Kelet-Magyarország, 1993. február (53. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-10 / 34. szám

1993. február 10., szerda HATTER Kelet-Magyarország 3 A mentalitáson még lehet javítani Ramocsaházán Elkészül a napi ezer pár cipő, vagy egy nagy en bejelentették kilépési szán­dékukat a termelőszövetkezet­ből és vagyonjegyükkel kivá­sárolták a korábban a helyi ter­melőszövetkezet tulajdonában lévő üzemet. Az eddigi mel­léküzemágnak azóta új nevet adtak: RAMCI Cipőipari Kft. Nyugati norma Az üzem kiválóan prospe­rált, amíg élt a szovjet piac. Jól jövedelmezett és munkát adott a téesz asszonyainak, lányai­nak. Ahogy a keleti határon lehúzták a rolót, sokat nem lehetett tétlenkedni. Megol­dásként a hazai eladások sze­repelhettek volna, de nem olyan tételben, mint addig, amikor például egy csizma modellből akár 200 ezer párat is legyártottak. A kis cipőüze­mek is hasonlón gondolkod­nak, végül nagy többségük ép­pen a kínálati dömping miatt bezárt. Múlt év közepén ilyen sanyarú sors várt a ramo- csaházi üzemre is, amikor egy nagy német cég jelentkezett. A mintákat sorra adták le a ma­Ramocsaháza (KM - MCS) — Most bizonyára le- lombozódik névtelen levél­írónk. Egy nagyon jól felsze­relt, tiszta, világos jól műkö­dő kisüzemet láttam, ahol érdekes módon nem panasz­kodtak a túlórára, a na­gyobb hajtásra. Persze ők 85-en tudják: sok választani- valójuk nincs, vagy dolgoz­nak és megbecsülik a mun­kahelyüket, vagy egy nagy lakatot tesznek az ajtóra és bezárják az üzemet. Nem akarok találgatni, ki volt a levélíró, aki a lehető leg­rosszabb színben festette le a ramocsaházi cipőfelsőrész-ké­szítő üzemben uralkodó álla­potokat, de a valóság mást mutatott. Dolgozói tulajdon Már maga az a tény jelentős, hogy 85 környékbeli lánynak illetve asszonynak ad folya­matos munkát az üzem. Ki­zsákmányolásról sem lehet be­szélni, hiszen az ott dolgozók a tulajdonosok, akik közül 35­lakat kerül a kapura gyár gyárak, üzemek, közülük a ramocsaházit választotta. Ahogy Poór Lászlóné hang­súlyozza, igen kemény feltéte­lekkel írták alá a szerződést: nyugati norma szerint dolgoz­nak, napi ezer pár cipőfel­sőrészt kell készíteniük ahhoz, hogy megérje életben tartani az üzemet, ä heti ötezer kész­terméket pedig a német kiszál­lítja és pontosan fizet. Min­dent a partner adott, amely számítógépen precízen vezérli az egész munkát. A leckét fe­ladták: vagy elkészíti az üzem a heti ötezer készterméket vagy a német keres más part­nert. Iszonyatos kemény idő­szak következett, hiszen exk­luzív cipőket kezdtek gyártani, ahol egy-egy modellből pél­dául mindössze 100 párat ké­szítettek, majd jöhetett a kö­vetkező. A normaidőt is a né­metek hazájukból adaptálták. A munka természetesen nem ugyanaz volt, mint eddig, sokkal keményebb, nehezebb lett, lazsálni, óránkénti ciga­rettaszünetre a norma nem ad lehetőséget. Ahogy jöttek a karácsonyi ünnepek az eddigi jó szokás alapján megkezdőd­tek az otthoni előkészületek, sokan kiíratták magukat táp­pénzre. Pedig a német akkor is várta a terméket, akkor is fize­tett, csak a mentalitással volt a baj. A nyugati partner a leg­korszerűbb gépeket is behozta, amelyekkel 30 százalékkal nö­velték a termelékenységet, de még az itteni termelés mindig nem éri el egy hasonló volu­menű német gyárét. A teljesítmény a mérvadó Ahogy az egyik dolgozót megkérdeztem, nincs okuk panaszra az ott dolgozóknak, hiszen a munka folyamatos, a körülmények rendezettek, aki szorgalmas 14-15 ezer forintot kereshet egy hónapban. Persze kizárólag a legyártott menny­iség után adják a forintokat, csak ez a mérvadó, órabér már nincs. Lehet, hogy valakinek túlzottak a követelmények, pedig nem kémek mást: csak folyamatos, precíz munkát. Roham az új útlevelekért Mindenki most akar utazni külföldre? Nem valószínű, inkább na­gyon sokan attól fél­nek, hogy felemelik az útlevelek elkészíté­séért járó illetéket. Pedig ez a nyár előtt nem következhet be, hiszen ezt törvény­módosításnak keli megelőzni, az meg hosszabb procedúra. Persze az a biztos, ha már zsebben az útle­vél. Felvételünk Nyír­egyházán készült, a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati iro­dájában Balázs Attila felvétele----------------Tárca ­A z idei farsang legpuri­tánabb eseménye zajlott le szombat éjszaka, a mun­kanélküliek bálja. A jogász- és orvosbál után ez a ren­dezvény üde színfoltot jelen­tett a téli vigasztalanságok sorában. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a mulatság széles társadalmi rétegeket megmozgató látogatottságát, és hivalkodástól mentes egyszerűségét. A bált a Főépítő Vállalat előregyártó csarnokának összes termeiben rendezték, mely a felszámolása óta üre­sen áll. A rendezvény zárt­körű volt, csak a meghívott vendégek, és a munkanélküli igazolvánnyal rendelkezők juthattak be, az ajtónál a jo­gosultságot az APEH és a Munkaügyi Hivatal ellenőrei vizsgálták. A bálon a meghí­vottak között jelen volt a város társadalmi életének színe-java. Újszerű kezde­ményezésként a rendezők meghívták a város tehetős vállalkozóit, az üzletembere­ket, valamint a bűvészvilág képviselőit. A szervezők célja ezzel az volt, hogy a tár­sadalom különböző per­ifériáin élő rétegei között kontaktus alakuljon ki, sze­mélyes ismeretségek kötődje­nek. Közismert tény, hogy az üzletek többsége nem tár­gyaló asztalok mellett köt­Kulcsár Attila fokán, az üres edényeket csodálatos ételekkel és ita­lokkal töltötte meg, amelyeket a vendégek jóízűen elfo­gyaszthattak. Persze itt is voltak fanyalgók—mint min­denütt —, egyesek elhúzták a szájukat a produkció láttán, Báli tudósítás tetik, hanem baráti beszél­getések közben, fehér asztal­nál, esetleg alatta. A jelenlevők a vacsora előtt és alatt a bűvészek műso­raiban gyönyörködtek. Dü­börgő taps fogadta a nagy Mágust, aki kabátujjából ezüst kétszáz forintosokat varázsolt elő és szétszórta a közönség között. A legnagyobb sikert azon­ban az a Krisztus-szakállú bűvész aratta, aki az aszta­lokra fehér abroszokat vará­zsolt, tnajd tányérokat és po­harakat is. Nagy tapsvihar közepette a mutatvány tető­mondván, hogy ők már is­merik ezt a trükköt: valami kánai mennyegzőn már egy másik bűvész megcsinálta ezt évszázadokkal ezelőtt... Vacsora után a bál nyitó­tánccal kezdődött. A zenekar stílusosan Erkel Palotásának dallamai helyett, a Szükség­lakásos népi-tánc brékes rit­musába kezdett. A kanna-dob, kanál-csörgő és a szájbőgő jól illet a tánc sallangoktól mentes, csűr- döngölőre emlékeztető stílu­sához. A Pályakezdő Munka- nélküliek Tánckarának bemu­tatója után azonban már a nagyérdeműé volt betonpad­ló. Első párként a daliás pol­gármester lejtett középre a munkanélküliek doa-yenni- ével, Erzsi nénivel, aki köz­vetlenül 12 gyes és gyed után került a munkanélküliek sorá­ba. Aztán a táncteret ellepték a jókedvű párok. A társaságot ámulatba ejtették a hölgyek holland és német bálabu­tikokból és a Toprongy-shop- ból származó alkalmi ruhái. Csak a dekortázsok alól néha kivillanó szvetterek és jéger- alsók figyelmeztettek arra, hogy a teremben nincs fűtés. Az éjféli tombolán 13. havi munkanélküli segélyeket sor­soltak ki, és a fődíjat — egy korengedményes nyugdíjat— egy állástalan igazgató nyer­te. A mulatság minden inci­dens nélkül zajlott le, és a hajnali órákban ért véget. A bált sok tekintélyes poli­tikusunk is megtisztelte jelen­létével, talán egy kicsit arra is gondolva, hogy a választási ciklus után ők is eme illusztris . társaság teljes jogú tagjai lehetnek... Nézőpont) Magyar árut vegyenek! Nábrádi Lajos j j azai termék, hazai Jtl munkahely. Ez a jel­mondata annak az akciónak, amelyet hétfőn indított el a Keresztény Demokrata Nép­párt országos, illetve me­gyei szervezete. A héten me- gyeszerte terjesztik azokat a plakátokat, szórólapokat, amelyeken ez olvasható: a hazai termék vásárlása se­gíti a gazdasági megújulást és a munkahelyek létesíté­sét. A szimpatikusnak tűnő, gazdasági szempontból is elfogadható mondatokra, vagyis az akcióra oda kell figyelnünk. A párt megyei szervezete hétfőn három nyíregyházi céget szervezett be az akcióba. A következő napokban kisvárdai, máté­szalkai és tyukodi üzem csatlakozhat a kezdeménye­zéshez. A Nyírfa Aruház vállalta, hogy a Videoton rádióit, té­véit, valamint a Lehel hű­tőgépeket az eddiginél na­gyobb mértékben forgal­mazza. Természetesen csak elfogadható ár és kellő rek­lámpropaganda mellett. Megvalósíthatónak látszik az elképzelés, hiszen a Videotonnak a tömeges el­bocsátások után is vannak elfekvő készletei, a párt köz­vetít a termelők és a keres­kedők között, .a vásárlók agitálását is felvállalta a párt. A Tisza Cipőgyár nyír­egyházi boltja és a Kossuth téri ABC áruház csatlakozni akar az akcióhoz. Üdvözlendő a kezdemé­nyezés. Hazánk boltjaiban például megtalálható a francia tej, a magyar tejet néha nehezen (igaz, drágán) tudják eladni. Megyénk boltjaiban is bőven van bol­gár és román befőtt, meg lekvár. Ugyanakkor a nyír­egyházi, a tiszaszentmártoni és a tunyogmatolcsi kon­zervgyár csődbe jutott. Az akció szórólapján ez áll: „A fejlett nyugati országokba irányuló magyar mezőgaz­dasági és ipari termékek ex­portja az elmúlt két évben 70 százalékkal nőtt. Kül­földön elismertek a magyar áruk. Csak itthon nem?” Az igazsághoz tartozik: több magyar áru minőség­ben és a csomagolás tekin­tetében nem versenyképes. Igaz, ezek az áruk (például a cipők az olasz cipőkhöz képest) jóval olcsóbbak. Jó propagandával, szolid árak­kal valóban bővíthető a ha­zaifelvevő piac. A Start Rehabilitációs Vállalat jándi üzemében hy- pósüvegek műanyag kupakjait készítik Molnár Károly félvetele Kommentár Lószőr a korláton Balogh Géza r elefánt kapott a nyír- csaholyi barátom. Vagy három hete szerelték be házába a készüléket, s egy­szerűen képtelen betelni ve­le. Nem akartam elrontani az örömét, hogy majd nézd meg a számlát a hónap vé­gén, így hát együtt örültem vele. Már csak azért is, mert az utóbbi időkben hál' isten­nek gomba módra szapo­rodnak a távhívásos rend­szerhez csatlakozó szabolcsi községek, s ezzel végre köze­lebb kerülnek a világhoz. Am rengeteg még, főleg Szatmárban, s a Rétközben a lehetőségre eddig hiába váró települések száma. Aki telefon mellett nőtt fel, az el sem igen tudja képzelni, mi­lyen nehézségekkel jár egy- egy hétvégén mondjuk Nagyhódosról, vagy akár a szomszédból, Tiszatelekről mentőért, tűzoltóért üzenni. A viszonthívás pedig szinte teljesen lehetetlen. Én nem is tudom, hol rom­lott el nálunk a hírlánc. Mert bármennyire is hi­hetetlen, volt idő, mikor az tökéletesen működött. Tö­mörkény írja, hogy a pusztai híd karfájára tett két, három szál lószőrnek, egy-egy le­tört faágnak, felhúzott vö­dörnek milyen üzenetértékű jelentősége volt. Egy másik története pedig arról szól, hogy valahol Pozsony kör­nyékén meglőttek a pandú­rok egy cigány zsiványt, s néhány óra múltán már a szegedi rokonság is értesült róla. A titokzatos jelek egyetlen éjszaka alatt száguldottak át az országon! Csak a pon­tosság kedvéért jegyzem meg, csekély száz esztendeje történt mindez. Am akkor meg is állt az idő, hiszen egészen a legutóbbi évekig szinte semmit sem fejlődött a magyar üzenőrendszer. Mint tapasztaljuk, most meglódult a fejlődés, a hírek szerint az idén majd‘ min­den megyei településünk be­kapcsolódhat a távhívásba. Igaz, nem adják ingyen, húsz-harmincezer forintba is belekerül egy-egy ál­lomás. De senki sincs talán, aki visszasírja azokat a régi, lószőrös időket. Legfeljebb néhány nosztalgiázó, pusz­tai romantikára vágyó íro­gatóféle... A telefont persze azért ő is jó előre beszereltette.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom