Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-22 / 301. szám
SPORT 1992. december 22., kedd Lelátó Börzézünk Bodnár Tibor n őse feledem el gyermekid korom kis sárga sílécét, amellyel telente „száguldoztam'" a nyíregyházi Hármasdomb „kolosszális” lejtőin. Miután kinőttem túladtunk rajta, és azóta sem ereszkedtem havas lejtőn sikló lécekkel. Pedig szép sport, amit a környezetemben elmesélt élmények és a televíziós felvételek alapján állítok. Szép, de drága... A karácsonyi vásár alkalmával rengeteg sífelszerelést dobtak piacra, sőt még engedményeket is adtak. (Igaz, hogy egy nyolctízezer forintos síléc árából nem sok segítséget ad egy ötszáz forint értékű kedvezmény.) Am ezen könnyítésekkel együtt is az átlagembernek szinte megfizethetetlen sport. Biztosítani kell a felszerelést, s mivel hazánkban jó minőségű hó alig akad, bizony a környező országokban való utazást is „állni” kell. Most újra esik hó, talán felcsillan a lehetőség arra, hogy a két ünnep között a közeli lejtőket több százan felkeresik majd. A költségek kímélése érdekében többször szerveztek már Nyíregyházán a Mártírok téri sport- igazgatóság épületében síbörzét. Az ilyen találkozókon használt, de még használható (szabadon a TS-kará- csony jelmondata után) téli sportfelszerelések cseréltek gazdát, vagy bocsátották őket áruba az eladók. Ez duplán hasznos tevékenység, hiszen jól jár vele a felszerelésétől szabadulni vágyó, és a síelni kívánkozó is. Az árus a kapott pénzért komolyabb szerelvényt vehet, a vevő pedig mégiscsak olcsóbban jutott hozzá. Es lehet, hogy az én sárga lécemnek is meglesz az utódja? Ezt még nem tudom, mert előbb a síeléssel kapcsolatos félelmemet is le kell vetkőznöm. Montego Bay * Birkózás A profi golfozók Johnnie Walker világbajnokságát a brit világelső Nick Faldo nyerte. A győztes az 550 ezer dollárt érő elsőséget az úgynevezett „hirtelen halállal” szerezte meg az ausztrál Greg Norman előtt, utóbbi 300 ezer dollárral vigasztalódhatott. Túrkevén országos meghívásos diák A-B kategóriás versenyen vettek részt a sóstóhegyi fiatalok, Bodor Lajos tanítványai. Eredményeik: 1. Kondor Szabolcs, Vá- radi Attila, Katona János és Tóth István. 2. Makkó László, Zilahy Miklós és Mihal- kó Tibor. 3. Dubóczki Péter és Türk Gábor. Madrid Sakk A spanyol labdarúgó-bajnokság vasárnapi utolsó mérkőzésén a Barcelona idegenben pontot vesztett (3-3), miután két játékosát, Sztoicskovot és R. Koemant is kiállították. A nyíregyházi Váci Mihály művelődési központban január 2-án, 9 órától rendezik a Mile-Dobos emlék- versenyt, a helyszínen lehet jelentkezni. Mégis lesz Nyíregyházán ifjúsági atlétikai EB? A közgyűlés felülbírálta korábbi döntését Nyíregyháza (Horányi Zsuzsa) — A nyíregyházi közgyűlés előző döntését felülbírálva úgy határozott, hogy a megyeszékhely mégis megpályázza az 1995-ös ifjúsági atlétikai Európa-bajnokság rendezőijogát. — Miért utasították el először, hogy Nyíregyháza legyen a házigazdája a versenynek? — Az első közgyűlésen minden információ nélkül elutasítottuk, mert nem akartuk előre terhelni az akkori önkormányzatot. — tudtuk meg Hamvas Lászlótól, a nyíregyházi önkormányzat kulturális és sport bizottságának tagjától. — Biztos, hogy nekik külön terhet nem jelent, csak pozitívumokkal jár. Az új rekortán- pálya építése és az eredmény- jelző előreláthatólag negyven- millió forintba kerül, de a gyártók kedvezményeket adnak. A pályát mindenféleképpen fel kell újítani. Megyei érdek, hogy működőképes legyen, mert ez a megye egyetlen műanyagborítású atlétikai pályája ahol nagyobb versenyeket lehet rendezni. Pereskedünk a Taurussal, hogy a mai pálya minőségéért kártérítést fizessenek. Keressük a per nélküli megegyezést, de ebben az esetben is több millió forint kártérítést* remélünk. A város és a megye összefogásával sikerülhet a verseny gazdasági hátterét biztosítani. — A versenyzőknek hol lesz a szállása, hol lesz a sajtóközpont? —- A tanárképző főiskola atlétikai és tornacsarnokában lesz a sajtó székhelye. Terveink szerint a főiskola kollégiumában helyeznénk el a versenyzőket és a szakembereket, de a kollégium gépészeti szempontból már elhasználódott. Remény van rá, hogy a minisztérium előrehozza a rekonstrukciót. Érdeklődtünk a Magyar Atlétikai Szövetségnél, milyen esélyekkel indul városunk a pályázaton. — Debrecen szóban többszörjelezte, hogy szeretne pályázni, de írásos kérést nem kaptunk. — mondta Pigniczky Péter a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára. — Az utolsó pillanatban, de megkaptuk Nyíregyháza pályázatát, amit rögtön továbbítottunk az európai szövetséghez. Orendi Mihály személye garancia arra, hogy Nyíregyháza a lehető legjobb feltételekkel rendezi meg a versenyt. — Mely városok pályázatáról van még tudomásuk? — Maribor szándékáról tudunk. Ám Nyíregyháza jó esélyekkel indul a versenyben. Majd meglátják, hogy hosz- szabb távon ez egy jó befektetés. A sportműsorokban rendszeresen városukról beszélnek, több tucat újságíró ír az eseményről. Az eddigi gyakorlat az volt, hogy a Euro- sport a versenyről minden nap egy-egy órát közvetített, amit nemcsak Európában, hanem a föld számos országában láthatnak. Ez óriási reklám. —Az Európai Atlétikai Szövetség milyen mértékben támogatja a versenyt? — A részt vevő versenyzőknek és szakembereknek naponta százötven svájci frankot ad. Négy nap alatt hatszáz embernek háromszázhatvan-ezer svájci frankot. A svájci franknak a mai árfolyama ötvenkét forint, ki lehet számítani, hogy milyen támogatást adnak. Megvan az edző! Barcsa Győz» másfél évre szerződött Nyíregyházára Nyíregyháza (KM - Máéi László) — Hétfőn délelőtt döntés született a jó ideje húzódó kérdésben. Megvan az NYVSC NB I-es labdarúgóinak új vezető edzője. Barcsa Győző székesfehérvári szakember és a klub; másfél évre szóló szerződést kötöttek. Az új mesternek! nagyon sok elintézni valója van, így csak január 4-én csatlakozik csapatához. Addig december 27-től Gáspár László pályaedző irányításúival készül az együttes. ,, ’ Párizs-Dakar Január elsején 15. alkalommal rajtol a Párizs-Dakar rali. A híres-hírhedt viadalon, amely január 16-án ér véget Szenegál fővárosában, az utóbbi évekhez képest jóval kevesebb vállalkozó kedvű autós, motoros és kamionos indul, nyilvánvalóan azzal összefüggésben is, hogy ez az embert és járművet próbáló rendezvény évről évre áldozatokat követel. Hivatalos totónyeremények Budapest (MTI) — A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 51. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 6 darab, nyereményük egyenként 877 464 forint, 13 találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyenként 355 164 forint, 12 plusz egy találatos szelvény 190 darab, nyereményük egyenként 31 783 forint, 12 találatos szelvény 331 darab, nyereményük egyenként 10 730 forint, 11 találatos szelvény 3014 darab, nyereményük egyenként 1178 forint, 10 találatos szelvény 17 289 darab, nyereményük egyenként 308 forint. Meglepő vereség Gyilkolt a hófogó fakerítés Bolgár bajnok / Bécs (Reuter-APA) — Újabb halálos áldozatot követelt a síelés, vasárnap a Salzburghoz közeli Altenmark-Za- uchensee lejtőin életét vesztette az osztrák Peter Wins- berger II. A 24 évesen szerencsétlenül járt sportoló csak névrokona a már visszavonult olimpiai ezüstérmesnek, junior világbajnok volt, két éve pedig Európa Kupa-elsőséget szerzett a szuper G összesítésében. A végzet éppen a győzelmi mámor után érte utol: egy lesikló verseny megnyerése után az eredményhirdetésig akarta kitölteni az időt azzal, hogy barátnőjével síelni ment. Bukás közben egy hófogó fakerítésbe rohant, és azonnal szörnyethalt. Bulgáriában a Barcelonái idegenlégiósát, Hriszto Sztoicskovot választották: •Ili. Nyíregyháza AV (KM) — Utolsó wi bajnoki mérkőzé__IE sén lépett pályára a Mezőgazdasági Főiskola NB ü-es női és férfi kosárlabdacsapata. Mindkét együttes győzelemmel búcsúzott a szezontól. Férfiak: MG Főiskola-Békés 109-70 (54-23). Legjobb dobók: Páll 22, Máthé 18, Áron 15. A főiskolások biztos győzelemmel fejezték be az évet. Tizenkét győzelmükkel a tabella élmezőnyében vátják a folytatást. Nők: MG-Főiskola 94-55 (46-25). Ld.: Dézsi 28, Szer- dahelyiné 21, Farkasinszkiné 11, Veisz 9, Jeszenszky 9. A közönség jól szórakozott a főiskolások gyors, ponterős játékán. A győzelem méltó befejezése volt egy nagy sorozatnak. NB I, ifjúságiak: Pécsi PTSE-Nyh. Tanárképző 112-106 (37-59). Tanárképző: Hutás 19/3, Elek 22/9, Garay I. 25/3, Garay L. 16/6, Oroszvári 18. Csere: Gulyás 2, Gerda 4. Edző: Kovács Tibor. Kritikán aluli második félidei játékával 30 pontos vezetés után szenvedett vereséget a nyíregyházi csapat. Úgy tűnik, az eddigi bajnoki mérkőzések jó szereplése túlzott önbizalmat adott a játékosoknak, ami most megbosszulta magát. A sízés nemcsak látványos, igen veszélyes is AP-felvétel A sportágak legjobbjai Szavaztak a megyei szövetségek rsyiregynaza (isjvi) — vasárnap, a megyei sportigazgatóság szervezésében rendezett sportgála keretében adták át az év sportolói díjakat. Az ünnepségen a megyei szak- szövetségek is megválasztották legjobb sportolóikat, edzőiket. íme, a győztesek: AUTÓ-MOTOR, RALI: Veszprémi Barna (Volán Dózsa), Veszpréminé Debreczeni Éva. SALAKMOTOR: Petri- kovics József (Volán Dózsa). BIRKÓZÁS: Szakáts Szabolcs (Ibráyn SZSE). KARATE: Karádi Sára és Sándor Béla (Nyh. Kick-box Karate SE), edző: Károly István. LOVASSPORT: Bubán Zsolt (Nyh. Tangazdasági Lovasklub). MODELLEZÉS: Müller Mihály (Nyh. Modellező Klub). ÖKÖLVÍVÁS: Kótai Mihály (Nyh. Kick-box Karate SE). TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS: Moravszky János (MG Főiskola) és Rakonczai Beáta (MG Főiskola). ÚSZÁS: Szabó Tünde (NYVSC) és Kovács Rita (NYVSC), edző: Vajda Tamás (NYVSC). TENISZ: Krocskó József (NYVSC). TORNA: Pálfi Béla (Nyh. Tanárképző) és Balázsi Györgyi (Nyh. Tanárképző), edző; Balázsiné Batta Klára és Regös József. TEKE: Szlovensz- ki Tibor (Nyh. Taurus). KÉZILABDA: Kulcsár Anita (Nyh. Kölcsey DSK) és Kun László (NYKC), edző: Hadobás István. ÁSZTALITENISZ: Gulyás László (Nagykálló), edző: Ószlánszki László (Apagy). RÁDIÓ-AMATŐR SPORT: Orosi János (Nyh. Rádiós Klub) és Ladikné Zamóczay Klára (Nyh. Rádiós Klub), edző: Venczelné Bartha Ildikó (Nyh. Rádiós Klub). RÖPLABDA: Szabó Éva (Nyh. Tanárképző) és Járosi János (Nyh. Tanárképző), edző: Járosi János. SÚLYEMELÉS: Németh László (NYVSC). ÜLŐRÖPLABDA: Nyh. Pi- remon SE. BÚVÁRÚSZÁS: Kozma Miklós (Nyh. Nyírség SZSZSE) és Bakosi Erika (Nyh. Nyírség SZSZSE). SPORTLÖVÉSZET: Csizma- rik István (Nyh. PLSE) és Danes Ágnes (Nyh. PLSE), edző: Suhajda Mihály (Nyh. PLSE). SAKK: Dr. Nagy Róbert (NYVMK SC) és Tündik Krisztina (NYVMK SC), edző: Mihalkó József (NYVMK SC). ATLÉTIKA: Ficsor József (NYVSC) és Todorán Erzsébet (NYVSC), edző: Pokrovenszki József (NYVSC). KOSÁRLABDA: Nyh. Tanárképző női és férfi csapata, edző: Sallai József (Nyh. Tanárképző). TOLLASLABDA: Nagy Attila (NYVSC) és Harsági Andrea (NYVSC). LABDARÚGÁS: Tiszavasvári Alkaloida SE, edző: Kiss Miklós. |H KeletSZABOLCS-SZATMAR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, Páll Géza, Sípos Béla. ♦ Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. ♦ Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Postafiók- számok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 15-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475. Szerkesztőség vezető: Görömbölyi László. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. ♦ Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1 .Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknól és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3.408 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 12,80 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. 16 Kelet-Magyarország