Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-24 / 303. szám
1992. december 24., csütörtök HÁTTÉR Üzenet a brazil őserdőből Kevés olyan helye van a világnak, mint a Nyírség Nyíregyháza-Sao Paulo KM - Máté Csaba) — Nehezen silabizálom a kézzel írt elefaxot, ugyanis feladója a jrazil őserdő forróságában egyezte le cirkalmas betűit. Sao Paulóból egy háromszo- jás apartmanból címezte számomra a HAFE nyíregy- íázi leányvállalatának új tu- ajdonosa, Zolcsák István, iki az ünnepeket Brazíliáján tölti. Az ügyes kis masina, a telefax segítségével válaszolt kérdéseimre. □ Mennyire elégedett az- Eal, hogy majdnem kétéves üzleti tárgyalás után ön a tulajdonosa a nyíregyházi HA- FE-nak? — Számomra ez a vétel érzelmi kérdés volt. Őseim a Nyírségből, Gacsályból, Ro- zsályból származnak. Kevés helye van a világnak olyan, mint a Nyírség, ahol a parasztházak előtt az utcán bárki ingyen ehet cseresznyét, almát, szilvát, diót, ahol az árok partján a nyírségi ember munkaszeretete, munkabírása más népekéhez hasonlítva csodálatos. Jó emberanyag a magyar. Amíg a gyár működött, a termékei minőségben legalább olyan jók voltak, mint a német, olasz vagy amerikai üzemek gyártmányai. Ezek motiváltak a vételben. Visszahívtam a régi igazgatót, Terdik Jánost, mert nagyszerű mérnököt és embert láttam benne már akkor, amikor a cég állami tulajdonban volt. □ Nagyon ritkán hallottunk önről bármilyen információt az utóbbi években, azok is inkább a repüléshez kapcsolódtak. Hogy került ki Brazíliába? — Erdélyben születtem egy nagy család legfiatalabb gyermekeként, ahol 15 fiú és egy leánygyermek született. 1925- ben az erdélyi magyarság körében munkásokat toboroztak brazíliai kávéültetvényekre és a családunk is vállalkozott erre a hosszú útra. A honvágy miatt szüleim néhány év múlva visszatértek Erdélybe, de testvéreim kintmaradtak. A román állami iskolában véresre vertek, ha magyarul beszéltünk, emiatt 1938-ban Magyarországra szöktem, ott fejeztem be tanulmányaimat. A háborúban orosz hadifogságba estem, majd hazaérkezve az Egyesült Izzóban lettem gépA HAFE fénykorában Archív felvétel vezető. A forradalom idején beválasztottak abba a munkás- tanácsba, amely a Nagy Imre- kormányt támogatta. A Ráko- si-korszak miatt feleségemmel előbb Bécsbe, majd Brazíliába utaztunk. A Ford és a Willys Overland gyárában az üzemmérnöki osztály vezetője voltam hét évig, majd 14 ezer dollár megtakarított pénzemből önálló lettem és egy műhelyt alapítottam. Azóta a Fordnak, a Volkswagennek, a General Motorsnak autófestő és előkészítő berendezéseket, futószalagokat gyártunk. Hozzáláttunk számottevő öntödei és autóipari berendezések tervezéséhez és gyártásához is. □ A repülés egy kicsit távol áll a földi járművektől, pedig úgy hírlik, ebben is szakember. — Még mindig van pilótaigazolványom és saját repülőgépem. Havonta rendszeresen két-három alkalommal vezetek gépet, ugyanis háromezer kilométerre Sao Paulótól Amazon tartományban vettem egy földterületet, ahova csak repülőgépen lehet eljutni. De a Sao Sebastinó-i nyaralómhoz is repülőgéppel utazom. Brazíliában 1970-ben kezdtem el újra repülni, és életem egyik legszebb élménye az volt, amikor a brazil légierők napján a sportrepülésnek tett szolgálataimért kitüntettek. Akkor kétszáz tagú női kórus énekelte a repülőhimnuszt. □ Úgy hiszem, idehaza is eljátszanák ön számára ezt a himnuszt, ha legalább annyi embert tudna foglalkoztatni, amennyi itt termelt a gyár fénykorában. Ön szerint mikor valósulhat meg mindez? — A termelés beindult, sőt már ki is rabolták a céget. A rablásban feltétlenül benne voltak egyes „megbízható” emberek, mert tudták, hogy hol a pénz. Elvitték három hónap munkájának a nyereségét. De ilyen van a Harlemben is, nemcsak Nyíregyházán. Sajnos, Magyarország a bankcsekkek ügyében Srí Lanka legutolsó falujának a nívóján áll, ugyanis csekkel nem lehet fizetni, csak készpénzzel. Egyébként egy orosz és egy amerikai partnerrel tárgyalunk, de még nem sikerült létrehozni az üzletet. Kollégáim nemrég voltak Szentpéterváron a Kirov gyárban üzleti szerződés reményében. Jelentősek a terveink, nagy volumenű munkát tudunk elvégezni, viszont üzlet nincs, de lesz! □ Tavaly Nyíregyházára fiát is elhozta, akinek a jelek szerint komoly pozíciót szán üzletei irányításában. Elképzelhető, hogy ő veszi át a nyíregyházi gyár irányítását? — A fiam, Pedro Hungria, gépészmérnök, ő itt született Brazíliában. A gyerekeim ízig-vérig braziloknak tartják magukat, mégis jól beszélnek magyarul és büszkék származásukra. Rendszeres magyarórákat kapnak és kétévenként 8 hetet Magyarországon töltenek. Üzleti útjaimra a fiam el szokott kísérni, ezért is jött el Nyíregyházára, hogy lássa az itteni üzemet. □ A karácsony havazással együtt az igazi, mondják az itteniek, akik már javában készülődnek az ünnepi estére. Ön hogy tölti a karácsonyt? — A karácsonyt nem szeretem. Nekem mindig sok bosszúságot és pénzköltést jelent. Mindössze két szép emlékem van a karácsonyról. Az egyik, amikor gyermekkoromban Jani, apám szolgája azt mondta, amikor a sámlira állítva felöltöztetett, hogy úgy nézel ki, mint egy földesúr. A másik, amikor 1946 karácsony estéjén az orosz hadifogságban két fogolytársammal megfőztük és megettük a táborparancsnok, egy szovjet ezredes kedvenc fekete kutyáját. Szilveszterkor sem szeretek pezsgővel koccintani a múlt és az új évre. Nem gondolok arra, hogy mit fogok csinálni. Vallom, Isten útjai kifürkész- hetetlenek. — Szeretem a természetet, legjobban a tengerparton, a tanyámon vagy az őserdőben' érzem jól magam. Imádom a napfényt, az égiháborút, a trópusi esőt. Állandóan ültetek gyümölcsfákat és virágokat. A nyíregyházi gyárban az első intézkedéseim egyikeként például 1000 futórózsát ültettek.---------------Tárca A z emberben mindenkor két világ él: az ami van, s az amit szeretne. A hidegből melegre vágyunk, a melegből az árnyékba menekülünk. A tömbházlakásban a természetet álmodjuk vissza, a falak közt a havast, hol minden csupa romantika. Valahol betfehemesek zörgetnek, bebocsátást/ kérve: „megszületett az Urjézus". Befogadjuk őket, hallgatjuk a gyermekek hozta örömhírt. Megszületett. A szeretet, a remény, az egymásra találás éjszakáján jó tudni azt, hogy más házban más betlehemesek ugyanazt mondják: megszületett. Közben a magunk életére gondolunk, a magunk küzdelmére, amelyet megmaradásunkért vívunk, balladás küzdelemre, amelyben elkülönül a jó és a rossz, amelynek kimenetele oly sokszor tragikus. Az évek egybemosódnak az évszázadokkal, melyek során az áldozatokból falvak, városok, templomok, iskolák születtek. Megannyi végvára a küzdelemnek, a megmaradásnak. Ma sincs másképp. S mégis mily sokszor kérdjük: Uram, Máriás József Fenyők miért a kereszt, mely sosem kerül le váltunkról? Az idők súlya rajta, s rajta a jövő. Nekünk a zöld fenyőből is keresztet farag az idő? Hordtuk, bírtuk. Most mintha megrokkantunk volna. Fogytán a türelem, fogytán a kitartás, apad az önbizalom, inog a hit. Ma kevesebben vagyunk mint tegnap, holnap talán kevesebben leszünk mint ma. Akár a fenyők a letarolt hegyoldalon. De, jaj, a favágó földben hagyta a gyökereket. Amott újra sarjad. Lesz-e fa belőle? Lesz-e lakó a magára maradt házban? Lesz-e, aki felszántsa a földet, elszórja a magot? Ne kérdezzetek! Gondolataim fölszaladnak a hegyoldalra. Havas, fehér minden. Végtelen tiszta, csendes a világ. Mily jó ott tenni, mily jó megpihenni. Holt vidék? Dehogy: átmenet, erőgyűjtés az új tavaszra. A táj újra kizöldül, a patak kiszabadul jégpáncéljából. A mi tavaszunk a karácsony, a betlehemi hír, mely arra int, hogy hivatásunk van e földön, ezen az erdélyi tájon. Hinnünk kell az újjászületésben, a lehetőségben, amelyet meg kell teremtenünk. Nem lehet, nem érdemes — incselkedik a kísértés, az aranyalma a mások kertjéből fénylik felénk. De megtalálhatjuk-e önmagunkat, ha magunk vágjuk el gyökereinket? Ha a szeretet, a remény, a hit hangját elnyomja bennünk mindannak az ellenkezője? Farkast kiáltunk a kert alatt, holott — elsősorban — magunkban kellene helyükre tenni a szavakat, az érzéseket. Gyengék volnánk? Gyengébbek mint elődeink, kiket ellenség tizedelt, hurcolt rabságba? Helyükre újak születtek: erősek, kitartók, hűségesek. Megingott bennünk valami, holott erősödnie kellene. „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” Vajon mi megte- szünk-e érte mindent mi tőlünk telhető? Megtartani csak egyként lehet: ha újjá tudunk születni, ha nem hagyjuk magunkat elveszejteni, a világban szétszóratni. arácsony van. Legyen A megannyi meggyújtott gyertya az eleink által rakott jelzőtüzekhez hasonló. A betlehemesek az újjászületést hirdetik; adjuk mi is a világ tudtára: ELÜNK, VAGYUNK, LESZÜNK. Szatmárnémeti ’92 karácsonyán K Kelet-Ma gyár ország 3 Védtelen korosztály Páll Géza j ja tehetném, hivatalosan Jti védetté nyilvánítanám a közép korosztályt, amelyre a rendszerváltástól függetlenül, vagy azóta még inkább, a legtöbb teher jut. Illesse megkülönböztetett figyelem és gondoskodás a fiatalokat, csak úgy, mint az idős embereket, mert ők a legsebezhetőbbek. De ne tegyünk úgy, mintha nem létezne egy negyven-ötvenes éveiben járó korosztály, amelynek tagjaira a családon belül — és szélesebben a társadalomban — irtózatos nyomás nehezedik. Először a saját talpon maradásukról kell gondoskodni a nap minden percében, mert ma már kevesen nevezhetik nyugdíjas állásnak a ma még meglévőt. Minden forgandó. Munkahelyek szűnnek meg, tegnap még virágzó cégek jelentenek csődöt, és intenek búcsút akár a legjobb munkatársaiknak is. Ilyen lett az élet. A közép korosztály mégsem engedhet a kényszerítő körülményeknek, nem dobhatja be egykönnyen a törülközőt, ott vannak az eltartást váró gyermekek, idős szülők. Marad hát az önkizsákmányolás, az idegrendszert, a lelki egyensúlyt, a családi békét kikezdő mellékes munka hajszolása, amit nevezhetünk régi szóval fusinak, új módon feketemunkának, bárminek. A következményei emberek ezreinél, százezreinél: eltávolodás a választott és örömmel gyakorolt hivatástól, amely ilyen körülmények között gépiessé, rutincselekvéssé változik. Nem ad örömöt, feltöltődési a holnapra. Nem sokat érnék, tudom, az említett védetté nyilvánítással, melyet inkább ártatlan álmodozásnak, közös gondolkodásnak szántam. A védettséget csak a fokozatos, de elérhető közelségbe kerülő jobb megélhetési kínálat alapozhatja meg, > amelytől még elég messze vagyunk. Közismert dolgok ezek, mint ahogyan a közép- korosztály terhei is azok, és szó sincs arról, hogy bárkit is arra szeretnénk biztatni: törődjék kevesebbet a családjával, a munkájával, közvetlen környezetével. De a kéz, amely a családot, a társadalmat tartja — a középkorúak csapata — gyengülőben van. És fáradóban a lélek is. Az ünnepek csendje, békéje után folytatódnak a hétköznapok. Jó lenne hinni, hogy lesz erőnk a mindennapos újrakezdéshez... H Az idősek köszönik Ignéczi Istvánná írja Kótajból Igazán megható és boldog percek után ragadtam tollat, hogy önöknek írjak. Ugyanis Kótajban az idősek klubjában nagyon szép karácsonyi műsort adtak elő az óvodások a napokban. A klubtagok és a település idős tagjai voltak jelen. Ezeknek a csöppségeknek a szájukból olyan igazi volt a szó, az ének! Jóleső érzés töltött el bennünket, és visszaadva éreztük a hitet, ami eléggé meglopva látszott az utóbbi évtizedekben. Kommentár __________________ Megélhető holnap Nagy István Attila L obognak a gyertyák lángjai. Nézzük a parányi imbolygó tüzet, amely a messzi időből sugározza felénk fényét és melegét, valahonnan emberré válásunk hajnaláról. ~A leheletünktől megrebbennek a lángocskák, s ettől mi is visszatérünk a valóságba. Karácsony. Örömosztó pillanat. Egymás szemébe nézünk, s átjár bennünket valami nagy-nagy melegség. Lehet, hogy odakint nem vakít a fehérség, mert a hó ebben az évben is elmaradt; farkasordító hideg sincsen, mert egy nemzedék alatt megváltozott az időjárás itt, a Kárpát-medencében is. De nemcsak a klíma lett más. Új eszmények vesznek körül bennünket, új hatalmi viszonyok, amelyekhez lélekben is igazodni kell. At kell alakulnunk, vagy meg kell keresnünk a visszafelé vezető utat, hogy rátaláljunk arra az ösvényre, amelyen valamikor már elindultunk, de leszólítottak róla. Most kárpótlást kérünk és kapunk. Az elvett földért, birtokért. Mintha csak anyagi veszteség ért volna bennünket! A megaláztatás könynyeiért, a szétszakított családok máig érő fájdalmáért, az önmegvalósítás derékba tört gyötrelméért és a lelkek elsivatagosodásáért adható- e kárpótlás? Nézzük a lobogó lángocskákat. Menekülünk a szere- tetbe, mert csak az adhat számunkra feloldozást, ha kicsinyes, napi harcainkban sebeket osztunk. Vagdal- kozunk, hogy nagyobb tér jusson a számunkra, mellé nagyobb jólét. Vagy egyszerűen egy darab kenyér. Lecsendesül a lelkünk, ha azt érezzük, hogy körülölelnek bennünket gyöngéd szeretettel, s mi is hiányzunk nekik. Most is, holnap is. Ezért is néptelenednek el ilyenkor a falvak és a városok, néhány órára megáll a rohanás, mert mindnyájan azt parancsoljuk magunknak: most az légy, aki lenni szeretnél, vagy az, aki nem voltál egész esztendőben! Állj meg, pillanat, maradj velem! Szükségünk van erre a csöppnyi erőgyűjtésre, hiszen az ünnepek után újra meg kell küzdenünk minden eredményért. S ennek a harcnak nincsen már semmilyen romantikus íze, ennek csupán egyetlen tétje van: a megélhető holnap. Nézőpont
