Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-16 / 270. szám
16 Kelet-Magyarország SPORT ■*W<' Csepelen sem sikerült a pontszerzés Kilenc emberrel született meg az első idegenbeli gól • Csepel (KM JJ) Mán László) — Vakító napsütés és _______ gyerekzsivaly fogadta Csepelen a kissé fáradt tartalékcsapatot (hajnali kelés, háromórás vonatozás, fél órás buszozás), mert két pályán is az úttörő bajnokság meccseit játszották. AZ NYVSC NB I-es csapata ekkor már úton volt Gödöllőről, ahol a péntek éjszakát töltötték. A nagy kérdés az volt, hogy a friss szerzemény Majaru tudja-e vállalni a játékot. Röviden annyit mondott: rizikó. Ez azt jelentette, hogy nem kockáztatnak egy esetleges rásérülést. Az utánpótlásegyüttes egyébként a napsütésben 3-1-re nyert, és a találkozó után sötét fellegek gyülekeztek odafenn, az égiek már valamit sejtettek. Az első félidőben semmi jele nem mutatkozott annak, hogy az lesz a vége, ami lesz. Csepel-NYVSC (1-0) Csepel, 800 néző, v.: Huták (Varga S., Győr). CSEPEL: dr. Szieben- Tyukodi, Váczi, Ács, Mikler- Bognár, Stefanov, Somogyi, Tompos- Süveges, Jakab. Edző: Varga István. NYVSC: Biró- Szatke, Sedecaru. Drobni, Nagy- Csehi I„ Molnár, Kertész, Kovács- Tóth Gy., Vasii. Edző: Kovács János. CSERE: Süveges helyett Gyimesi (24.), Gyimesi h. Palacian (68.), Kovács h. Erdei (78.), Kertész h. Malisenkó (85.). GÓL: Mikler (7.), Váczi (58.), Kovács (62.), Palacian (70.). SÁRGA LAP: Nagy (26.), Sedecaru (56.), Tompos (61.). KIÁLLÍTVA: Drobni (48.), Csehi I. (61.) SZÖGLET ARÁNY: 4-9 (2-5). később ismét volt védeni valója a doktor úrnak, Szeibennek. Igaz Biró is gyűjtögette a segédpontjait, mert megfogott egy ziccert. Ä szünetben persze volt miért korholnia Kovács Jánosnak, mert a középpályás sor nem jeleskedett a támadások építésében. A játékosok még ki sem futhatták magukból az Az első félidőben Drobni próbálkozott a csepeli kapu előtt, de Sziebené lett a labda Man László felvétele Tulajdonképpen még az is belefért, hogy elég korán az elmélázó védelmet a hátulról érkező balhátvéd Mikler meglepte, és vezetéshez juttatta a csepelieket. Nem tört meg a nyíregyházi csapat, a mezőnyben partiban volt a hazaiakkal, sőt meg volt az esély az egyenlítésre is. Nagy ragyogó beadása után Kovács nagy helyzetben nem lőtt, Kertész pedig már hiába tette, mert előtte kinőtt az eleven gólfogóháló. Mindez a félidő derekán történt, és nem sokkal öltöző melegét, amikor Huták munkára bírta piros kártyáját. Nagy üresbe pörgetett labdáját, a hazaiak azonnal előre vágták. Stefanov be akarta gyújtani a rakétákat, ám Drobni hatástalanította a gyújtószerkezetet. Egyszerű módon, hátulról elkapta a hazaiak derekát. A bíró sípolt, Drobni pedig érezte, hogy baj van. Nem is mert odanézni, Bírótól kapta a jelzést, hogy ez bizony piros volt. Jogos. Tíz percig nem volt gond, ám ekkor a vendégeken kívül szinte mindenki látta, miben ravaszkodnak a csepeliek. Váczi ha nem is rókaravaszsággal, de előreindult, Somogyi alányúlt a labdának, amely éppen a társa elé került. A vendégeknek tetszhetett az akció, mert csak nézték, ahogy a csepeli középhátvéd átveszi, majd tizenkét méterről bevágja. Már biztos volt a hazai előny, és ismét előzékenyek voltak a mieink. Drobni átöltözés után jött vissza a pályára, és igen csak meglepődött amikor a játékoskijáróban összefutott Csehivel. Mert korábban Tompos belerúgott Csehibe, aki nem várt a játékvezetői ítéletre, szemet-szemért, faultot- faultért alapon önbíráskodott. Két kézzel alaposan mellbe, torkon taszította Tompost. Hiába bánta később, hogy agyát elöntötte a vér, megkapta a pirosat. Kilencen maradtak a nyíregyháziak, és csodák csodájára ekkor született meg első idegenbeli találatuk. Kertész jobbról szépen ívelt a hosszúra, Kovács megszelídítette a lasztit és a helyére küldte. Azután jöttek Bíró percei, mert amikor felállt a csepeli hadosztály, akkor igazán kijött a létszámfölény. Már korábban is fogott egy-két ziccert, most is ártalmatlanná tette a kiugró Stafenovot, ám a labda pechjére a csereként beállt Pa- laciannak kínálta fel magát a gólszerzésre, aki eleget is tett a felkérésnek. És még nem volt vége. Kilenc emberrel is szépíthetett volna az NYVSC. Vasi már az első meccsen még érhette volna a pénzét, hiszen Nagy beadása után előbb lábbal, majd az ismétlésnél fejjel találhatott volna a kapuba. Nem sikerült. Három perccel a lefújás előtt egy haza adást Szeiben kézzel hárított, amiért közvetett szabadrúgást kaptak a vendégek, a kapu bal oldalánál, az alapvonaltól pár lépésre. Sajnos a Malisenkó elé passzolt labdának nem sikerült rést találnia a hálóba vezető úton. A hazai vezetés ellenére egy félidőn át meg volt a remény, a játék alapján pedig az esély is a pontszerzésre. Aztán a két nagy hiba, a két súlyos fegyelmezetlenség miatt megfogyatkozott a csapat, elszállt a remény is. Ami ezután történt a pályán, az már kapaszkodás volt a szalmaszálba. És majdnem csoda történt, mert még a második vendéggólra is meg volt az esély. Igaz a hazaiaknak ettől jóval nagyobb sanszuk volt a nagyobb irányú győzelemre. A nyíregyháziak játékának értékelésénél már közhelynek számít: irányító, karmester nélkül, a zongoraci- peléssel nem lehet eredményes koncertet adni. Főként akkor, ha ketten eldobják a kottát, és az előadás vége előtt elhagyják a pódiumot. VARGA ISTVÁN: — Ezen a mérkőzésen az volt a fontos, hogy nyerjünk. KOVÁCS JÁNOS: — Sajnos, néhány játékosom sorsdöntő hibát követett el, ennek csakis vereség lehetett a vége. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: FTC-Vác 0-1 (0-0), Újpest-Vasas 2-2 (1-1), Kis- pest-Veszprém 4-2 (2-1), Békéscsaba-Videoton 2-2 (1 -0), Pécs-MTK 0-0, Sió- fok-BVSC 0-0, Rába ETO -Diósgyőr 1-0 (0-0). Az állás: 1. Vác 1310 - 3 25-12 20 2. FTC 13 9 2 2 20-8 20 3. Kispest 13 7 3 3 21-14 17 4. Vasas 13 5 6 2 16-13 16 5. Videoton 13 6 3 4 21:15 15 6. Diósgyőr 13 5 4 4 17:19 14 7. B.csaba 13 4 5 4 18:17 13 8. Csepel 13 4 3 5 15-15 13 9. MTK 13 4 4 5 21-18 12 10. Pécs 13 5 2 6 15-16 12 11. BVSC 13 4 3 6 13-16 11 12. Újpest 13 2 6 5 15:10 10 13. Siófok 13 4 2 7 11:18 10 14. Rába 13 2 5 6 11-18 9 15. NYVSC 13 2 4 7 9:19 8 16. Veszpréml3 3 2 8 14-28 8 Jogos vastaps a mérkőzés végén Tudósítóink voltak: Égerházi Péter, Hullár Ferenc, Kakukk István, Kiss Pál, Molnár Károly, Pataki László, Radványi Ferenc, Rebák András, Szécsi Zoltán, Torma László, Varga János. Ügyeletes munkatársaink: G. Dézsi Mária, Mán László és Tapolcai Zoltán. TOTO 46. hét x, 2, 1, 1, 2, 1, 1, X, x, 1, 1,1, x, 2. Az NB Ill-ban történt Kisvárda-Raka- i máz 3-0 (1-0). ; /o Kisvárda, 700 né- (------------ ző. V.: Fodor. ] Kisvárda: Makai - Czap, 3 Rajzinger, Lipták, Seres, ; Oláh, Brankovits, Balogh, Gönczi, Lelt, Béres. Edző: j Rajzinger Péter. Rakamaz: , Vitkai - Gyöngyösi, Loson- ( czki, Csorna, Kegye, Balogh, j Karóczkai, Darai, Ádámsz- , ky, Hidegh, Szondi. Edző: . Weigh Géza. 6 ( Enyhén havas pályán a ha- 1 zai csapat „leiskolázta” a ven- : dégeket. A nagy iramú mérkő- I zés több gólt is hozhatott volna, így az eredmény a rakama- ziakra nézve hízelgő. Gól: Gönczi (23. perc), Oláh (48.), Béres (60.). Jók: Az egész hazai csapat illetve Vitkai, Lo- sonczki, Kegye. Nagykálló-Szerencs 0-0. Nagykálló, 500 néző. V.: Németh. Nagykálló: Pók - Nagy S., Horváth, Joszip, Migovics, Boda, Balázs, Boros, Kaszab, Tóth, Muri (Mányák). Edző: Eszenyi Dénes. Hatalmas sár- dagasztásban az erősen tartalékos Nagykálló megőrizte hazai veretlenségét. Jók: Pók, Migovics, Boda, Balázs. Borsodi Volán-Mátészalka 2- 1 (1-1). Miskolc, 400 néző. V.: Tóth B. Mátészalka: Nagy - Bartha, Kocsány, Papp, Márián, Kiss, Szabó, Tardi (Szeles), Kosa, Szelihov, Piros. Edző: Vojtkó István. Nagy küzdelemben született meg a hazai győzelem. Gól: Oláh (35.), Farkas (70.), illetve Szabó (7.) Jók: Kocsány, Kiss, Kosa. További eredmények: Aba- újszántó-Miskolci VSC 5-0 (1-0), Tiszaújváros-Edelény 3- 1 (1-0), Sajóbábony-Bél- apátfalva 1-0 (1-0), Balmaz- újváros-Ózd 2-0 (1-0), Dew NB II * Tiszavasvári (MéjW} száros László) — /0 Alkaloida SE-FC _______ Hatvan 2-0 (1-0) Tiszavasvári, 1500 néző, vezette: Hanyecz (Zvolenszki, Németh L.). Alkaloida SE: Szenderák, Sinka, Széki, Pa- ulik, Zubanics, Havelant, Ku- rilczó (Pitács), Fecsku, Bo- hács, Szurkos, Pacaj. Edző: Kiss Miklós. Hatvan: Nagy — Mózner, Károly, Nyikos, Tuifel (Ka- rasjánszki), Szabados, Cseres- nyik, Gethárd (Bíró), Marti- nenko, Orovecz, Baranyi. Edző: Tóth Dénes. Sárga lap: Gethárd (5.), Sinka ( 52.), Fecsku (62.), Martinenko (62.), Nyikos (68.), Pacaj (78.). A hazaiak léptek fel támadólag, és az első nagy helyzetet is ők hagyták ki Szurkos révén. A 26. percben újra sakkmatt helyzetbe került a hatvani védelem, de Pacaj 12 méterről mellé lőtt. Óriási ziccer volt. A hatvani csapat csak elvétve tévedt a hazaiak térfelére, állandósult a vasváriak nagy nyomása, de a vendégek szerencsésen vészelték át gól nélkül az első fél órát. A 40. percben újból Szurkos került óriási gólhelyzetbe, de ha centiméterekkel is, a jobb kapufa mellé emelte a labdát. A 45. percben segítettek a vendégek, Sinka ment el a jobb szélen és beadását a fejjel menteni igyekvő Károly csúsztatta a hosszúsarokba. Öngól, 1-0. A második félidő is góllal kezdődhetett volna, de Bohács 20 méteres szabadrúgása a kapufán csattant. Egyre-másra vezette támadásait a kitűnően játszó hazai csapat és főleg a szélről beadott labdák okoztak igen sok gondot a hatvani védőknek. A vendégek egyre nehezebben viselték el idegileg a hazaiak tili-toli játékát és a 75. percben kapták is a következő gólt. A vasvári csatárok tűzijátékot rendeztek a hatvani kapunál, Nagy kétszer is bravúrosan védett, de Fecsku közeli, nagy erejű lövésével szemben már ő is tehetetlen volt, 2-0. A szezon utolsó hazai mérkőzésén kitűnő játékkal búcsúzott közönségétől az Alkaloida SE csapata. A mérkőzést megelőzően igen sok gonddal küszködő vasváriak (sérülések, sárga lapok, Szkuncz távozása) olyan hozzáállást és játékot produkáltak, hogy ez több, mint biztató lehet a csapatjövőbeli szereplésére. Nem véletlenül a közönség vastapsának kísérete mellett vonultak az öltözőbe az igen szép sikert elérő játékosok. KISS MIKLÓS: — A győzelmen túl külön öröm számomra, hogy ragyogó játékkal búcsúztunk a lelkes és szép számú közönségünktől. TÓTH DÉNES: — Kis akarásunknak elgondolkodtatóan nagy nyögés lett a vége. További eredmények: Bag-Eger 1-1 (0-1), BMTE-Tör- ley-Kazincbarcika 0-0, Kiskörös-Baja 5-0 (2-0), Szar- vas-Kaba 2-1 (2—1), Sze- ged-Hajdúnánás 2-2 (1-1), Salgótarján-in. kér. TVE 1-2 (1-1), DVSC-Gödöllő 1-0 (1-0). A csoport állása: 1. T.vasvári 14 8 3 3 27-12 19 2. DVSC 4 7 4 3 19-9 18 3. H.nánás 14 6 5 3 19-13 17 4. Kiskőrös 14 7 2 5 24-16 16 5. K.barcika 14 6 3 5 18-14 15 6. Kaba 14 5 5 4 13-13 15 7. Szarvas 14 6 3 5 17-23 15 8. Baja 14 7 - 7 19-18 14 9. Hatvan 14 4 6 4 12-15 14 10. Budafok 14 4 6 4 10-14 14 11. III. kér. 14 5 3 6 20-18 13 12. Gödöllő 14 4 5 5 14-16 13 13. S.tarján 14 5 3 6 20-25 13 14. Bag 14 2 6 6 12-19 10 15. Eger 14 3 3 8 13-20 9 16. Szeged 14 3 3 8 15-27 9 Borg bevallotta Stockholm (Reuter) — A svédek egykori legendás teniszbajnoka, Björn Borg egy szombaton adott televíziós interjúban elismerte, hogy kiKisvárda nagy ugrása recske-Hajdúszoboszló 2-2 (2-1). A bajnokság állása: 1. B.újváros 14 10 3 1 39-14 23 2. Kisvárda 14 7 4 3 24-17 18 3. Rakamaz 14 7 4 3 18-14 18 4. T.újváros 14 5 6 3 20-20 16 5. MVSC 14 5 6 3 19-20 16 6. Edelény 14 3 9 2 13-12 15 7. N.kálló 14 4 7 3 11-11 15 8. Szerencs 14 5 4 5 21-18 14 9. Derecske 14 5 4 5 21-21 14 10. B.Volán 14 6 2 6 17-17 14 11. H.szob. 14 4 6 4 17-20 14 12. Abaújsz. 14 6 - 8 24-21 12 13. M.szalka 14 4 4 6 17-19 12 14. Ózd 14 2 5 7 17-26 9 15. S.bábony 14 2 3 9 13-22 7 16. Bélapátf. 14 2 3 9 12-23 7 próbálta már a kokaint. Ezzel a bejelentéssel akarta tisztázni azt a róla elteijedt vádat, miszerint megrögzött kábítószerélvező. Kisebb volt a kapu Zürich (APA) — Pénteken még nem vált valóra az osztrák Admira Wacker labdarugó csapatának az álma, hogy óvásuk sikeres lesz az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA). Mint ismert, a KEK- ben szereplő osztrákok a belga Royal Antwerpen elleni mérkőzés után kifogásolták, hogy a belgiumi visszavágón a kapu mérete a nemzetközileg előírtnál kisebb volt 2 cm-el, s ezért óvást nyújtottak be. (Az eredmény alapján a belgák jutottak tovább.) Rene Eberle, az UEFA szóvivője elmondta, hogy az osztrákok óvásával formai hiba miatt egyelőre nem foglalkoztak. FflszerResztO: ar. angyal Sándor. TOzei1t6üZTg-Tl5TyCTmsrWariRSantier: ^2ei1<55?ti!iRr~felR Sänaor, PállGéZá, SIpóS Bélá. ♦ Kiádja a'Kelet-Magyärorsz&g Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Ésik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. ♦ Kiadó és Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Postafiók- számok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 11-277. Telex: 73-344. Telefax: 15-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 10-329. Hirdetés: 10-150. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8/Telefon: 111-4475. Szerkesztőség vezető: Görömbölyi László. Hírügynökségek: MTI/AP. ♦ Készült a Kelet-Magyarország fényszedő rendszerén. Nyomtatás: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szabó Tamás ügyvezető igazgató. ♦ Terjeszti a Debreceni Postaigazgatóság, 4046 Debrecen, Bethlen u. 1 .Telefon: (06-52) 12-111. Igazgató: dr. Kovács József. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivatalokban, hírlapüzletekben, hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/a közvetlenül, postautalványon vagy átutalással a Postabank Rt. 219-98636021.02799 pénzforgalmi jelzőszámra. ♦ Előfizetési díj egy hónapra 315 forint, negyedévre 945 forint, fél évre 1800 forint, egy évre 3.408 forint. Az áruspéldányok ára mindennap egységesen 12,80 forint. A terjesztéssel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat a Postaigazgatóság és a postahivatalok intézik. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. 1992. november 16 hétfő