Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-21 / 17. szám
1993. január 21., csütörtök HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Mikrofon van, engedély még nincs Frekvenciára vár a megyei önkormányzat és a kisebb települések testületé is Nyíregyháza (KM - Kovács Éva) — A távközlési törvényhez kapcsolódó frekvenciatörvény készen áll, részletes tárgyalására azonban mindeddig nem került sor. Pedig nagy szükség lenne a végleges döntésre, hiszen a törvény tartalmazza a frekvenciához jutás módját, a szükséges műszaki feltételeket is. A vita áll, az élet azonban megy. Ezt bizonyítja, hogy voltak ügyesek, akik eddig sem ültek ölbe tett kézzel. Törvény ide vagy oda, jó időben benyújtották frekvencia iránti igényüket. Szabolcs- Szatmár-Beregben két ilyen önkormányzatról tudunk, egyik a megyei, másik pedig a nyírbátori testület. Időben kapcsoltak A megyei közgyűlés elnöke elsősorban Nyíregyházára, plusz negyven kilométeres sugarú körre, később pedig Ke- let-Szlovákia, Észak-Erdély és Kárpátalja területére kért frekvenciát. Nyírbátor a városra, s az azt körülvevő huszonöt kilométeres körzetre igényelte ugyanezt. — Hogyan érint bennünket a médiatörvény elnapolása, a frekvenciamoratórium további fenntartása? — ismétli kérdésemet Kelemen István, a megyei önkormányzat tanácsosa. — Semmilyen gondot nem okoz, tudunk várni. Igaz, kérvényünket még tavaly benyújtottuk. Azért tettük, mert szerettük volna s szeretnénk változatlanul, hogy a majdani adók segítségével javítsuk a tájékoztatást, az információk cseréjét. — Azt sem tagadjuk, hogy a későbbiekben kereskedelmi feladatokat is szánunk az önkormányzati rádiónak és televíziónak. Földrajzi helyzetünk előnyeit kihasználva nemcsak a határokon belül, hanem a A néprádió hőskorában még nem versengtek a frekvenciákért Balázs Attila felvétele későbbiekben a határokon túlra is sugároznánk. Kárpátalja, Észak-Erdély és Kelet-Szlová- kia hivatalos hatóságaival ezért vettük fel a kapcsolatot, s nagy örömünkre szolgál, hogy valamennyien igent mondtak, támogatták az együttműködés gondolatát. A határon túli területekre sugárzott műsoroknak nemcsak a manapság oly fontosnak tartott magyarságtudat ápolása, ébren tartása miatt lehet haszna, hanem a már létező gazdasági kapcsolatok miatt is, a jövőben pedig várhatóan még inkább együttműködnek az egymással határos országok. Üzlet is a média A gyors és pontos tájékoztatás, a kommunikáció lehetőségeinek kiszélesítése a nyírbátori önkormányzatnak is szándéka. Ugyanakkor ők sem tagadják, hogy a későbbiekben kereskedelmi, üzleti és reklámfeladatokat is szánnak az adóknak. — A médiatörvénnyel kapcsolatos huzavona egyáltalán nem zavar minket — mondja Petróczki Ferenc, Nyírbátor polgármestere. — Beadtuk az igénylésünket, de tudunk várni. — Gyorsak pedig azért voltunk, mert nem akartunk lekésni, elszalasztani egy jó lehetőséget. Egyelőre tehát csak tervünk van, pénzünk még nincs erre a feladatra, ezért sem bánjuk, hogy a vita, a döntés elhúzódik. Úgy terveztük, az anyagiak miatt 1994- ben lehet az álmokból valóság. S hogy melyek ezek az álmok? Petróczki Ferenc készséggel sorolja: városi televízió, illetve a városra s huszonöt kilométer sugarú körre kiterjedő rádió. Céljuk egy olyan közszolgálati televízió és rádió működtetése, amelynek segítségével javulhat a tájékoztatás, a későbbiekben pedig üzleti, kereskedelmi szempontok is érvényesülhetnek. A rádió és televízió igen költséges vállalkozás, főképp ami az indulást illeti. A nyírbátoriak ezért is tervezik, hogy már a kezdeteknél bevonnák az ügybe azokat a helyi vállalkozókat és üzletembereket, akik nemcsak használnák, a későbbiekben esetleg fenn is tartanák a városi médiákat. Sípszóra várva Frekvenciára, a helyi rádiózásra és tévézésre feljogosító engedélyre nemcsak megyénkben, az egész országban igen sokan várnak, közöttük a legnagyobbnak számító cégek is. A Frekvenciagazdálkodási Intézethez benyújtott kérelmek azonban engedélyt még közel sem jelentenek. A moratórium majdani feloldása után a jelentkezésüket fenntartóknak részletes műszaki leírást kell kérelmükhöz csatolniuk, s ennek alapján születhet meg a döntés: a frekvenciakészlet ismeretében megfelelnek-e a műszaki, technikai követelményeknek, kaphatnak-e működési engedélyt. A meccs tehát majd később kezdődik, a játékosok azonban már a pályán állnak, s az indulást jelző sípszóra várnak. Tárca r t étfőn kora este Nyíregy- ii házán, a Kert utca környéki lakásokban a gázkonvektoroknál aligha volt kedvesebb tárgy. Mindenki nézte, tapogatta, csavargatta, de az sehogyan sem akart a szokott módon viselkedni, a helyiségekben kellemes meleget árasztani. Ha valaki a boltban még nem értesült a rá váró megpróbáltatásokról, akkor a járdán, vagy a lépcsőházban már biztosan megtudta: csőtörés miatt szünetel a gázszolgáltatás. Az előszobába lépve, amint megcsapott az utcainál nyilván jóval barátságosabb levegő, rögtön arra gondoltam, a gáz valamilyen úton-módon mégis eljutott hozzánk. A bejárati ajtót még be sem csuktam, máris szaladtam a konyhába. „Ég" — kiáltottam az asszonynak boldogan. De tudomásul kellett vennem, a kis kör alakú nyílás műanyag faláról visszaverődő fényt hittem lángocskának. Nincs gáz, döbbentünk rá az egyre mellbevágóbb valóságra, melyet a hőmérők is mutattak. De vajon, mi lesz? A bolt vásárlói 7 órai ígéretről, határidőféléről tudtak. Az emberben azonban nyomban ott a kétely: hátha tévednek, s a konvektorok napokig hidegek maradnak. Hogy a fűtőtestek körül valami nem stimmel, azt kétéves kislányunk is észrevette. A fémrészeket aggódva nézegette, simogatta. A feleségemmel válságtervet készítettünk: szükség esetén a megszokott teendők közül, mit iktathatnánk ki? Hűlő otthonunk is probléma, de öt plédbe burkolózva majdcsak kihúzzuk valahogy — vélekedtünk. Jaj, de a mosdás...! Még nagyobb baj a gáztűzhelyet tápláló éghető anyag hiánya, hiszen a gyereknek hol forraljuk fel a kakaófejadagjához szükséges tejet? De, mi tagadás, a meleg vacsorára már a papa és a mama is órák óta áhítozott. A hideg étel evése mellett a gyertyával, vagy felfordított vasalóval való lábasmelegítés is szóba került. Közben a gáztűzhely égőjéhez egy-egy gyufát tartottam, s a megváltó sziszegést szívrepesve vártam. A fapálcika többször a körmömig égett, de semmi reményt keltő. Ezután irány a földszintre Bandi bácsihoz, mert gondoltuk ő — mint a környéket gyakran bejáró, igazi közösségi, vajszívű ember — már hátha kinyomozta, mi vár ránk. De, pechünkre, nem volt otthon. Csengettünk a másik szomszédhoz, aki biztos forrásból tudta, 8 órára megérkezik a várva várt légnemű anyag. A gázszünet a ház tulajdonosait összébb kovácsolta. Az egyik lakó búsan a mérőóraszekrényt mustrálta, a másik viszont a szobákba betörő telet vidáman fogadta, mert neki az esti tornagyakorlatoktól még melege is lesz. Vissza a lakásba. Mivel kö- zelgett a 8 óra, a győzelem reménye feledtette a fázást. Egyszer csak a konyha felől a feleségem örömteli kiáltása hallatszott: „Már van!" Odafutottam, de a kívánt helyen még csak apró lángocskák öltögették nyelvüket. Amint a gombot elengedtük, rögtön visszaszívták melegígéretüket. at em telt bele tíz perc, s iV minden a normális kerékvágásba tért. A tűz a konvektorokban és a fazekak alatt vidáman lobogott. Arra gondoltunk, mi volna, ha huzamosabb időre megszűnne a gázszolgáltatás? Én már nem hiszek a mondásnak: mindent meg lehet szokni. Útszéli tünetek Nyíregyháza (KM - R. J.) — Útjaink, amelyeken ugyebár Éurópába igyekeznénk, szeméttel szegélyezettek, márpedig ez az igen sajnálatos jelenség inkább emlékeztet délre vagy keletre, mint nyugatra. Az országúti szemetelésről a közúti igazgatóság üzemeltetési és fenntartási osztályának vezetőjét, Szamos Istvánt kérdeztük. — Sajnos, valóban sokan vannak, akik kidobják a szemetet vagy kirakják az összegyűjtött hulladékot az utakon, az utak mentén. Az ilyenek még arra sem képesek, hogy a legközelebbi parkolóban lévő konténerbe tegyék, hanem eléggé el nem ítélhető módon szennyezik a környezetet. Például nem egyszer találnak embereink porszívót és más ház körüli, vagy háztartási lomot, kutyatetemet a csatomaát- ereszben. A határátkelő helyek környékén az átlagosnál is rosszabb a helyzet, ahol minden igyekezetünk ellenére áldatlan állapotok uralkodnak. Az osztályvezető véleményét hallva az újságíró újfent csak azon gondolkodik: miért tesszük tönkre tudatosan a környezetünket, miért lopjuk meg amúgy sem gazdag önmagunkat? Csefényí György Válság X, k < füH 1 ® - ü ü i Nézőpont Önkizsákmányolás Réti János 17 ilággazdasági folya- V matok ide, piaci tendenciák oda, mi, magyarok, igenis ragaszkodunk hozzá, hogy saját kezűleg nyomjuk magunkat a víz alá, többek között azáltal is, hogy elvégezzük az önkizsákmányolás, öngyarmatosítás bonyolult műveletét. Szinte megállás nélkül írnak, ágálnak, protestálnak az újságok a munkanélküliség ellen, miközben a hirdetési oldalak nem kevés számú állást kínálnak. Hát akkor hogy van ez? Úgy, hogy gazdaságunk kapitalizálá- sához a lehető legprimitívebb képletet alkalmazzuk: minél kevesebb ráfordítással, minél nagyobb haszon, lehetőleg minél gyorsabban. Az eddig volt „kis pénz kis foci” szemléletet most kis pénzért nagy focit követelményre próbáljuk változtatni. Ha valaki egytől egyig utána járna az álláshelyeknek, meglepő eredményre jutna: a munkáltatók nagy része olyan alacsony bért ajánl — nagyobb nyereség reményében, visszaélve a helyzettel —, amit magára valamit is adó munkavállaló nem fogadhat el. Bár a felkínált fizetés olykor nem is alacsony, viszont az adott feladat színvonalas ellátásához, a követelményhez képest nevetséges. Márpedig fillérekért jó munkaerőt keresni, jó munkát követelni még a jelenlegi helyzetben is naivitás. Felvehető tehát a gyengébbje, szerényebb képességgel, igénnyel, teljesítménnyel. Lám, a Nagy Magyar Munkaerőgazdálkodók elfelejtik, hogy az olcsó a drága, továbbá, hogy pénzt csak pénzzel lehet csinálni. Csináltatni is. Közelebb a világhoz Minden fennakadás nélkül megtörtént Fehérgyarmat, Kölese és Tiszabecs bekapcsolása a 44-es körzetszámon a távhívó hálózatba. Képünkön az új központ Molnár Karoly felvételé Kommentár __________ Meg követte Baraksó Erzsébet n ár vannak, akik nem ÍJ hisznek abban, hogy az elmúlt időszak okozta lelki sebekért, a háttérbe szorí- tottságért, az ellehetetlenítésért kárpótolni lehet az embereket, ugyanúgy sokan vannak, akik azt mondják, igenis szükséges a rehabilitáció, az erkölcsi elégtétel a megszenvedett igazságért. A kárpótlásnak ezek a kérdései megjelennek ma az oktatásügyben is, jó néhány tantestület tagjait foglalkoztatja, hogyan fogadják az állásukba és jogaikba most visszahelyezett, a hivatás gyakorlásától korábban éveken át eltiltott kollégáikat. Amint ismeretes, a kormány által létrehozott rehabilitációs bizottság megtárgyalta az előző rendszerben politikai okokból félreállított pedagógusok ügyét, megvizsgálta a körülményeket, s ha úgy találta, a tanárokat az egykori döntéshozók helyett is megkövette, rehabilitálta, és kezdeményezte a helyi önkormányzatoknál és az iskolák vezetőinél a visszahelyezésüket és teljes erkölcsi elégtételüket. Ismerünk tanárokat, akiket amiatt ért súlyos méltánytalanság, mert istenes verseket is tanítottak, az elbocsátó indoklás szerint az ifjúságot nem a marxiz- mus-leninizmus szellemében nevelték, hanem vallásos nézeteket terjesztettek. Ehhez társult még a rágalom is, sikeresen feketítettek be egyes pedagógusokat, például arra hivatkozva: azért kellett távozniuk az iskolából, mert fizikailag bizalmas viszonyt kezdeményeztek diákjaikkal. Kinek jó a gyanúsítgatás szellemében, a bizalmatlanság légkörében dolgozni? Remélhetőleg az érintett tantestületekben van annyi józanság, hogy nem kerülnek az előítéletek hatása alá, s a visszatért kollégák minősítésénél csak az vezeti őket, ami a legmegbízhatóbb információt adhatja, és ami minden kisközösségben mérhető: a munka szakmai színvonala és az emberi tartás.
