Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-17 / 297. szám
1992. december 17», csütörtök HATTER Kelet-Magyarország 3 Mi csak szavazgatunk, mások döntenek helyettünk Rozsréten mást akartak, és pattanásig feszült a helyzet az általános iskolában Parázs hangulat a rozsréti nevelői szobában. Mindent dokumentáltak, mindent megőriztek a pályázatokról Balázs Attila felvétele Nyíregyháza (KM - Kállai János) —A rozsréti általános iskola tantestülete nem hitt a szemének, amikor december 15-én reggel, olvasván a „Kelet”-et arról értesült: nem azt bízta meg Nyíregyháza város közgyűlése az igazgatói teendők ellátásával, akire — döntő többségükben — ők szavaztak. A döbbenet bénultsága miatt később kezdték el a tanítást, és amint az egyik pedagógus megfogalmazta: ilyen fel- botydult légkörben, hangulatban nem is lehet rendesen dolgozni. A Váci Mihály nevét viselő iskolában csönd és nyugalom fogad. Majd’ mindenki órán van, de érkeztünkre csakhamar összesereglik a „nép”. Az igazgatóválasztási bizottság két tagja Rozsréten tanít, a harmadik az egyik tagiskolában (ugyanis a sajátos helyzetű, volt nyolcas számú általánoshoz tartozik még a buty- kai, a felsősimái és a mandai tagiskola is). Az ismertetőt Kiss Istvánná bizottsági tag kezdi, mert „helyzet” — az van! Kezdetben simán ment —- A korábbi igazgatónk nyugdíjba ment, ezért kiírták a pályázatot. Az első menetben senki sem .átevezett”. A második futamban — határidő: október 15. — már volt két, külső várományos: Sánta János és Szilágyi Béla. Egyi- kőjüket sem ismertük, csak a pályázatokra és a személyes elbeszélgetésekre hagyatkoztunk. Többször jártak itt mindketten, és a tagiskolákba szintén elmentek. A benyújtott pályázatokat megismerhette minden pedagógus, így volt „képünk” mindkét jelöltről, amikor véleményt alkottunk. — Le is zajlott a titkos véleménynyilvánítás — mondja Bornemisza Lajosné bizottsági tag —, és az eredmény önmagáért beszél. A 31 szavazásra jogosultak közül 28-an voltak jelen. Szilágyi Béla 23 igen-t és 5 nem-et kapott, Sánta János épp fordítva. Ehhez tudni kell még, hogy a szakszervezet is Szilágyit támogatta és a szülői munkaközösség szintén mellette foglalt állást. Tisztának látszott az egész. Közben felolvassák, hogy a városi jegyzőnek milyen szakmai véleményt adtak a két pályázatról. Kissé meglepődöm, amikor csak árnyalatnyi különbségeket fedezek fel a leírtakban. Tulajdonképpen mindkettő pozitív egy kis „szükségszerű” kritikával. — Ez teljesen természetes, hiszen a pályázatok szintén sok dologban hasonlítanak — mondja Kissné. Mindketten „szűz terepen” indultak, amit itt tapasztaltak, hallottak vagy kiböngésztek a dokumentumokból, abból tudtak építkezni. A Szilágyi Béla munkájáról mégis azt mondhatom: szakmailag igényesebb, tartalmasabb, a másikban kevesebb a konkrétum, több a szép szófordulat, az érzelmeket megcélzó kijelentés. Ami a szóbeszéd tárgya — Igen. A stílus. Kissé ha- tásvadászónak tűnt. Egyébként azt hiszem, végül az emberi momentumok kaptak hangsúlyt a Szilágyira leadott igenekben — kapcsolódik a beszélgetésbe Hudák Katalin. — Higgadt, nyugodt, nagy pedagógiai tapasztalatokkal rendelkező embert ismertünk meg benne. — Mi emberséges, határozott igazgatót szeretnénk — egészíti ki Bomemiszáné. Hogy mi történt valójában a közgyűlés háromszorra kivívott, mégiscsak Sánta János mellett szóló döntése körül, arról csak feltételezéseik és szóbeszéd jellegű információik vannak. Tudni vélik, hogy a „győztes” kétoldalas, fényképes önajánlólevelet adott a képviselőknek, és még más, etikátlan mozzanatokra is célozgatnak. Úgy érzik, fölösleges volt a sok gyűlésezés, megbeszélés, mások tettek pontot az „i”-re. — Mi úgy tudtuk, hogy a tantestület véleménye meghatározó a végeredményt illetően — jegyzi meg Remes Zoltán szakszervezeti bizalmi. És csak valami rendkívüli körülmény, kizáró ok fordíthatja szembe a közgyűlést a pedagógus kollektíva akaratával. Szeretnénk tudni, hogy volt-e ilyen Szilágyi esetében. Mert ha nem, akkor minket csak szavaztatgattak potyára. Hogy politikai háttere lenne a dolognak? Nem tudom. A mi tantestületünk politikamentesen szeretne dolgozni. — Nem hagyjuk ennyiben a dolgot. Ez így nem demokrácia. Elmegyünk a jegyzőhöz, a polgármesterhez, mindenhová — zárja le a beszélgetést Kissné. Losonczi László, a nyíregyházi önkormányzat humánirodájának a vezetője újabb adalékokkal szolgál. — A mi dolgunk a vélemények begyűjtése és a közreműködők tájékoztatása. Az iroda Szilágyi szakmaiságát értékelte, ezt képviseltük a humánpolitikai bizottságban is, ahol egyébként 5:4 arányban szintén ő „nyert”: vagyis őt támogatják, a Sánta megbízásának pedig nincs akadálya, mondatott ki. A Vezetők Érdekvédelmi Szövetsége és a Magyar Pedagógus Kamara nyíregyházi szervezete ugyancsak Szilágyi mellett állt ki. Engem is meglepett az eredmény. Jogilag elképzelhetőnek tartom, hogy a közgyűlés visszatér erre a napirendi pontra. Szabályozatlanság A városi jegyző, dr. Fazekas János szerint az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata nem rendelkezik arról, hogy nyílt szavazás esetén hányszor lehet újrázni. Ugyanis még akkor készült, amikor titkos volt a voksolás. — Az eset figyelmeztet bennünket — mondja —, hogy mielőbb szabályozni kell ezt Í kérdést. Tudok az etikátlan lépésekről, kezdeményezni fogom, hogy az ügy a humán- politikai bizottság elé kerüljön. De hogy mi lesz az egésznek a jogi kimenetele? Ezen magam is töprengek. A szabályzatunk szerint ugyanis ez a probléma nem kezelhető.------------Tárca — j r ónapok óta tapasztalom Li megyénk településeit járva: a guruló, pontosabban a leesett és elgurult fillérekért nem hajol le senki. Sokfelé látni boltok, postahivatalok, újságosbódék közelében 10 és 20 filléreseket a földön, a járdán. Kik a felelősek a guruló fillérekért? — tehetjük fel a kérdést. Hát azok, akik ügyetlenül kezelik pénztárcájukat. S vajon érdemes-e lehajolni mostanában 20 fillérért, amikor éppen most jelent meg az új 200forintos? A vásárosnaményi ABC- áruházban a pénztár előtt egy fiatalember leejtett egy 20 fillérest, amely hangosan kop- pant, majd messze gurult. Öten-hatan követték tekintetükkel a guruló, majd remegve megálló pénzecskét, de senki nem hajolt le érte. (Majd a takarító néni kisepri.) Nyíregyháza belvárosában egy 50 filléres fényesedéit a járdán, százak és ezrek tapodtak rá. Másnap is ott Nábrádi Lajos Fillérek láttam a fél forintot, még mindig nem kelt gazdája. A Centrum Aruház előtt, a járda szélén egy 10 filléres és egy 1 forintos feküdt. Tíz év körüli fiúcska sétált arra. A két pénz előtt megtorpant, látszott rajta, hogy le akar hajolni. Am előbb körbe forgatta tekintetét, majd rögvest el- somfordált, amint tapasztalta, hogy nagy itt a karácsonyi forgatag. Van két ellenpéldám is. A rakamazi presszó közelében arra lettem figyelmes, hogy egy kövérkés, keszkenős néni hümmögve nyúlt le egy 20 filléresért. Lassan felemelte, kiegyenesítette derekát, mit sem törődött a néhány járókelővel, a kis pénzt mozgatta, megköpdöste és hangosan ezt mondta: „Apád, anyád ide jöjjön!” A nyíregyházi KGST-piacon a pecsenyesütő előtt valakinek leesett a 20 filléres. A búzakalásszal ékesített pénzérme vagy hat métert gurult, éppen az egyik ukrán árus felé. O átlépte motyóját, felemelte, majd gyorsan zsebre vágta a hozzá gurult pénzt. Mennyit változott az értékrend, amióta a felsősimaiak (vagy a fölpösdaróciak) feltalálták a pénzt! Mit ér ma 10 fillér? Érdemes-e manapság 10-20 fillérért lehajolni, emiatt mosoly, vagy gúny tárgyává válni? Régen aki nem akart sem panaszkodni, sem dicsekedni, ezt mondta: „Nincsenek filléres gondjaim”. A régi mondást talán így kellene módosítani: „Nincsenek 100 forintos gondjaim". Viszont igaz a másik régi mondás, amely szerint: „Aki a fillért nem becsüli, a forintot nem érdemli”. Azért is érdemes lehajolnunk a 20 fillérért, mert a pénztárgépnél ülő asszonyok ha csak 20 fillérünk is hiányzik, már nem engedik tovább csúsztatni a bevásárlókosarunkat. Ösz- szegzésül: úton-útfélen azt halljuk, nincs pénze a kormánynak, a vállalatnak, a polgármesteri hivatalnak, a nyugdíjasnak... Viszont azt is tapasztaljuk, hogy a pénz az utcán hever. Csak le kell hajolni érte... Nézőpont Gyászszalag----------------------------------------------------- i___* íaL. ____' Dankó Mihály T T Íra gyászszalagot lo- U bogtatott a szél a taxisok rádióantennáján. Szinte napra azonos időpontban, pont egy éve végeztek egy nyíregyházi taxissal utasai. A megrázó eset nagyon felkavarta a közvéleményt. Bár azóta a tettesek elnyerték méltó büntetésüket, a kedélyek nehezen csitulnak. S hogy is csitulhatnának, hisz manapság újra gyászol a taxis társadalom. A napokban egy győri kollégájuk életét oltották ki. Vannak veszélyes szakmák, ahol minden percben szembe kell nézni az elmúlással, úgy tűnik, mára a taxizás is ezek közé „küzdötte" fel magát. A legtöbbször a pénzszerzés a legfőbb motívum, s nem rettent visz- sza sem megvetés, sem börtön. Pedig nem számíthat nagy zsákmányra a rabló, mert lehet az bármilyen jó nap, legfeljebb néhány ezer forintot talál a sofőrnél. Erőszak, félelem. Nehezen barátkozunk ezekkel a kifejezésekkel. Egy védtelen embert hátba szúrni? Mivé lett a világ! Döbbenten nézünk a televízió képernyőjére egy-egy hír hallatán, mindez nálunk történik, Magyarországon? Hol egy benzinkutat rabolnak ki, hol egy pénzszállító autót vagy postát támadnak meg. Nem hiszem, hogy bárki neki merne indulni az éjszakának, akár Nyíregyházán is, úgyhogy ne félne egy kicsit. Meddig mehet ez? Meddig engedheti meg egyesek erkölcse, hogy életeket kioltson? Nemrégiben, az úgynevezett Porschés gyilkosság kapcsán lehetett hallani: a bűnös méltánytalanul túl szigorúnak tartotta az ítéletet. Vajon a megölt ember hozzátartozóinak erről mi lenne a véleményük? Ok biztosan enyhének vélik a kiszabott büntetést. Ki véd meg az erőszaktól? Ha már az újságírókollégánk is pisztolygolyót kapott üzenetként. Nem lapulhat mindenki zsebében gázspré, netán fegyver. Az erőszak erőszakot szül. Tudom, a rendőrség lehetőségei szerint mindent megtesz, de úgy tűnik, ez nem elég. Földárverések árverezés napja, s eddig a Nyíregyháza (KM) — jíálmánháza határában január 2()-án juthatnak földhöz a kárpótlási jeggyel l rendelkezők. A községi művelődési házban délelőtt 10 órakor kezdődik a licitálás 25 tábla földre. A 140 hektárnyi, összesen 2400 aranykoronát kitevő föld szántóból, gyepből, erdőből, mocsárból áll. Gégényben január 21. az gégenyi határban jelöltek ki , a legtöbb táblát, amiből . választani lehet. Igaz, ez nem jelenti, hogy a terület is a legnagyobb, mindenesetre' - ezen a napon 30 helyrajzi i számon nyilvántartott terület találhat gazdára összesen . 2500 aranykorona-értékben. A közel kétszáz hektárban van szántó, rét, erdő, nádas és mocsár is. Kommentár ______ Északi fény Baraksó Erzsébet r akarékossági lépéseket tesznek Norvégiában — olvashattuk a napi hírek között, nem kis meglepetéssel. A messzi észak számunkra viszonylag titokzatos országát eddig többnyire jómódú vidékként képzeltük el, ahol az olaj, a gazdag fakészletek és a tenger kincsei egyaránt megtalálhatók. Most pedig arról értesülünk, hogy Norvégiában eltörölnek egy munkaszüneti napot, továbbá növelik a magas jövedelműek adóterhét és 20-ról 22 százalékra emelik az általános forgalmi adót, az indoklás szerint a gazdasági válságprogram részeként. Gazdasági válság a norvégoknál? Az ember csak kapkodja a fejét, a világ hány táján emlegetnek gazdasági recessziót. Halljuk a külföldi vezetők nyilatkozataiból, a magyaroknál nincs nagy probléma. Ilyenkor szoktuk azt mondani, jönnének csak ide, s próbálnának itt megélni, annyiból, amennyi nálunk az átlagembernek jut! A fenti példa azt mutatja, hogy másutt is adódnak gondok, még olyan gazdag országban is, mint Norvégia. Nem mintha rajtunk az segítene, ha más népek is bajban vannak, de miért ne okulhatnánk mások tapasztalataiból? Most talán éppen abból, hogy a hír szerint a döntés a kormány és az ellenzék teljes egyetértésével és közös megállapodása j alapján jött létre. Széthúzás, j viszály helyett összefogtak a közös baj legyőzésére. Nincs információ arról, voltak-e ezt megelőzően viták, de a norvégoknak, hozzánk képest nyilván bőséges tapasztalatuk van arról, hogyan kezeljék a problematikus gazdasági kérdéseket. Mi még csak tanulgatjuk: ők bizonyára már tudják, hogy a további fejlődés járhat keserves lépésekkel is, de állandó kesergés helyett erői vehetünk magunkon, ha lát juk: megéri egy időre ősz- szébb húzni a nadrágszíjat, mert a távolban van egy reménysugár.
