Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-08 / 238. szám

1992, október 8,, csütörtök EGYRŐL TÖBBET Kelet-Magprorsxág •cák „Nem tartom szerencsésnek...” Emlékezés Tisztelt Főszerkesztő Úr! A Kelet-Magyarország júni­us 13-i számában lehetőségem volt megemlékezni dr. Vi- etorisz Józsefről, mint a Sóstó kedvelőjéről. Ez az újságcikk dr. Mar góc sy Józsefen keresz­tül elkerült Budapestre dr. Vietorisz József még élő, 90. évét taposó lányához özv. dr. Szesztay Andrásnéhöz és' Un­okáihoz dr. Szesztay András­hoz és Sziávik Ferenchez- Ők címemre küldött . levelükben köszönetét piondanak a meleg hangú megemlékezésért. Gimnáziumi éveim alatt egy padban ültem Szesztay And­rással, dr. Vietorisz József unokájával. Az ő társaságában jártam a nagyapja Kis téri lakásában is. Ezt a teret ma Mártírok térének rieveZik. A házat is lebontották. Hélyére épült a Kelet Áruház. Felme­rült bennem a gondolat, nem lehetne-e ennek falára emlék­táblát állítani dr. Vietorisz József emlékére, hogy többen ismerkedjenek meg munkás­ságával. Dr. Vietorisz József is Nyíregyházán született, tanult és ide tért vissza tanítani. Ne­velési elvéit a Kossuth gim­názium alapításának 75. évfor­dulóján 1936-ban a követke­zőkben fejtette ki: „A tudomány fejlesztése érdekében szükséges együtt­működés elvének szolgálatára példát kell mutatnunk: lelkiis­mereti szabadságunk megőr­zése mellett távol tartjuk ma­gunkat a békebontásra hajla­mos felekezeti elfogultság­tól... Nemzeti nagyjaink szel­lemében igyekszünk hazasz­eretettől lángoló, tettre kész ifjúságot adni munkánkat megbecsülő társadalmunk­nak... Nem buktatni, hanem oktatni, nem leverni, hanem nevelni óhajtjuk atyai szeretet­tel gondozott fiainkat.” Tisztelt Főszerkesztő Úr! Ismételten köszönetét mon- •dok a megemlékezés lehetősé­géért és a Vietorisz család tag­jainak, leányának és unokái­nak köszönetét tolmácsolom. Egyben reménykedem, hogy mindig lesznek olyan utódok, akik szeretettel emlékeznek meg az elődök munkájáról. Köszönettel: Dr. Reményi Mihály Nyíregyháza Áldott légkörben együtt Az elmúlt vasárnap — szeptember 27-én — e nagyon kedves, remélhetőleg hasznos, de mindenképpen példaértékű találkozón vettem részt — több száz embertársammal együtt. Az alkalmat Botos Kálmán református lelkész ’ készítette elő: vasárnap dél­utánra istentiszteletet hirdetett meg Baktalőfántházára, az egyik cigányok által sűrűn la- ‘ kott részén, lévő utcára. Az első meglepetés az volt, hogy a másik (cigány) „telep- • ről” is jöttek emberek. (Áz ,,alvég”-„felvég” probléma nem „magyar” specialitás!) Másik meglepetés az volt, hogy sokan vettünk részt az al-1 kaimon. A legnagyobb megle­petés az, hogy a résztvevők mintegy harmada nem cigány („magyar”) volt. Az igazi öröm: a békés, testvéri, szeretetteljes — hadd fogalmazzam paposán — ál­dott légkör, amely meghatá­rozta az egész délutánt. Az is­tentisztelet rendje ugyan a ha­gyományos volt, de érdemes a különbségekre is a figyelmet felhívni. A szolgáló lelkész (e sorok írója) a David kraj — Dávid király kétnyelvű (ro­ma-magyar) képes Bibliából olvasta prédikációja alapigé­jét. Az éneklést a sokak által ismert Széltoló együttes kísér­te, vezette. A gyülekezet — a Erdélyben jártam Mátyás király szülőföldjén. Igen! Erdélyben jártam. Tu­dom, ez nem újság, nap mint nap indulnak különböző autó­buszok a kishatárforgalom- ban, sajnos nem egészen olyan céllal, mint amilyennel kel­lene. Az én utam más volt. Nem üzletelni mentem, nem hoztam és nem vittem semmit, ami az anyagiakkal kapcso­latos. Viszont annál többet hoztam magammal, éspedig olyat, amit tőlem senki el nem vehet. Lelki és testi megúju­lást, élményeket, emlékeket. Erdély tájainak varázsát, la­kóinak szomorú — talán év­századokra is visszanyúló — keserves sorsát. Ennek el­lenére összetartásukat, szere- tetüket, hitüket az égiekben, és a földiekben is. Csíksomlyón jártam a „Catholica 2000” Magyar Ka­tolikus Utazási Iroda szerve-' zésében. Budapestről indul­tunk, s miután nemcsak csík- somlyói zarándokút volt ez az utazás, hanem egybekötve er­délyi nevezetességekkel, tá­jakkal, rászántam magam és a kis nyugdíjamból megtakarí­tott pénzemet. Nem bántam meg. _ Szeretném felhívni a fi­gyelmét minden pedagógus­nak: szervezzenek ilyen kirán­dulásokat először talán saját részükre, hiszen azt a történel­met, amit eddig tanítaniuk kel­lett, azt tanulták ők maguk is. Tudom, nagyon nehéz anyagi körülmények között élünk — ezt én mint nyugdíjas őszintén át is érzem —, de úgy gondo­lom, ha kikerül a pénz az Adi­das cipőre, a sok külföldi far­mernadrágra, videóra, akkor a felelősségteljes szülők ki fog­ják gazdálkodni arra is a szű­kösen mért anyagi javakat, hogy gyermekeik megismer­jék azt a földet, ahol olyan em­berek születtek, mint Mátyás király, Dózsa György, Wes­selényi, Teleki Sándor, Tamási Áron, Nyíró József, Sütő And­rás, Reményik Sándor. Cso­dálják meg azt a tájat: a Maros menti fenyveserdőket, a Bé­kás-szorost, Gyimest, Kalota- szeget, az utánozhatatlan szé­kely népművészetet; városo­kat: Nagyváradot, Kolozsvárt, Marosvásárhelyet, Csíkszere­dát. az egész Székely-földet. Ha csak egyszer ott járnak, soha többet nem fogják mon­dani az erdélyi menekültekre, hogy .románok” és eleszik előlünk a kenyeret. Szabó Jánosné Nyíregyháza, Arany János u. 20. szép számmal megjelent roma gyerekek is — figyelmesen, példamutató rendben hallgatta az igehirdetést. Istentisztelet után a Széltoló együttes adott elő vallásos énekeket — a gyülekezet nagy örömére. Megható volt a köszö­netmondások, -nyilvánítások (vendéglátás!) mennyisége és módja is. Akkor, amikor elő­ítéletek erősödése, pogromok, rablások, gyilkosságok hírei szomorítanak bennünket, jó átélni, megtapasztalni a test­vériséget. az összetartozást. Ilyen jó érzést, ilyen tapaszta­latokat kívánok mindenkinek! Dr. Hadházy Antal református lelkész Zárva az uszoda Tisztelt Szerkesztőség! Egy régóta húzódó és egyelőre semmilyen meg­oldással nem biztató prob­léma megoldásában szeret­nénk a segítségüket kérni. Záhonyban tanuló diákok vagyunk, és az egyik fő gondunkat az okozza, hogy a város és környéke egyik valamikori fő büszkesége, az uszoda már hónapok óta zárva tart, annak ellenére, hogy már egy éve határo­zón ígéret hangzott el a megnyitásra. Igény igen­csak lenne a működtetésre, mert nemcsak a helyi lako­sok, az általános és közép­iskolai tanulók látogatták szívesen, hanem a környék­beli községekből is sok ta­nulót hoztak kütönbuszOk- kal úszóoktatásra, sőt az át­menő tranzitforgalom is éreztette hatását. Valami­kor büszkék voltunk az uszodára, most meg csak az ígéretekben tudunk úszni... Tisztelettel: A közlekedési szakközépiskola tanulói A hit talaja — a másik oldalról Tisztelt Kiss Gábor! Ha Éva nincs, Madách tragédiájának Luciferje ön- gyilkosságba kergeti Ádámot a kilátástalan jövő sorozatos festegetésével, a kétely mag- vának örökös hintegetésével. „Rések a jövő hídján” (KM, szeptember 19.) című írásával Ön pontosan ezt a Lucifer-sze- repet vállalja, hisz minden so­rában ott lapít a sanda szándék: megtorpedózni az emberek jövőbe vetett maradék hitét. Mondja, Uram! Mi sarkallta Önt ennek a szerepnek a vál­lalására, és mit remél a szerep eljátszásától? Ön szerint van-e valami jót hozó értelme annak, hogy a még el sem csitult jobboldali idegborzolás után, most Ön baloldalról csurkázza meg az amúgy sem nyugodt közhangulatot? Megértem én azt, hogy aki majd’ félszázadon át hitt a kommunizmus üdvösséget ígérő jövőjében, az mára na­gyot csalódott, és hitehagyott lett. De abban a majdnem fél­században többen voltak olya­nok, akik a kommunizmus bu­kásában hittek. Ezek nem csalódtak ebbéli hitükben, nem lettek hitehagyottak, ha­nem maradék hitükkel egy biztatóbb jövőbe akarják át- küzdeni magukat. Hogy felhozott érveinek nyomatékot adjon, régi szoká­sához híven, nem átall a Bib­liára hivatkozni, mintha a jövőbe vetett hit az istenhit köréhez tartozna, s megcitálja kedvenc figuráját, a Saulusból Paulussá lett Pál apostolt. Én nem leszek ennyire ájtatos, így az apostoli szavak mellé csupán a legilletékesebb költő szavait idézem: „Emb^r, küzdj és bízva bízzál!” Ezt idézem, mert ebben lá­tom az emberi élet értelmét: kitartóan küzdeni a jövőért, és rendületlenül hinni a küzde­lem sikerében. Ha nincs hit, lanyhul a küzdelem, fokozó­dik a kétségbeesés, közeledik a pusztulás. Aki tehát a jövőbe vetett hiten próbál csorbát ejteni, rosszakarója az em­bernek. Tisztelt Kiss Gábor! Cikkével bennem nem ren­dítette meg a jövőbe vetett hitet — remélem másokban sem —, de a kétely magvát egy területen csak elhintette: kételkedve fogadom írása ada­tainak a hitelét. Egy ilyen sú­lyos témát feszegető írásban lehetőséget kellene adni az adatok ellenőrizhetőségére is, hogy az olvasó meggyőződ­hessék azok hitelességéről, valódiságáról. Van-e az Ön cikkében egyetlen forrásjel­zet? Ugye, nincs! így pedig adatai, szerintem, nem hitele­sek. s éppen ezért hiteltelen a rájuk épített gondolat, eszme- futtatás is. Befejezésül csak megismét­lem a már egyszer feltett kérdést: milyen céllal írta meg Ön ezt a cikket? Segítségként és a példaadás okán, én elmon­dom, miért fogalmaztam meg jelen írásomat. íme: felhívni az olvasók figyelmét, hogy hittel és küzdelemmel remé­nyünk lehet egy biztatóbb jövőre, és ezért ne higgyünk az olyan Lucifer-köpenybe öltö­zött kísértüknek, akik meg akarnak ingatni ebbéli hitünk­ben! Balogh László Rohod Tisztelt dr. Takács Péter! Örömmel olvastam, hogy nyíregyházi egyéni választó- kerület képviselőjeként Ön — aki pártállását tekintve MDF- es, azaz kormánypárti képvi­selő — felelősséget érezvén Baktalórántháza ügyei iránt, hosszú cikkben foglalkozik a település gondjaival. Ezek szerint az Ön egyéni választó- kerületében Nyíregyházán minden a legnagyobb rendben van, bár azt hiszem, ha így van, akkor az a nyíregyházi önkormányzatnak is köszön­hető. Kérdés az. hogy az ötös számú baktalórántházi válasz­tókerületben —- egyébként szintén MDF-es országgyűlési képviselő — miért nem hallat­ja, hallatta a hangját ebben az ügyben, persze lehet, hogy ő a nyíregyházi ügyekben kíván inkább megszólalni valami sajátos MDF-es képviselői munkamegosztás miatt, ami­hez én egyszerű választó nem érthetek. Sajnos, ami a cikk tartalmát és stílusát, valamint a cikk személyemet érintő ál­lításait illeti, felháborodásom­nak kell hogy hangot adjak. .Télhivatalos értesülésekre” hivatkozva állít a tényekkel szemben dolgokat, vádasko­dik, ezért néhány pontban in­dokolt kiigazítanom informá­cióit. L Politikai pártnak nem voltam és nem vagyok tagja, így pártpolitikai érdekek nem vezéreltek és nem vezérelnek. 2. Ön országgyűlési képvi­selőként bizonyára jól tájéko­zott az ország ügyes-bajos dol­gait, az állampolgárok terheit, adóit, •;- jövedelmeit illetően, hiszen ezen kérdésekben dön­tési pozícióban van. Meg kell azonban jegyeznem, a jöve­delmem csekély töredéke az ön által feltételezettnek, mint ahogy abban is bizonyos va­gyok, hogy meg sem közelíti az Önét, de én ezt a kérdést inkább nem firtatnám (tudniil­lik ez jobb helyekén nem szo­kás, mert nem illik). 3. Nem tiltakozók és nem tiltakoztam a közműfejlesztés ellen. Valamennyiünk ügye, tehát nemzeti ügy, hogy Bak- talórántházán és az ország valamennyi településén kiépí­tett úthálózat, gázvezeték és szennyvízvezeték legyen. A konkrét esetben azonban az történt, hogy nem fogadtam el azt, hogy a helyi polgármesteri hivatal eg^ olyan megállapo­dást kényszerítsen a lakosokra és így rám is, amelynek a feltételeivel alapvetően nem értettek és magam sem értek egyet, amelyet előnytelennek tartok és amelynek a pénzügyi háttere nem kellően tisztázott. Ebben a kérdésben nem egye­dül nekem voltak aggályaim. Remélem, hogy az MDF új választási programja se fogja meghirdetni az előnytelen kényszerszerződések korát. 4. Nem osztom azon opti­mizmusát sem, miszerint a közműkonstrukció megvaló­sulása esetén „a következő vá­lasztások alkalmából is az MDF adhat polgármestert Baktalórántházának”. Azért nem, mert addigra fog meg­érni a konstrukció gyümölcse. A hitelre szoruló baktalóránt- háziak a jelzálogterhek miatt nem vehetnek fel majd újabb hiteleket, és így különösen a kispénzűek kerülnek abba a helyzetbe, hogy nem lesznek képesek kifizetni a közmű lakásukba való becsatlakozá­sát, hacsak az MDF által támo­gatott polgármester és a kép­viselők, vagy akár Ön a saját jövedelméből ki nem fizeti helyettük. 5. A tanszersegély ügyében értetlenül állok azelőtt, hogy országgyűlési képviselőként nem látja be a képviselő-testü­let döntésének alkotmányos korlátáit és társadalmi követ­kezményeit. Lehet, hogy élnek olyanok az országban, akiknek a nevelési segély, vagy annak bizonyos része (50 százalék), valamint a 200 forintos tan­szersegély az nem pénz, nem támogatás, de legalább ne ve­gyék el azoktól, akik rászorul­nak. Meggyőződésem, hogy nem ilyen és ehhez hasonló eszközökkel kell ösztönözni — még a közműfejlesztés ese­tében sem — egy elvileg ön­kéntes megállapodás elfoga­dására embereket. 6. Nem tartom szerencsés­nek, hogy kettéosztja a köz­séget („baktaiak és lórántházi- ak”), mert egy fuzionált, még működő településen a hagyo­mányosan meglévő ellentétek felélesztése olyan veszélyek­kel fenyeget, amelyekkel nem érdemes játszani, és amelyek­re nem építhet a település mű­ködését szem előtt tartó felelős politikus. Végezetül arra szeretném kérni Önt, az MDF nyíregyhá­zi képviselőjét, jáijon el annak érdekében, hogy a választó- kerület szintén MDF-es képvi­selője az Önénél lehetőleg va­lamivel nagyobb tájékozott­ságra tegyen szert ebben a kér­désben, és nyilvános fórumon ossza meg véleményét a bak- talórántháziakkal. Maradok tisztelettel szorgos olvasója: Melczer János, az Ön által SZDSZ-esnek titulált virágkereskedő Horogkeresztek Tisztelt Felbermann Úr! Az utóbbi napokban sokat rovom szülővárosom, Nyír­egyháza utcáit. Álhit látok itt- ott, példádul a Kálvin téren (egy trafóház oldalán), külö­nösen irritálóan hat rám. Idézem: „Heil Hitler!” (Ho­rogkereszttel.) A Zrínyi Ilona utcán a sávház jobb oldali be­járatánál óriási méretű horog­kereszt látható. A Széchenyi utca jobb oldalán a vasútról hazafelé baktatva olvasható a skeanhaed, gyengébbek ked­véért: ők a bőrfejűek. * Tisztelettel kérem Önt, Al­polgármester Úr, legyen olyan kedves az illetékes vállalattal lemázoltatni ezeket a szörnyű­séges emlékeket idéző felira­tokat. Szívélyesen üdvözli: Özv. Raduczinerné Garami Ágnes Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 8-10. ni/7. A szerkesztőség fenntartja magának azt a jogot, hogy a beküldött leveleket rövidítve közölje. A főszerkesztő postá­ja az olvasók fóruma, a közölt levelek tartalmával a szer­kesztőség nem feltétlenül ért egy et. Jó lapot kívánunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom