Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-07 / 263. szám
9 ~ 1992 ncmmStr 7—~--------------------------— ----------------------------------------------— - t ^ ’ .....“ ^ Qvíafpjatorszáfi híluífiimefUkfett Budapest (MTI-Press) — Biztos sikerre számíthat a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeum kiállítása. Hiszen az európai múzeumlátogatót mindig is vonzották a távolkeleti kultúrák tárgyi emlékei, kultikus tárgyai. A magyar gyűjteményben pedig szerencsés módon igen gazdag anyag áll rendelkezésre. Ezúttal az indonéz, különösen a jávai kultúra jellegzetes ágát megelevenítő kiállítás látható Vajang címmel. A bemutató abból az anyagból válogatott, amelyet a két háború között Zboray Ernő mémöku- tazó gyűjtött két évtizedes jávai tartózkodása alatt. Amikor 1931-ben, az akkor még magángyűjteményben lévő kollekcióit bemutatta a múzeum, a szakértők megállapították, hogy ilyen egységes gyűjtemény nincs még egy Európában. Ezt az egyedülálló tárgyegyüttest vásárolta meg 1965- ben fele-fele arányban a Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum. Most pedig mindkét múzeum tárgyait az Indonéz Köztársaság nagykövetségének tulajdonában lévő ámyjátékfigurák egészítik ki. De vajon mi is a vajang? Ezt a kiállítás rendezői, Renner Zsuzsa és Kelényi Béla így határozzák meg. A vajang annyit jelent: bábu, ős. Ezzel a szóval jelölik egyrészt a színdarabokat, akár bábok, akár emberek adják elő azokat, másrészt így nevelik magukat a bábokat is. A vajang-játék pedig az indonéz kultúra csaknem teljes egészét átfogja, az ősi mitológiától a napi politikai eseményekig mindaz tükröződik benne, ami a történelem folyamán a jávai kultúrára hatással volt. Témáit két nagy kultúrkörből, az indiai eposzok és az iszlám világából meríti mindezt a jávai hagyományok, ízlés és gondolkodásmód szerint átformálva. Az előadóműDeák Mór: Emlék Átalszom majd az éveket. A hosszú, téli álom megrohasztja a szívemet, míg végleg el nem ásom, dobom, kaparom jeltelen, magányos tömegsírba. Kihajt a kopár földeken, akár a többi fejfa. Kidőlt fából a száraz ág, mert télre tél jött ismét. A koszorúkon művirág. A jövő újra emlék. ; Vajang-figura vészeinek szinte minden műfaját egyesíti a színpadi játék különböző változatait, a táncot, a zenét. Ez a kiállítás a báb- és az ámyjáték, valamint a hangszeres zene figuráit és kellékeit vonultatja fel. Száz vajang bábu- és ámyjátékfigura mellett réztárgyak, batikolt textíliák, hangszerek segítik megteremteni a miliőt. S aki igazi va- jang-játékot is szeretne megtekinteni, teheti, mert a teremben videofelvételről eredeti jávai előadás pereg. Persze, ha egy teljes előadásra kíváncsi, akkor fél napját is rááldozhatja. A vajang-előadások ugyanis nagyon hosszúak. Este kilenckor kezdődnek, és eltartanak hajnali négyig, ötig. Az előadást gamelán zenekar kíséri és énekesek is közreműködnek. A különlegesen formált bábok arctípusa, fejtartása és fejdísze pontos előírásokkal szabályozott. A főleg Jáva szigetén népszerű ámyjátékok-elő- adások figurái viszont laposak, többnyire bőrből készülnek, ugyancsak meghatározott ikonográfia szerint. halak fészkelnek neki mindent, amit kívánt, hisz nemcsak az erdőt, a „halat és vadat” is ő őrzi, tanácsos tehát jó viszonyban lenni vele... Később, mikor egyszer arra jártam, ezt a jó negyvenes, tagbaszakadt fickót igencsak rossz hangulatban találtam a bölcsesti korcsma előtt. Mesz- sziről lerítt róla, panaszkod- hatnékja van, gondoltam megállók néhány szóra, hadd öntse ki savanyú sörben pácolt lelkét, hátha tudunk valamit segíteni... — Szerencsétlenné, földön- jutóvá tettek, uram — kezdte rá egyből. — Kicsoda, az isten szerelmire...? —A főnökeim. — Mi történt, jóember, csak nem bocsátották el...? — Nem. De ez, ha lehet, annál is rosszabb: átvezényeltek a tó túlsó partjára, s most nézhetem... — Na és? Ott is van erdő, benne szarvas, medve, s minden ami kell... —Az igen. De se falu, se út, semmi... Érti, uram? — Nem nagyon. Fő, hogy erdő legyen... —Az mind lehet, ha egyszer onnan a jó Isten se viszi (értsd: lopja) áfát... — Ez aztán tényleg szörnyű csapás — próbáltam együtté- rezni vele. — Ez persze a maga keserves összefüggéseivel együtt is anekdota-epizód csupán. A nagyobb baj, hogy újabban félni kezdtem ettől a hegylakó népségtől, ami az elmúlt tíztizenöt esztendőben, mióta közibük járok, eddig még sose fordult elő velem. Hogy a hegyi ember kiszámíthatatlan, köztudott; ezek, ha berúgnak, néha átbucskáznak a kalapjukon, no meg ilyenkor könnyen fölbújthatók — egyébként igaz, jámbor népség, segítőkész, vendégszerető. Most sem bántottak, sőt, idekínálták az italuk... □□□ Ezen a tavaszon történt. Lent voltam a mélyen járó víz partján a tó egy távoleső zugában. Halk, sűrű ropogó hangra kaptam föl a fejem: odébb a sárgára aszott tavalyi gazos fű, amolyan térdig érő száraz prériféle, lángokban állt. Két tízen-éves gyerek faággal csá- polta a futó tűz széleit, majd miután látták, azt megállíthatni reménytelen, elszaladtak. Mire a széltől ajzott rohanó örvénylés közelébe értem, a lángok már egy ligetszerű fenyves sáv szélében jártak, melyet a nagyerdőtől elhagyott út választott el csupán. Az erdőalj nyirkos volt még, itt-ott talán hófolt is rothadt az ágak alatt; amint a láng a fenyő ágaiba kapott, majd a lombon fölszaladt, furcsa huhogó elnyomott üvöltés-hangot hallatott a fa. A törzs seny- vedt, füstölgőit, mindegyre a lombot kereste, falta, harapta a láng. Mit tegyek? Próbáljak a tóból hátizsákkal vizet hordani...? Hátha észreveszi a magasba gomolygó füstöt valaki; félreverik a harangot, s vederrel, szerszámmal idese- reglik a falu... Ha a tűz még két-három fenyővel végez, átszökik az úton (mi az a négy-öt méter neki); biztos bekap a rengetegbe, hisz néha egy eldobott cigaretta is elég, akkor viszont fél vármegyényi erdő elpusztulhat föl az öreg havasokig. Tehetetlenségemben számolgatok. Két órányi gyalog út az első telefonig (ha az működik?!). Onnan harminc kilométer Bánfihunyad (ha van a tűzoltók kocsijához üzemanyag?!), Kolozsvár nyolcvan, Nagyvárad százhúsz kilométer... Elindulok toronyiránt rohanva a falu felé, hát ha az utat kettő helyett egy óra alatt megfuthatom. Kifulladva érek a korcsma elé, mely deszkából összerótt barakhodály. Vasárnap délután van, aki csak él és mozog, férfinép, az ilyenkor mind itt vedeli a zavaros, hab- ja-kókadt seritalt. — Ég az erdő, emberek! — mondom, kiáltom már az ajtóban nekik. Senki sem kapja felém a tekintetét. Mintha nem hallanák. — Emberek, az a fenyves liget ott az út alatt, a tó fölött, az mostanra parázskupac... Csak félős, amíg én ideértem, a tűz rég a nagyerdőben jár... — Magyarázom, már bent a sön- tés előtt; alig figyelnek reám. — Hadd égjen — mondja végül csendes megfontoltan egy bágyadt favágó —, van ott elég. — Hagyja a búbánatba — szól rám a csapos —, inkább fogjon maga is egy kupa italt. ~T ~W át ekkor kezdtem m m el félni tőlük. Mert M m ahol ilyen mérvű kö- "*■ zöny telepszik meg a lelkeken, ott bármi lehet. — Esik az eső, ne izgassa magát — emelte felém korsóját a favágó, mintha csak engem kéne megnyugtatnia. Kinézek, csurog a deszka eresz. — Szeret titeket az Istenetek — mondom. S a válasz se várat magára: — ...Az is az ő baja. Társasjátékok Dialógusok, izgalmak, krimi Blaskó Péter és Kovács Adél Bár azt tartják, a történelem nem ismétli önmagát, hasonló helyietek — akár a legújabb korokban is — adódnak. Madridban, a Goya Színházban, a nyolcvanas évek elején för- geteges sikerű darabot játszottak, melyet Juan Jósé Alanso Millan írt. Az érdekfeszítő cselekmé- nyű darabra özönlött a közönség, pedig a kortárs szerző a Franco diktatúrája utáni világról, az akkori spanypl jelenről írta a történetet. Újrainduló polgárosodás, vállalkozások, társadalmi pozíciójukat elveszítő emberek sokasága, s a feltörekvők. Mindenki tanulja a demokráciát, mely intézményrendszerében „bölcső- dés” vagy legfeljebb „óvodás”. A darab főszereplője Pascal, akit Blaskó Péter alakít. O az a kisember, akit az új lehetőségek megszédítenek. Egy görbe éjszakán egy bárban megismerte gazdagékat, akik meghívják őt villájukba. Pascal úgy gondolja, hogy itt az idő élete jobbra fordítására, e történelmi helyzet az életét segíti, bekerülhet ő is a high life (már nálunk is így mondják) köreibe. Csupán protekciót, ajánlólevelet akar új ismerőseitől, de elsodorják az események. Ő mindent elfogad, mindenbe belemegy, mindent elvállal, mert azt hiszi, élete nagy pillanata jött el. Nem érzékeli, hogy játszanak vele, hogy nem veszik komolyan, s ez vezet tragédiájához. A pergő cselekményű, izgalmas történet megfilmesítésének szándékát Schulcze Éva dramaturg és Málnai Levente rendező már régóta dédelgette. Majd tíz évbe került, míg végre az ötlet megvalósult. Arra nem gondolhattak akkoron, hogy az idő, minden dolgok ellensége is a segítségükre lesz. Témájánál fogva e történet aktualitássá vált. Megtörtént itt is a rendszerváltás. Voltak, akik megfoszttat- tak a hatalomtól, s lettek helyükön mások, akik belekerültek. Hogy meddig — arra még nincs válasz. Fent és lent dúl a harc az érvényesülésért. A sokaság számára újak a játékszabályok, a kor könnyelmű prédáivá lesznek, ha nem erősek a tisztességben. Nagyon jó darab a Társasjátékok. Jók a szerepek, jók a dialógusok, izgalmas — hiszen krimi — a cselekmény. Jól választott a MTV 1-es csatornája, amikor megbízta a PRO 25-ös Produceri Irodát a forgatással. A film elkészült. A bemutatóval megvárták az őszt. A parádés szerepeknek parádés a szereposztása: Blaskó Péter partnerei: Tordy Géza, Ráckevei Anna, Almási Éva, Kovács Adél, Kaszás Attila, Szabó Gabriella. Az operatőr: Zádori Ferenc. Az egyetlen helyszínen játszódó történet spanyol hősei nagyon is ismerősek. Csak errefelé Pascalt Tamásnak vagy Péternek szólítják. Málnay Levente rendező beállít egy jelenetet Mti-felvételek Bábu: a vajang Horváth János: Változás
