Kelet-Magyarország, 1993. február (53. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-13 / 37. szám

1993. február 13. Szorongató kényszerpályák Történelmi kistükör (12.) Reszler Gábor A világháború okozta sokk­ból éppen csak ocsúdó gazda­ságot alapjaiban rázta meg az 1929 őszén kirobbant világ- gazdasági válság. Vidékünkön az elmaradottsággal küszködő mezőgazdaság sínylette meg leginkább az élet minden terü­letére kiterjedő krízist. Már az év elején a hosszan tartó szá­raz hideg óriási fagykárokat okozott. Kifagyott a búzavetés hatvan százaléka, tönkre ment a szőlőültetvények kétharma­da. A tavaszi munkákhoz kés­ve láthattak hozzá, a napszá­mosok és a cselédek keresettől estek el. Az aratás után újabb ne­hézségekkel kerültek szembe a gazdálkodók: zuhantak az árak, mozdulatlan volt a ter­ménypiac, alig talált vevőre a betakarított gabona. Az elhú­zódó válság egzisztenciákat tett tönkre, családok ezrei ke­rültek kilátástalan anyagi helyzetbe. A paraszti törpebir­tokosok, a napszámosok feje felett összecsaptak a hullá­mok. A gazdák állataiktól, in­gatlanaiktól, végül földjüktől igyekeztek megszabadulni, hogy adósságterheiken enyhít­hessenek. A falvakban egyre gyakrabban hívtak árverésre a dobok. A kilábalás első szerény jelei az országosnál egy évvel később, 1935-ben mutatkoz­tak, de a nyomor a két világhá­ború közötti években végig a törpebirtokosok, napszámosok és cselédek osztályrésze ma­radt. Megroggyant falú laká­sokban családok zsúfolódtak össze. A létbizonytalanság kö­vetkeztében a lakosság több­sége mindennapi kenyerét is alig tudta előteremteni. „A táplálkozás elég silány a sze­gény napszámos világban; év­szakonként változik, kenyér, köles, paszuly, kukorica, mák, burgonya, káposzta, sült tök, borsó, nyáron dinnye is akad. Szalonna, tej, túró, tojás csak, ha jobb sorsuk van, aprójószág vasárnap, de minél ritkábban. Jellemző az a közmondás, hogy ha a szegény paraszt ba­romfit eszik, akkor vagy a pa­raszt beteg, vagy a major­ság...” olvashatjuk Szabolcs vármegye 1939-ben megje­lent, Dienes István által szer­kesztett szociográfiájában. A válság hatására kiélező­dött a politikai küzdelem. 1930-ban megalakult a Füg­getlen Kisgazdapárt, fokozta vidéki agitációját a szo­ciáldemokrata párt, és vidé­künkön is feltűntek a szélső- jobboldali szervezetek. A de­mokratikus ellenzéki politizá­lásra példa Bajcsy-Zsilinszky Endre Nemzeti Radikális Párt­jának 1931-es tarpai zászló- bontása. A párt elnöke a hú­szas években még a fasiszta fajvédő csoport tagja, de a har­mincas években a baloldali el­lenzékhez csatlakozik. Első­sorban a magyar parasztság problémái, a földkérdés meg­oldatlansága, a világgazdasági válság miatt különösen kiéle­ződő szociális ellentétek vál­tották ki Zsilinszkyből a Hort- hy-rendszer bírálatát. Az 1931-es választáson a tarpai országgyűlési körzetben a so­rozatos zaklatások és választá­si csalások ellenére a kor­mánypárti Konkoly-Thege Kálmánnal szemben Bajcsy- Zsilinszky lett a képviselő. A mandátumot 1931. június 29- én vette át, és a Szatmár-Bereg című lap tudósítása szerint ar­ról beszélt, hogy „a beregi kiskirályok szánjanak le most már a magas trónról..., mert másképp érezni fogják ke­mény ökle súlyát.” A vá­lasztási siker után eltép- hetetlen szálak fűzték Tarpa és környéke népéhez. A Füg­getlen Kisgazdapárttal egye­sülve 1939-ben Tarpán már ennek a pártnak lett ország- gyűlési képviselője. Parla­menti felszólalásaiban, memo­randumaiban bátran támadta a kormányok németbarát kül­politikáját, harcolt a háborúból való kilépésért. Vállalta a fegyveres ellenállást a meg­szálló németekkel szemben, ezért kivégezték. Végakaratá­nak megfelelően hamvait Tar­pán helyezték örök nyugalom­ra. A határmódosító revíziós törekvések a külpolitika kény­szerpályáján háborúba sodor­ták Magyarországot. A hitleri birodalom erősödő befolyása a gazdaságban is éreztette hatá­sát, A mezőgazdaságra nagy terheket rótt a Jurcsek Béla közellátásügyi államtitkár nevéhez fűződő beszolgáltatá- si rendelet, amely a terméski­látásoktól, a gazdák kenyérga­bona-fejadagjától és vető­magszükségletétől függetlenül határozta meg egy-egy gazda­ság által beszolgáltatandó ter­mékmennyiség nagyságát. 1944 tavaszán a szabolcsi al­ispán jelentéséből az tűnik ki, hogy az állatbeszolgáltatásnak komoly akadályai vannak, hi­szen az állomány nagyságához képest irreális az igényelt vágóállatok száma. Munkaerőgondok is mutat­koztak. Hiányoztak a mező- gazdaságból a katonának be­hívott, frontra vitt férfiak. Az első komoly véráldozatokat 1941-ben, a Szovjetúnió elleni harcokban szenvedték el a me­gyénk hadköteleseiből álló alakulatok. A Donhoz vezé­nyelt II. Magyar Hadseregben is szolgáltak szabolcsiak. A nyíregyházi II. Rákóczi Fe­renc 12. honvéd gyalogezred az 1943. januári szovjet tá­madáskor legénysége mintegy felét, 1800 katonát veszített. A hátország 1944 őszén élte át a világháború borzalmait. Szep­tember 6-án három hullámban bombázták Nyíregyházát a szövetséges repülőgépek. Né­hány hét múlva vidékünk elke­seredett harcok színterévé vált. A szovjet csapatok meg­kísérelték elzárni a Debrecen­től északra a Tiszáig terjedő visszavonulási kaput, és ezál­tal bekeríteni az Erdélyben lévő német és magyar had­sereget. A német túlerő miatt a terv nem sikerült. Nagy vérál­dozatokkal járó hadművelet után csak október 31 -én űzték ki végleg a megszálló német csapatokat Nyíregyházáról. A hatalmas károk, a sok szen­vedés ellenére úgy tűnt, végre megnyílik az út a társadalom demokratikus újjáépítése előtt. Az újabb kényszerpálya kon­túrjait 1944 őszén még homály fedte. Esztendeje indítottuk útjára most zárult sorozatunkat. Ti­zenkét írásban villantottuk fel szűkebb hazánk történelmét. Olyan epizódok, tények elé tartottunk tükröt, amelyeket jellemzőnek, lényegesnek éreztünk. Sajnos, a terjedelmi korlátok miatt számos fontos részlet homályban maradt. De talán így is sikerült megidézni egy-egy időszak alapvető problémáit, sorsfordító törté­néseit. Bár olykor szakmai kö­rökben ellenérzést váltott ki a sorozat, az olvasói észrevéte­lek azt igazolták, hogy szük­ség van az ilyen jellegű isme­retterjesztő írásokra, a letűnt idők feletti töprengésekre. A nyíregyházi vasútállomás főépülete a harmincas években. 1944 őszén lebom­bázták Harasztosi Pál reprodukciója emlékei faékek segítségével emelte vagy süllyesztette a felső őrlő­követ. A liszt vagy dara egy kifolyó nyíláson keresztül öm­lött a darásládába. A megőrölt anyagot, a lisztet, a szárazmalmokban még nem tudták tisztítani: a lisztet és a korpát szétválasztani egymás­tól. Ezt a munkát otthon az asszonyok végezték szitálás- sal, különválasztva a lisztet és a korpát. A szárazmalmokban nem csak lisztet és darát őröltek, hanem kölest is hántoltak. A kölest a felső forgó kő és agy alsó, nedves tömörített agyag­lap között hántolták. A két kő közül kifolyt, hántolt köles egy vitorladobon keresztül az osz­tályozóládába került. A vitor­ladob a köleshéjat kifújta, elválasztotta a hántolt köles­től és az osztályozóláda reke­szeibe már a tiszta, hántolt magvak kerültek. A búza őrlését, a kukorica darálását, a köleshántolást a hét meghatározott napján vé­gezték. Búzát egész éven át őröltek — annál is inkább, mert az őrlés elég lassan ha­ladt —, míg a köleshántolás- nak a tél volt a főszezonja (té­len alaptápláléknak számított a tejben főtt köleskása, de disznóöléskor a hurkát is ezzel töltötték). A malom ura a molnár volt. O irányította az őrlés menetét, a berendezés szabályozását, a malom körüli munkát és kar­bantartotta a berendezést, a gépeket. A malom üzemeltetéséhez szükséges lovakat rendszerint a falu lovasgazdái adták, amiért anyagi járandóságot kaptak, a megőrölt gabona­mennyiség egy bizonyos szá­zalékát. A lovakat a kerengőházban a nagy fogaskerék küllői közzé fogták be, ahova úgy jutottak, hogy egy csigaszerkezettel megemelték a főtengelyt, a bálványt, és a nagy fogaskere­ket kissé egyik oldalára billen­tették, így a lovak azon átlépve a küllők közzé kerültek; vagy ha a kerék alacsonyan állt, er­re sem volt szükség, a lovak azon könnyen átléptek. A kerék forgatásához két, ritkán három lovat fogtak be. A lovak istrángját a húzatórú- don levő hámfához kötötték, kötőfékjüket pedig egy kar­fához, így a befogott állat csak körbe tudott járni. A hajtó a küllőkre fek­tetett deszkaülésen ült, nógatta a lovakat (ezt gyakran gyere­kek csinálták), de a malomhoz szokott lovak maguktól is húz­tak. Ilyenkor a faluból és a környező tanyákról az őr­léshez összegyűlt emberek pi­pafüstöt eregetve elbeszélget­tek egymással, meghányták- vetették ország, világ és maguk ügyes-bajos dolgait. Értékek közelítése Előzetes a beregszászi Beregi Ünnepi Hét jelentősebb eseményeiről Miklós Elemér Beregszász (KM - ME) — A hagyományok ápolását, a szellemi építkezés erősítését, a kultúra megújuló értékeinek gyarapítását jelölte meg fela­datként az a szervező bizott­ság, mely a napokban alakult Beregszászon a Beregi Ünne­pi Hét — 1993. március 14- étől 20-áig történő — megren­dezésére. Hosszú időn, évtizedeken át bővült az a rés, melyet a kultú­ra bázisainak, a kulturális kap­csolatok fokozatos építgetése nyitott a történetileg megosz­tott Bereg megyét kettészelő, mindig szigorúan őrzött hatá­ron. Bővülő a hagyomány, mely az „ahogy lehet” szelle­mében a művészeti együtte­sek, kultúrcsoportok közele­dését, alkalomszerű csereláto­gatását tette lehetővé a Barát­ság-kert, s a nemzetiségi fesz­tivál rendezvényein. A megújuló kapcsolatok egyike a Beregi Ünnepi Hét megrendezése. Sokáig a határ innenső oldalán, később a túloldalon is. Mindig közösen, hogy a határ két oldalán élő beregi emberek számára mind a kapcsolatok építése, mind az élménynyújtás maradandó le­gyen. Minduntalan feszegetve az elválasztó korlátokat. E folyamatba illeszkedik az idei rendezvénysorozat is. Elő a remény, hogy a sokszínűség, a tömegmozgósító erő kap­csolható lesz a hagyományok­hoz. A megnyitót követően helyet kap a rendezvények so­rában a nemzeti ünnepre tör­ténő emlékezés (közös isten­tiszteleten és emlékműsorok­kal, koszorúzásokkal), s a kö­zépiskolások első ízben meg­rendezésre kerülő szalagava­tó bálja. A színházművészet rendhagyó bemutatóra készül; a leendő beregszászi állandó színház jelenleg Kijevben ta­nuló majdani művészei lépnek közönség elé a képességek megméretésének igényével. A sokrétűség jegyében kerül sor Schmidt Sándor vásáros- naményi népi fafaragó ipar­művész kiállítására, a test­vérvárosok polgármestereinek találkozójára, öregfiúk labda­rúgó csapatainak tornájára, könyvkiállítás és vásár kereté­ben a Hármashatár Irodalmi Társaság tagjainak bemutat­kozására, a Kovács Vilmos emlékét idéző nemzetközi vers- és prózamondó verseny­re, színházi előadásokra, szá­mos településen váiják me­gyénk együtteseit is. A program kialakult terve­zete, mely bizonyára alakul, formálódik még, a sokoldalú­ság, a többrétegűség jegyében kínál a résztvevőknek művelt­séggyarapodást. A közigazga­tási- és KMKSZ szervezetek dolgozói önbecsülő igyekezet­tel, felelősséggel fáradoznak a közös siker érdekében. A szer­vezők jószándékú segítői a vá- sárosnaményi oktatási in­tézmények, a városi könyvtár, a művelődési központ vezetői, dolgozói, a Megyei Közgyűlés Közművelődési Irodája, a Megyei Pedagógiai Intézet munkatársai. A producer ártatlansága A jó ízlés és a tisztesség határai Józsa Ágnes A producer elvesztett ártat­lansága e szavakkal jellemezte helyzetüket Siegfried Braun úr, a ZDF munkatársa azon a médiaszemináriumon, ame­lyet a Friedrich Ebert Alapít­vány támogatásával szervez­tek Budapesten német és ma­gyar tévés és rádiós szakem­berek közreműködésével. Té­mája a szórakoztatás és köz- szolgálat, a reklám és tisztes­séges tájékoztatás, a politika és a pénz, melyből az utóbbi nincs, de kellene. Magyarországon is meg­szűnt az MTV monopolhely­zete. A nézők táborát a kábel- hálózat a legtöbb helyen 19 felé oszthatja. A kereskedelmi adók közül nálunk is a SAT 1 és az RTL a legnépszerűbb, melyek műsora hatvan száza­lékban reklám. Németország jogi rendelkezései (az egyesü­léskor az elsők között rögzí­tették) szabályozzák a szpon­zorálást. Ezek között legfonto­sabb az talán, hogy politikai és vallási szervezetek anyagilag nem támogathatnak műsoro­kat és politikai magazinműso­rok nem fogadhatnak el szponzoroktól semmit. Az adakozó tartalmi kérdésekbe nem szólhat bele, a műsor ele­jén és végén kötelezően emlí­tik nevét, de több semmi. A német közszolgálati médiák szakemberei mégis bizako­dók, nézőszámuk és tetszési indexeik bizonyítják, hogy a nézők a minőségre voksolnak. És mi a helyzet nálunk? Mi­kor veszti el a producer és stábja az ártatlanságát? Aki pénzt vagy barmit ad, bele kí­ván szólni tartalmi kérdésekbe is. Pénzre pedig minden pro­dukcióhoz szükség van. A legolcsóbb az a műsor, ahol két-három ember beszélget a stúdióban. Az órákon át tartó szórakoztatáshoz — a nézők eléggé el nem ítélhető véle­ménye szerint — ez nem min­dig elegendő. Személyisége és témája válogatja az időtarta­mot, mely ugyancsak véges. Kell egy kis zene, egy kis tánc, szép idők, szép törté­netek, kellenek izgalmak — nem politikai, abból elegük van —, üldözők és üldözöt­tek... Nem mindegy, hogy egy detektívtörténetben a szim­patikus detektív milyen autó­márkát használ. Az embléma ugyanis többször tűnik fel a képernyőn, és nem tagadható, hogy pozitív megvilágításban. Ha például áruházban játszó­dik egy jelenet, nem mindegy, hogy melyikben, de mondhat­nék szállodát, éttermet is. A szereplő, ha elegáns, melyik tervező, ha sportos, melyik márka ruháját hordja, és akkor még nem említettünk ital- és ételmárkákat. Bonyolult kérdések ezek. Keskeny az erkölcs mesgyéje, különösen akkor, amikor meg­felelő törvények nélkül a jó- ízlés és a tisztesség szab határt. Mindkettőnek ugyan­csak szűkében vagyunk. Nem egy szakma belügyéről esett tehát szó ezen a konferencián, hanem olyan valamiről, ami mindazokat érinti, akik (hát­tértelevíziózva vagy fő esti programként) tekintetüket a készülékre vetik. ' A ‘Kekt-üvíaflXfarorszáfl hétvégi mttékCete | 1 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom