Kelet-Magyarország, 1992. december (52. évfolyam, 283-307. szám)

1992-12-11 / 292. szám

2 Kelet-Magyarország HAZAI HOL-MI ' 1992. december U., péntek Tüskés sarok Máthé Csaba A kár ollózhattak volna a járdán állók hétfőn a megyeszékhely belvárosá­ban, amikor egy Mazda mik­robusz és egy Lada össze­csapott. A külső szem­lélőknek viszont hang sem jött ki a torkukon, dermedt szemlélői voltak a spanyol bikaviadalhoz hasonlítható küzdelemnek. A mikrobuszos nyilván sietett, mert a forgalmi ren­det felborítva a szembejövő sávból kanyarodott balra éppen az említett Lada mel­lett, amelynek vezetője meg­lepődve a helyzeten, dudált, integetett, hogy jobb belá­tásra bírja a másik gépkocsi vezetőjét. Mikor ez nem si­került, egy különös viadal kezdődött kettejük között, amelynek lényege az volt, hogy ki fér be hamarabb a következő lámpánál a jobb­ra kanyarodó sávba. Fék­csikorgás, kipufogógáz-fel­hő, intenzív kormánymozdu­latok és dühödt kiabálások tarkították a jelenetet. Egyik sem engedett, a sza­bálytalanul kanyarodó maz- dás csak be akart furakodni, a zsigulis azért sem enge­dem hangulatban mindent elkövetett, hogy ez ne sike­rüljön. A többi autós féltve saját járművét próbált lehú­zódni, de ilyen szűk helyen nem sikerült nekik. Majd eltűntek a sarok mögött, de pár másodpercig még hal­latszott egy-egy rövid fékcsi­korgás. Egyikükben sem volt egy cseppnyi udvariasság, megértés, csak markolták görcsösen a kormányt. Így kezdődött számukra a hét: idegeskedéssel, tüleke­déssel, a másik szidásával, a forgalom hátráltatásával. A Mindenféle KIRÁNDULÁST szervez a nyíregyházi KÁLÓT nép­főiskola december 19-én Nyírbátor környékére. Je­lentkezni lehet a kör hétfő esti összejövetelén, a római katolikus plébánia pince­klubjában, vagy a 42-921-es telefonszámon. CICABÖRZE. A Magyar Macskabarátok Kelet-Ma­gyarországi Csoportja cica­börzét rendez december 12- én, szombaton délelőtt fél kilenctől délután ötig Nyír­egyházán, a Városmajori Közösségi Házban. A napokban ünnepelte 50. házassági évfordulóját Méne­si János és neje Severs Erzsébet. E boldog évfordulón együtt örült és ünnepelt velük 4 gyermekük, 8 unokájuk és 5 dédunoka. Jó egészséget kívánva gratulálunk mi is Rendezvények* Mozi KRÚDY MOZI: Bumeráng. Előadás: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Szűnj meg, Fred! Előadás: 16, 18 és 20 óra. VIDEOHÁZ: Pusztíts és rombolj. Délelőtti előadá­sokra. Férfias játékok. A délutáni előadásokra. Kiállítások A tiszalöki városi könyv­tárban M. Róka Sándor nyír­egyházi festő kiállítása lát­ható december 20-ig min­dennap 10-től 18 óráig. December 21-ig láthatók dr. Bárány György és Pász­tor Miklós festő, valamint Kotán János fafaragó leg­szebb alkotásai Tímáron a művelődési központban. Nyíregyházán a Váci Mi­hály művelődési központ­ban hologramkiállítást te­kinthetnek meg az érdeklő­dők december 23-áig. A Nyíregyházi Városi Ga­lériában a VIII. Esztergomi Fotóbiennálé Színezett fo­tográfiák című másodkiál­lítása látható. A Bessenyei György Ta­nárképző Főiskola keren- gőjében Kis grafika ’92 cím­mel látható nemzetközi kiál­lítás. A nyíregyházi Jósa And­rás Múzeumban az állandó kiállítások mellett 1993. ja- jiuár végéig látogatható a Nyíri bakák a Donnál című időszaki kiállítás. Az 1956 forradalma és szabadsághar­ca tiszteletére rendezett tár­latot ez év utolsó napjáig te­kinthetik meg az érdeklő­dők. A vásárosnaményi műve­lődési központban H. Né­meth Katalin grafikusmű­vész kiállítása látható de­cember végéig. A nyírbátori Báthory Ist­ván Múzeumban január 6-ig tekinthető meg a Nyírbátori Képzőművészeti Stúdió és az Országos Amatőr Tűzzo­mánc Alkotótelep zsűrizett anyaga. Tenkács Tibor tokaji fes­tőművész kiállítása látható Balsán az általános iskolá­ban. Befagytak a helyi források Szakmai nap keretében körülülik a szociális kerekasztalt Nyíregyháza (KM - Sz. J.) — Ma reggel az egészségügyi főiskolán a Szociális Munká­sok Magyarországi Egyesü­letének megyei szekciója szakmai napot tart. Ennek keretében összeül a megyei szociális kerekasztal. Ez az első ilyen jellegű rendezvény az országban. Mi az esemény indíttatása, célja, melyek a következő lé­pések? — erről kérdeztem a két szervezőt, Hordós László és Giczey Péter elnökségi ta­got. Segítő szakma Talán a legjobb lenne mind­járt annak tisztázásával kezde­ni, hogy mit értünk azon a szű- ken-tágan egyaránt értelmez­hető fogalmon, hogy szociális munka? Mindkét beszélgető- partnerem egyetértett a defi­niálásban: a szociális munka tulajdonképpen segítő szak­ma, a családban felmerülő problémákhoz nyúl, megpró­bálja azokat a meglévő értékek erősítésével megoldani, azaz képessé tenni az embereket az „öngyógyításra”, a saját prob­lémájuk megoldására. Ez a gyakorlat azért nem terjed­hetett el igazán, mert a szem­lélet, a megszokás kívülről, a szociális munkástól várja a segítséget. Pedig nekik az a dolguk, hogy a háttérből biz­tassák az embereket: menj, csináld! Nagyon érződik már a szo­ciális feszültség, a középréte­gek is szegényednek, a csalá­dok a tartalékok tartalékát is felélték, nem szükséges vázol­ni tehát, milyen elemekből te­vődik össze a szociális válság­kép. Születőben van a renge­teg módosító javaslattal tá- madott-támogatott szociális ellátásról szóló törvény (a két szakember szándékosan nem szociális törvényt emlegetett, hiszen ez nem az), s a szak­mabéliek szerint jobb erre fel­készülni már jó előre. A várható jogszabályok megis­merése mellett legalább olyan fontos egymás megismerése, a tapasztalatok, információk, is­meretek cseréje. Azaz a szo­ciális szférában dolgozóknak össze kell dugniuk a fejüket. A legfőbb nem titkolt célja a programnak az. hogy a szo­ciális ellátásban, igazgatásban dolgozókat „összehozzák” a döntéshozókkal, azért is hív­ták meg a megyei képviselő- testület vezetőit, tagjait és az országgyűlési képviselőket, megyénk önkormányzatait. Még kevesebb Fontos a jövőt tekintve, hogy ők közvetlen, szakmai­lag megalapozott informá­ciókhoz juthassanak. S nem utolsósorban megismerked­jenek a szakma közérzetével, hangulatával, s közösen tárják fel az erőforrásokat. A tendencia azt vetíti előre, hogy a szociális ellátással kap­csolatos jogszabályok végre­hajtása is az önkormányzatok dolga lesz, helyi rendeletek­ben kell majd szabályozniuk. Ahhoz, hogy ezek a lehető­ségekhez képest (azért ez a fo­galmazás, mert már most be­fagytak a helyi finanszírozási források, s jövőre még keve­sebb lesz a települések muní­* ciója) konstruktívak, a rászo­rultakat valóban segítőek, tá- mogatóak legyenek, a profi szociális munka a legkisebb településen is elengedhetetlen lesz. A szociális normatív tá­mogatás ugyanis csak az in­tézmények „lebegéséhez” lesz elegendő, ami még laikus fej­jel sem tévesztendő össze az aktív szociálpolitikával. Az SZMME érdekvédelmi szervezet, ma ilyetén funkció­juknak megfelelően is eszme­cserét folytatnak. Szükség van erre több okból, egyrészt mert a szociális munkások lassan rosszabbul élnek, mint a gon­dozottjaik. Igen alacsonyak a bérek, annak ellenére, hogy munkájuk egyre veszélyeseb­bé válik, hiszen nagy az em­berekben az elkeseredettség, erősek az indulatok. Nagy jelentőségű A résztvevők egy kérdőívet is kapnak. Adatai alapját ké­pezik annak a jövőre megje­lenő kiadványnak, melyet újra és újra frissítenek majd a ki­találók. A szociális kalauz sze­retné segíteni az eligazodást a megyében lévő intézmények, civil szervezetek között. En­nek nemcsak a szakma, hanem a közvélemény számára is nagy a jelentősége. A kiadás­hoz külső anyagi segítségre is szükség lenne, ez úton kéri az egyesület azok támogatását, akik azt megtehetik. Szekeres Tibor felvétele Vásárlók figyelmébe Útmutató karácsony előtt Földárverés az idén utoljára Az idei utolsó földárverési nap december 22. lesz Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyé­ben. A megyei kárrendezési hivatal munkatársai délelőtt tíztől Kölesén a kultúrházba várják a kárpótlási jeggyel rendelkezőket, ahol 110 hektár föld kerül kalapács alá. Dé­lután Sonkádon lehet új gazdá­ja 25 hektárnak. Kölesén 2000, Sonkádon 330 a meg­szerezhető földek aranyko­rona-értéke. Nyíregyháza (KM) — A Fogyasztóvédelmi Főfelügye­lőség megyei felügyelőségén. Nyíregyházán arról tájékoztat­ták lapunkat: a karácsony előt­ti forgatagban, főleg az utcai árusoknál mire érdemes fi­gyelni a vásárlóknak. Az utcai árus nem köteles cégtáblát kitenni, és nyugtát sem muszáj adnia. Azonban nagyobb vásárlásnál a vevő kérésére kötelessége kész­pénzfizetési számlát adni. (A polgármesteri hivatal város­üzemeltetési irodáján megtud­hatók az utcai árusok nevei.) A megvásárolt áru 8 napon belül kicserélhető mindenütt, de vannak korlátok. Fehérneműt nem cserélnek, játékot is csak bontatlan csomagolás esetén. A jótállási jegy kötelező tartós használatra szánt áruknál. A vásárlók az illegális úton be­hozott elektromos cikkekhez és kozmetikai szerekhez kér­jenek magyar nyelvű útmu­tatót. A felügyelőség szakemberei a következő napokban több megyei településen fokozott ellenőrzést tartanak. Fidesz-tábor Mátészalka (KM) — Fi­desz-tábor színhelye lesz Má­tészalkán a gépészeti szakkö­zépiskola kollégiuma decem­ber 11-én délután 3-tól vasár­nap délutánig, parlamenti és önkormányzati képviselők, valamint az ifjúsági szervezet több országos vezetőjének részvételével. A programban egyebek között politikai té­májú előadások szerepelnek, útibeszámoló hangzik el Mon­góliáról, barátságos labdarú­gó-mérkőzést játszanak a nyír­egyházi és a mátészalkai régió csapatai. A fő attrakció a szombati disznóvágás lesz, a tábor résztvevői maguk dol­gozzák fel a sertést, lesz pél­dául hurkatöltés, majd közös disznótoros estebéd. A tárgyalóteremből Késelés a születésnapon ij Nyíregyháza :TL~J\ (KM - N. L.) — \ f\ A születésnapon Sa» az alkohol emelte a hangulatot, a két vendég férfi jókedve, tréfálkozása pedig féltékennyé tette a házigazdát. Aztán vil­lant a kés... Viszonylag nagy szabású születésnapot rendezett a nyír­bátori Sz. Z. A fiatalember az utóbbi időben gyakran italo­zott, és féltékenységi jelene­teket is rendezett. A születés­napján, amikor már fejébe szállt az ital, gorombán így fakadt ki:, Akiket nem én hív­tam, azok menjenek haza. Azok is, akik nem hoztak ajándékot.” Az illetlen, sértő kijelentésére két házaspár is nyomban távozott. Ezt kö­vetően összeszólalkozott a fe­leségével. A védtelen asszony csupán csillapítani akarta a kedélyeket. A részeg házigaz­da egyszerre két kést is felka­pott, és az egyikkel oldalba szúrta feleségét. Aztán még mindkét késsel hadonászott, így szegény asszonynak az arca is megsérült. A megyei bíróság Sz. Z.-t életveszélyt okozó testi sértés miatt három év börtönre ítélte. Köteles fizetni 14 ezer forint bűnügyi költséget. Az ítélet jogerős. Sürgős esetekben a me­gyei rendelőintézetben —- Nyíregyháza. Bocskai u. 73. sz. — fogadják a felnőtt és gyermekbetegeket este héttől reggel hét óráig. Az ügyeletes gyógy­szertár este fél kilenctől reggel fél 8-ig kereshető fel Nyíregyházán, a Szabadság tér 1. szám alatt. Gratulálunk »»ii

Next

/
Oldalképek
Tartalom