Kelet-Magyarország, 1993. február (53. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-03 / 28. szám
Kelet-Magyarorszag | A Tadzsik Nemzeti Hadsereg emberei ráiőttek és megöltek afgán felkelőket, akik megpróbáltak átszökni az afgán határon Együttélés Mitterranddal Francia választások — és mi lesz utána? Párizs (MTI - Kis Csaba) — Még nyolc hét van hátra, amíg a francia választó az urnák elé járulhat, a hivatalos választási hadjárat kezdetéig is hetek telnek még el — ha az „nem hivatalosan” már hónapok óta dúl is —, a politikusokat azonban máris az foglalkoztatja, hogy mi lesz március 28-a, a második forduló után. Mivel az egyesült jobboldali ellenzék győzelme szinte senki számára sem vitatott, s az is kész tényként szerepel a francia sajtóban, hogy ez a győzelem bőségesen elég lesz a kormányzáshoz, megbízható többséget ad a nemzetgyűlésben, a kérdés az, milyen kormány jön majd létre, s hogyan fog kormányozni akkor, amidőn az Elysée Palotában ott marad politikai ellenfelük, még legalább két évig. A jobboldal számára kulcskérdés a „kohabitáció”, az együttélés taktikája a szocialista párti elnökkel, Francois Mitterranddal. Erről bőségesen áll rendelkezésre tapasztalat, hiszen volt már ilyen együttélés két éven át, s az kínos kudarcot hozott a jobboldal számára: a kormányzati intézkedéseket az elnöki kormányzati rendszerű Franciaországban Mitterrand sikeresen tudta ellensúlyozni, s a jobboldal ingatag kormányzását a maga javára fordította, elérte újraválasztását, s ezt követően az új nemzetgyűlési választásokat, amelyek végül is a szocialisták és támogatóik — nem kevésbé ingatag — többségét teremtették meg. Egy ilyen fejleményt 1993- ban mindenképpen el kell kerülni — ez ma közös álláspont a két nagy jobboldali erő, a gaulleista RPR és a giscardista UDF számára. A gondot az okozza, hogy miként lesz ez majd lehetséges. Ha a két párt között, vagy éppenséggel a pártokon belül a választások előtt vita folyik, akkor annak tárgya a kohabitáció mikéntje. A két párt egyelőre adós még a közös kormányzati programmal, s a színfalak mögött csatázik a tárcák elosztásáról. A kormányfő személyéről pedig különösképpen hallgatnak a közlések. De ma már mindkét részről az az álláspont, hogy vállalni kell a ko- habitációt, úgy, hogy az elnökkel kompromisszumra kell jutni. Ennek az álláspontnak legerőteljesebb képviselője Balladur, aki persze maga sem vitatja, hogy Mitterrand „önkéntes távozása” lenne a legjobb megoldás. Ennek ellenére ma Franciaországban a politikusok jó része Balladurt tartja a legesélyesebbnek a kormányfői tisztre. A két pártnak mindenekelőtt azt kell eldöntenie, hajlandó lesz-e vállalni az ilyen együttélést. Sajátos módon ebben az egyébként mérsékeltebb nézeteket képviselő UDF vezetője, Giscard d’Estaing volt eleinte keményebb. Ő egészen odáig elment, hogy „kormányzati bojkottot” hirdessen: a két pártnak csak akkor szabad vállalnia a kormányzást, ha Mitterrand, akinek mandátuma 1995 tavaszáig tart, önként lemond tisztéről. Az RPR vezetője, Jacques Chirac jóval rugalmasabbnak látszott: bár Mitterrand távozását maga is szükségesnek véli, nem utasította el az együttélést, bár ha valakinek, akkor éppen neki vannak tapasztalatai arról — a szocialista elnök hajdani jobboldali miniszterelnökeként, — hogy ez valójában mit jelent. Chirac kezdettől fogva azt a nézetet képviselte, hogy az alkotmányt nem lehet figyelmen kívül hagyni — azon belül kell keresni a megfelelő megoldást. Figyelemre méltó, hogy a két pártvezér egyként elutasította a potenciális kormányfői tisztet. Nyilván abból indultak ki, hogy a Matignon Palotában ülni, miközben az Elysée lakója, az elnök másfelé húz, nem könnyű feladat, ebbe csak belebukni lehet. Giscardnak nem, Chiracnak viszont kezdettől fogva volt és van jelöltje a kormányfői posztra, Eduard Balladur, aki annak idején a „kohabitáció” elméletének kidolgozója volt, szolgált a pártvezér kormányában, elismert politikus, különösen gazdasági téren széles látókörű, s hajlandó is vállalni a tisztet. Ám azóta a helyzet sokban változott. Mivel a két párt között még nem tisztázott a jövendő kormány összetétele, a kulcs- fontosságú tárcák birtoklása, a giscardisták körében felütötte fejét az aggodalom: vajon nem Chirac pozícióit javítja-e az — elvben csak két év múlva sor- rakerülő — elnökválasztásra, ha az ő embere áll a kormány élén? Az aggodalom oda vezetett, hogy éppen az egykori elnök közeli munkatársai vetették fel: vezérüknek módosítania kell állásfoglalását, neki kell elfoglalnia a miniszterelnöki tisztet, máskülönben minden esélyét elveszheti 1995-re. És Giscard — legalábbis eddig — nem mondott nyilvánosan nemet erre az elképzelésre. Ez viszont Chirac híveinek is szöget ütött a fejébe, s most nem egy közülük a pártvezérnek követeli a Matignon Palota birtoklását — erre a lehetőségre sem hangzott el cáfolat az RPR elnökétől, noha korábban a leghatározottabban kijelentette, nem lesz hajlandó mégegyszer miniszterelnök lenni Mitterrand mellett. Az üzlet megy tovább? Budapest (MTI-Panorá- ma) — Vajon halálos csapást mért-e az olasz maffiára Salvatore Rimának „a főnökök főnökének” letartóztatása? Vagy feltámad-e a Polip, ahogyan a múltban mindig feltámadt a rendőrség sikerei után is? A lelkesedés, amely Riina január 15-én történt letartóztatása után elöntötte egész Olaszországot, kezd alábbhagyni. Számos kérdés vár válaszra. A bírák, a rendőrök és a szakértők felteszik a kérdést: Ki most a maffia főnöke. Mit hoz a jövő? Alvilági szervezetek egymás elleni háborúját, újabb támadásokat az állam ellen, vagy a „Pax Mafiosát” ami alatt a bandák időlegesen nyugton vannak? A szakértők megegyeznek abban, hogy a 62 esztendős Riina továbbra is főnöke marad annak a szervezetnek, amely kábítószer-kereskedelemből és zsarolásból származó dollármilliárdokat kezel. — Nem hiszem, hogy maffiaháború lesz — mondta a Reuter brit hírügynökség tudósítójának Agostino Gris- tina palermói bíró, aki Riinát letartóztatása után kihallgatta. — A maffia törvényei szerint az a tény, hogy Riina felesége és gyermekei a letartóztatás után visszaköltöztek Corleone-i otthonukba, üzenet volt mindenki számára. A maffia kipróbált szabályzata úgy rendelkezik, hogy valakit időlegesen delegálnak a főnök helyettesének, ha azt letartóztatják. Ez azonban nem jelenti azt, hogy pótolja a vezetőt. Maffiafőnökök a múltban a rács mögül is tovább vezették az üzletet, üzenetek segítségével, amelyeket ügyvédek és családtagok vittek, vagy titkos értelmű kijelentések által, amelyeket nyilvános kihallgatások során tettek. Ezért nem volt meglepő, hogy Riina azt kérte, Pa- lermóban folytassák ellene az eljárást. — Palermóban könnyű üzeneteket kijuttatni — mondta Gristina bíró. Egyes szakértők szerint a maffiát ideiglenesen Leoluca Bagarella, Riina sógora vezeti. Ő már 24 éve Riina jobbkeze. Gristina szerint egyébként bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a maffia újabb látványos merényletekre készül. így akarja erejét megmutatni. A titkosszolgálat egyik jelentése szerint a célpontok között szerepel a köztársasági elnök, az igazságügy-miniszter és Leoluca Orlando képviselő, volt palermói polgármester. Orlando az olasz televízióban Riinát a maffia katonai szervezete vezetőjének nevezte. — Most szét kell verni a politikai és a pénzügyi szervezetet is. A Cosa Nostra nemcsak gyilkosok csoportja. Részesei az olaszországi politikai hatalomnak is, — mondta. Azt tartják, hogy a maffia fő politikai összekötője Salvo Lima képviselő volt, akit tavaly meggyilkoltak. Átállt bűnösök szerint a maffia azért ölte meg Limát, aki Andreotti volt miniszterelnök szicíliai bizalmi embere volt, mert már nem tudta képviselni a szervezet érdekeit Rómában. A hatóságok most attól tartanak, hogy Riinát is meggyilkolják, mielőtt még vallana. Ezért olyan szigorú őrizet alatt tartják, hogy még a börtönparancsnokot és a bírákat is megmotozzák, mielőtt belépnének cellájába. Orlando szerint egyébként nem a maffia kívánja Riina halálát, hanem azok a politikusok, akik éveken át támogatták és védelmezték őt. Sikertelen Vance-Owen-terv Sajtóelemzések Boszniáról Zágráb/Zürich/Párizs/ Bécs (MTI) ,-r- Borúlátóan kommentálta hétfőn a nemzetközi sajtó a genfi Jugoszlávia- értekezlet kudarcát és azt a fejleményt, hogy Cyrus Vance és Lord Owen társelnökök a Biztonsági Tanács elé utalták a bosznai konfliktust. A Der Standard című bécsi liberális napilap szerint a labdát a Biztonsági Tanácshoz passzolták, de van még némi reménysugár. Amerikai diplomaták kiszivárogtatták, hogy Washingtonnak nem igazán tetszik a szerbek etnikai tisztogatásainak területi nyereségeit rögzítő Vance-Owen-terv. Ha az amerikai kormány egy méltányosabb modellt kezdeményezne, a muzulmánok ehhez partnerek lennének. A szerbek szembehelyezkednének ugyan, de hát ez eddig sem volt másképp. A Standard mérlege a genfi konferenciáról: az ellenséges feleket egy asztalhoz ültették, amit a muzulmánok megalázónak érezhették, a szerbek pedig egyoldalúan kikiáltott boszniai államalakulatuk és képviselőik, illetve hódító háborújukban alkalmazott eszközeik kvázi- legitimálásának tekinthettek. A zágrábi Vjesnik szerint Genfben már nem volt vesztegetni való idő. A háború folytatódik, emberek halnak meg. Nem volt más lehetőség, mint a „boszniai dossziét” New Yorkba küldeni. A szerb fél időhúzásra játszott és nem törekedett komolyan a válság megoldására. A muzulmánok külső katonai beavatkozástól vagy a fegyverszállítási embargó feloldásától várták a jelenlegi helyzet megváltoztatását. A boszniai válság eljutott a „katonai intervenció logikájához”, mivel a diplomácia semmi eredményt nem hozott. A végleges döntés az East River partján az öt nagy (állandó BT-tag) erőviszonyától függ majd. Á The New York Times szerint az ENSZ kéksisakosait jobban kellene felfegyverezni és a világszervezetnek a béketeremtő akciók hatékonysága érdekében nagyobb kockázatot kellene vállalnia. A zürichi Tages-Anzeiger szerint a genfi kudarc után már túl késő ahhoz, hogy az ENSZ felhatalmazást adjon katonai beavatkozásra. ENSZ-csapa- tok nem tudják, kire, hol és mikor kell célozniuk. A Biztonsági Tanácstól várható újabb határozatok aligha állítják meg a háborút. Politikai konszenzus kialkudása az „Ötök” között egyre nehezebbnek ígérkezik. Oroszország már jó ideje jelezte, hogy az Európai Közösség által hátrahagyott hatalmi vákuumot önálló balkán-politikával szándékozik kitölteni. ' Az II Messaggero című római lap úgy vélte, nemcsak Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár, de Washington számára is kellemetlen meglepetés a Biztonsági Tanács bevonása a boszniai problematikába. Az Egyesült Államok egyrészt nem akar diplomáciai érintkezésbe kerülni a háborús bűntettekkel vádolható szerb vezetőkkel, másrészt még nincs is abban a helyzetben, hogy nagyméretű hadműveletről operatív döntést hozzon. A Clinton-kor- mány idegessége és felkészületlensége a „jugoszláv-ügy” újabb fordulatára abban a hallgatásban fejeződik ki, amely- lyel Warren Christopher külügyminiszter Owen és Vance társelnököknek a béketerv megvitatására szóló meghívását átvette. A Le Quotidien de Paris genfi tárgyalások összeomlásáról írva feltette a kérdést: Mit tegyen most a nemzetközi közösség? Keményítsen álláspontján? De hogy és milyen értelemben? Vagy adja fel egyszerűen és diszkréten vonuljon ki a jugoszláviai darázsfészekből? Ezt senki se meri nyíltan kimondani, de bizonyára foglalkoznak a gondolattal a nyugati kancelláriákban. Egy genfi egyezmény áldás lenne — mégha biztos, hogy a békét nem szavatolná — mert lehetővé tenné a kéksisakosok „becsületes elvonulását” — írta a párizsi lap és a libanoni példára emlékeztett. A Párizsban megrendezett X. Nemzetközi Fehérnemű Vásáron bemutatták többek között a német Ku- nert-tervezte modelleket Is. A képen a hölgy éppen az ő modelljét mutatja be, fekete csipke-felsőrészt, fekete szatén harisnyával, és fekete keménykalapPal AP-felvételek 1993. február 2., kedd KULPOL T KA Kelet-Magyarorszae
