Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-20 / 16. szám

1993. január 20., szerda A tej ára Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében Levelek a bizonytalanságból... Egy képviselő töprengései a rendszerváltozásról, rendszerváltoztatásról Összevissza kusza vilá­gunkban ez a kérdés megvá­laszolhatatlan. Annyi bizo­nyos, hogy a tehéntartó gaz­da ebben a megyében kap a legkevesebbet egy liter áta­dott tejért: átlagban 13 fo­rint 80 fülért. Ez a minőség­től függően változhat. A vá­sárló viszont... Ahány bolt, annyi forintért kapja meg a tejet, függően attól, hogy an­nak zsírtartalma 2,8 száza­lék, vagy annál több... Füg­gően attól, hogy mennyi idő­re tartósított... Függően at­tól, hogy egy „betéti társa­ság” tulajdonosai mennyire gyorsan akarnak meggaz­dagodni. A kérdést nem fogalmaztam volna meg, ha a tejmizéria, a tehénkivágások, a szarvasmar­ha-állomány csökkenése nem foglalkoztatná a társadalmat, és ha az országgyűlési képvi­selőknek szabad lenne erről tudomást nem szerezni. Panaszok Megyénk már-már elvisel­hetetlen munkanélkülisége, az itt élők országosan legala­csonyabb jövedelme rákény­szeríti azonban a törvényho­zót, hogy a hétköznapi élet ilyen ellentmondásaival is bí­belődjön. Különösen így van ez akkor, ha a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Tejipari Vállalat vitathatatlanul mono­polhelyzetben van még ma is. A másik ok, amiért foglal­koznom kell ezzel a kérdéssel, az a viszonylagos nyugalom, ami a vállalat nyíregyházi üze­mében tapasztalható, és az a panaszáradat, ami egy-két hó­napja felfakadt Mátészalkán. (Foglalkozott ezzel korábban a Kelet-Magyarország is.) íme néhány gond: az egyik nyír- császári lakos már 1990-ben és újólag 1991-ben felhívta közvetlen felettesei figyelmét a „tejbegyűjtés során tapasz­talható visszásságokra”. Olcsó dicséret után közvetlen főnök elbocsátotta, de a munkaköny­vét csak fél év múlva „küldte utána”. Ugyanez a sors jutott osztályrészül egy mátészalkai asszonynak is, aki a „tejtermé­kek ellenőrzése során tapasz­talt visszaélésekről” tájékoz­tatta főnökét. Úgy látszik, ez Szabolcs- Szatmár-Beregben általános szokás: aki hibát észlel vala­hol, azt elzavarják munka­helyéről... Félnek hát azok is, akik most szóvá tették, hogy az ügyintézők felelőtlenül használják magáncélokra a vállalat gépkocsijait: akik pa­naszolják, hogy Mátészalkán nincs illemhely az éjszakai műszakban dolgozóknak, hogy rendszertelen a munka­ruhával, védőitallal való el­látásuk... Nincs megoldva a tejszállító kocsik, ládák mosá­sa, hogy slaggal, kézi mosás­sal tisztítják a tejszállító tartá­lyokat, a tejporgyár és Túró Rudit előállító csarnok falait, hogy a lúgos mosóvizet a csa­tornába engedik... S olykor­olykor a lúgos mosóvíz a fa­lakról a dolgozókra csurog... Hogy 6-12 méter magas fala­kat, rudakra szerelt kefékkel kénytelenek a tejporító rész­legben tisztán tartani... Hogy olykor — likviditási gondok, vagy egyéb gondatlanság mi­att — 2-3 hónapig kell várnia a tehéntartó gazdának, hogy megkapja az ország legalacso­nyabb árú felvásárlási díját a tejcsamokokban átadott tej­ért... Az érem másik oldala... A mérleg másik serpenyőjé­ben gonoszul folyik a rongyrá­zás. Elavultak, korszerűtlenek a tejszállító hűtőkocsik, alkal­matlanok Túró Rudi szál­lítására a kamionok, de 1991— 1992-ben 8 darab Renault sze­mélygépkocsit szereztek be a vállalat vezetőinek futkáro- zására. Négyet tulajdonként, 4-et lízingelésre. Mit ad isten, 1992-ben kettő és félszeresére növekedett az elmúlt évihez viszonyítva ezeknek a gép­kocsiknak a „futása”. Az el­számolásokban persze nem különíthető el a magáncélú és vállalati okból történt „kocsi­kázás”. Van vezető, aki 1998. december 31-ig tartó fizetési hatállyal közel 4 millió 700 ezer forint hitelmentes lakás­kölcsönt kapott. A vállalat ala­csony fizetésű dolgozói csak 150 000 forint kamatmentes hitelt vehetnek fel — korláto­zott számban — lakásépítésre vagy -vásárlásra. Szék nincs Mátészalkán, amire az éjszakai műszakban dolgozók leülhetnének, de néhány tucat dolgozónak 40 külföldi útra jutott pénz. Számviteli osztályvezető és hegesztő 650 000 forintért megjárhatta Amerikát „tanul­mányút” címén... Egy közép­vezető Renault kocsijába ri­asztóra és rádiómagnóra 100 ezer forintnál több jutott... Fu­totta a vállalati költségekből fölösen relaxációs nyelvmag­nóra, elektromos csónakmoto­rokra, videófelvevőre, s hozzá való kazettákra... 100 ezer fo­rintnál magasabb szállodai számlára svéd állampolgárok balatoni tárgyalását elősegí­tendő... Klímaberendezésekre a vezetők irodájába... Ömlik a panasz, hullanak asztalomra a bizonylatok... Kis tételek, gondolom, de nyomban meg- kondul bennem gyermekko­rom népi bölcsessége: sok ki­csi sokra megy!... Különösen akkor, ha Mátészalkán a mun­kában megfáradt éjszakai mű­szakos nem tud leülni 5 percre pihenni, mert nincs szék... A nagy tételek... Panaszosaim azonban nem­csak apró-cseprő „százezres” tételekkel „traktálnak”. Hoz­zák a milliós számlamásolato­kat is. A tulajdonos megbízott egy céget a privatizációs célú vagyonértékeléssel... A válla­lat vezetői azonban egy másik céggel kötöttek szerződést az előbbi cég munkájának felül­vizsgálatára, s különböző rendszerszervezési feladatok megtervezésére. Ennek a másik cégnek kifizettek 27 millió forint feletti összeget, melyben volt olyan tétel is: „szakértői napidíj” naponként 50-80 ezer forint. Mátészal­kán egy betanított munkás ha­vi bére 12 ezer forint. Ez a helyzet! Megnyugtatom a vállal­kozókat: tudom, hogy egy jó tanács, egy okos ötlet millió­kat is megérhet... No de na­ponként 50-80 ezer forintos tanáccsal szolgálni?!... Miért akkor a vállalati „vezérkar”?! Ehhez képest annak az ügy­nöknek a havi 20 ezer forintos fizetése és gépkocsiátalánya, aki Győr-Sopron-Moson, majd Tolna megyében bizo­nyíthatóan egyetlen gramm terméket sem adott el, már csak borravaló... Nem borravaló azonban az az 1 millió 200 ezer forint, amit egy olyan kft. irodabérle­tére és beruházási előlegére fi­zetett ki a tejipari vállalat, melyben 10 milliónál több forintjával csak 20 százalékos tulajdonos. A bérleti és beru­házási előleget azonban 100 százalékban magára vállalta. Még kevésbé borravaló az a 2 millió 300 ezer forint, amit pe­nészes sajt átvételéért óhajtott számlázni a vállalat. Talán ennél is nagyobb rizi­kó az a 35 millió forint, melyet váltó formájában ellenőrzés nélkül helyezett ki a vállalat egy kft.-hez. Ez az összeg behajthatatlannak bizonyult mindmáig, mert a kft. ellen felszámolást kellett kezdemé­nyezni. Talán a kihelyezés morzsáit visszaszerezheti a vállalat... De hát rendszeres likviditási zavarokkal küzdve, 35 millió forintnál többet kockáztatni... Nem nagy felelősségről tanús­kodik. Mint ahogyan az sem szakértelemről és felelősség­ről tanúskodik, hogy a Mun­katörvénykönyv 191. paragra­fusának 3. bekezdésében tiltott összeférhetetlenséggel mit sem törődve a vállalat veze­tése olyan betéti társaságot ho­zott létre, melyben két állami tulajdonú vállalat felelős veze­tője is érdekelt. Az egyiknek az igazgatója, a másik vállalat igazgatóhelyettesének a fele­sége haszonérdekeit tag. Nem is kell tehát csodálkozni, ha mindkét vállalat vezetői min­dent elkövettek és elkövetnek a betéti társaság hasznának nö­velésére. Utasítják a tejipari vállalat dolgozóit, szállítóit, hogy a vállalati tevékenység­ben végzett tej- és tejtermék­forgalmazást a „betéti társa­ság” pecsétjével — a betéti társaság jövedelmét növelen­dő — számolják el... „Igazi menedzser” Ne folytassuk... Ennyi is elég ahhoz, hogy megkapjuk a vádat: lejáratunk egy vállala­tot, riadalmat keltünk, bántjuk a szakembereket, ne adj Isten — üldözzük az „ország boldo­gulásán fáradozó” menedzse­reket... Hozzáteszik majd: tesszük mindezt politikai elfo­gultságból... Sajnos, a vádaskodók nem lesznek kevesen. Ki törődik azzal, hogy a tehéntartók „ki­vágják” a marháikat, s azzal hogy a kis jövedelmű lakosság mennyiért vásárolja a tejet, va­jat, túrót... Az „igazi menedzser” csak saját gazdagodásával foglal­kozik... Mindezt keserűsé­gemben írtam meg. Azért, hogy mikor tejet, túrót, vajat, joghurtot, egyéb tejterméket vásárol bárki Szabolcs-Szat- már-Bereg boltjaiban, tudja, hogy miből is tevődik össze a tej ára... Olcsóbb tejet és a társada­lomra is figyelő „menedzsere­ket” kívánok Szabolcs-Szat- már-Bereg megye lakóinak. Takács Péter országgyűlési képviselő Valami van... A Vagépre 50 milliós ajánlat érkezett Nyíregyháza /KM - MCS) — Szerintem Éliás úr vala­mit eltitkolhat előlem, azért nem akar velem telefonon beszélni. Két hét alatt jutot­tam erre a következtetésre, és főleg azután, hogy felhív­tam a Dunaholding Rt.-nél, amelynek munkatársa, és miután feltettem az első kér­dést, az első mondat után megszakadt a vonal. Egy percen belül visszahívtam, erre közölte a munkatársa, Éliás úr éppen egy perce tá­vozott és csak három óra múlva jön vissza. Azóta ötször próbálkoztam, sikertelenül. Mindannyiszor üzenetet hagytam, de hiába. Ominózus kérdés Éliás úr ezek szerint a nyír­egyházi Vagép privatizáció­járól nem akar nyilatkozni, mert ugyanis emiatt hívtam. Az ominózus kérdés pedig a következő volt: a Vagép el­adásáról szóló hirdetmény me­lyik lapban jelent meg? A válasz: a Magyar Nemzetben és a Népszavában. Már éppen mondani akartam, hogy illett volna az olvasottabb Magyar Hírlapban vagy a Népszabad­ságban, esetleg a helyi lapban megjelentetni a hirdetményt, de éppen akkor szakadt meg a vonal. A Vagép megbízott igaz­gatóját, Szalánczy urat is hív­tam, de ő áthárította a nyilat­kozás jogát Éliás úrra. Ilyen­kor mit lehet tenni: se a cég, se a vagyon értékelője, az Állami Vagyonügynökséget képvise­lő Dunaholding Rt. munkatár­sa nem akarja a sajtó képvise­lőjét informálni. Mit mondjak azoknak a Vagép-dolgozók- nak, akik éppen azért kerestek meg, hogy járjak utána ennek a privatizációnak. Sokat én sem tudtam meg, de azért amit sikerült felderíteni, azt köz­readom. Csak egy pályázó A Vagép vagyonát több mint 200 millióra értékelte fel a Dunaholding Rt. A hirdet­mény megjelenése után mind­össze egy cég jelentkezett a vételre, amely 50 milliót ígért. A cég tulajdonosai, ahogy a Vagép munkásgyűlésén be is jelentették, Szalánczy András, megbízott igazgató, Poroszka Ottóné és Varga István, utóbbi kettő szintén a Vagép vezetői közé tartozik. A cég dolgozói szerint fű alatti privatizációról van szó, éppen ezért nem je­lent meg a két legolvasottabb központi, illetve a helyi lapban erről hirdetmény, és ennek tu­lajdonítják azt is, hogy mind­össze a vállalat vezetőinek egy részéből összeállt cég jelent­kezett vételi szándékkal. Azon lehet vitatkozni, hogy az 50 milliós vételár megfelel-e a cég piaci értékének vagy sem, viszont ha csak egy pályázó van, akkor azt kell, ugye, el­dönteni, adjuk vagy nem adjuk nekik a céget. A munkásgyűlésen már be­jelentették, hogy az illető cég lesz az új tulajdonos, bár Éliás úr, mielőtt megszakadt volna a vonal, cáfolta, hogy aláírták volna az eladási szerződést. Időközben, információnk sze­rint, két nyíregyházi cég is be­adta pályázatát a Vagép meg­vásárlására, egyikőjük többet ígért a vállalatért, mint a ko­rábbi jelentkező. Válasz nem érkezett Az ügyletben a helyi önkor­mányzat is érdekelt, hiszen a földterület az övé, az eladási ügyletben véleményezési joga van. A belterületi földértéket, a 73 466 négyzetmétert 33,1 millióra értékelte a Dunahold­ing Rt., ami 451 Ft/négyzet- méter árat jelent. Az önkor­mányzat szerint ez irreálisan alacsony, az ottani telekárak szerint négyzetméterenként 800 forintot kémek el. Meg­kezdődött a levelezés az önkormányzat és a Dunahold­ing Rt. között, ami egyoldalú­nak is tekinthető, mert a rész­vénytársaságtól válasz nem érkezett. Itt tartunk jelenleg. Várjuk a következő hirdet­ményt. Ha lesz egyáltalán... Ketyeg a bősi időzített bomba Pozsony (MTI) — A szlo­vák energiaszükséglet 4 száza­lékáért, legfeljebb 1758 giga­wattóra villanyenergiáért fel­áldozzák négymillió ember ivóvíztartalékait. Ezt állítja Jan Babej, a szlovákiai Bős (Gabcikovo) közelében fekvő Somorja (Samorin) alpolgár­mestere, aki korábban mérnö­ki minőségben közreműködött az erőműépítkezésen. A DPA tudósítója interjút készített Babejjel, aki a víz­erőmű egyéb káros hatásaira is felhívta a figyelmet. A tározó állóvizében felgyülemlenek a folyó által szállított nehézfé­mek, s ezek az évek folyamán elkerülhetetlenül beszivárog­nak a talajvízbe. Ezután már senki sem mentheti meg a vi­zet — Európa egyik legna­gyobb ivóvíztartaléka örökre megsemmisül. A duzzasztómű egyéb kö­vetkezményei már ma is látha­tóak. A természetes Duna-me- derben a folyó már csak fele olyan széles és mély, mint ko­rábban. A vízszint kereken másfél méterrel süllyedt, alig két méter. A kutak elapadtak. Az időszakos áradások kima­radásával kiszáradnak majd a páratlan ártéri rétek — jósolja Klara Benkovicova tanárnő, a somorjai Euro-Danube nevű állampolgári mozgalom tagja. A technokraták tönkretették a vidéket — állítja a tanárnő. Ezek közül a leggyakrabban Julius Binder nevét emlegeti. A létesítmény ellenzőit Bin­der előszeretettel nevezi dilet­tánsoknak, különösen ha egy külföldi kormányküldöttség tagjai. így az elmúlt héten la­ikusnak minősítette a magyar Vida' Gábort, aki, szerinte, nem ért a vízerőművekhez. Vida figyelmeztette a szlovák illetékeseket a csehszlovák szövetségi kormány képvi­selői által 1992 októberében aláírt londoni megállapodás betartására, amely kötelezte a csehszlovák felet a vízmeny- nyiség 95 százalékának a régi mederbe történő visszavezeté­sére. Ezt a jegyzőkönyvet Bin­der érvénytelennek tekinti. Számára az 1977-es megál­lapodás a mérvadó, kizártnak tartja a csaknem kész erőmű lebontását, és még mindig hisz benne, hogy a magyar oldalon is befejezik a létesítményt. GAZDASÁG Kelet-Magyarország 13

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom