Kelet-Magyarország, 1993. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-18 / 14. szám

1993. Január 18., hétfő HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Most már célegyenesben a Kinek szép, kinek nem, de a vásártér színfoltjává válhat tavasztól a törökbazársor Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM - Ko- váts Dénes) — A megye­székhelyen, a Vay Adám körút északi oldalán egy bő három éve született megál­lapodás után kapott helyet az úgynevezett törökbazár pavilonsor, ideiglenes jel­leggel. Részben a vál­lalkozók, részben az Elekter- fém Kisszövetkezet tulaj­donában voltak, utóbbi eset­ben a vállalkozók bérelték a pavilonokat. Az eredeti megállapodás 1991. szeptember 30-án járt le, majd szóban a polgármesteri hivatal 1992. március 30-ig adott engedélyt a határidő meghosszabbítására. Határozott idő Közben fizetési gondok is felmerültek, a kisszövetkezet nem számolt el az önkor­mányzatnak a területhasználai díjjal, nézetkülönbségek vol­tak a vállalkozók kötelezett­ségeivel kapcsolatban is. Az ügy rendezését elkezdte a hi­vatal, már több forduló lezaj­lott, most a jelenlegi állásáról érdeklődtem. Romanovits István, a Város- fejlesztési Iroda helyettes ve­zetője elmondta: bár a szer­ződést akkor határozott időre kötötték, ideiglenes jelleggel, a vállalkozók túlnyomó több­sége a múlt év szeptem­berében úgy nyilatkozott: nem fogadják el azt a lehetőséget (melyet a Piac Iroda már nyá­ron felajánlott), hogy kiköl­tözzenek a vásártéije, ott állít­va fel a bazársort. Ők inkább a jelenlegi helyen maradnának, vagy más helyet kémének a városközpontban. Erre azon­ban nincs lehetőség, s ilyen ígéretet nem is kaptak a kezde­tekkor. — Meg kell értenie min­denkinek — fejtette ki —, hogy a jelenlegi helyen nem maradhatnak. Egyrészt a lejárt szerződés, másrészt a város- fejlesztési tervek miatt. Rá­adásul a vásártéren most van lehetőség arra, hogy aki kéri, helyet kapjon, később erre sem lesz mód, hiszen sorban állnak a kérelmezők. Azt pe­dig senki sem várhatja el, hogy hosszabb időn át — míg gondolkodik — fenntartjuk ott neki. Három lehetőség 1992 novemberében két ön- kormányzati bizottság is tár­gyalta a témát. Három lehe­tőség közül úgy határoztak: ’93. március 31-ig helyükön maradhatnak a pavilonok, s aki vállalja, a hónap második felében átköltözhet a vásár­térre. (Persze abban az eset­ben, ha területbérleti díjhátra­lékukat, melyre részletfizetési kedvezményt kaptak, meg­fizetik.) Ezt követően már ott sem tud helyet biztosítani az önkormányzat, mert sok a je­lentkező. Azért ezt a meg­oldást választották, mert kény­szerintézkedést — a meg­egyezésben bízva — nem akartak alkalmazni, ha pedig a leendő beruházás kezdetéig maradnának a pavilonok, sem­milyen lehetőséget nem tudna biztosítani az önkormányzat az áthelyezéshez. A vállalkozók többsége vé­gül, belátta: ez a kompromisz- szumos megoldás, elfogadta a döntést. Most az egyezte­téseknél tartanak, készül az elhelyezési terv is, és ha az időjárás nem szól közbe, áp­rilistól már a vásártéren vásá­rolhatunk a bazársorból. Józan ész Remélhetőleg az önkor­mányzat is hamar megtalálja a megoldást (vállalkozót) a be­építésre, nehogy a megüre­sedett terület szégyenfolttá, városképet csúfító telekké váljon.-------------Tárca — A lány a forgó piedesztá- lon, akár egy unatkozó állat. Nem, nem macska, mert abban van legalább valami buja puhaság. 0 pedig „csak" kimerevített, rózsaszí­nű hús. Próbababa, rőt fan­szőrzettel. Tekintete, mint a foncsorozott üveg, amelyen át figyeled. Fásult rutinnal tor- nászik kéjleső szemek vágó- hídján. Egy fém húszasért, talán harminc másodpercig. Aztán guillotine-ként csapódik le a roló. Férfiak állnak sorban a kabinok előtt. Egy félreta­posott cipős, sok dioptriás szemüvegű pasas izgatottan gyűrögeti kezében a kalapját. Atellenben a Rákóczi tér lestrapált, de legalább valódi rocsói. Ezerötszáz forintért pillanatok alatt részed lehet­ne a jóban. Persze minek, el­végre állandó barátnőd volt. Ingyen. Más kérdés, hogy mibe van ez neked... Miért van az, hogy téged a homokosok rögtön megtalál­nak? Most is, ahogy itt téblá- bolszjön ez a fehér hajú, pe­nész-zöld szemű csontkollek­ció, vajszínű ballonban és nyakkendőben. Naná, hogy a rádió-munkatársa, és azt sze­retné tudni, mi a véleményed a peepshow-ról. Oké, mondod neki, indulhat a magnó. Hát szóval, az intéz­ményesített kukkolásban rejlő társadalmi lehetőségek szinte kimeríthetetlenek. Végre le­hullt a lepel a női erogénzó- nákról! Ezt az eseményt leg­feljebb csak a berlini fal ledöntéséhez tudnád hasonlí­tani. Szerfelett megkönnyeb­bülésre ad okot az a tény is, hogy a lány, akit kíváncsi szemmel vizslatunk, abszolúte nem lát minket. Csak az a víz­zel teli műanyag vödör zava­ró kissé, amibe a szűk kabin­ban folyton belebotlunk. A melegágyi (foglalkozása: riporter) az elején úgy moso­lyog, mint akit szobára visz­nek. A berlini falhoz érve már sejt valamit, és egyre önérze­tesebben meresztgeti a sze­meit. Amikor belebotlunk a műanyag vödörbe, arra kér, hogy legyek szíves, és ne szó­rakozzak vele... Lehet, hogy tényleg rádiós? A tér betonasztalán kigyúrt, tetovált urak verik a blattot. A kibicek sűrű sorfalától szinte semmit sem látni. Az egyik kártyás, akinek rövid pólójá­ból kitüremkedik rengő po­cakja, szemével int feléd, mire veled szemben megszólal egy felettébb udvarias hang, hogy felhívja a becses figyelmedet, nincs itt semmi nézni- és lát­nivaló. A kocsisoron két kamasz­képű rendőr ösztökéli tovább­haladásra a sarkon beforduló autókat. így aztán a lányok a mellékutcában kénytelenek beszállni. A Pillangó büfé előtt kopott kiskosztümös asz- szony köszön rád, és saját hangjától megilletődve kér­dezi, nem akarod-e, mert ő nagyon olcsó. Mutatja, a pia­con túl, az üzletlakást is, aho­va mehetnétek. Zavartan kö­szönöd meg, de sajnos se pénzed, se időd. Legalábbis ezt válaszolod neki. Most a Bérkocsis utca felől, akár egy jelenés, véres arcú féifi támolyog elő. Olyasmit motyog, hogy leütötték, pén­zét elszedték. Fölsétálsz a Blaháig, szem­ügyre veszed a lépcsőn ku­porgó koldus egyszínű műlá­bát, amelyről diszkréten fel­húzta a nadrágszárat. Pénzt dobsz simléderes sapkájába. Gyurika, a loncsos hajú ci­gányfiú az aluljáró oszlopá­nak árnyékában szipuzik. Amikor észrevesz, brahiból odakínálja a ragasztóval teli műanyagzacskót, de most nem kérsz. Mintha csak megéreznéd, hogy dolgod lesz, elindulsz a Népszínház utca irányába. A villamosmegállóban óriási a csődület. Akárha gránátot dobtak volna a tömegbe. Egy kontyos nő taszító fejhangon sipáköl, s a nyakát tapogatja. Vagy húsz lépésnyire tőled a földbe gyökerezett, ledermedt polgárok között kényelmes tempóban szlalomozik a nyaklánctolvaj. Lila dzsogging, fekete, gön­dör haj. Ki tudja miért — ak­ciófilmek örök áldozata — utánaveted magad. Nem vesz észre, így könnyű dolgod van. Már majdnem utoléred, ami­kor az Auróra utcában eltűnik egy sötét kapualjban. Az ütés a tarkódon ér, ami­kor megfordulsz teljes erőből gyomorszájon rúgnak. Sze­med fölrobban, mint egy túl­hevített üveggömb. A lány a forgó piedesztálon... kimere­vített rózsaszínű hús... fásult rutinnal tornászik... Tódor János Peepshow Nézőpont Erőtartalék Baraksó Erzsébet M egkérdezik az újság­írót a beregi faluban, miként vélekedik a létmini­mum alatt élők aláírás- gyűjtési akciójáról, melynek végső célja a parlament fel­oszlatása lehet. Kérdezik ezt ott, ahol a legnagyobb a munkanélküliek és a halmo­zottan hátrányos helyzetűek aránya. Hogy ki mit ír alá, az min­denkinek a magánügye, az azonban közérdekű kérdés: kinek használ, ha felbomlik az országban a rend, és teret kaphat az anarchia? Akkor talán több lesz, amit szét lehet osztani az elesettek és a rászorulók között? Sajnálattal bár, de tudo­másul kell venni, hogy nő a létminimum szintjére, vagy az alá csúszók rétege. Sze­retnénk, ha ez nem így vol­na, és nem vigasz a szociális szakemberek vélekedése, miszerint ezeknek az embe­reknek egy része maga okol­ható, amiért veszélyeztetett helyzetbe került. Ismerünk reménytelennek tűnő emberi sorsokat, sokan fáznak, ta­lán éheznek is, viszont arra is tudunk közeli példákat, hogyan élnek egyes csalá­dok sokkal kevesebb pénz­ből, mint amennyi most a létminimum, egyszerű, de tisztes szegénységben, és nem jut eszükbe aláírást gyűjteni. Szerencsére van a társa­dalomnak erőtartaléka a rá­szorulók felkarolására. Me­gyénk településein is sok helyen jelennek meg a szo­ciális intézmények mellett a különböző támogatást nyúj­tó szervezetek, karitatív és szeretetszolgálatok, erős az egyházak közreműködése a nélkülözők felkarolásában. Eddig még tapasztalhattuk a társadalmi szolidaritást, sok nehéz helyzetbe került em­ber, család helyzetén segí­tett a jóakaratúak összefo­gása. Megkérdeztek, illik vála­szolni. Azok véleményét osz­tom, akik úgy gondolják, fontosabb a rend szétzilálá­sánál az: egymásba tudunk- e kapaszkodni, s nem azért, mert a másikat le akarjuk húzni, hanem azért, hogy egymást felemeljük. Tájékoztató a Krúdyban Nyíregyháza (KM) — Egy­re népszerűbb a hat- és nyolc- osztályos gimnázium. Ezért a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban január 26-án délután fél hattól tájékoztatót tartanak a hatosztályos gim­náziumi tagozatra jelentkező tanulók szüleinek a képzésről, a feltételekről. A hatosztályos képzésre az általános iskolák hatodikos tanulói jelentkez­hetnek, s kezdhetik majd meg szeptember elsejétől a tanul­mányaikat, amennyiben meg­felelnek a felvételi követelmé­nyeknek. Speciális jelentkezési lapot az iskola titkáránál kaphatnak, és ezt február 15-ig kell visszaküldeni a gimnázium címére. Kommentár_________ __ Megtagadott rezsiszámlák Tóth Kornélia M eg nem tudjuk, miként dönt az Alkotmány- bíróság a Létminimum Alatt Élők Társasága által kez­deményezett aláírásgyűjtés­ről, amellyel azt akarta a szervezet elérni: a parla­ment oszlassa föl önmagát és ez a kormány ne kormá­nyozza tovább az ország ha­jóját. Valencsik Ferenc, a társaság vezetője az elmúlt napokban gyakorta feltűnt a tévé képernyőjén és nem kevesebbet helyezett kilátás­ba a maga egyszerű, közvet­len és közérthető szavaival, mint azt: amennyiben az Al­kotmánybíróság a százezer, de akár kétszázezer aláírást sem tekinti a paragrafusok mögül megfontolásra érde­mesnek, újabb akcióra buz­dítja a végképp elkeseredett, megnyomorodott tömegeket. Arról beszélt: végső eset­ben nem fizetik a rezsiszám­lákat a létminimum alatt élő emberek. Hiába jön a díjbe­szedő az áramszolgáltatótól, a fűtést, a lakbért, a hideg és a meleg vizet sem fogják ki­egyenlíteni. A polgári engedetlenség­nek ez a formája hasonlít az emlékezetes taxisblokádhoz, amely nemcsak az ország közlekedését bénította meg, hanem idegileg is sokkolta a kormányt. (Mit meg nem en­gednek maguknak az em­berek?) Hónapok teltek el, amíg különböző fórumokról hallhattuk a megnyugtató híreket: nem róják fel sen­kinek később, hogy részt vett a tüntetésben. Tehát felróhatták volna? Vajon az egyre kevesebb jövedelemmel rendelkező, vagy éppen munkanélkülivé vált és a társadalmi elis­mertség ranglétráján lecsú­szó állampolgár kiben, mi­ben bízhat? Higgyen a szé­pen csomagolt mondatok­nak, a róla gondoskodó ál­lamot megtestesítő politiku­soknak? Mert a javulást — amiről a híreket ismeri — csupán saját egyéni bol­dogulásán kell megtapasz­talnia. Mielőtt még elégedetten dőlnénk hátra a fotelben, hogy na, legalább keveseb­bet fizetünk, emlékeztetni szükséges az OTP egyik ve­zetőjének a közelmúltban el­hangzott szavaira: büntető­jogi felelősséget von maga után, ha valaki nem törleszti a felvett hitelt. S mi lesz az átutalási betétesekkel? Az ő számlájukról úgyis elküldi az OTP a rezsit a különböző szolgáltatóknak. Akkor pe­dig oda az egység, emellett lesznek, akik merő tisztes­ségből nem csatlakoznak a kezdeményezéshez. Szóval, több ismeretlenes egyenlet­re kell egyértelmű választ keresni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom