Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)

1992-11-23 / 276. szám

"1992. november 23., hétfő VEGYES fi KM közbiztonsági rovata Isten házát sem kímélik A képünkön látható műkincseket Záhonyban a vámőrség 1991-ben egy Ukrajna felől vonattal érkező fiatalembertől kobozta el, aki a tárgyakat Nyugat-Európába akarta juttatni Harasztosi Pál felvétele Cselényi György Nyíregyháza (KM) — Sajnálatos, de tény: az utóbbi években mind országos, mind megyei szinten növe­kedett az egyházak sérelmé­re elkövetett bűncselekmé­nyek száma. A betörők már az Isten házát sem kímélik, s szinte felbecsülhetetlen érté­kű kegytárgyakat, valamint a perselyekből pénzt lopnak el. A téma aktualitására és fontosságára utal az is, hogy a napokban a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Rendőr­főkapitányság bűnmegelőzé­si alosztálya a római katoli­kus egyház nyíregyházi Szé­chenyi utcai papi otthonában a mátészalkai Bogáncs Gmk, valamint a budapesti Panser- vice társaság vagyonvédelmi eszközeiből bemutatót tar­tott. A rendezvényt a vártnál nagyobb érdeklődés kísérte, jelen volt dr. Seregély István, az egri egyházmegye érseke is. A rendőrség szakemberei a lelkipásztoroknak levetítet­ték az egyik római katolikus templomban készített videó­felvételt, amely kitűnő példa volt arra: a muzeális értékű tárgyakat milyen távolságról célszerű filmre rögzíteni úgy, hogy annak minden részlete jól látható legyen. Tették ezt annak érdekében, ha netán azok valamilyen bűncselekmény nyomán a templomból eltűnnének, könnyebb legyen körözni, továbbá visszaszerezni őket. Az érsek úr a papokat arra kérte: az egyházközségekben — a rendőrség által bemuta­tottakhoz hasonlóan — a műtárgyakról csináljanak videó- vagy fényképfelvé­telt. Az érintettek azt is vál­lalták, hogy a videóra az ér­tékek nagyságát és történeti jellegzetességeit is rámond­ják, a fényképekre pedig rá­írják. Ez az eltűnő ereklyék felkutatásához nagy segítség lenne. A közeljövőben az MRFK és az egri egyházme­gye a bűnmegelőzés jegyé­ben együttműködési megál­lapodást köt. A Panservice nevű cég fel­ajánlotta, hogy a jövő év má­jus 31-ig a Kobra típusú zár­család termékeiből vala­mennyi egyház számára 15 százalékos árkedvezményt ad. A Bogáncs Gmk pedig azt vállalta: az egyházak megrendelésére végzett munkáknál kiszállási költ­séget nem számol fel. A lelkészek a templomok bejárati ajtajaira konstruált speciális zárakat nagy érdek­lődéssel tanulmányozták, van köztük olyan, amellyel a nyílászáró akár 12 ponton is rögzíthető. S mivel a cilinde­rük felfúrás ellen meglehető­sen védett, a betörésnek igen hatékonyan ellenállnak. Természetesen az érdeklő­dők láthattak elektronikus eszközöket is. Közülük az egyik az oszlopok mögé is lát, hiszen különlegessége, hogy a rejtőzködő bűnöző(k) testhőmérsékletétől lép mű­ködésbe. A szakemberek a műkincsekben gazdag épüle­tek vezetékelésével járó fú­rás-faragás mellőzésére gon­dolva ajánlották azt a beren­dezést, amely az érzékelők és a központ között rádióhul­lámok révén teremt kapcso­latot. Öregek veszélyben Hasznos védekezési tudnivalók Nyíregyháza (KM — Cselényi) — Alig van olyan nap, hogy ne kellene olyan bűncselekményről hírt ad­nunk, amely károsultja, szenvedő alanya idős ember. — A gyermekek után ők a legveszélyeztetettebbek — tájékoztatott Herka Béla, a megyei rendőrfőkapitányság bűnmegelőzési alosztályá­nak vezetője. — Ugyanis romlanak a reflexeik, csök­ken a fizikai erejük és az éle­tük során már.nagy értékekre tehettek szert, ami sokakat bűncselekményre ösztönöz. □ Tudjuk, teljes biztonsá­guk aligha teremthető meg. Mégis, mit tanácsol annak érdekében, hogy ne kelljen rettegésben élniük? — Ha még nem lenne, a la­kásuk ajtajára szereltessenek fel biztonsági láncot, kémle­lő nyílást, s azokat rend­szeresen használják is. Cél­szerű a lakás bejárati ajtajára több zárat szereltetni, olyat, amelyhez nem könnyű kul­csot másoltatni, pl. mágnes­zár. Nem árt az ajtólap sar­kait fémlappal megerősíteni. A könnyen megközelíthető ablakokba (3 méter magassá­gig) törhetetlen biztonsági üveget kell választani, ha er­re nincs mód, az ablakra rá­csot szerelni. A lakás ajtaját nem árt kulcsra zárni akkor is, ha otthon vagyunk. Lehe­tőleg a nők közül senki se hívja fel a figyelmet arra, ha magányosan él. Ekkor a la­kójegyzéken, a levelesládán, vagy az ajtón a keresztnév­nek csak a kezdőbetűjét tün­tessék fel.' Sötétedés után használjanak sötétítő füg­gönyt. Ne nyissanak ajtót idegeneknek. Az indokolat­lanul túlzott segítőkészséget tanúsítókkal szemben is le­gyenek óvatosak. A hivata­los ügyben kopogtatóktól még a beengedése előtt kér­jenek igazolványt. Legyenek elővigyázatosak, mert az is előfordult, hogy valaki áju­lást színlelve, vagy vízkérés, sőt csomaghozás ürügyével jutott be a lakásba. □ Ha elmennek otthonról, mi a teendő? — Végig kell gondolni, az ékszereket és egyéb értéke­ket biztonságos helyre tet­ték-e. Ha rövid időre távoz­nak, a függönyöket hagyják úgy, mintha otthon lennének, sőt hagyják bekapcsolva a rádiót. Az ilyen apróságok is számos bűnözőt mondatnak le tervéről. A szükségesnél senki ne vigyen magával több pénzt. Ha hosszabb ide­ig nem lesznek otthon, cél­szerű valamelyik megbízha­tó szomszédot megkérni, olykor-olykor nézzen rá la­kásra; jó, ha a levelesládát is rendszeresen kiüríti. — Óvakodni kell a tömeg­től, hiszen az a zsebtolvajok paradicsoma. A pénztárca legmegfelelőbb helye a belső zseb, pláne ha még zárható is. Lehetőleg a járda úttest felőli oldalán menjenek, hogy a kapualjból, vagy mel­lékutcából induló támadásra legyen idő reagálni. Ha vala­ki kései időpontban tér haza, lehetőség szerint ismerőssel tegye, vagy hívjon taxit. Vo­naton olyan fülkébe üljön, ahol mások is vannak. Söté­tedés után kerülje az elha­gyott buszmegállókat. A jár­művön lehetőleg a vezető közelében helyezkedjen el. Ha gépkocsival közlekedik éjszaka, az ablakokat legfel­jebb résnyire tekerje le. (Folytatjuk) KFRÍTF«;nRÓT legolcsóbban íven! I toUrsU I közvetlenül a termelőtől. Feszítődrót, tüskés drót, rabitz csibeháló, valamint huzalok nagykereskedelmi áron. DRÓT-SZÁLL Kft., Szarvas u. 85. Tel./fax: 42/10-338.'l5747/6H' HILTI-NAPOK a debreceni márkaboltunkban! November 25-től 27-ig tanácsadással, kedvezményes vásárral egybekötött szakmai napokat tartunk. Szeretettel várjuk Debrecenben, a Balmazújvárosi út 10-ben naponta 8-tól 1/2 4-ig. Hilti — csúcsminőség a rögzítéstechnikában! *20229/1H-11.20.* A Záhony és Vidéke ÁFÉSZ megvételre felkínál 1 db Ikarus 211 autóbuszt, 1 db IZS tehergépkocsit. Licitálás 1992. november 25-én 10 órakor az ÁFÉSZ-iro- da udvarában. A Záhony és Vidéke ÁFÉSZ 3 éves időtartamra, 1992. de­cember hó 16. napjától 1995. december hó 15. napjáig ter­jedő időre, bérleti üzemelésre az alábbi kereskedelmi egységeket adja át: 32. sz. melegkonyhás büfé, EPERJESRE 13. sz. italbolt, ZSURK. Versenytárgyalás 1992. december hó 15. napján 10 órakor lesz az ÁFÉSZ, Záhony, Ady Endre u. 92. szám alatti irodájában. Felvilágosítást ad Kovács Zoltán áruforgalmi főosztály- vezető személyesen vagy a 60-205-ös telefonon, illetve az ÁFÉSZ főkönyvelője. •21407/2H* HIRDETMÉNY A Szabolcs-Szatmúr-Bereg Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatja ügyfeleit, hogy költözés miatt A MÁTÉSZALKAI KIRENDELTSÉGEN (Szabadság tér 17.) 1992. november 26., 27-én az ügyfélfogadás szünetel. A kirendeltség 1992. november 30-án 8.00 órától az új helyen, Mátészalka, Jármi út 2. szám alatt (volt tsz-iroda helyiségében) fogadja a mátészalkai és körzetéhez tartozó ügyfeleit. •2I485/1H* ARENGEDMENYES VÁSÁR! — hullámpala 110x175 295 Ft/db áfával — 50 db felett — nyílászárók, tetőfedők, hőszigetelők, parketták — hosszúplatós ZIL-ek, pótkocsik, T—54 szőlőművelő lánctalpas — hazai és import szenek 355 Ft/q- tól. BODROG Kft., Bodrogkeresztúr Telefon: 50. •21S20/1H* MOTOCROSS Egy jó hétvége gyorsan eltelik. A mostani pedig garantáltan gyors lesz. EZÉRT MEGHÍVJUK ÖNT a Nemzetközi Teremcross Versenyre, ahol tíz ország motorosai mérik össze tudásukat. A verseny színhelye: Nyíregyháza/ Bujtosi Szabadidőcsarnok. A futamok november 28-án 17 órakor és 29-én 11 órakor kezdődnek. Az edzések mindkét napon 10 órától megtekinthetők. Jegyek a helyszínen elővételben is válthatók.------------­NYÍLÁSZÁRÓK Boltja Nyíregyháza, Debreceni út 184. Telefon: 42-17-380. ___________________*7230/1K-10Q2' |T A FOGYÓKÚRA | szép­I Mf^ASSZONYOKNAK | I rKomp1ett szolgáltatás a I :na I testformáló, testkozmetikai szalonban, | Bocskai u. 8., 12-338. 1 hónap alatt | 40 cm-rel csökken kerülete. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom