Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-11 / 266. szám

HAZAI HOL-MI Tüskés sarok ___________ Vevőcsalogató Bodnár István anaszkodik az egyik nagykereskedelmi kft. vezetője, hiába rendeznek kedvezményes vásárokat, a vevők sokszor nem is veszik észre; így a kiskereskedők az árcsökkenésből adódó hasznot maguknak csípik le, s a vásárló nem is igen ré­szesedik belőle. A nagyke­reskedő most éppen kedvez­ményes borvásárt szerve­zett, többféle bort kínál 25-30 százalékkal olcsób­ban, de úgy tapasztalja, hogy a boltosoknak alig tíz százaléka értékesíti árcsök­kentéssel a kedvezményesen beszerzett árut. így aztán a kedvezményes vásár nem éri el a célját, mert végső soron a korábbi áron kínálják a borokat, és semmi sem ösz­tönzi a vevőt a vásárlásra. Nagykereskedő barátom panasza nem új, hason­lókról máskor is hallani, ko­rántsem mindig jut el a ter­melő vagy a nagykereskedő által kezdeményezett ár- csökkentés hozzánk, vásár­lókhoz. A kereskedelem szabad, s meglehet, valóban jogában áll a kereskedőnek zsebre vágnia az árkedvezményből származó különbözetet, ám semmiképpen sem hiszem, hogy ez jó döntés lenne, hisz túlságosan sokat keresni ezzel nemigen lehet, sokkal többet érne, ha különböző akciókkal inkább maga a kiskereskedő próbálná a boltjába édesgetni a vásár­lókat. A vevő egyébként sem bolond, hamarosan észre­veszi, hogy a másik boltban jóval olcsóbban megvásá­rolhatja ugyanazt, ami itt drágább. Manapság pedig már nem él meg az a ke­reskedő, aki nem becsüli meg a vásárlóit. Mindenféle ■■■ ELŐADÁS A TERMÉ­SZETVÉDELEMRŐL. Nyíregyházán a Sóstó-erdei Szabadidő Parkban novem­ber 13-án 16 órakor kezdő­dik a természetvédelemmel kapcsolatos előadás-sorozat következő foglalkozása. Ez alkalommal Móra Veronika, az EYEA (Európai Fiatalok az Erdőért) képviselője mu­tatja be a nemzetközi szer­vezet célját és munkásságát VÁROSISMERETI VERSENY. A Nyírségi Gyermek Unió és a Pedagó­gus Természetbarát Egye­sület városismereti versenyt rendez általános iskolások számára november 14-én. A versengésben négyfős csa­patok vehetnek részt. Az in­dulás és érkezés helye a nyíregyházi IFICENTRUM. A verseny kilenc órakor kezdődik. Gratulálunk! Az ’56-os forra­dalom és szabad­ságharc évfordu­lójára rajzpályá­zatot írt ki a nyíregyházi Móricz Zsigmond könyvtár gyermekrészlege. A pályá­zaton könyvjutalmat nyert, Rendezvények» Mozi KRÚDY MOZI: Mint a tűz. Előadás: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Egyedülálló nő megosztaná. Előadás: 16, 18 és 20 óra. VIDEOHÁZ: Börtöncsap­da. Délelőtti előadások. Végső megoldás — halál. Előadás: 16, 18 óra. Taxi­sofőr. Előadás: 20 óra. Kiállítások A nagykállói művelődési központban már csak no­vember 13-ig láthatók Diósi József fafaragó szobrász al­kotásai. A nyíregyházi Jósa And­rás Múzeumban a Nyíri ba­kák a Donnál című időszaki kiállítás január 31-ig lát­CUKORBETEGEKNEK. A cukorbetegek klubja kö- vekező foglalkozását no­vember 11-én 16 órától az egészségügyi főiskolán tart­ja. KONCERT. Az újjászer­vezett Bikini együttes lép fel a kisvárdai művelődési központban november 12- én. A koncert 19 órakor kezdődik. VÁSÁR. Kedvezményes női és férfipulóver-vásárt rendeznek a Vasutas Szak- szervezet Művelődési Há­zában november 12-én 9-17.30-ig (Nyíregyháza Toldi u 23.). KLUBÉLET. A Depeche Mode + EBM klub ismét várja a fiatalokat pénteken az EPICENTRUMBAN. Az összejövetel este hét órakor kezdődik. illetve a Fidesz különdíját vehette át Kádár Imola, Lőrincz Anita, Szabó Anita (mindhárman a 7. sz. iskola tanulói), Miterli Nikolett, Nyíri Borbála (a 3. sz. isko­la diákjai), valamint Sziráki Agnes (17. sz. isk.). ható. A múzeumban 1956 tiszteletére címmel kiállítást rendezett a Magyar Képző­művészek és Iparművészek Szövetsége Kelet-Magyar­országi Területi Szervezete. A tárlat december 31-ig te­kinthető meg. A vásárosnaményi városi művelődési központban no­vember 9-én nyitották meg Zajácz Tamás bőrműves ki­állítását, amely november 23-ig látható. A mátészalkai Szatmári Múzeumban november 30- ig nézhetik meg az érdek­lődők a látványos Tengeri csigák, kagylók, koraitok világa című gyűjteményt. M. Róka Gábor festő munkái a nyíregyházi Bánki Donát szakközépiskolában láthatók. Érzékelik a kor kihívását Képzés a jövő századnak az új főiskolai tagozaton Nyíregyháza (KM — Ba­raksó Erzsébet) — Megnyitot­ta kapuját Nyíregyháza ötödik főiskolája: a Váci Mihály mű­velődési központban meg­kezdte működését a budapesti Gábor Dénes Műszaki Infor­matikai Főiskola (GDMIF) ki­helyezett tagozata. Szerény volt a tanévkezdés, ám annál nagyobb jövőt jósolnak a szakemberek az iskolának: nem kevesebbet állítanak róla, mint azt, hógy a hét féléves képzés után a jövő század dip­lomáját adja. Ezen a főiskolán műszaki informatikai okleveles üzem­mérnököket képeznek a Nyu­gaton már begyakorlott, úgy­nevezett távoktatásos módszer segítségével, ami azt jelenti, hogy a hallgatók nagyrészt egyéni úton sajátíthatják el az ismereteket. Villamos gépszerelő szak­mával, szakközépiskolai érett­ségivel és oktatástechnikusi képesítéssel jelentkezett Siktár György a főiskolára. — Az tetszett meg, hogy tanulhatok — válaszolja kér­désünkre. Igaz, a követelmény nagyon magas, és a tandíj is, ezért szinte az egész fizetés erre megy el, de remélem, megéri. Gimnáziumi érettségivel Szilágyi Eszter, sajnos, mun­kanélküli. Abban bízik; az itt megszerezhető képzettséggel sikerül majd elhelyezkednie. — Érdekelnek a műszaki tantárgyak — fejti ki —, és fontos az, hogy itt van egy cél, van egy feladat, amiért érde­mes megküzdeni. A tanárképző főiskola fő­igazgató-helyettese Varecza Árpád matematikát tanít a GDMIF hallgatóinak. Őt arról kérdeztük, hogyan valósulhat meg az a meghirdetett cél, hogy ha a hallgatók bírják az iramot, akár lerövidíthetik a képzés időtartamát. — Valóban az lenne éssze­rű, ha a „nyitott egyetem” cél­jai szellemében az egyéni ta­nulási sebességet gyorsítani lehetne, és lehet, hogy lesznek is olyan tárgyak, amelyeknél ez a cél megvalósulhat, de most a matematikánál nem lá­tom ennek a lehetőségét, itt nagyon erős a tananyag. A képzés indításának szor­galmazója Kocsis András mű­velődésszervező a főiskola céljáról a következőket mond­ja: — A gazdaság igényeihez igazodó, korszerű alap- és szakismeretekkel rendelkező okleveles üzemmérnökök ki­bocsátása a cél. A műszaki in­formatika a megújuló Európá­ban húzó ágazat, ezért a fő­iskolán azok találhatják meg a számításukat, akik érzékelik a kor kihívását, és nagyobb fel- készültséggel szeretnék elvé­gezni a munkájukat. Ecsedi bánat Nagyecsed (KM) — Nagy- ecsedi termelők is adtak — a kótajiakhoz hasonlóan — pa­radicsomot a csengeri Agro- frukt-nak, s mint szerkesz­tőségünknek írt levelükben panaszolják, nekik sem fizet­ték ki a járandóságukat tavaly óta. Most leginkább az borzolja az öt ecsedi gazda kedélyét, hogy azok a kótajiak, akikkel szolidaritást is vállaltak volna, időközben már megkapták a pénzüket. Ugyanakkor ötük­kel eddig senki nem tárgyalt. „Századjára is lementünk Csengerbe, felvettük a kapcso­latot sok befolyásos emberrel, de azóta is minden áll. Eljön majd az 1993-as év, minden elévül, mi meg érjük be annyi­val, hogy elmondhatjuk: meg­raboltak bennünket. Miközben a tv-ben mutatják ki, hová tört be, ki hol lopott, ki a felelős és kit hogyan ítélnek el, itt nincs bűnös!? Ha nem kapjuk meg a pénzünket, mi is éhségsztrájk­ba kezdünk!” Múzeumi gyűjtemény Penyige (M. K.) — A ma már nyugdíjasként a község­ben élő Kormány Margit ta­nítónő több éves gyűjtő­munkája „eredményéből” ki­bővített helytörténeti kiállítás nyílhatott a napokban az alig 760 lelkes Penyigén. A régi iskola egyik termében láthatja az érdeklődő a padlások, pin­cék, pajták Fejtekéből előke­rült krumplitörőt, vajköpülőt, éppúgy, mint orsót, rokkát, cserép- és fémedényeket. A falu ünnepén a település jegy­zője szerény ajándékkal kö­szönte meg a honismereti szakkör vezetőjének és tag­jainak több éves munkáját. Tradíciók címmel látható Kisvárdán a Rétközi Múzeumban — a volt zsi­nagógában Müller László fotói Izraelről. Az érdeklődők november közepéig megtekinthetik a kiállítást. Képünk a kiállításon készült VlNCZc: pgT£R felv£te, e Nincs gáz, mert van gáz Nagyvarsány (KM) — Ün­nepelni készül Nagyvarsány lakossága: néhány nap múl­va meggyújthatják a gázlán­got, jeléül annak, hogy a te­lepülésre — ezzel együtt Be- reg tucatnyi községébe — megérkezett a vezetékes gáz. Szűcs Ilona polgármesterrel — aki mellesleg gesztora volt 19 község gázátadó állomása megépítésének — az előké­születekről, a nagy munkáról és az öröm híréről beszélget­tünk. • Mikor határozták el a gáz bevezetését? — Már 1986-ben eltervezte Nagyvarsány a gázprogram beindítását, de akkor nem ta­lált támogatásra az ötlet az ak­kori közös tanácshoz tartozó települések egy részén. Most adódott a nagy lehetőség, mert a kormány jelentős támogatást nyújtott azoknak az önkor­mányzatoknak, amelyek a la­kosság anyagi hozzájárulásá­val felvállalták a program megvalósítását. • Mennyi idő alatt készült el a beruházás? — Nyugodtan mondhatom, hogy rekordidő alatt. 1991 vé­gén pályáztunk, 1992 február­jában bírálták el, márciusban megtartottuk a versenytárgya­lást, és kezdődhetett a terv­dokumentáció készítése, majd a kivitelezés. Volt közben iz­galom is, mert a térséghez tar­tozó néhány község bizonyta­lankodott, nem készítette el időben a pályázatot, így ve­szélybe került a beruházás. Végül minden jól sikerült: sze­rencsére olyan generálkivite­lezőt választottunk, amelyik nagy tapasztalattal, megfelelő létszámmal rekordidő alatt be­fejezte a nagy munkát. Szabad legyen megnevezni a Hajdú­szoboszlói TIGÁZ ÉPTERV és a Debreceni FŐNIX-GÁZ nevét és Puskás László műsza­ki ügyvezetőét, aki me­nedzselte beruházásunkat az első lépéstől a mai napig. • Hogy stílszerűek legyünk: akkor ez egy fáklyásmenet volt? — Azt azért nem mondhat­nám. Kétszer nagy esőzés sza­kította félbe a munkát, annyi csapadék hullott, hogy a munkaárkokban a vezetékek a víz tetején úsztak és a 40 fokos meleg sem hatott serkentőleg a munkásokra. A lényeg, hogy elkészült és a tél előtt elkezdődhet a fűtés a lakások­ban. A tárgyalóteremből________________ Beteg lett külföldön Budapest - Nyír­egyháza (KM — N. L.) — Á sényői P. M. a budapesti Vegyépszer alkalmazásában Tengizben dolgozott. Egyszer csak ismeretlen kór támadta meg, így a szerződésben elő­írtnál korábban hazajött, emi­att anyagi veszteség is érte. A fiatalembert más bajai mellett májgyulladással kezel­ték. Az orvosok szerint a ten- gizi gázvezeték építésén a B vírus támadta meg, amely fő­leg nyitott érrendszeren át ter­jed, de injekciós tűk szabályta­lan használatával is. (P. M. fo­gat húzatott Tengizben, aztán romlott meg egészségi ál­lapota.) A Vegyépszer laikus vezetői szerint (bár tengizi or­vosokra hivatkoztak) neu­rotikus megbetegedése miatt jött haza a külföldi munkáról. Az itthoni orvosi vizsgálatok azonban ezt cáfolták. Az első­fokú bíróság a munkáltatóval szemben P. M.-nek adott iga­zat, vagyis kimondta, hogy a betegségért és a korábbi haza­jövetelért a munkaadó a fele­lős, mivel nem biztosított kel­lő egészségügyi feltételeket a tengizi munkánál. A Vegyép­szer fellebbezett a Fővárosi Bíróság polgári tanácsához, amely a fellebbezést elutasí­totta. A jogerős döntés szerint a sényői P. M. munkaadójának mulasztása miatt betegedett meg és jött haza. A beteg fi­atalember elmaradt jövedelem címén 290 ezer forintot kö­vetelt a Vegyépszertől, ezt az első fokú bíróság jogosnak találta. A pesti vállalat e dön­tés ellen is fellebbezést nyúj­tott be. A kártérítés megítélése tehát még nem jogerős. ?■■■■■■■■ hbhbbim I I.. ■ " I ■—£— .'Ügyelctek ■ " j Sürgős esetekben a : megyei rendelőintézetben ; — Nyíregyháza, Bocskai ti. 73. sz. — fogadjak a ■ felnőtt és gyermekbe-'. Jegeket este héttői reggel , hét óráig. Az ügyeletes gyógy­szertár este fél kilenctől í reggel fél 8-ig kereshető J ? fel .Nyíregyházán, a Sxa- . harisát? tér 1, szám alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom