Kelet-Magyarország, 1993. február (53. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-17 / 40. szám
1993. február 17., szerda HÁTTÉR Mister Komar Tiszalökön Felvételünkön egy ügyes japán varrógép látható A szerző felvétele Nábrádi Lajos Tiszai ök (KM) — „Ez tiszta Amerika!” Némi túlzással ezt mondhatjuk a tiszalöki Royal Tee Hódiköt Textil Kft.-ben, miután egy csokorra való információt gyűjtöttünk itt. A hosszú csarnokban megtalálható a japán csúcstechnika. A gépek monoton zúgását gyakran angol szó harsogja túl. Egy parányi szoba félig nyitott ajtaján át angol beszéd szűrődik ki, a tiszalöki vezetők és középvezetők egy része munkaidő alatt intenzíven tanulja a nyelvet. Még ötszáz munkahely Marázi Gábor gyáregységvezető egy terv skiccét teríti az asztalra és magyarázza, hogy ide, a szomszédos gimnázium közelébe építenek minden bizonnyal még idén egy új üzemcsarnokot. Hozzáteszi: a terv megvalósítása biztos lesz, ha kapnak a munkahelyteremtő beruházásokra szánt központi keretből. Kicsit visszatekint, s mondja, hogy 1990- ben nagy gondban volt a cég, a létszám lecsökkent 300-ra. Most ötszázan vannak, s ha felépül az új csarnok, a létszámot ezerre növelik, a műszakszámot egyről kettőre. Jelenleg 55 szakmunkástanulója van a gyárnak, és máris meghirdették 150 varrónő felvételét. A jelenlegi helyzet megértéséhez egy kis üzemtörténetet is hallunk a gyáregységvezetőtől. Mint mondja, a Hódiköt a keleti piac összeomlása után padlóra került. A folytatásról ezeket mondja: — Külföldi befektetőket kerestünk. Az angol Lep Vállalatot nagy reményekkel fogadtuk, ám alig egy év után kiderült, hogy a külföldi partnerek gondjaik miatt nem fizették ki a kiszállított áruk értékét, kb. 4 millió dollárt. A Royal Tee kénytelen volt csődöt jelenteni tavaly májusban. Ismét padlón voltunk. Ám örültünk, hogy az angoloknak a New York-i Charles Komar cég jó partnere. Komar úrék bérbe vették a tiszalöki gyárat. Nem egy csapásra — Ezzel egy csapásra megoldódott minden? — Nem egy csapásra, de pár hónap alatt. Főleg szabadidő- ruhákat. pizsamákat gyártunk, Amerikában biztosított a piacunk. Komar és Templar úr automata japán hímzőgépeket is hozatott. Áz oklahomai gyáruk konfekcióüzemének felszerelését Tiszalökre költöztették. Jól prosperálunk, ezért az amerikaiak bejelentették vételi szándékukat. Bérlők helyett tehát tulajdonosok lesznek. Csak a nyelvoktatásra átutaltak 400 ezer forintot. Mister Komar okos üzletember hírében áll, tudja, hogy mit akar. O is jól jár és mi is. Hogy a varrónők mennyire jártak, illetve járnak jól, erről Koleszár Jánosné betanított varrónő ezeket mondja: — Kényelmes, ügyes japán gépen dolgozom. A 8 órás műszakban csak kétszer szabad kimennem egy-egy szussza- násra. A teljesítményünk elszámolása amerikai módszerrel történik. Lényege: mindenki megkapja az alapbért. Erre jön a jelenléti bér, plusz még az érdekeltségi bér, ami 90 százalékon felül progresszíven növekszik. Többnyire száz százalékon felül teljesítek, így fizetésem a magyar könnyűipar viszonylatában igen jó. Számít az is, hogy biztos a kenyerem. Igényes vevők Oláh Károlyné minőségellenőr a szalag végén a kész termékeket mustrálgatva így beszél: — Igényesek az amerikai vevőink. Az új dolgozóink betanítására különös gondot fordítunk. Kevés hibaszázalékkal dolgbzunk. Azt tartjuk, hogy fontos a jó hírnév. Tiltakoznak a juhászok Fehérgyarmat (KM) — Veszélybe került a Szatmár- Beregi Gazdák Szövetségén belül tavaly önálló juhtago- zatba tömörült juhászok ez évi termelési és értékesítési biztonsága — hangzott el azon a rendkívüli juhászértekezleten, amelyet Fehér- gyarmaton tartottak a múlt hét végén. A jelenleg már 380 tagot számláló, az országos Juh Terméktanács tagjaként aktívan működő megyei juhász érdek- védelmi szervezet, a tavalyi jó eredményeit — amikor 306 tonna birkát, 2 ezer selejt anyajuhot szállítottak exportra, megindították a gyapjúfelvásárlást, megoldották a készpénzfizetést — úgy néz ki, nem tudja 1993-ban megismételni. A juhászokkal már megkötött termelési és értékesítési szerződésekben foglaltakhoz képest jóval kevesebb szállítási lehetőséget kaptak a minisztériumtól 1993 I. negyedévére. Mint Pál Zoltán, a gazdák szövetségének ügyvivője elmondta, az országos Juh Terméktanács tiltakozása ellenére a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma (NGKM) olyan feltételekkel pályáztatta meg az idei exportkvóták elnyerését, amely alapvetően termelőellenesnek mondható. Ugyanis nem támogatja kellőképpen az árualapot előállító juhászok szervezetét, semmibe veszi a már megkötött termelői szerződéseket, és olyan kereskedelmi társaságokat is kvótához juttat, amelyek eddig még „birkát sem láttak”. A Szatmár-Beregi Gazdák Szövetsége a fehér- gyarmati juhászértekezleten a termelők védelmét követelve fordult az FM-hez, mert veszélyeztetve látja a közös piaci szállítási lehetőségek teljesítését. Azt szeretnék, ha többi negyedév juhexportkvótáinak elosztásakor, azokat a termelői érdekeltségű szervezeteket részesítenék előnyben, amelyek biztonságos árufedezettel rendelkeznek.--------------Tárca — rz emény, zord február A volt, 1943-at írtak. A szombati leventefoglalkozás végén Rózsavölgyi főoktató úr a fiatalabb korcsoportokat hazaengedte, minket, 18-21 éveseket rendkívüli parancshirdetésre ott-tartott. A jászsági alsójárási leventeparancsnokság levelére hivatkozva így szólt: „Parancsba adom, a következő vasárnap délelőtt fél kilenckor gyülekező a leventeotthonban, élelmiszert gyűjtőtök az orosz fronton hősiesen harcoló honvédeink részére." Másnap a parancs alá tartozók— a meghatározott időben — valamennyien megjelentünk. Háromfős csoportokba osztottak. A községházáról, a begyűjtési előadótól megkaptuk azoknak a gazdáknak a nevét, akik ezen a télen disznóvásági engedélyt kaptak. Amelyik családból frontszolgálaton volt valaki, azok nevét a főjegyző kihúzta. Egy-egy csoport 15-20 nevet kapott. Füstölt szalonnát, száraz kolbászt gyűjthetünk —szólt az eligazítás. Csoportonként egy vesszőkosarat és egy kockás írkát — tintaceruzával — vettünk át. Az adományt a gazda aláírásával kellett igazoltatnunk. A reggeli kismisén a plébános úr kiprédikálta az akciót, így a legtöbb helyen már elő volt készítve egy-két szál kolbász, kilónyi szalonna. Jó hírverőink voltak a kolbászillatot nyüszítve, csaholva követő kutyák is. Visszafelé jövet szinte minden kapuban ott ácsorgóit valaki. Félre nem érthető, kíváncsiskodó kérdésekkel árasztottak el. Olyan is akadt, aki a névsort szerette volna látni. Leginkább a rokonaikat és a haragosaikat firtatták, ki mennyit adott. Nem győztük már a kitérő válaszokat adni, a járdáról kimentünk a kocsiút közepére, mintegy lakodalmas menet úgy vonultunk, a kutyák mellé gyerekek is csapódtak. Már majdnem elhagytuk a kéregető körletünket, amikor egy idősebb asszony iparkodott az útszéli árkon át elénk. // Faragone Terka néni volt. O nem szerepelt a listán, mivel Sándor fia valahol a Don mentén védte a hazát. — Kedves gyerekeim! — már messziről kiáltott felénk. Hozzám miért nem jöttetek? Gyertek be! Sanyi fiamnak akarok egy kis kolbászt küldeni. Kérdőn néztünk egymásra, de szó nélkül bementünk. A konyhaasztalon már elő volt készítve egy szál kolbász. Jöttünk volna is, de Terka néni azzal marasztalt, írt ő néhány sort, olvassuk el, nézzük meg jól írta-e fel a tábori számot, mert a levelezőlapot mindig a postás kisasszony szokta megcímezni. „Drága fiam, itt küldök egy kis kóstolót. Már jó szikkadt a kolbász, Anti bátyád füstölte fel. Fogyaszd egészséggel! Jól vagyok. Húsvétra várlak szabadságra, lesz még valami a disznóból. Segítsen az Úr! Sokszor csókol anyád.” Becsavarta a levéllel a kolbászt, átkötötte, majd könnyezve megcsókolta, ahol a fia neve volt és betette a kosárba. M egnyugtattuk Terka nénit, a címzés jó, biztosan megkapja Sanyi. Akkor még az Alföld közepén, egy kis községben senki nem tudta, hogy a Don-kanyarba már nem jár a posta. Sok tízezernyi magyar katona csonttá fagyva a méteres hó alatt fekszik, nem várnak többé csomagot, nem kérnek húsvétra szabadságot. Csikós Balázs Kolbász — levéllel Kelet-Magyarország 3 Ópáíyi faluvég. Új házak sorakoznak a község határában Elek Emu. felvétele Kommentár Sorompók Balogh Géza M ár tizenegyen vannak... Tizenegy ártatlan gyermek halt meg a bá- taszéki autóbusz-szerencsétlenség során, többüknek az állapota még mindig válságos. A pénteki tragédia megrázta az egész országot, a borzasztó baleset okát százezrek keresik. Megszólalt a közlekedési tárca államtitkára is, a biztonság érdekében több sürgető lépés megtételét helyezte kilátásba. Ezek egyike: a legforgalmasabb kereszteződésekben a fénysorompókat félkarú sorompókkal kell kiegészíteni. Igazán nem magunkat akarjuk előtérbe helyezni, hiszen ilyen tragédia után jobb, ha magába fojtja indulatait az ember, de talán mégsem tűnik ízléstelenségnek, ha a lapunk egy korábbi cikkére visszatérünk. Akkor, két hasonló baleset — az egyik éppen megyénkben, Opályi és Nagydobos határában történt — után felvetettük, hogy a fénysorompók nem váltak be, talán érdemes lenne visszatérni a hagyományos módszerhez, a karos sorompókhoz. Dühös levelek sokaságát kaptuk a jegyzet után, azt vetették a szemünkre, hogy a fejlődés kerékkötői vagyunk, megrekedtünk a műszaki haladás negyven-ötven évvel ezelőtti szintjén. Tizenegy gyermeknek kellett meghalnia, hogy végre az illetékesek is belássák, tévedés volt a fénysorompók felszerelése. A műszaki fejlődés egyik zsákutcája, ahol egy-egy figyelmetlen kocsivezető vétlen életeket olt ki. Milliárdokat tékozoltunk el a lámpákra, s most újabb milliárdok kellenek a korábbi hiba kiküszöbölésére. Am aligha lesz olyan adófizető a pörbölyiek tragédiája után, aki sajnálná erre a forintokat. Tiltakozni legfeljebb azért fognak, mert kezdetben csupán a nagy forgalmú kereszteződések jöhetnek számításba, a periféria majd csak később kerülhet sorra. Addig a szülőnek, az utasnak marad a rettegés, a fohászkodás. Hogy a sofőr észnél legyen, hogy a vonat ne most jöjjön... Nézőpont I Szenvedélyek pékét, hogy néha 10-15 percekre „beleszagolhassanak" a felhőkbe. A vadász- társaságokban folyó egész éves munkáról még a laikusoknak is van némi fogalma, hiszen a különböző vadfajok már régen nem lennének képesek a fennmaradásra természetes szaporodással. A vadászok az apróvadat felnevelik, a nagyvadakat betelepítik, téli időszakban számukra élelemről gondoskodnak. A kispénzű tagok mindezek ellenére gyakran 10-15 évet is várnak egy-egy (kimúlásában is tiszteletben tartott) nagyobb vad kilövési engedélyére. Nagyon va- ' lószínű, hogy magát az elejtést háttérbe szorítja a szabadban eltölthető hétvége lehetősége, s ha ezt a természet iránti rajongást mondjuk a dohányzás vagy az alkohol szenvedélyével hasonlítjuk össze... Persze mint mindenütt, ezekben a szűk kis közösségekben is akadadnak reni- tenskedők, de a többség embert és természetet, egészséges környezetet szeretők közé tartozik. Nyéki Zsolt r ársadalmi feszültségekkel, anyagi problémákkal teli életünkben egyre kevesebb lehetőség marad az emberi energiák újratermelésére, a kikapcsolódással elegyített regenerációra. Az ilyen célokat maguk elé tűző (például a vadász, horgász, sportrepülő) közösségek pedig gyakran kerülnek cinikus támadások középpontjába, mondván; ezek csak amolyan úri hobbik. Valóban vannak olyanok, akik képesek megfizetni azt, hogy a kívánt időben teli tartályokkal rendelkezésükre álljon a repülőgép, vagy hogy kívánság szerint felhajtsák számukra a ritka trófeát ígérő vadat. A valósághoz azonban sokkal közelebb áll az a megközelítés, amikor több ember számos lemondással járó, önkéntes áldozatvállalásáról beszélünk e szenvedélyek kapcsán. A repülés megszállottjai hetekig végeznek társadalmi munkát a repülőtéren, a hangár körül, ápolják a géÚj csarnok létszámbővítéssel a tiszalöki Hódikötben
