Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-06 / 4. szám
CSUPA ERDEKES 10 Kelet-Magyarország 1993. január 6., szerda Macikám, sítalpon jövök! Hófelhő kalimpáló lecekkel Rudnamy (KM - MCS) — Macikám, merre vagy! Jövök, gyere elő! A kedélyes hívőgató nem az állatkerti ketrec előtt a házába búvó barnamedvének, hanem a szlovák síparadicsomban a fenyveserdőben élő brumi- nak szólt. Mekkora különbség a szelíd barnamacit csalogatni vagy az erdő vadonjában szembe találkozni a téli álmából felriadó bundás- sal. Gyuszi szerintem mindezt abszolút nem mérte fel, inkább arra figyelt, nehogy beszá- guldjon sítalpon a pálya melletti fenyveserdőbe. Valahogy a balos hóeke sehogy sem akart összejönni, a sípár csak merőlegesen folytatta az útját és már nagyon közeledtek a combvastagságú karácsonyfák. És akkor megszólalt mögötte a sakál-vokál: Bukj el! Bukj el! Gyuszi mérlegelte, vagy óriásit hempergőzik a hóban, vagy két kisebb fenyőfát letarolva felpréselődik a harmadikra. Az előbbi mellett voksolt. Még néhányszor kalimpált a lécével, majd egy gomba alakú hófelhőt maga után hagyva landolt az egyik buckán. Szép volt Gyula! Harsogott a kórus, amelynek tagjai látva, hogy a harsány kacajtól úgysem bírnak megállni, inkább háton „ekéztek” egy hatalmasat. A bejglimérgezést alig kiheverve karácsony után a nyíregyházi GENTLEMEN BT. szervezésében busszal vágtunk neki a 200 kilométeres úrnak, amelynek végállomása egy szlovák falucska, Rudnamy volt. Micsoda tortúra volt az első napon a síbakancs felhúzása és becsatolása, hiszen a többség korábban csak a meleg lakásban próbálgatta ezt a lábbelit. A síleceken már nem sok variálási lehetőség volt, megindult az magától, nem kellett lendületet sem venni. Dőltünk jobbra, balra, alig bírtunk kikecmeregni a hóból. Délután a kezdő csoportból a bátrabbak már beálltak a sífelvonó előtti sorba. A felvonókezelő saját zsebre is beka- szírozott 100 koronát, mert a pár éve a forgalomból kivont 50, 20 és 10 koronást adott vissza. A tárcsás felvonó néha dominóelven működött, aki kizuhant sokszor kiütötte a mögötte érkezőt. Azért néhány kísérlet után a sípálya tetejéről szemléltük a lejtőt, amelyet alulról lankásabbnak hittünk. Egy nagy fújtatás után csak le kellett jönni, mert ha még egy félórát ott dekkolunk akkor csonttá fagyunk. A varázsmondat a következő volt: Eke, eke, hóeke! Ha erre figyeltünk, akkor szépen araszolva leérkeztünk. Ha a sebességmámor egy pillanatra is megőrjített és a hóekézés helyett a száguldozást választottuk, akkor következett a fenyőerdő vagy a másik oldalon a sífelvonón érkezők riogatása. Amikor valaki a kelleténél nagyobb arccal rugaszkodott neki, vagyis úgy érezte, hogy felveszi az Alberto Tómba becenevet annak mindig bukás lett a vége. Komolyabb baleset nem volt, az hogy valaki tizen felül számolta meg a kék és zöld foltjait az a kezdőknél szinte természetes volt. Nem törtek sem a lécek, sem a botok, legfeljebb néhány síléc önállósította magát és magányosan robogott le a lejtőn. Az első este legfontosabb teendői a borogatás, a kenege- tés, a gyúrás voltak, nagy nyögésekkel álltunk fel vacsora után az asztaltól, az izomláz még marasztalt volna. Másnap se a bamamedvék, se a farkasok nem jöttek elő a fenyveserdőből. Bár rutinosabbak voltunk és könnyedebben csúszkáltunk, azért egy-egy kihagyás elég volt hogy megpróbáljunk lebukfencezni a lejtőn. A gyakorlat akkor volt a legsikeresebb, amikor a síléc leoldott a lécről, ha ez nem jött össze, akkor olyan mozdulatokat sikerült bemutatni, amelyeket a tisztelt publikum tapssal köszönt meg. A két síoktatónak, Regős Józsinak és Dukát Zsoltinak harsányan magyaráztuk menynyire tehetségesek vagyunk és talán ha így haladunk beférünk az 1994-es Lillehammer-i keretbe is. Tibit a felvonósoknak mint síkirályt mutattuk be, kár hogy éppen a következő lesiklásnál próbált meg léc helyett az álián lecsúszni. Attila piruettjét a pontozók minimum 9,5 pontra értékelték volna, sajnos síléccel a lábán a hátrafelé csúszás már nem igazán sikerült. Szakállas barátunkkal volt a legkevesebb gond, ő mielőtt életében először felvette volna a síbakancsot, máris a síugrósáncot kereste mondván, szeret röpködni a levegőben. A szilvesztert is kint töltöttük, lehet hogy Csehszlovákia kettéválása máshol nagyobb ovációt vagy ellenérzést váltott ki, a faluban csendesen telt az óév, az új évet néhány harsány fiatal köszöntötte petárdával és csillagszóróval. Megkóstoltuk Dél-Kelet-Azsiát O Hárommillió ember, kétmillió bicikli Nyíregyháza (KM - MCS) — A nyíregyházi tanárképző főiskola és a minisztérium támogatásával — mint arról annak idején már beszámoltunk — három hallgató: Emri Gábor, Kákái Sándor, Tóth Csaba expedíción jár Dél-Kelet-Ázsiában. Most felelevenítve az akkori élményeket kétrészes beszámolójukat közöljük. Ma a vietnami útinaplót, később a thaiföldi beszámolót ajánljuk olvasóink ügyeimébe. Vietnamot repülőgéppel közelítettük meg Moszkva-Tas- kent-Karachi-Calcutta-Hanoi útvonalon. A 16 órás repülőút után is magával ragadó a Vörös folyó medencéje, a hegykoszorúk és hegyvonulatok gyűrűjében. Csodálatos látványt nyújt az apró kis parcellák sokasága, a maga összevisszaságával, kis földgátjaival s öntözőcsatomáival. Hogy minden talpalatnyi földet megművelnek, már a leszálláskor is sejtettük, hiszen a kifutópályától 100 méterre rizsföld, s itt is emberek dolgoznak. Kilépve a repülőgépből először csap meg igazán a trópusi levegő. Ez az érzés semmivel sem keverhető össze, s talán csak az üvegházakban uralkodó körülményekhez hasonlítható. A páradús, forró levegő behatol mindenhova, csíp, mar, s fél perc után szakad rólunk a veríték, úgy izzadunk. Egzotikum Szinte menekülünk a váróterembe, azonban csalódnunk kellett. Nem légkondicionált. Vámvizsgálat után egy ócska, ütött-kopott taxival folytatjuk utunkat a város felé, azonban amit út közben tapasztaltunk, az egyszerre döbbenetes, lehangoló és felfoghatatlan. Ez tényleg Ázsia, a maga szegénységével, ellentmondásosságával és egzotikumával. Az egyszemélyes miniüzemektől a gyáróriásokig, a bivaly vontatta faekétől a legmodernebb traktorig, a riksától a modem autókig, a pálmakunyhóktól a modem szállodákig minden megtalálható itt. Mi is egy ilyen modem szállodában helyezkedtünk el, s néhány perces pihenő után városnézőbe indultunk. Sietnünk kellett, mert egy magyarul is tudó vietnami családhoz voltunk hivatalosak, délután 5 órára. Gyalogosan indultunk útnak, ugyanis mi azt akartuk látni, amely sejtelmesen titokzatos és fárasztó, néha könnyed és lüktető, de mindig varázslatos. A turistát a legváratlanabb pillanatokban képes magával ragadni és meglepni (pozitív és negatív értelemben), s mindig nyújt valami megmagyarázhatatlan keleties hangulatot. Az óváros a maga nemes egyszerűségében és szegénységében is a legszebb része Hanoinak. Sétálva az utcán mi is láthattuk a templomok elhanyagoltságát, s a kínai negyedből is alig maradt valami. Pedig ez a nép szorgalmasan, erejét megfeszítve dolgozik. Nagyon tud hinni, és nagyon tud*csalódni. A selyem utcán már érződött az óvárosi hangulat, az elmaradhatatlan apró üzletekkel és vendéglőkkel, az utcai árusokkal és könyvesboltokkal. Természetesen ez a buja trópusi vegetációval, amely a fák méreteiben, a páfrányok leveleiben, s a fák törzsén élősködő növények sokaságában is megmutatkozott. Minden kapható Az üzletekben minden volt: ezüst étkészlet, gyöngyház díszítésű váza, porcelántányér, orosz és francia pezsgő, japán akkumulátor, s magyar nyelvű Biblia. Ez utóbbira egy könyv- kereskedés polcán bukkantunk, s megrökönyödésünkre az üzlet tulajdonosa elmondta, hogy magyar ismerőseitől kapta. Alig léptünk ki az üzlet ajtaján, amikor mögöttünk két kerékpáros „összekoccant”. Ekkor figyeltünk fel arra, hogy a kerékpáron nincs kontrafék, s a kézifék sem működik, így vagy a meztelen talpukat vagy egy fadarabot feszítenek az első keréknek a megállás érdekében. Az természetes, hogy mindenütt kerékpárosokat láttunk, hiszen Hanoiban 3 millió lakosból 2 millió kerékpáros. így azon sem csodálkoztunk, hogy a kerékpárosok elfoglalják az út jobb oldalát, gyakran a közepét, sőt a bal oldalt is. A magyar gépkocsivezető ilyenkor már ideges, mérges, káromkodik, a vietnami egykedvűen dudál, s vár, hogy lassan félrehúzódjanak. Folytatjuk sétánkat, s így bepillanthattunk a nyitott ablakon az egyik parányi lakásba. A ház kívülről sem szép, azonban a szobában látottak után dörzsöljük szemünket. Az ablakkal szemben kis ketrecek, ahol girhes tyúkok gubbasztanak, és sovány kis malac szundikál. Látni, hogy sok földszintes háznak döngölt föld a padlója, és sok helyütt ágy híján arra terítik a gyékényt. Eddig sem voltak illúzióink, de ennél azért többre számítottunk, s erős lelkiis- meretfurdalást éreztünk, tudva azt, hogy hasonló lakásba megyünk, s kis csapatunk megjelenése komoly problémákat fog okozni. Egy-két víztócsán és nyitott szennyvízcsatornán átugorva megérkeztünk. Kopogtatásunkra vendéglátónk nyitott ajtót, s invitált beljebb. Már ekkor feltűnt, hogy üdvözléskor két kézzel fogott mindenkivel kezet, mint később megtudtuk, az ellenkező eset mo- dortalanságnak számít. Beszélgetés közben derült ki házigazdánk jó tájékozottsága Magyarországról, mely még minket is meglepett. Sokat tudott a nálunk folyó átalakításról, hiszen mint mondotta, számukra is a külföldi tőke „becsalogatása” az egyik fontos feladat. Tapasztaltuk, hogy sohasem néz a szemünkbe. Éz ősi, ezeréves szokás, s megsértése udvariatlanság a vendég iránt. Óvatosan, szinte lopva körülpillantottunk a szobában, úgy, hogy a ház tulajdonosát ne sértsük meg. Akárhogy palástoltuk, észrevette, s készségesen megmutatta az egész lakást. A szoba egyetlen ékessége az oltár volt, amelyet a ház védőszellemének gyújtanak meg, ezzel is adózva az ősök tiszteletének. Az egyéb használati tárgyak nagyon szegényesek, elhasználtak, s a szobában csak egy-két kopott bútor, egy szekrény, egy sámli és olajlámpa van az elmaradhatatlan gyékényszőnyeg mellett. A konyhában a szokásos főzési eszközökön túl egészen különös tárgyak is feltűnnek. Ilyen például az őrlő és a rizshántoló vagy az ananásztisztító. Gyorsan repült az idő és mentünk volna, de házigazdánk marasztalt, s vacsorával kínált. Minden mentegetőzés és szabadkozás hiábavalónak bizonyult. El kellett fogadnunk a meghívást. A menü egyszerű, de nagyon finom és ízlésesen tálalt fogásokból állt. Először pho (ejtsd: fő) került az asztalra, ez a híres vietnami tésztás, zöldséges húsleves. A fűszerek sokasága olyan ízletessé tette, hogy hetek-hóna- pok múlva sem felejtjük el. A második fogás főtt rizs, hal, ecet és méregerős halmártás. A végén az elmaradhatatlan zöld tea, pici agyagpoharakban. Pálcikával Természetesen mi is megpróbálkoztunk a pálcikával, de egy fő kivételével olyan lassan haladtunk, hogy öt perc után visszatértünk a villára. Dicsérő szavainkat a háziasszony nem győzte szemlesütve fogadni és elhárítani, s igyekezett zavarát úgy palástolni, hogy elmondta az egyik kisvendéglő kínálatát. Itt olyan ínyencségek is szerepelnek, mint a szójaszószba mártott sült feketegalamb, csirkemáj, békahús, előzetes külön rendelésre kígyó- vagy kutyahús. Házigazdánk hozzátette, hogy kutyahúst általában férfitársaságok rendelnek, ugyanis a néphit szerint pirosas, rágós húsa javítja a férfiúi szerelmi”’ képességeket. A másnapi viszontlátás reményében jó éjszakát kívántunk vendéglátóinknak, s elbúcsúzva vis“ U szaindultunk a szállodába. Láttuk, hogy más házak szobáiban is vacsoráznak, s kicsit illetlenül meg-megállva benéztünk. Tegnapból holnaputánba Meglepő lehet a korai lefekvés. Itt azok is hamar ágyba bújnak, akinek tv-je is van, mert reggel ötkor már kezdődik az élet. A szegényebbek, a hajléktalanok a belváros csendesebb kapualjaiba vagy szállodák melletti falrészekhez húzódnak, esetleg a szabad ég alatt a pádon és parkokban találnak nyugvóhelyet. Foszlott gyékénydarabokon, papírzsákokba burkolózva várják a reggelt. Még egy-két kerékpáros, suhanó szerelmespár igyekszik a Hotóy — a Nyugati tó partján lévő sétány felől hazafelé, hogy elcsendesedve éjszakai sötétség boruljon az óvárosra. Ezzel a sétával egybekötött családlátogatás is meggyőzött bennünket arról, hogy Hanoi hatalmas ugrásokkal halad a tegnapból a holnaputánba. Azonban még ma is egy ing, egy nadrág, egy papucs és egy kerékpár jellemzi a vietnami emberek többségét, s igazat kell adnunk a házigazdánknak, aki szerint: „ez még kerékpárszocializmus”, de ez nem azt jelenti, hogy ők nem szeretnének kényelmes autókban ülni, jobban élni. Vietnam egyik különleges természeti szépsége: a Leszálló sárkány öble Archív fotó (Marik Sándor felvétele) Közületek, viszonteladók, magánvásárlók! A FetWTÍYSx. papírkereskedésének ajánlata: Eü. papír, 2 tekercs, 250 lap 20,70 Ft Eü. papír, 4 tekercs 39,40 Ft Eü. papír, 8 tekercs 78,40 Ft Papír zsebkendő, 10 db-os 4,50 Ft Papír zsebkendő, 100 db-os 42,30 Ft Kalapcsomagoló (kg) 67 Ft Pergamenpótló (kg) 111,80 Ft Fetti csomagoló (csomag) 18,20 Ft Szilvia kéztörlő (2 tekercs) 61,30 Ft Általános zacskók (1/4—10/1 kg-ig) 35,90—295,50 Ft/c Sütőipari zacskók (1/2—2/1 kg-ig) 36,50—136,70 Ft/c Szalvéták: éttermi 85,70 Ft/csomag egyéb 15—39,70 Ft/csomag FIORELLAINTIMBETÉT (20 db/csomag) 83 + 6% áfa. Az árak az áfát nem tartalmazzák. Papírlerakat: 4400 Nyíregyháza, Derkovits u. 123. Papírbolt: Nyíregyháza, Vasvári P. u. 6. Tel: 42/15-074 _______________________________________________________________________♦26083/1H-1006f -(CTl OPEL CORSA MÉG A RÉGI Á KON NYÍRAUTÓ 1 Vy már 296 000 Ft Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. V./ OPEL befizetésével elvihető Nyíregyháza, Moszkva u. 33. OPEL Denzeiesevei eivineto. Tel.: 42/1 1.355, Fax. 42/i 1.356. w*^*~**
