Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-09 / 264. szám

r 1992. november 9„ hétfő HATTER te > n tttBKHMt Kelet­Nálunk csak az árak nőnek az égig Az okos ember mindent meg tud magyarázni... Tapolcai Zoltán Nyíregyháza (KM) — Jegyzőkönyv az OTP megyei igazgatóságának hivatalos helyiségében szeptember 23- án tartott ülésről. Jelen van­nak Körtély Sándor megyei igazgató, Ádám László igaz­gatóhelyettes, Soltész László osztályvezető. Tárgy: szava­tossági felelősség kizárásával értékesítendő lakások, ház­helyek árengedményének megállapítása. Bercsényi út 58.: valamennyi lakásnál egységesen 40 százalék, a Vay Adám körúton az el­adatlan lakásoknál 25, il­letve 30 százalék adható. Másnap egy illetékes OTP-s osztályvezető személyesen, szóban közli a nyíregyházi polgármesteri hivatal hatósági ügyosztályának a vezetőjével a leértékelés tényét, részleteit. Mivel a hivatalnak bizonyos számú lakásra vevőkijelölési joga van, a lakásügyön dolgo­zók a szóbeli ígéret alapján kötnek előzetes megállapodá­sokat. (Tehát nem történt még kijelölés!) Ám az is igaz, hogy a jegyzőkönyvről hivatalos másolattal nem rendelkeznek, csak egy fénymásolattal. Te­hát írásbeli bizonyítékuk nincs arra, honnan tudták meg a le­értékelést. Számítottak rá •— Minőségi lakáscserét szerettünk volna. Örökösföl­dön lakunk, a Vay Ádám körút mégis a belvároshoz tartozik. Kinőttük a két szobát A szü­leim is idősek. Mi lesz, ha be­jönnek hozzánk? — a dok­tornő szavai mögött érezhető a lótás-futás keserűsége. — Hatszázezernél több hi­telt nem merünk felvenni. Az engedménnyel így a csere megoldhatónak tűnt. S nem­csak az enyém. Három család léphetett volna előrébb egyet. Ki nagyobbá, ki az elsőbe köl­tözve. Mind rám vártak. Aztán szóltak a polgármesteri hiva­talból, hogy nem lesz enged­-----Tárca----------­O tt állt a szülőszobában a többi „sorstársával” együtt. Hallgatta a fiatal szülésznő magyarázatát a szülés megkezdődésének je­leiről, a magzatvíz elfogásá­nak jelentő­ségéről, il­letve veszé­lyéről. Mint az orvosok, úgy álltak ott ők is, fe­hér köpenyben, cipőjükön védőnejlonnal. Azon tűnődött, mit is keres itt. Az elmúlt évtizedekben a nők tudtak úgy szülni, hogy férjük a váróteremben szívta az egyik cigit a másik után, akkor most neki miért kell majd bent lennie? Persze, jól tudta, hogy ez nem kötelező. De a legtöbb barátja bent volt a szülésnél, mesélték az élményeket, a ba­ba világra jövetelének cso­dálatos pillanatait. Hagyja ezt ki az életéből? Meg aztán őt ne nézze senki „pipogya fráternek"! Igenis, egy szü­lést ő is végig tud nézni! Egy kicsit akkor riadt meg, amikor a szülésznő az új szo­kásról beszélt: a bébi köl­dökzsinórját az apuka szokta mény. így elfogadtam egy másik ajánlatot. Nem új lakás. De ... de jobb, mint a korábbi. Szeptember 26-án a Nyír- inköz Kft. vezetője a városi televízióban nyilatkozik a le­értékelésről. A Vay Ádám kőrútról nem szól, hiszen a gyors vizsgálat azt az ered­ményt hozta: minden lakásra találnak vevőt. Huszonkilen- cedikén a Kelet-Magyaror- szágban a kft. negyedoldálnyi felületen meghirdeti az enged­ményt. A Vay Ádám körút már nem szerepel a két hóna­pos akcióban. De a Bercsényi még igen. — Ötvenkilenc négyzetmé­terért kinek van 2,3 milliója? Mert nekem nincs. így, ha 1,4- ért árulják, mint az őrült kapok utána. — Mlinárcsik Csaba este hétkor érkezik Kossuth utcai albérletébe. Másfél éves szemefényét a nagyszülőkre bízza, s úgy sorolja az elmúlt hetek történéseit. Megállt az ütő... — Bent volt a lakásigénylé­sem az önkormányzatnál. Jött a kedvezmény, felajánlottak egy Bercsényi utcai lakást. Kétszázötvenezret kellett vol­na letennem kápéban, intézni kezdtem a vállalati kölcsönt, az OTP-t, a szocpolt, az első lakáshoz jutónak járó támo­gatást. Már kinyomoztam, ki lesz a szomszédom, meg­egyeztünk — földszinti laká­sok lévén —, hogy biztosítást köthessünk, rácsot szerelünk fel az ablakra. A ház félkész, feleségemmel a belső teret ter­veztük, kinéztük a tapétát. El­adósorba került a Trabantom, s ha a pénzem nem gyűlt volna össze, ilyen sorsra jut minden mozdítható a lakásban. Aztán... Aztán Mlinárcsik Csaba be­ment a Hivatalba, ahol közöl­ték, nincs kedvezmény. De a lakást megveheti. Több, mint kétmillióért. Megállt az idő, meg az ütő. Félvakon fordult ki az ajtón, személyi irataival úgy futott utána az egyik ügy­intéző. Október 21-én vet véget elvágni. Na, nem! Még hogy ő fájdalmat okozzon a gyer­mekének..?! De végül is, ha addig kibírja, miért ne. El­képzelte, amint remegő kéz­zel, behunyt szemmel zárja össze az ol­ló éleit... Térmé - szetesen a többi szere­péről is szó esett. Nyug­tató szavakat mond majd a kismamának, törölgeti a homlokát, segít neki a nyo­másban, s tartja hitvese há­tát. Jó, jó, de meddig kell tartania? A szülésznő azt mondta, több óráig is eltart­hat a szülés. Azt ő nem bírja ki! De az meg hogy néz majd ki, ha lankad az ereje a szülő­szobán, ha elfáradnak a karizmok. Talán a legjobb lenne, ha otthon elkezdene már most titokban súlyzózni... De könnyű elméletben mindezt végiggondolni! Az ember még el is nevetgél az apró sztorikon, elmosolyodik a szülőágy alá beszédült apuka hallatán. De mi lesz, ha ez az egész két hónap múlva már élesben fog men­ni...?! Körtély Sándor a találgatások­nak, a félinformációknak. Hi­vatalos levélben értesíti a pol­gármesteri hivatalt. Arra hi­vatkozva, mivel a Vay Ádám körúton azokat a lakásokat, amelyeket a Nyírinközön ke­resztül ők értékesítenek, s nem a polgármesteri hivatal jelöli ki a vevőt, engedmény nélkül is el tudják adni, így felesle­gesnek tartják a kedvezményt. A Bercsényi utca félig sincs kész, nem tudhatják mennyi lesz a végső ár. így nincs mi­ből kedvezményt adni. Most. Később vissza lehet térni a kérdésre. Senki se nyilatkozhat Körtély urat többször kere­sem. A kitartásom egy barát­Szekeres Tibor felvétele ságos beszélgetést eredmé­nyez, de hivatalosan csak eny- nyit: — Sem én, sem a kollé­gáim nem nyilatkozunk az ügyről. Azaz az OTP mindent bel- ügyként kezel. Adhat kedvez­ményt, és vissza is vonhat. Az október 23-i jegyzőkönyvről hivatalos tájékoztatás nem született, így a Vay Ádám körúti lakások igénylői nem róhatnak fel semmit. Az OTP- nek. Aki október 23. előtt elfo­gadta a teljes árat, annak nincs jogalapja követelni a kedvez­ményt. Ma ennyi egy autó, holnap a fele. És senki nem követeli vissza a pénzét. Egyszóval minden megért­hető. Csak egy nem. Hogyan lehet megalapozatlan ígéretet tenni? Bárkinek. Ökológia, háziorvosok, űrkutatás Nyíregyháza (KM) — Újabb klubok és művelődő csoportok számára szerveznek előadásokat, foglalkozásokat a következő időszakban a nyír­egyházi Váci Mihály műve­lődési központban. Az ökoló­giai klubban a hazai környe­zetpolitikáról lesz szó novem­ber 10-én. Jézus példázatait is­mertetik a november 11-én in­duló új klubban, november 12- én pedig a Szintézis klubban a kelet-nyugati kapcsolatok jö­vőjét vizsgálják. A Delta klubban november 16-án az űrkutatásról hangzik el előadás, 18-án ismét újabb klub kezdi meg működését, a Psziché, amelyben szülők, ta­nárok, diákok a pszichológia új eredményeivel ismerked­hetnek meg. A Felkínálom klubban 19-én tartják a követ­kező foglalkozást, 20-án pedig a Natúra klub vendége Se- reghyné Szabó Katalin termé­szetgyógyász lesz. A házior­vosi tevékenységről 23-án, a lélekvándorlásról 26-án hall­hatnak előadást az érdeklődők, a Psziché-program 5-kor, a többi este 6-kor kezdődik. Egészségesen Nyíregyháza (KM) — A Nyíregyházi Egészségügyi Szakközép- és Szakiskolában november 9-én egészségmeg­őrzési napok kezdődtek. A hétfői programokat követően, november 10-én a drog elleni védekezés időszerű kérdé­seiről, 11-én a környezetvéde­lemről és az egészséges táp­lálkozásról, 12-én pedig a ser­dülőkor egészségügyi problé­máiról hallgathatnak meg előadásokat az érdeklődők. (Az előadások mindig 14 óra 45-kor kezdődnek.) A rendez­vénysorozat részeként novem­ber 10-én nyílik meg az iskola leendő névadója, Zay Anna emlékének adózó kiállítás, valamint Kákonyi Csilla, erdé­lyi festőművész tárlata, 12-én pedig 15 óra 30-tól az intéz­mény aulájában karatebemu­tatót tartanak. Az iskola név­adó ünnepségét november 13- án 14 órakor tartják. Nézőpont ) A partvonalon Balogh Géza Színházaink még a leg­jobb bemutatóik során is csak ritkán dicsekedhetnek táblás házzal, hát még ak­kor, ha netán gazdaságpoli­tikai, területfejlesztési fó­rumnak adnak■ otthont. A mátészalkaiak azonban nemrég mégis belevágtak e szokatlan, majdhogynem Is­tent kísértő vállalkozásba, s kisebb csoda történt. A művelődési központ színházterme ugyanis zsú­folásig megtelt, sokan állva voltak kénytelenek végig­hallgatni a jelenlévő kor­mánytagok, főtisztviselők előadásait. A vendégek a megye legkülönfélébb tele­püléseiről, cégeitől jöttek, voltak közöttük polgármes­terek, vállalkozók, gyárigaz­gatók, szövetkezeti vezetők, országgyűlési képviselők... Am itt, ez utóbbinál áll­junk meg egy pillanatra, s pontosítsunk. A rendezvé­nyen ugyanis csak a kor­mánykoalíció képviselőit le­hetett látni, a megyében élő ellenzékiek — az egyetlen Agrárszövetséges képvise­lőnkön kívül —, a fideszes vagy szabad demokrata honatyák nem voltak sehol. Legalábbis Mátészalkán nem voltak. Számtalan oka lehetett, természetesen, a távolmara­dásnak. E sorok írója nem is tenné szóvá, ha csupán erről az egyetlen esetről lenne szó. A nyáron azonban szin­te kísértetiesen hasonló je­lenséget tapasztalt. Akkor a megye árvízvédelméről volt szó, az ellenzéki képviselő­ket azonban hidegen hagyta a térség igen kényes prob­lémája, a szíves invitálás el­lenére sem vettek részt a fontos megbeszélésen. A tüntető távoliét oka sokak szerint nem lehet más, csak az, hogy mindkét ren­dezvény szervezésében sze­repet vállalt az egyik kor­mánypárt. S úgy tűnik, ez már elégséges is a másik tá­bor tagjainak. Talán mondanom sem kell, mennyire veszélyes ez a „játék”. Pláne akkor, ha az innenső tábor tagjai is ha­sonló gyanakvással kezelik a túlsó oldalról jövő próbál­kozásokat. Jó lenne már, ha képviselőink elhinnék végre, nem feltétlenül rossz az, amit a velük szemben álló mond, kezdeményez. Még ha ezt is sulykolták beléjük az eltelt két esztendő során. Kettesben Balázs Attila felvétele Kommentár Kamatlevonás Máthé Csaba Lázas számolgatásba kez­dett néhány üzletember és vállalkozó, amikor a máté­szalkai gazdasági fórumon elhangzott a korábban hi­hetetlennek tűnt kettő és öt közötti kamatszázalék. A számok még alacsonyabbak, mint a Nyugat-Európában ismert hitelkamatlábak, amelyekre nagyon sokan áhítoznak. Ilyen hitelkamat mellett érdemes termelni, még egy 15 százalékos nyereségtar­talom mellett is tisztes profi­tot lehet elkönyvelni. Valljuk be, néhányuk fejében még az is megfordult, hogy a hitelt esetleg nem is a termelés fi­nanszírozására fordítják, hanem elhelyezik vala­melyik banknál zsíros kama­tozású betétre. Beruházá­sok, gépsorok, alapanyagok, sorolták fel a vásárlás üte­mét. Elhallás, rossz értelmezés lehetett, mert a kettő és öt közötti kamatszázalék a ka- matmarge, ennyi a bank jövedelme. Az előadó sze­rint, ha a betéti kamatokat 10 százalék körülire szállí­tanák le, és a hiteleket 12-15 százalékos kamattal adnák tovább, akkor a bank­nak marad 2-5 százalék nyereség. Bár a bankok sze­rint a hitelkihelyezésnél óriási a tőkekockázat, ilyen alacsony kamatlábak mel­lett a rizikó is jelentősen csökken, ilyen hitelek mel­lett fel lehetne pörgetni a termelést, amely pezsdülést hozhatna a gazdaságnak. Pucéron 2-5 százalékos hitelkamatról ne is álmod­junk, az elkövetkező évek sem ígérnek hasonlót. Pilla­natnyi csalódás a nézőtéren, bár az ígért 12-15 száza­lékos hitelkamat is csábító. A bankoknál tőkében nincs hiány, a hitelkihelyezésnél viszont már gondjaik van­nak, hiszen a cégek, vál­lalkozók a megfelelő fedeze­tet nem tudják számukra nyújtani. Az elmozdulás irá­nya pedig csak egy lehet: csökkenő hitelkamatok, ki­sebb fedezetigény.

Next

/
Oldalképek
Tartalom