Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-19 / 299. szám

Küzdelem a megmaradásért

■ Vigasztalanul zuhogó, sűrű, tél eleji esőben ara- szolgatunk az országúton. Már bent járunk a faluban, amikor a sudáran, bár kissé viharverten álldogáló református templom harangtomya mutatja: a község centrumához közeledünk. Itt kell lennie a polgármesteri hivatalnak. így is van, bár mint szemvillanás alatt kiderül, az épület valójában körjegyzőség, mely egyúttal helyet ad a település polgármesterének.

Körjegyzőség. Cégénydá- nyád, Gyügye és Szamosújlak ügyes-bajos dolgai intéztetnek erről a helyről, s ily módon ez a fogalom akár jelképe lehetne a közös sorsnak, az együvé tartozásnak és ugyanakkor — bármennyire ellentmondásosnak tűnik — az oly régen óhajtott önállóságnak.

A hivatalban nem találjuk Bakó Dániel tiszteletdíjas polgármestert — aki főállásban a fehérgyarmati közgazdasági szakközépiskola gazdasági igazgatóhelyettese —, de bent van Pályi Julianna igazgatási előadó és Baráth Lajos az építési és műszaki ügyek előadója, ők készségesen állnak a rendelkezésünkre.

— Hátrányos helyzetű ez a település — kezdi az ismertetőt az ifjú hölgy, aki most végzi az államigazgatási főiskolát. — Kevés a munka- lehetőség, széthullóban a tsz, folyik a vagyonnevesítés, a kárpótlási földek kimérése már megtörtént. Sajnos, főleg a fiatalok számára mégsem

mutatkozik megfelelő perspektíva.

A „ráhangolásnak” szánt, nem túl biztató mondatokból mozaikonként rakódik össze a kép. A társközségi lét következményeként a három falu szinte minden területen össze- bogozódik. Cégénydányádon is van tulajdonképpen minden, de saját csak az öregek napközi otthona. No, és mi az a minden? Három bolt, ugyanennyi kocsma, egy magánkézbe került kisüzem (a szeszfőzde), a körzeti iskola, kétcsoportos óvoda, helyben lakó körzeti, belgyógyász szakorvos)!), rendőrségi körzeti megbízott, a megyei fenntartású gyermekotthon. A községben, bár szép a parókia, évek óta nem szolgál helybéli református lelkész és nincs művelődési ház sem. Megszűnt

a kompátkelés Ököritófülpös- re. A kapcsot a világgal az autóbuszközlekedés jelenti Fehérgyarmatra, ami ugyan nem a legideálisabb, de a város nincs messze, akár gyalog is át lehet sétálni jobb időben.

— Mintegy 110-en ingáznak Gyarmatra, Pestre, Debrecenbe — folytatja az igazgatási előadó —. de ez kényszerű szükség, mert a 756 cé- génydányádi lakos közül jelenleg 70 a munkanéküli. Stagnál a népesedés és az elszivárgás jellemzőbb, mint a betelepülés. Az elöregedés felgyorsult (az öregek napközijében 50-en kapnak ellátást), a 60-on felüliek az összlakosság harmadát teszik ki.

— Visszaesett a lakásépítési kedv — jegyzi meg az építési ügyek intézője —. de 3-4 új lakás azért csak elkészült

1992-ben. És most a divat: az üzlethelyiségek kialakítása. A két minidiszkont komoly versenytársa az áfészboltnak. Műhelyigényt viszont csak egyet kellett kiadni, egy karosszérialakatos kívánja megkezdeni szolgáltatásait.

Épp betoppan egy helybéli mester, Bujáki Bertalan. A szeszfőzdéből jött valami „papírral”, s amint megtudja, honnan jöttünk, ömlik belőle a szó.

— Három szakmám van, festő, mázoló, tapétázó vagyok, de nincs megélhetési lehetőségem. Nagyobb munka nincs, egy-két meszelés, slussz. Lassan az SZTK-t sem tudom fizetni. Minden munkát elvégzek, ami akad: kocát tartok, metszek, kapálok, van egy kis almám is. Itt mindig meg kellett küzdeni az élettel.

Galambos Béla felvétele

ég /

/ Cégénydí

1 Tű

Cégénydányádi

Tükör

Ugyanerről a létharcról hallunk, bár egészen más „felhangokkal”, Nagy Zsigmond és fia, Nagy György portáján. Ok a község legnagyobb állattartói és a sokféle — ^----és temérdek — s' jószágot még / csak számon /

tartani sem CégénVC könnyű. Hat / ^ '

még ellátni! --------------------Naponta, úgy, 1 m.

ahogy kell. \

— Mert a X^-.—-------=-j

teheneket nem \ / jC

lehet becsapni — ^

fogalmazza meg Zsi- ' «

ga bácsi a kikezdhetetlen igazságot —, ha nincs takarmány, nincs tej, nincs pénz. Mit pénz — fakad ki a lerokkant, de mindig munkálkodó ember —, hát mi az a 14 forint literenként, amikor egy kóla 12! De azért mi nem vágtunk „ki” egyetlen marhát sem. Csináljuk, amíg bírjuk, amíg értelmét látjuk.

Visszatérvén a hivatalba, örömmel vesszük, hogy megérkezett a polgármester. Jó gazdához illően tájékozott.

— Nagy múltú község ez — kezdi —, 1309-ben említik először az írások. A Kende bárók birtoka volt, gazdák és jobbágyok lakták. Hogy most mi a helyzet? Az elszegényedés és az elöregedés kétség kívül nagy gondunk, de van kiút. Dolgos meberek laknak itt, és a magángazdálkodás előbb-utóbb be fog indulni. Iparra nincs sok remény, de a földből, az állattartásból meg lehet élni. Az állattenyésztés nem fejlődött vissza, a tejtermelés is azonos szinten maradt. A szolgáltatások terén vannak fehér foltok, ami potenciálisan munkaalkalmat jelenthet. Eredményeink magukén beszélnek: szilárd burkolatú utak, 4 tantermes iskolabővítés, új tornaterem, öre- — gek napközi otthona, villanyhálózat-bő- \ vítés, a gázprog- \ ramunkat is be- ánvádi \ fejezzük 1993

' \ vegere.------------------ A valóban

• i •• / szép, körzeti

1 If / általános isko-------*a *deális feltételek között * jß végzi a munkáját.

Királyné Bodó Klára igazgató beszámolója az önkormányzati segítőkészséget hangsúlyozza.

— Minden tanulónk (180) ingyenes étkezést és tankönyvet kap. Jelentős összeggel támogatják a kirándulásokat is. A 13. havi bért már megkaptuk, és rendben van a pótlékok dolga. Képesítés nélküli nálunk nem tanít, osztálylétszámaink optimálisak. Ami pedig a tartalmi munkát illeti: a vonzáskörzet egyik legjobb iskolájaként tartanak számon bennünket.

Kőrútunk végére érve, a Kende-kastélyba térünk, ahol a gyermek- és ifjúsági otthon kapott helyet. Épp csak bekukkantunk. Pedig a természet- védelmi terület —- az egzotikus park —, a műemléképület, és még inkább az otthonban végzett, kegyetlenül nehéz munkáról való tájékozódás többet érdemelne. De majd legközelebb! Mert abban biztosak vagyunk — búcsút intve a toronynak —, hogy Cégény- dányádra máskor is érdemes lesz visszatérni, mert lesz hová, és lesz miért.

Valóságul! k közelképben

Kizökkent helyéből az Idő

Tóth M. Ildikó

M

egyénkben ötezer fiatal kezdi munkanélküliként a pályáját. Az év végére körülbelül hatezren lesznek, vagyis a munkanélküliek — 58 ezernél többen vannak már — közül minden tizedik életkezdő ifjú. Erősek, egészségesek, mégis sokszor kilátástalanabb a helyzetük, mint azoké, akik elveszítették az állásukat.

Zoltán nyurga, vöröses szőke hajú legény, egy Nyíregyháza környéki tanyán él a szüleivel. Belerokkantak már az örökös munkába, ő segít nekik művelni a földet. Huszonegy hold, harmada almás, a többi szántó. Amíg visszakapják kárpótlásként, addig bérlik a téesztől.

Zoltán egy szem, kései gyerek, taníttatták, hogy jobb élete legyen, mint nekik volt. De már alig reménykednek, mert a szeplős fiú a technikum elvégzése óta — két és fél éve — munkanélküli. Körmei alatt föld. Ásózott tegnap, hiába sikálta, ott feketül. Keze elüt patyolattiszta öltözetétől.

Nem rejtegeti előlem. Csöndesen ül a széken, beszél, miközben tenyere mély barázdáit nézegeti, mintha azok megsúgnák a jövőjét. Hisz jó is volna tudni a holnapját, mert két hete vette föl utoljára a

pályakezdők munkanélkülisegélyét.

— Én voltam a legelső Nyíregyházán, akinek megítélték... — mondja és fura félmosoly telepszik szája szögletébe. — Az iskola után egy évig alkalmi munkákból éltem, aztán olvastam az újságban, hogy lesz ilyen segély. Megkértem, de elvittek katonának, ezért csak utána kaptam fél évig napi százhetvenhat forintot...

És ő még szerencsés, mert az alapfokú bizonyítványt szerzetteket nem is illeti meg a pályakezdők munkanélküli-segélye. A családi pótlék — hiszen nem tanulnak tovább— 16 éves korig jár utánuk, tehát a szüleiknek kell eltartani őket.

Zoltán most huszonegy éves. Debrecenben távközlési elektronikai műszerész-technikusnak tanult, szerződése volt a postával. Az utolsó évben már közölték, hogy nem lesz állása. Az ösztöndíjat nem kérték vissza, de jövőhöz sem segítették.

— Az a szörnyű, hogy én elektronikai műszerésznek jelentkeztem az iskolába, de a felvételi után kiderült, ilyen szakot nem indítottak. Vigasztaltak minket, hogy végezzük el ezt, lesz biztos állásunk, mert a távközlés óriási jövő elé néz... Én mégis mindig zárt ajtókra találok a MATÁV-nál. Nem sok reményem van, hogy a szakmámban elhelyezkedjek

— legyint lemondóan. — Ha pedig máshová megyek, az az első kérdés, hogy van gyakorlatom, tudok-e önállóan dolgozni? Hát, hogy tudnék? — néz rám, mintha tőlem várná a választ.

Szinte minden fiatal legnagyobb problémája, hogy nincs gyakorlata a szakmájában. Amit az iskolai oktatásban megszerezhetett, az nem sokat jelent. Többnyire ezért nem talál magának hivatalos állást az ifjú szakmunkás. Ha mégis elvállalja gyakorlatra valaki, a szülőknek igen mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. Mondják, egy kozmetikustanulóért például százötvenezer forintot kér az iparos. De ha nincs pénze a szülőnek, mert esetleg ő is munkanélküli, nem lesz kitől megtanulni a szakma mesterfogásait.

— A szakmán kívül nem próbálkozott? — kérdem Zoltánt.

— Dehogynem, amivel lehetett — mondja. — Voltam kifutófiú, sofőr egy zöldségesnél, sok minden. Feketén vettek fel, ezt meg is mondták. De vállaltam, mert pénzt kellett keresni. Dolgoztam napi tíz-tizenöt órát, sokszor egy- végtében. pihenőnap nélkül. Zsebből adtak nyolcezer forintot, szerződést sose írtak. Sok fiatal dolgozott velem, ugyanígy, feketén.

— Szeretik kihasználni a fiatalokat?

— Hajaj, de mennyire! — bólint. — És még megkaptuk, hogy örüljünk, mert dolgozhatunk.

— Összesen hány munkahelyen érdeklődött?

— Vagy ötvennél. Ahol törvényes állásom lehetett, ott az volt a baj, hogy nem tudok önállóan dolgozni, meg elmaradtam a fejlődéstől. Lett volna egy telefaxkezelői állás, de én akkor láttam életemben először telefaxot. Volna alkalmi munka feketén, de abból elegem van. Ilyen kevés pénzért tiszta kizsákmányolás — sötétül meg a homloka.

Átképzésre biztatom, új szakma tanulására, de elhárítja azzal, hogy ő már fél bármibe belekezdeni.

A tanulás amúgy sem túlontúl csábító. Látja sok ifjú, hogy apja, anyja szakképzetten, netán diplomával munkanélküli, tudja a keservüket, kiábrándultságukat. Tanúja, hogy szakmunkások, érettségizett ifjak hogyan kilincselnek állásért, és levonja belőle a tapasztalatát: nem érdemes any- nyi évig görnyedni az iskolapadban, mert az oklevélnek, diplomának az életben mintha nem lenne értéke. Elfordul tehát a fejlődés útjáról — az önképzéstől, tanulástól. De olyan rohamosan fejlődik a technika. hogy minimális tudással a jövőben még gépet sem fog tudni kezeim...

— Sok sráccal beszélgettem a munkaügyi kirendeltségen — magyarázza félelmét. —

Elvégeztek különféle átképző tanfolyamokat és ott állnak, ahol elkezdték. így se tudnak elhelyezkedni sehová... De lehet, hogy nekem van reményem — fűzi hozzá olyan hangon, mint aki maga sem hisz benne. — Ha visszakapjuk a földet, mezőgazdasági vállalkozásba belefognék.

— Pénzt honnan szerezne hozzá?

Elgondolkodva nézegeti a tenyerét.

— Csak a szüleimtől. Nekik van aranytartalékuk, de nem sok. Most is beleöltünk a földbe százezer forintot, és csak huszonötezer jött vissza. Szóval, nem tudom... — összegzi csüggedten. — Akik már csinálják, mondják, hogy rengeteg türelem és pénz kell hozzá. Két évig semmire sem számíthat az ember, csak arra, hogy dolgozik, dolgozik hajnaltól késő éjszakáig. Hát akkor ott állok, ahol vagyok. És akkor még nem számítottuk hozzá a különféle „hüvelykszorító” adókat, társadalombiztosítási járulékot, a banktól kapott kölcsönt, annak a kamatos terheit.

— Addig meg is kell élni valamiből.

— Igen. De hogy, miből...? Most is úgy segítek magamon — vallja be bizalmasan —, hogy kishatármenti forgalomban átmegyek Kárpátaljára, hozom a benzint és itthon ismerősöknek eladom. Egy fuvaron szerzek ezerötszáz forintot, de ezért nekem menni kell kétszáz kilométert.

Bepirosodik az arca.

— Az az igazság, hogy nem csinálnám, ha volna munkahelyem. de nem tartathatom el magam a szüleimmel! A nyugdíjuk alig húszezer forint, gyógyszerre sokat költenek. Már nekem kellene őket támogatni, de én hiába szeretném... — és hangosan tűnődik, hogy itallal, cigarettával nem él, a társaság nem vonzza, dolgozna szívesen. De hol veszik fel? Minden annyira bizonytalan.

A családalapításról kérdezem. Csak int.

— Udvarolok egy kislánynak, nyáron érettségizik. Remélem, lesz állása, már ajánlottak neki, de ha ő is hoppon marad... Amíg nekem nincs munkahelyem, addig nem gondolkodhatunk a házasságon.

Bár a fiatalok rugalmas gondolkodásúak, jobban megtalálják az életlehetőségeket, mint az idősek — egyre csüggedtebbek, depresszió- sabbak. Az ő életkoruk arra való, hogy megalapozzák a jövőjüket, pályájukat. De munkanélküliként miből szereznek lakást, bútort, háztartási gépeket, netán autót...? Aztán még ifjan, egészségesen kellene gyermekeket világra hozni, ám hogy teremtsék meg a feltételeit, ha nincs biztos jövedelmük és a reményük is fogy? Mintha kizökkent volna helyéből az Idő...

ft 15

, I-m'kccmBerW,