Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-10 / 265. szám

0 Kelet-Mugv'arorszag CSALÁD - OTTHON Bő csuklyás köpeny napsárga tananyagból. A blúz alatta berakott fehér taft. A szoknya egyenes vonalú és fekete szaténgyapjúból készült. Csinos kiegészítője a széles lakköv, óriási fekete masnival Dior-modell Kétségbeesett feleség Vassné Figula Erika pszichológus „Harminckét éve kötöt­tem házasságot a férjem­mel. Három fiúgyermekünk született. Harmonikus csa­ládi életet éltünk mindad­dig, míg 1986 nyarán rá nem jöttem, hogy a férjem megcsal. A barátnője tőle jóval fiatalabb, lánya lehet­ne. Már az egész falu tud róla, megindult a szóbeszéd. Többször kértem a férjem, hogy fejezze be ezt a kap­csolatot, de őszerinte ez az élet rendje. Azóta pokol az életem. Ez a nő teljesen ma­ga köré csavarja a férjem. Teljesen ellenem és a csalá­dom ellen hangolja, pénzt, ékszereket csal ki tőle. A férjem teljesen felé fordult. Ha a lelkem kiteszem, akkor sem vagyok neki jó.” Levele, sajnos, elég gya­kori problémát tükröz. Idő­sebb férfiak esetében sok esetben fellép a „kapuzárási pánik” jelensége. Az örege­déstől való félelmükben még egyszer kipróbálják magukat — milyen hatást gyakorolnak a másik nemre. Ha fiatal nőknek is „kel­lenek”, az még jobban erő­síti az önértékelésüket. Ilyenkor beleesnek abba a hibába, hogy felrúgják addi­gi életüket, otthagyva csa­ládjukat, megpróbálnak új kapcsolatokat, egy gondta­lanabb életet kialakítani. Csak akkor jön aztán a baj, ha a jóval fiatalabb partner szintén gyerekeket, családot akar, olyan életet, amiből a férfi éppen most lépett ki. S ilyenkor a kapcsolat sokat veszít vonzerejéből, s a férj sok esetben inkább visszatér korábbi házastársához. Az, hogy Önöknél ez hogyan fog zajlani, mi az új kapcsolat mozgatórugója, egy levél alapján nehéz megítélni. De mivel ez az állapot, amiben most van­nak, főleg Önnek kelle­metlen, hisz férjének még a titkolózással járó kényel­metlenséget sem kell vállal­ni, ezért Önnek kell rá- kényszerítenie őt, hogy döntsön. Ha úgy dönt, hogy megpróbál új életet kezdeni, valószínűleg Önnek nagyon fog fájni, de higgye el, ha­marabb túl lesz a krízisen, mintha ezt a kettős állapotot tartják fent, ami Önnek nem csak megalázó, de idegileg is megviseli. Heti étrendajánlat KEDD, ebéd: kelvirágleves, húsos makaróni sajttal, alma. Vacsora: grillezett virsli tor­más mustárral. SZERDA, ebéd: tarhonya­leves, kapros tökfőzelék, vag­dalt húspogácsa feltét. Vacsora: juhászlapcsánka, juhtúróval. CSÜTÖRTÖK, ebéd: gyü­mölcsleves, szójás sertésszelet rizzsel. Vacsora: svájci rakott bur­gonya. PÉNTEK, ebéd: káposztás bableves, rongyoslángos. Vacsora: bundázott parizer, hagymás tört burgonya, olajos hordóskáposzta. SZOMBAT, ebéd: paradi- csomkrém-leves, kelvirágró- zsa rántva, tartármártással. Vacsora: hideg vacsora (kö­rözött, felvágott, zöldségfé­lék). VASÁRNAP, ebéd: húsle­ves, bakonyi sertésborda kap­ros galuskával. Vacsora: orosz hússaláta (főtt húsból készítve), rakott palacsinta. HÉTFŐ, ebéd: tejfeles bur­gonyaleves, tavaszi szelet, ri­zottó, céklasaláta. Vacsora: bundászsemle, cit­romos tea. (Kínálja: Németh János mesterszakács) Anyagok csatasorban A felületes ismeretek csapdái Nyíregyháza (KM) — Min­den használati tárgy, bútor, ami körülvesz bennünket, tényleges célnak és meghatá­rozott anyagoknak közös meg­nyilvánulása. Ez a megállapí­tás, bár nyivánvalónak tűnik, mégis érdemel egy kis figyel­met. Az anyagok és a belőlük logikusan következő formák felületes ismerete ugyanis számtalan buktatót rejt magá­ban. Az, hogy lakásból otthon legyen, sok tényező együttes eredménye. Ilyen például az anyagok és a formák harmóni­ája, a különböző anyagú tár­gyak, berendezési darabok bé­kés együttélése. Mit jelent az anyagszerű­ség? Minden anyagnak sajá­tos, felhasználáskor számítá­son kívül nem hagyható fizikai és kémiai tulajdonságai van­nak. Ezek ellen nem tanácsos erőszakot elkövetni. Ezekből a tulajdonságokból következnek a gyártás, megvalósítás techni­kai, szerkezeti módjai. Az anyagok természete bahatárol- ja, hogy miből mit és hogyan lehet készíteni. A végső ered­mény, a forma, a megjelenés­beli jellegzetességek elkerül­hetetlenek. Ezeknek pedig esztétikai tartalmuk van. A forma és a szépség tehát az anyagokkal való bánás követ­kezménye inkább, semmint célja. Az anyagok használata lehet őszinte vagy hamis, attól függően, hogy megjelenésük számításaink szerint való-e vagy sem. Nem viselheti tehát semmilyen anyag „büntetle­nül” egy másik szerkezeti és formai tulajdonságait. A fa rostos, szálas, kemény anyag, nehezen megmunkál­ható. Élő anyagnak tekintjük, hiszen a levegő páratartalmára igen érzékeny, s ezért méretei kis mértékben a nedvesség, szárazság hatására változnak. Hasítható, fűrészelhető, gya­lulható, faragható, lehet ra­gasztani, pácolni, fényezni. Tömör fából ma már jórészt csak a bútorok állványszerke­zetei készülnek, míg a na­gyobb méretű lapfelületeket a fa hasítékával, az úgynevezett furnérokkal borított panelek­ből gyártják. A fa természetes, meleg hatású anyag. Erezeté­nek változatossága határozott egyediséget kölcsönöz neki. A belső terek meghatározott ele­me. Az említettek folytán a fá­ból készült bútorok lehetnek egyszerűek, sima vonalúak és hangsúlytalanok. Ha ilyenek, szerencsésen feloldódnak a térben, még nagy méreteik el­lenére sem bántóak, nyomasz- tóak. Amennyiben szerkeze­tük jól láthatóan, hangsúlyo­san megoldott, már bizonyos mértékig felhívják magukra a figyelmet. Ha pedig formájuk és részleteik is feltűnőek, hi- valkodóak vagy bravúrosak, nehezen társíthatok, szűkítik a teret és mindem más hatást ki­oltanak, ami körülöttük van. A fa esetében a leggyakrab­ban azt a visszaélést követik el, hogy a túlfaragással nem az anyag szépsége, hanem az el- burjánzó minták sokasága jut kifejezésre. Vannak olyan divatjelensé­gek (például amikor a nagy­szériás, semleges hatású szek­rénysorok lapfelületeit kezdik el díszíteni hamis rátétekkel, díszlécekkel, esetleg mű­anyagból készült mintázatok­kal), melyek a bútor hosszabb ideig tartó érvényességét kér­dőjelezik meg. A fa ke­ménysége, szilárdsága már na­gyon régen lehetőséget adott arra, hogy más anyagokkal való kombinációban is érvé­nyesülhessen. Falazás gipszkartonnal Megjelent AZ OTTHON októberi száma Nyíregyháza (KM) — AZ OTTHON olvasói gyakran ér­deklődnek különféle bútorok iránt. Az ő tájékoztatásukat szolgálja a Csattanós válasz című írás, amely a hazai kony­habútorgyártás egyik központ­jába, Csongrádra kalauzolja el olvasóit. A tetőtér-beépítéshez kezdőknek érdemes kézbe venniük a Hely a tetőn sorozat újabb cikkét, mert megismer­kedhetnek a gipszkartonnal történő falazással. Egyre töb­ben választanak — kénysze­rülnek választani — lejtős tel­ket házuk építéséhez. A lap két szemszögből, az építészetből és a kertépítő mérnökéből is vizsgálja a közel sem egyszerű problémát. A kert és a lakás közti kapcsolatot a legjobban a terasz biztosíthatja, hiszen itt fonódik össze a külső és a bel­ső tér. Ennek célszerű beren­dezésére szép példákkal talál­kozhatnak. Szentendrei kirándulásra in­vitálja az érdeklődőket a Kel­lemes környezetben rovat. Kü­lönleges üzletház épült fel, amely maradéktalanul illesz­kedik a műemléki adottságok­hoz, ugyanakkor belső térkap­csolataival ízig-vérig modem alkotás. Talán egyik legfonto­sabb segítségünk a háztartás­ban a porszívó. Ma már nem olcsó beruházás egy új megvá­sárlása, ezért érdemes végigte­kinteni a Miniteszt első ré­szén. A Nyugati pályaudvar vagy az Andrássy út házai tük­rözik hazánkban azt a rendkí­vül gazdag stílustörténeti kor­szakot, amelynek névadója Hans Makart. A lakásművé­szet nagy korszakai közül most ezzel ismerkedhetünk meg. Az év otthona AZ OTT­HON-ban is: öt különböző stílusú lakással. A balatoni szüreti hangulatú nyaralótól a pécsi, dzsámira néző tetőtéri lakáson át a méltóságteljes eleganciát sugárzó budapesti házig széles választékot talál az olvasó. Csepregi Éva és kisfia szeretettel várja nyaralójában az októberi szám vásárlóit. Térelválasztó házilag Nyírbogdány (KM - Mező) — A jövőben szívesen mu­tatunk be lapunkban olyan érdekes lakberendezési ötlete­ket, amelyek egyedi tervezé- sűek, olcsók, könnyen kivite­lezhetek. Ezek sorában az első az a térelválasztó, amely dr. Szepesi András nyírbogdányi lakásában található. Az építkezést a házigazda saját tervei alapján 1981-ben kezdték el, s a következő évben beköltöztek. Azóta is folyamatosan alakítgatják, csi­nosítják otthonukat, gondol­kodnak azon, hogyan lehetne még barátságosabbá tenni. Né­hány éve jöttek rá arra: a konyhával egybeépített étkező bizony túl nagyra sikerült, kel­lene valami, ami a teret meg­osztja, s el is különíti a két he­lyiséget. A fából készült új beren­dezési tárgy boltíve teljesen átformálta a tér korábbi szö­gletességét. A polcrendszerén kaptak helyet a különböző, rézből készült csecsebecsék, zöld növények, amelyek telje­sen megváltoztatták az egész helyiség hangulatát. Az alul lévő zárható szekrénykében tárolja a háziasszony a kony­haruhákat, asztalterítőket, s egyéb olyan dolgokat, ame­lyeket a konyhában nap mint nap használ. A térelválasztó jól illeszkedik barna színével az azonos színű kony­habútorokhoz, az étkezőgar­nitúrához, a radiátorhoz, amelynek tetején szintén virá­gok kaptak helyet. A fehér fal még inkább kiemeli környeze­téből. Elkészítésével a háziak elér­ték céljukat: ugyanolyan nagyság mellett is kisebb lett a tér hatása. Emellett továbbra is él az eredeti elképzelés: egy térben megoldott a főzés, s az étkezés. A térelválasztó felál­lításával sikerült az étkezőben új környezetet, hangulatot teremteni. Térelválasztó — egyedi ötlettel Balázs Attila felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom