Kelet-Magyarország, 1992. november (52. évfolyam, 258-282. szám)
1992-11-14 / 269. szám
Egy elfeledett szobrász Osváth Imre emlékére Osváth Imre szobra önmagáról Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM — M. Magyar László) — Nyolcvan éve született Nyíregyházán Osváth Imre képzőművész. Nevét nem őrzi se utca, se emléktábla, se lexikon, se városi monográfia, csupán a régi barátok szívében él még emléke. S bár ő a hazától távol, idegen földben nyugszik elfeledve, alkotásaival, illetve azok fotóival gyakran találkozhatunk szülővárosában. Osváth Imre 1912. november 19-én született. Kézügyességét édesapjától, Osváth Antaltól örökölhette, akinek épületszobrász üzeme volt a Víz utcában. Mikor befejezte a Jókai Mór Polgári Fiúiskolában a tanulmányait, az édesapja szobrászüzemében kezdett el dolgozni. — Mintázó- és faragókészségére, kiváló tehetségére a város közvéleménye is felfigyelt. A Keresztény Iparosok Országos Szövetsége nyíregyházi csoportjának 1929. évi, augusztusi kiállításán láthatták az érdeklődők Osváth Imre finoman mintázott szobrait, amelyekkel második díjat nyert — meséli Pető János 83 éves MÁV-nyugdíjas, akit szoros szálak fűztek a művészhez. A barátságot a szobrászatnak, az alkotás iránti szeretetnek köszönhették, s a jó kapcsolat a több ezer kilométeres távolság ellenére is megmaradt Osváth Imre haláláig. A hősök temetőjébe is ő készítette el a világháborús emlékművet a harmincas évek elején. A hadisírokat gondozó hivatal valójában Osváth Antalt bízta meg az emlékmű elkészítésével, ő azonban átengedte fiának e dicsőséget. Osváth Imre készítette a ma már csak képeken látható, az egykor országzászlót tartó szoborcsoportot is. A Nyírvidék, a város lapja ösztöndíjat is szorgalmazott a fiatal tehetségnek, mert édesapja anyagi nehézségek miatt nem tudta tovább taníttatni. Kisfaludi Stróbl Zsigmond első világháborús emlékművéhez az alapzatot Osváth Antal üzemében készítették, s mikor Kisfaludi Stróbl Nyíregyházán járt, felfigyelt az ügyes fiúra, s meghívta a műtermébe Budapestre. így került a fővárosba 1930 szeptemberében Osváth Imre, majd egy évvel később már a képzőművészeti főiskola tanulójaként folytathatta tanulmányait. Főiskolásként 1934-ben készítette el Jósa András mellszobrát, amely még napjainkban is látható a nyíregyházi múzeumban. A Vasgyár és a Széchenyi utca sarkán levő kápolna Madonnáját, Pietáját és Szent Antalszobrát szintén ő formázta meg. Főiskolai évei alatt több köztéri szobrot alkotott vidéki községi elöljáróságok, intézmények megbízása alapján. 1935-ben Székely Bertalan születésének 100. évfordulójára a képzőművészeti főiskola fejszoborpályázatot írt ki, amelyet az ötödéves szobrásznövendék, Osváth Imre nyert meg, s a kivitelezéssel is őt bízták meg. A nagyméretű Székely Bertalan-portré elkészült, s a fővárosban az Epreskertben állították fel. Tanulmányai befejezése után római ösztöndíjat kapott, s három évet Olaszországban tölthetett — folytatja Pető János. — A második világháborút nem kerülhette el, többször is behívták katonának. Alakulatával nyugatra sodródott, s 1945-ben amerikai fogságba esett. Regensburg mellett, Landshutban táborozott, akkor találkoztam vele, ugyanis én szintén hadifogoly voltam. Megnősült, egy német nőt vett el, Éva Benedichtet. ’46 őszén búcsúztam el Osváth Imrétől. Egy csendes, nyugodt kontinensre vágyott, ahol talán szerencsésebben megvalósíthatja művészi elképzeléseit. Sodródott a nagyvilágban, végül Ausztráliában, Sydneyben telepedett le, távol a szülőföldtől, a barátoktól. 1978-ban halt meg. Jó lenne, ha szülővárosában jobban ápolnánk az emlékét. A város pártfogásába vehetné a Pesten lévő Székely Bertalan-szob- rot, hiszen a szabad ég alatt, kitéve fagynak, szélnek, pusztul az alkotás... A tankönyvíró Kótai Nincs a Pedagógiai lexikonban a neve Balogh László A Kunság adta Szatmámak Kota Márton csizmadiamester és Vitalis Zsófia fiát, Kótai Lajos igazgató urat. Mikor 1846. április 7-én Kunhegyesen megszületett, senki sem gondolhatta, hogy életútja erre, a szatmári tájra sodoija az újszülött fiúcskát az apja susz- terbanklijától. Nehéz volt a család élete, de az értelmes fiú csak bejutott a Debreceni Református Kollégiumba. Ám, Szegedi Sándor professzor úr bábáskodása mellett hiába jeleskedett a költészettanban, arra már nem futotta Márton mester szűkös jövedelméből, hogy fia a teológiai tanulmányokat is befejezze. Az akkori idők szokása szerint Kótai Lajos nevelői munkát vállal. így kerül 1865- ben Porcsalmára Gyene Pál családjához. Pártfogó gazdája kívánságára ebben az időben változtatja meg eredeti Kota családi nevét Kótai-ra. Kétéves nevelősködés után néptanító lesz, s több szatmári faluban is működik. 1867-ben Zsarolyánban kezdi pályáját, de 1869-ben már Gacsályban, 1870-ben pedig Ökörítőn találjuk. Később Szatmárnémetibe kerül, ahol előbb egyházi jegyző, aztán tanító, 1873-tól gimnáziumi rajztanár, s végül 1884-től a helyi ipariskola rajztanára és igazgatója. Innen megy nyugdíjba is. Kótai Lajos pedagógiai munkássága mellett széles körű szépirodalmi és szakirodalmi tevékenységet is folytatott. Különböző lapokban jelentek meg költeményei, zsoltárai, humoreszkjei és változatos témájú cikkei. 1884—1896 között szerkesztője volt a Szamos című hetilapnak, 1885-től ő szerkesztette igazgatott iskolájának az Értesítő-jét is. Számtalan műve kéziratban maradt, de tudunk tizenkét megjelent kötetéről is, amelyek nagyobbrészt iskolai tankönyvek. Mutatóban csak néhányat ernlítek e tankönyvek közül: Általános földrajz (Szatmár, 1878.), Magyar- ország története (uo. 1879.), Természetrajz (uo. 1878-tól hét kiadásban), A közönséges törtszámok (uo. 1893.) stb. Lezárásként hangot kell adni annak is, hogy Kótai Lajos igazgató úrnak bármilyen hasznos is volt a pedagógiai tevékenysége, bármilyen gazdag is ránk hagyott írói, tankönyvírói öröksége, annyit nem érdemelt ki az utókortól, hogy legalább egy adatként ott szerepeljen a Pedagógiai lexikonban. Az ő neve bizony ott nem található! Őrizzék hát meg nevét azoknak a szatmári településeknek a lakói, akiknek ükszüleiket, dédszüleiket olyan nagy szeretettel, odaadással és hozzáértéssel tanítgatta! Zaragoza édes fia Goyával zárult le a klasszikus spanyol művészet Budapest (MTI - Press) — Zaragoza sem akar lemaradni. Sevilla az Expo városa, Barcelona az olimpia városa, Madrid az idén Éurópa kulturális fővárosa. Spanyolhon városai világra szóló események színterei. De egy vidéki „fészek” is szolgálhat nagystílű eseménnyel, bizonyíték erre az Ebro menti Zaragoza. Kulturális szenzáció: 1992-ben Spanyolország évében, Goyát ünnepli Zaragoza. Erancisco Goya nem e városban született — innen 42 kilométerre, Fuendetodosban, 1746-ban — élete nagy részét Madridban töltötte, és száműzetésben Franciaországban, Bordeaux-ban halt meg, de Zaragozában kezdett el festeni, ifjúsága színterére rendszeresen visszatért, így Zaragoza nem jogtalanul tartja édes fiának a festő óriást. Minden idők legnagyobb Goya-kiállítását rendezték meg az aragóniai városban. Három palotában 54 olajfestmény, 240 metszet és kőnyomatok láthatók. A kiállítás kurátora, Julian Gallego neves Goya-szakértő a meghitt, bensőséges mesterrel kívánta megismertetni a látogatókat. Goya 700 festményt hagyott hátra. „Ennek a Goyának semmi köze sincs a hivatalos festő Goyához — magyarázza Gallego —, ez a Goya teljes szabadságot élvezve szeretett festeni, nem szívlelte a megrendeléseket. „Néhány olyan képet is bemutattak, melyeket a festő 1771-ben történt Madridba költözése előtt alkotott, valamint amit az utolsó, Zaragozában tett látogatásakor az itteni barátairól készített. A kiállítás érdeme, hogy a nagy nemzeti festő hosszú pályafutásának minden korszakával megismerkedhet a látogató. Szőnyegtervei a színes, derűs népéletet ábrázolják, dekoratívak, elbűvölőek. A zseniális portréfestő tökéletesen érzékelteti, milyen a királyi család, milyenek az arisztokraták, korának személyiségei. Impozáns, bronz Goya-szo- bor áll a 16. századi La Lonja palota előtt, ahol a mester olaj- festményeit állították ki, köztük található a zaragozai híres katedrális, a Nuestra Senora del Pilar freskóinak három előtanulmánya. Goya, Olaszországból visszatérve, 25 éves korában alkotta őket. Érdekesek a mester korai önarcképei is. A skóciai Nemzeti Galéria kölcsönözte a Doktor című szőnyeghez készült Goya- vázlatokat, melyek ebben az évszázadban Spanyolországban még nem voltak láthatók. Két lágyságot, melegséget, szeretetet sugárzó remekmű: a mester feleségéről, Josefa Bayeu-ról és az unokájáról, Marianóról készült portréja. Hasonló melegség árad a gyerekét váró Chinchon grófnő képéről, az asszony hajába tűzött búzakalász a termékenységre utal. A grófnő férjét, Manuel Godoy-t, IV. Károly nagy hatalmú tanácsadóját Goya nem szívlelte, fontossága tudatában álló embernek ábrázolja a zseniális festő, a mű címe: Manuel Godoy, a Béke Hercege — Goya iróniáját fejezi ki. Álba hercegnőről alkotott műve is a festő apró gonoszkodását árulja el. Donna Narcisa Baramana de Goicoehea portréja MTI-felvétel Barátok Ésik Sándor A temetést végül is eltették szombatra, mert hétköznap sokan nem tudtak volna eljönni. Igaz, hogy az asszony holttestének a hűtőben tartása a hét végéig egy vagyonba került, Árpád János nemigen tehetett mást. Megszólta volna a magyar közösség. Isten őrizz a szájukra kerülni, gondolta magában az özvegyen maradt öregember. így sem voltak többen a sír körül néhány tucatnál. A temető, mint otthon egy nagy legelő, csupasz gyepszőnyegével a közeli dombokba veszett. Itt nem divat a sírkő — állapítottam meg magamban, miután meglepve tapasztaltam, hogy az emlékezés itthon megszokott kőbe vésett jele mindenestül hiányzik. Helyette egy félméterszer félméteres vaslap hever a fű között. A pap belekezdett az eltávozott búcsúztatásába. Kenetteljes hangon sorolta válogatottan jó tulajdonságait — én meg arra gondoltam: vajon mit csinált itt, Kaliforniában az a sírköves, aki két év után mégiscsak hazajött... A rövid gyászbeszéd után hamar megtelt a sírgödör, és a gondos kezek gyorsan helyükre rakták a gyepkockákat. Begyógyult a föld sebe, embertársunk porhüvelye ismét az anyaföldé lett. A gyászolók kisebb csoportokba verődve beszélgettek a kötelező részvétnyilvánítás után. A simogató napsugár melege miatt kényelmetlenül feszengtek a sötét ruhák alatt. Beszélgetésfoszlányokat hozott hozzám a neveletlenül nyargalászó szellő. „Benne volt vagy ötezer dollárba” — mondta aggodalmasan egy illető a másiknak. „Benne az” — nyugtázta a másik, — „pedig a mi papunk temette.” Hallgattak egy kicsit, aztán ismét megszólalt egyikük: „micsoda üzlet volna: ezerért hazavinni, otthon ezer dollárból fejedelmien eltemetni... háromezer megmaradna. Vagy kettő... Ezerrel alámennénk az ittenieknek, mindenki hozzánk jönne.” A beszélgetők odébb sodródtak, lassan oszladozni kezdett a gyászolók gyülekezete. Árpád János bemutatott egymásnak két embert, akik eddig még nem találkoztak. „A legjobb barátom” — fogta meg egyikük vállát. „A legjobb barátja” — hallgasd már meg — méltatlankodott sziszegve Tibor. Karon ragadta Elzát, a szemével intett nekem, és már indultunk is. □ Még nem veszett bele a nap az óceánba, amikor Árpád János öreg Hondája begördült Tiborék kocsifelhajtójára. Tibor a válla fölött vetette oda Elzának: „na, mit mondtam, nem tud otthon megmaradni.” Rekedt hangon köszönt a vendég, „örülök, hogy megismertelek” — mondta félig angolul, félig magyarul nekem, amikor végül bemutattak neki. Ez az aktus a temetésen végül is elmaradt, most pótolta Tibor. „Nem tudok otthon megmaradni, gyerekek” — fordult pityergősre az ősz ember hangja. „Minden rá emlékeztet.” Csend ülte meg a szobát. „Aludj itt nálunk, Jancsi”, szólalt meg Elza, „van itt elég hálószoba.” Kiment ágyneműt húzni. Zavartan hallgattunk tovább, csak a tv karattyolt vidáman. Arra meredtünk mind a hárman. Vécépapírreklám ment éppen. Nagy lendülettel gurult végig egy tekercs a szép fürdő-szobacsempén. Árpád János bánatosan felhüppögött: „ez a márka volt az én drágám kedvence”. „Ez igen, ez tényleg nagyon jó,”— nyugtázta Tibor. „Puha, és mégse szakad. És még illatos is.” „Kész az ágy” — tért vissza Elza. „Feküdjünk le, régen volt reggel.” Á két ember kerülte egymás pillantását, szótlanul ..... 'Í39Z~úm>n6S$ó6é: ']
