról elsősorban az jut az ember eszébe, hogy elénk teszik az ételt. — A falusi turizmus nem azonos a falusi vendéglátással. Természetesen az nagyon jó, ha a vendég és a háziak között olyan a viszony, hogy pl. együtt étkeznek, a vendégek részt vesznek a ház körüli munkákban. Úgy élnek ott, mintha a családhoz tartoznának. Mi úgy gondoljuk, hogy a felsorolt öt térségben — elsősorban a kedvező adottságokra támaszkodva — a falusi turizmust komplex módon kell értelmezni, amelybe beletartozik a vízi, a kerékpár- és a hobbiturizmus (a horgászat és a vadászat) is. O Az Önök szervezete tavaly alakult. Vannak-e már eredmények? — Ez az idő kevés ahhoz, hogy széles körű változásról lehessen beszámolni, de számos területen értünk el eredményeket. Már tavaly részt vettünk az „Utazás ’92” kiállításon, ahol tájékoztattuk a megyénk iránt érdeklődőket. Tagjaink nagy része az elmúlt évben még nem tudott vendéget fogadni, mert lakóházának korszerűsítését végezte. Egy-egy vendégfogadó háza 28-220 éjszakára adott otthont a turistáknak. Ez szerény eredmény, de kezdeti lépésnek mégsem szabad lebecsülni. A reklám és propaganda területén sokat kell tennünk, hogy az eredmények látványosan javuljanak. O Az idegenforgalmai a szakemberek húzóágazatnak nevezik. De azért itt sem repül be az ablakon a pénz. — Sokan azt hitték, hogy elég a falusi porta ajtaját kinyitni, és már jön is a vendég. Megint mások azt remélték, hogy dől az állami, az önkormányzati támogatás, a falusi turizmus munkahelyeket teremt. Ez nincs így, legalábbis még nem ez a helyzet. A falusi turizmus alapja a rend és a tisztaság. Vonzónak kell lennie a településnek. Az önkormányzat feladata a közrend és közbiztonság, az infrastruktúra megteremtése. Csak ezután következik a vendégfogadó gazda portája. Ott is rendnek és tisztaságnak kell lennie. Bizonyos komforttal rendelkeznie kell a lakásnak. De úgy gondolom, hogy ennek a megteremtése nem feltétlenül a vendégvárás miatt történik meg, hanem az ott- lakókért. Meggazdagodásról szó sem lehet. Jövedelemkiegészítésről igen. O Hihetetlennek tűnik, hogy vannak, akik száz kilométereket utaznak azért, hogy lovat gondozzanak az istállóban. — Lehet, pedig vannak ilyenek. Sok-sok városi gyerek még egyáltalán nem látott közelről tehenet, disznót, baromfit, lovat. Nem tudja, mi a kapa vagy a kasza, hogy fejik a tehenet. Nem látott fán gyümölcsöt, vagy még sohasem bóklászott az ágak között. A család lelevelezi a háziakkal az időpontot, esetleg az igényeket, megismeri a lehetőségeket, és létrejön az üzlet. Mert a családnál minden elérhető, amiben meg tudnak egyezni. A mi szervezetünk nem utazási iroda. Segítünk az információk eljuttatásában, tanácsokat adunk, segítünk a reklámban, és esetenként „kiajánlunk” egy-egy vendégfogadó helyet is. A falusi turizmust sokan segítik. A tagok tagdíjaikkal, a megyei önkormányzat és más szervek anyagi eszközökkel. De vannak szép számmal, akiket a lelkesedés és az ügyszeretet hoz közénk. XX. századi festészetünk örökifjú mestere 1992 tavaszán töltötte Se hetvenötödig éíetévét. A mátészalkai Szatmári MúzeumSan a közeCmúCtSan megrendezett tárlata éppen a negyvenötödik volt önálló kiállításainak a soráSan. Az 'Érdemes művész címet kapott festő Szó'nyi István festőiskplájáSan tanult, s az érettségit követően a Képzőművészeti nőiskolán isSzőnyi volt a mestere. 1938 óta kiállító művész, őlarmincöt képét őrzi a Magyar tőfemzeti galéria, számos munkáját hazai múzeumaink A párizsi íMusée Rational d Art Moderne és “Europa más nagy múzeumai fogadták fo a munkáit. A firenzei TJffizi Képtár két önarcképét is elhelyeztegyűjteményéhen. V ____________________________________J r ^ KM galéria Qábor Marianna képei Téli ablakok Elek Emil reprodukciói A TARTALOMBÓL: 9 Díj és dézsma • Vérebek és kft.-k Nagyhalászon • Mindannyiunk Mátyás királya • Ott esett el a harc mezején Magánpéíemény Tehetségek pazarlása nélkül Páll Géza * 1 ír emrég hallottam egy or1V szágosan ismert tudományos kutatóról, aki óriási karriert futott be Amerikában. Nincs ebben semmi új és rendkívüli, vethetné közbe bárki, s máris sorolhatná az ismert, vagy számunkra kevésbé ismert neveket Teller Edétől Szent-Györgyi Albertig. Az utóbbi egy, másfél évszázadban a népesség arányához viszonyítva sokkal több tudóst, művészt adott ez a kis ország a világnak, mint más népek. Tegyük hozzá, ettől nem lett szegényebb az ország, de gazdagabb lett általuk a világ. Akkor miért kesergünk, ha mostanában azt halljuk, olvassuk, hogy a 4200 tagot számláló hazai tudós-, tudományos kutatógárda mintegy 15 százaléka külföldön, természetesen a fejlettebb nyugati országokban, Amerikában talál igazi terepet tehetsége kamatoztatására? Ha hihetünk a legutóbbi, a nemzetközi porondon is hitelesnek tartott felmérésnek, ami a 15 százalékos külföldi tudományos munkásságot illeti, a jogos büszkeség sem fedheti el előttünk a markánsan kirajzolódó valóságot. Nagyon sok ugyanis egy ilyen kis országban az a tizenöt százalék, igen magas azoknak a tudósoknak a száma, akik kimagasló szellemi teljesítményüket nem itthon, ahol a legnagyobb szükség lenne rájuk, kamatoztatják, hanem a nálunk fejlettebb országokban. Persze nemcsak a pénzről, hanem a tudományos munka nélkülözhetetlen feltételeiről is szó van, amely itthon még ugyancsak foghíjas, mi több, amolyan feudális szellem is sorvasztja a hazai tudományos életet. Sokan ezért keresnek maguknak külföldön támogatókat, megfelelő alapítványokat, ahol nem gátolják az előrehaladásukat, nem kell naponta megküzdeniük az irigység, a szakmai féltékenység olykor láthatatlan fantomjaival. Néha persze keserű tapasztalatok is érik a külföldön dolgozó tudósokat, kutatókat, mert a szakmai féltékenység. az irigység Nyugaton sem mindig száműzhető. De leginkább az állandó versenyláz miatt hasonlónak meg többen, hiszen köztudott, hogy a nyugati kutatóintézetekben sem uralkodó szempont az érzelmi menedzselés. Ha valaki egy idő után nem képes, bármilyen ok miatt, újat produkálni, lehet ugyan jó barát, szimpatikus személyiség, menthetetlenül lapátra kerül. Hallovunk olyan magyar tudósról, aki csak egy kicsit engedett a saját tempójából, s mire feleszmélt, egészen megalázó, technikai rutin területen találta magát, ahol ki sem látszott a szürke, kisegítő háttér tömegből. Haza is jött, mégha itt sem várták tárt karokkal, mert úgy vélték, bukott ember. Köztudottan világjelenség, a rossz kifejezéssel agyelszívásnak nevezett folyamat, amely hazánkat is elérte. A fejlettebb országok által kínált anyagi és tudományos lehetőségek egyre több kimagaslóan tehetséges embert csábítanak külföldre. Ha ez úgy lenne, mint annak idején a japánoknál, akik a világ minden tájára elküldték a tudományok iránt legfogékonyabb szakembereiket, hogy utána mint a méhek a kaptárba, hazahozzák a mérhetetlenül sok tudást, s otthon tegyék azt közkinccsé, csak örülhetnénk. De a magyar kutatók, tudósok egy jelentős része nemigen jön vissza, kint alapozza meg a jövőjét, vagy megalkuszik a másod-, harmadhegedűs szereppel, s eltengeti az életét kint, mert tisztában van vele, hogy itthon még sok évnek kell eltelni, amíg vonzó, sőt csábító lehetőségek várják a tudományok művelőit. Talán elvont témának tűnhet erről meditálni abban a megyében, ahol az átlagosnál jóval magasabb a munkanélküliek aránya, s a napi megélhetés okoz komoly fejtörést, nem pedig a magyar szürkeállomány nyugati elvándorlása. Mégsem hajánál fogva előrángatott ügy ez, még ha a becslések szerint mindössze tíz-tizenöt azoknak a kutatóknak a száma, akik Szabolcs-Szatmár- Bereg megyéből nyugati kutatóhelyeken dolgoznak, s akik vélhetően nem maradnak örökre kint. Kár lenne azzal elintézni őket, hogy egyéni egzisztenciájuk szerint joguk van ott keresni a jobb megélhetést és érvényesülést, ahol erre nagyobb a reményük. Ez is igaz. De egy nemzet, ha pazarló módon bánik a legtehetségesebb fiaival, lányaival, előbb-utóbb nagy árat fog fizetne érte. Lassan eljön az ideje, hogy megtanuljunk jobban bánni a szellemi értékek létrehozóival, jobb gazdáivá válni önmagunknak.