Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-04 / 260. szám

1992. november 4., szerda Konzervált angol kérők A csőd szélén lavíroznak a Nyírségi Konzervipari Vállalatnál Nyíregyháza (KM - M. Cs.) — Nyáron mindössze egy vételi árat biggyesztettek az angol ajánlkozók a Nyír­ség Konzervipari Vállalat nevéhez: önmagában a 40 millió nevetségesen alacsony ár volt, az már viszont nem szerepelt az ár mögött, hogy a milliárdon felüli adósság- állományt átvállalják vagy nem. Buglyó Tibor vezér- igazgatót a leendő vevőről és a csőd előli menekülésről kérdeztük. □ Tavaly 900 millió forint­ban határozta meg az AVIJ a vállalat vételárát. Ahogy telt az idő és egyre lejjebb szorí­tották az angolok a vételárat, felmerült: vajon szándékosan rontják a vállalat üzleti érté­két? Szándékos halogatás — Május közepéig az angol EED Ltd. által idehozott szer­vezetek felmérték a vállalat vagyoni helyzetét, júniusban azt ígérték, hogy a szezonra új forrásokat adnak a termelés­hez. Július végére már kide­rült, nincs pénz, és szándéko­san halogatja a vételár kifize­tését. A vállalat vezetésének pedig éppen az volt a célja, hogy a privatizációs pénzből működteti a céget és kiváltja a hiteleket. Számunkra koráb­ban a szovjet piac volt a forgó­tőke, 1990-ben 1,8 milliárd fo­rintot exportáltunk keletre. Ta­valy ezt a „forgóalapot” az is­mert okok miatt elvonták tő­lünk, bár nőtt az árbevételünk a 800 millió forintos banki és lízingköltségünk miatt is 400 millió forint veszteséget köny­velhettünk el. 1991-ben többet termeltünk, mint amihez pénzügyi ala­punk, infrastruktúránk és lehe­tőségünk lett volna, éppen azért, hogy a piacot megtart­suk. Azt a piacot, amely felér egy know-how-val. Bíztunk az angolokban, 8 hónapig egyet­len vételi kiajánlást sem ad­tunk, szeptembertől viszont már kiadtuk a megfelelő infor­Pillanatkép az üzemből mációt az új befektetőknek. Az ÁVÜ igazgatótanácsa ugyanis elutasította az ango­lok vételi ajánlatát. Q Információnk szerint a csőd szélén lavíroztak, bár nem jelentettek csődöt. Felszá­molással viszont többen is fe­nyegetőztek. — A meglévő készletek el­adásából finanszíroztuk a ter­melést és fizettük vissza tarto­zásunk egy részét. Egyik bank sem adott hitelt a szezonra, a rossz adósok közé soroltak. Az ÁVÜ-től kaptunk a szezon elején garanciát, amellyel el­kerültük a csőd bejelentését. Sokan emlegették a felszámo­lási eljárás beindítását, velük, valamint a többi hitelezővel végül sikerült megegyezni. Folyamatosan a csőd szélén álltunk, ugyanakkor mi is több százmilliós követelésünket nyújtottuk be adósainknak. Hitel nélkül Nekünk a jelenlegi helyzet­ben csak egy kiút van: működ­ni és dolgozni, akkor van esély, hogy privatizálni lehet a céget, mert egy bezárt üzemet nehéz eladni. Átalakított tőke­szerkezettel túlzás nélkül 300 milliós nyereséget lehet ezzel a vállalattal elérni. □ A vajai üzemüket, hírek szerint, eladták egy óriás nem­zetközi cégnek, amely doboz- és lapkagyártósort alakít ki. A tyukodi üzem eladása követke­zik? — A vajai üzemen banki jelzálog van, ez nehezíti az eladást, de valóban megkötöt­tük a szerződést. Tyukodi üze­münket egyelőre nem tervez­zük eladni. Amerikai bróker­cégtől kaptunk ajánlatot a na­pokban, a tárgyalások velük már megkezdődtek, de várha­tóan ebben az évben már lehe­tetlen a vételi szerződést vég­legesíteni. Jelenleg a tervünk az, hogy ne süllyedjünk vissza közép­szintre, meg akarunk maradni nagy cégnek. Számos piaci konkurens jelent meg a me­gyében, akikkel nem az eladá­si, hanem a felvásárlási pia­con kívánunk versengeni. Áta­lakítjuk a termékszerkezetet, egy konzervgyár ugyanis nem lehet szatócsbolt, ahol min­dent gyártunk. Ki kell alakíta­nunk azokat a vezető terméke­ket, amelyek keresettek és Archív felvétel amelyeket képesek vagyunk jó minőségben, nagy szériában gyártani. Szétszéledt szakembergárda □ A vezetői gárda fele már otthagyta a vállalatot, ISO dolgozót már elküldték és még 400-500 fővel csökken a lét­számuk novemberben. Ki fog maradni? — Vállalati tanácsülésen felvetették, miért engedtem el a jó szakembereket a konku­rens cégekhez. Képtelen va­gyok megfizetni őket, nem tu­dok az ottani fizetésekkel ver­sengeni. A vezetői állomány csökkent, a felmondási és a végkielégítési pénzek is jelen­tős költséget jelentenek szá­munkra, emellett 50 százalé­kos kapacitással működik a vállalat, jelenlegi adottságaink ennyit bírnak el. Olyan tevé­kenységet pedig nem akarunk megtartani, ami nem hoz pro­fitot. Jelen pillanatban az a kérdés, hogy ehhez a szorító pénzügyi helyzethez hogyan tudunk alkalmazkodni, és a vállalati menezsdment miként képes privatizálni a céget. Válasz egy házépítési bírálatra A Kelet-Magyarország 1992. október 28-i számában megjelent „Baj lesz a dolog­ból” című cikkre reagálva, mint a szóban forgó ház építő­je, én is szeretném közölni az álláspontomat. Nem felelőtlen kockázat- vállalás alapján vágtunk az építkezésbe, tisztában vol­tunk minden nehézségével, de ezekre a dolgokra nem számí­tottunk... Törvényen kívülinek nevez az újságíró egy öttagú családot, aki a saját telkén, tel­jesen önerőből egy régi romos ház helyére újat épít, szépíti tágabb környezetét. Amennyi­ben az valakinek a szemében bűn és elítélendő, akkor orszá­gunk sohasem fog gyarapodni. A szóban forgó ház felépítésé­vel sem a harmóniát, sem a rendet nem bontottuk meg. Mi oda építkezünk, ahová a mű­szaki iroda a beadott doku­mentumok alapján engedé­lyezte a tervet. Tehát az építési tervünk engedélyezett volt. Sajnos azonban ez nem emel­kedhetett jogerőre, mert a szomszéd, aki kifogásolta a benapozást, minden 15. napon fellebbezett, holott előzőleg szóban hozzájárult. Mivel foghíjbeépítésről volt szó, szükséges volt a szomszé­dok hozzájárulása, hogy le­mondanak fellebbezési joguk­ról és mi hamarabb kezdhe­tünk az építkezéshez. Hat szomszédból öten aláírták, a hatodik így nyilatkozott: „Ő nem szeret papírokat aláírni, de nyugodtan kezdjünk hozzá, neki semmi kifogása ellene”. Oly annyira nem volt kifogá­sa, hogy az épület kitűzésében részt vett, sőt a saját függőjé­vel tevékenykedett. Erre tanú­ink vannak. Ennek ellenére fellebbezett. Öt hónapon ke­resztül, mindig ugyanazzal a dologgal. Sajnos, jogszabá­lyaink neki lehetőséget adnak, hogy kedvére játszadozhasson egy család idegeivel. Hogy mi mégis miért építkezünk? Mert erről az emberről időközben megtudtuk, hogy az élőfába is Rossz szomszédság beleköt, nagyon sok kellemet­lenséget okozott már környe­zetének, sok embert bosszan­tott állandó perlekedésével. Úgy gondoltuk, a hatóság igyekszik röviden intézkedni, belátással lenni körülménye­inkre. Albérletben laktunk, a munkánk a házhoz tartozó üz­lethez kötött volna. Kényszer- helyzetbe kerültünk. Minden­képpen veszteséggel számol­tunk, úgy gondoltuk, legalább tető legyen a fejünk felett. Végre kaptunk egy tovább­építési engedélyt, melyet ter­mészetesen a 15. nap utolsó perceiben megfellebbezett, ezt a n. hatóság elutasította, így lezárult az államigazgatási el­járás. Rövidesen megkaptuk a végleges fennmaradási enge­délyt. Örülhettünk volna, de semmi kedvünk nem volt hoz­zá. Mi ilyen emberi környezet­ben úgy éreztük, nem tudunk élni. Úgy döntöttünk ezért, el­adjuk. Az államigazgatási el­járás lezárásával erre módunk volt. Nem pontos a cikkíró in­formációja, miszerint mi az új tulajdonosra hagyományoz­zuk a terhet. Ügyvéd előtt írt megállapodásban vállaltuk az esetleges konzekvenciákat, természetesen a bírságra vo­natkozóan is. Kaptunk ugyanis a végleges fennmaradási en­gedéllyel egy időben egy — részünkről — méltánytalan­nak ítélt bírságot. Természetesen, megfelleb­beztük. Tehát az ügy még nincs lezárva. Bizonyíthatóan sok esetben fennáll a szándé­kos időhúzás ténye, bennünket súlyos anyagi veszteségek ér­tek, melyekért valaki kárpótol­ni fog. Elutasítom azt az új­ságírói megjegyzést, mely a magánéletünkbe való beavat­kozásra irányul, miszerint már egy másik házunk is volt eb­ben az utcában. Nagyon sok család adja el, cseréli a laká­sát, esetleg nem egy utcán be­lül, és ez szerintem mindenki­nek a magánügye. Tisztelettel: A ház építője Nézőpont ) Verseny a javából Nyéki Zsolt A z idei meggytermés fel­vásárlása körül fellán­golt viták jól jellemzik azt a feszültséget, amely általá­ban ott feszül a termelők és kereskedők között. A téli alma betárolásakor újfent elhangzanak a panaszok, hogy a most 22-23 forintért átvett termés egy-két hónap múlva két-háromszorosáért jut el a fogyasztóhoz. A termesztő kockázata tény: nem tud rugalmasan alkalmazkodni az igények változásaihoz, sújtja aszály és fagy, kártevő és kórokozó, a művelési költségek növe­kedése stb. Viszont a másik oldalról is igaz az, hogy a szállítás és tárolás költségei sem csökkennek, s e művelet közben is felléphetnek bi­zonyos tárolási betegségek, súlyveszteségek. Kockáza­tot tehát mindenki vállal valahol, legfeljebb eltérő arányban. Érvek s ellenér­vek csapnak össze, melyek­ben egyformán van igazság, még sincs egyetértés. Régóta áhítozott, s azóta sokat szidott szabadáras vi­lágban élünk. Az biztos: sen­ki nem fog akár egy forinttal is többet adni humánus meg­fontolásokból a kistermelő­nek. A gyakran nem alapta­lanul emlegetett tisztesség­telen haszonra addig tudnak szert tenni egyesek, amíg nincs igazi versenytárs a lát­határon. Amíg nem jön egy új partner, aki vállalja, hogy az egységnyi haszon csök­kentését korrekt üzletekkel, az összforgalom növelésével ellensúlyozza. A legjobb persze az lenne, ha a terme­lők maguk szerveznék meg az értékesítést, jó példa erre az Almatermesztők Szövet­ségének megszervezése, s hasonló lépésre készülnek a meggyet termesztők is. Az egészséges kereslet-kí­nálati egyensúlyok beálltá­ig a tisztességes vállalko­zók mellett vannak gyorsan meggazdagodni akaró kupe- cek is. Utóbbiak tiszavirág életére a szabadpiaci me­chanizmus ad remélhetőleg garanciát. Paposon jobb tehetőség híján több mint Esányit raktak máglyába az udvarukon Kommentár Házvíznéző Balogh József Tj ázvíznézőbe voltam ír hivatalos. Sértődött­ség miatt akár le is mond­hattam volna, mert utolsó­nak hívtak, de kimentették magukat, hogy az első hívo­gató alkalmával—ez jó hét évvel ezelőtt volt—a legte­hetősebbnek látszó jelöltet, az Ingatlankezelőt invitál­ták. A házvíznéző remekül si­került, de az eljegyzés elma­radt, s így történt ez öt éven át rendszeresen, legfeljebb akkor volt némi nyugalom a házban, amikor szárazság volt, akkor nem áztak be felülről a falak. Gondolom, mindenki kitalálta, miről is van szó. Persze, állami, il­letve most már csak volt ál­lami lakásról, ami 7 éve ázik be rendszeresen valahány­szor esik és hét éve nem haj­landó megjavíttatni a gaz­da, az ingatlankezelő. A nyíregyházi Arany Já­nos utca 10-12-ről van szó, két lépcsőház lakóiról, aki­ket 7 éve bolondítanak az in­gatlankezelő vezetői, s még akkor is becsapták őket, amikor lakásuk megvásárlá­sa napirendre került. Voltaképpen nem is lehet­ne erre hivatkozni, mert volt már rá példa, hogy egyik ve­zető nemcsak ígéretét ta­gadta le, hanem még azt is, hogy valaha látta volna a reklamálót, ám kivételes szerencséje is van a káro­sultaknak, mert mielőtt az üzlet nyélbe üttetett, a váro­si tévében az ingatlankezelő igazgatója egy Gyüre Ká­roly nevű hallgató kérdésé­re azt nyilatkozta a nyilvá­nosság előtt: régi probléma, tudják, hogy beázik a ház, ezért ezt vétel esetén is az ingatlankezelőnek kell meg­oldani és a vállalat számlá­jára kijavíttatni. A végeredményt bárki ki­találhatja. A 16 túlnyomó- részt nyugdíjas család az ígéret hatására megvette a lakást, s azóta sem történt semmi. Illetve dehogynem. Mondogatják is, hogy a vál­lalatból kft. lett, a vezetők címe, megnevezése is meg­változott, csak szavahihető­ségük a régi. Hogy valami jogfolytonosság a beázáson kívül is maradjon. ■ HÁTTÉR IC í t IVf iá 3

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom