Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-31 / 257. szám
1992. október31. ....... támm ■ Kontinens a láthatáron! Huszadik századi mozimesék Vissza a iövobe Nyéki Zsolt Mindig tiszteltem az olyan embereket, akik szakítva az előítéletekkel, egyenrangú félként képesek szóba állni másokkal, akiknél mindenki tiszta lappal indul. Az átlagember értékítéletével mégis egy kissé elcsodálkoztam, amikor megtudtam, néhányan a társadalom kitaszítottjaival, a köztörvényes bűnözőkkel szemben viseltetnek így. Olyanokkal, akik betörtek, loptak, garázdálkodtak vagy gyilkoltak. Ezeknek az embereknek nyújtanak meleg szavakkal kezet, próbálnak bátorítást, vigaszt és hitet adni. Hitet Istenben, az életben, az emberekben és önmagukban. Közéjük tartozik Hudák Sándor nyugdíjas mezőgazdász is, aki már fiatal korától a nagyon is gyakorlatias munkája mellett hívő ember volt. A nem mindennapi szolgálatról a többiek nevében is megfogalmazott véleményén érdemes elgondolkodni. A Magyar Evangéliumi Börtönmisszió tagjai vagyunk, a nyíregyházi börtön fogva tartottjaihoz járunk rendszeresen már több mint egy éve. Közülünk senki sem hivatásos pap, amit teszünk, saját meggyőződésünkből minden ellenszolgáltatás nélkül tesszük. » Miben tudnak segíteni Sanyi bácsiék? — Az eltelt időben sikerült nagyon jó kapcsolatokat kialakítani a rabokkal. Úgy megyünk be hozzájuk a cellákba, mint magánemberek, s ez nagyon jólesik nekik. Örülnek, hogy a sorsuk érdekel valakit a civil világból. Mi meghallgatjuk őket, próbálunk erőt és reményt adni nekik. Ehhez hívjuk segítségül a vallás, az Istenben való hit erejét. Hiszünk a megbánásban, s hirdetjük a megbocsátást. De közel sem vagyunk erőszakos hittérítők. A jó viszony már ott kialakul, amikor érzik, hogy tényleg átéljük a sorsukat. Nem győzném idővel, ha mindenki kiönthetné a szívét előttem. A tetteiket is őszintén bevallják és megbánják nekem. » Nem akarta már mondjuk a rendőrség ezt kihasználni? — Nem, de nem is lennék hajlandó ilyenről beszélni. Ezek az emberek nagy sebet viselnek, s minden alkalommal mintha egy kicsit gyólátogassam meg az ítélet meghozatala után a büntetésének letöltési helyén is. Azóta voltam is nála. Hadd érezzék ezek a fiúk, a szeretetet nem csak viszonozni lehet, hanem önzetlenül adni is. November 1-jén is elmegyek az egyik fiúhoz a szegedi börtönbe. » És ezek a fiúk tényleg csak az igében hisznek? — Ha csüggednek, nemcsak az egyházi tanításokat hozom fel. A magam nagy élet- tapasztalatából is próbálok átadni, az életből is hozok fel példákat. Az egyik előzetes a végsőkig el volt keseredve a minap, mert hosszú évekre elítélték. Mondtam, hogy az is kapaszkodik, aki születésétől kezdve tolókocsihoz van kötve, s nem adja fel a reményt, s neki mennyivel több esélye lesz az újrakezdésre. Úgy gondolom, sokszor sikerül is hatni rájuk. » Hogy látja, szeretnének beilleszke dni a társadalomba szabadulás után? — Sokszor teszik fel a kérdést nekünk, de önmaguknak is: vajon lesz-e lehetőségük normális vágányra terelni az életüket? Fognak-e segíteni az emberek? Nem lehet eléggé hangsúlyozni a társadalom szerepét, felelősségét. Adjunk nekik bizalmat, munkalehetőséget, hogy ne legyenek nincstelenek, ne kerüljenek sem ők, sem mások abba a helyzetbe, hogy lopniuk, csalniuk kelljen! » Hisz a visszatérésükben? — Idéznék egy társamnak írott levélből, amelyet egy büntetését máshol töltő rab írt neki. „Nagyon szeretném helyrehozni azt a rengeteg bűnt, amit 30 év alatt elkövettem. És én sajnos tudom jól, hogy emberi törvény erre nincs. A legjobban attól félek, hogy annyit nem fogok élni, hogy minden hibámat legyen időm helyrehozni.” Én bízom bennük. Jó lenne, ha a rabság hosszú éveiben táplált hitüket nem veszítenék el röpke idő alatt a szabadságban. Harasztosi Pál felvétele gyulnának. Szeretni kell őket, s hálásak érte, ha nem csak beszélünk róla, hanem érzik is azt. Én minden találkozáskor szobafelmérést végzek: kit vittek el, ki jött, ki a nagyon levert. Magamnak fel is jegyzem, hogy melyik cellában kivel, mikor és mit beszélgettem. Még a szemük, az arcuk is megváltozik egy-egy találkozásnál. Mindig megígértetik velem, hogy legközelebb sem feledkezem meg róluk, s bemegyek hozzájuk is. Viszont bírósági ítéletek felülvizsgálatával, fellebbezéssel, új eljárások indításával nem foglalkozunk. » Hogyan látja Sanyi bácsi, eredménnyel járnak? — Feltétlenül. Két hete szombaton volt egy nagyobb ünnepség, Debrecenből a Református Teológiáról jöttek lelkészek, fiatalok. Verseltek, énekelni tanították a rabokat, de megemlékeztünk az aradi vértanúkról is. Ezt követően a nevelőtisztek elmondták, hogy jó lenne az ilyen összejöveteleket rendszeressé tenni. De van lehetőség négyszemközti beszélgetésre is egy zárkából kialakított házi kápolnában. Itt olyanokat is elmondanak, amit a többiek előtt esetleg szégyellnének. Volt már rá példa, hogy felkerestem az egyik rab feleségét, vele is elbeszélgettem, mondtam neki: „Más ember fog visszajönni, mint aki elment”. Ha tehetem, erősítem a szálakat a külvilággal. Nagyon hálásak tudnak lenni, volt olyan, aki szabadulás után meghívott a családjához. Egy itt előzetesben lévőnek a könnye folyt, amikor megkért, Técsi Zoltán Matematikai magától értető- dőség: egészen pontosan 500 évet kellett várnunk — forgolódni álmatlanul csillagpapla- nos ágyunkban —, hogy Amerika félezredes mért múltjának végére kitehessük a pontot, netán csak kérdőjele(ke)t? —, s efölötti meghatottságában tort ülhessen a dollárszagú, emberlakta világegyetem. Merthogy úgy tűnhetnék a parttalan ünneplésből, azelőtt mintha nem is lett volna ilyen kontinens, csak miután meg lett találva amott az Óperen- cián túl. S hiába is emlegetnek azóta mindenféle hihetetlen, emlékezeten túli precedenseket — eltévedt ázsiai dzsun- kákról, vízen élő vérmes vikingekről — a tényt már semmi sem homályosíthatja el: Kolombusz elindult, Kolom- busz partot ért, Kolombusz visszatért. S Amerika azóta VAN. Örök ünneprontók emlegetik csak fel a páratlan esemény ama másik vonatkozását — mondjuk úgy, árnyékos oldalát —, a kipusztulás szélére sodort, házi kedvenccé szelídített őslakók — saját szuverén húsukba vágó — kérdését: Elvégre testet öltött múzeumi műtárgyakat, cirkuszi panoptikumot csináltak mesebeli meghitt ősközösségeikből. Ezek után, jószerivel már csak a fehérember, akarom mondani sápadtarcú, diadala maradhatna mosolyog- nivaló — s filmünk erre is rendezkedik be rendezője jóvoltából. Akinek alkotói előélete csöppet sem mentes hasonló szelektív és pozitivista utópiáktól (lévén visszamenőleg: előpiáktól), ugyanis James Bond, a nyugati félteke hi- perspionja az ő kamerája előtt üzent hadat annyiszor A Világ Egyhatodának. Ügy volt, hogy az egyszerűség kedvéért a kémregény utóbbi fejezeteinek nőevő ügynöke — a Sean Connery-t és Roger Moore-t felváltó — Timothy Dalton lesz a mi Christoforo Colo- nunk is, de már a forgatás elején felhúzta — amúgy jószi- matú — orrát valami apróságon, s lelécelt a Santa Mariska parancsnoki hídjáról. Mert bizony nem addig a, az amcsik összeeszkábálták hipp-hopp a három korabeli lélekvesztő hű mását, a Ninát, Pintát, s ama legnevezetesebbet — ott is hánykolódnak hiánytalanul mindvégig a Nagy Vizen, láttam a saját szemeimmel. A fedélzeteken pedig olyan oszlopos (árbocos?) kiválóságok acsarkodnak egymással, mint Nigel Terry és Georges Cor- reface (őbelőle csináltak végül Kolombuszt), s a véráztatta agg szárazföldön se akárkik rostokolnak, hanem Tom Sell- eck (spanyol király), Racquel Ward (az ő hites neje), nem beszélve a Marion Brando-ró\, aki udvari főinkvizítorként rántja le a leplet saját néhai mivolta kivénhedésének rideg és visszataszító tényéről. ...Jó is, szép is széles e vásznon minden, csak éppen a sót felejtették ki a telepakolt látványfazékból, és — Indiába indulván, stílszerűen — a fűszereket. így — bár szinte kihallani a szinkron alól, a tenger morajlásából a dollárok ropogását — nem lett maradandóbb emlékű ez a megalo-mo- zi sem, mint más amerikai hősköltemények. A vízreszál- lás előzményeinek hosszas és kínosan alapos taglalása után bennrekedt verejtékfelhőt ugyan még kiszellőzteti a mozi odvából a friss tengeri fuvallat, de aztán hamar szélcsend is lesz, meg a part- ravetődés sem túl örömteli. A mi — addigra — félistenként tisztelt admirálisunk helyett ugyanis egy vadállattá aljasult kalóz toppan az Újvilág fövényére, s mint a majdani konk- risztáderok előképe lép fel a „felfedezett” naiv népekkel szemben. (Félő, a zord valóságban sem volt kevésbé lelketlen e visszamenőleg felértékelődött genovai kalandor!) Aztán némi fejlemény után, uzsgyi vissza a jó öreg óvilágba — a babért learatandó —, ezen közben támad egy kis nemtelen versengés a felek között, majd következik az ellentmondásos fogadtatás taglalása, minek utána már csak a szokásos elkapkodott, szétkent vég marad hátra, no és csipetnyi happy end. Ja — míg el nem felejtem — az áhított partokon ripityára törött egyik hajó legénységéből rögtönzött földfoglaló kolóniával is történt egy s más, még Odaát. Bizonyos Tékozló Fiú vérengzése fojtódik hasonképpen vérbe, s így nyer még némi haladékot a teremtés állapotában leledző földdarab, mígnem — tudjuk — megérkeznek a kínzó- és ölőszerszámokkal, hivatásos martalócokkal és vásári gyöngyökkel, csecsebecsékkel megrakott bárkák. Ennyi. KIKAPAROD, MEGKAPOD SZÍNES AMERIKAI VÍGJÁTÉK Rendezte: BILL PHILLIPS Szereplők: JEFF DANIELS. CATHERINA O'HARA Metódus Nyíregyháza (KM) — Megjelent a Bessenyei György Tanárképző Főiskola 1. Számú Gyakorló Általános Iskolájának ,Metódus” című kiadványa, mely alcímével is — Gyakorlóiskolai füzetek — utal arra: nem a szó hagyományos értelmében vett folyóiratról van szó. A szerkesztők szándéka az, hogy az iskolai tantárgyak legszélesebb skáláját átfogó írásokat közöljenek, terveik szerint évenként 3-4 számban. Elsősorban a gyakorlati pedagógiai munkát kívánják segíteni a megjelenő publikációkkal, valamelyest pótolva azt az űrt, mely a megszüntetett módszertani folyóiratok helyén keletkezett. Az „egyes gyakorló” mint metodikai-kísérleti bázis speciális helyzeténél fogva is garanciája a színvonalas, jól hasznosítható „anyagok” létrehozásának. Az első szám kínálata sokszínű és gazdag. Az érdeklődők — többek között — olvashatnak a szókincs fejlesztését szolgáló feladatokról, a korszerű matematikai szemléletmód más tantárgyakra gyakorolt hatásáról. Könyv a grafikáról Kállai János Hiánypótló mű látott napvilágot a közelmúltban. Szabó László, a Debrecenben élő, de a nyíregyházi tanárképző rajz tanszékén oktató grafikusművész „Kortársunk a grafika” címmel jelentette meg sokoldalúan és korántsem csak szakmai körökben használható művét. Az esztétikus küllemű kiadvány egy rövidebb, általános ismertető fejezettel kezdődik, majd ezt követően két részben ad átfogó ismereteket a kép és az alkalmazott grafikáról. A szerző alapfeltevésként kezeli azt a problémát, hogy a közvéleményben a grafika .megfoghatatlan valami”. Sokan szimpatizálnak vele, elfogadják, de a képzőművészetnek erről az ősi ágáról valójában nem sokat tudnak. A másik fontos dolog amiről szólni kell, hogy Szabó László most kiadott műve tankönyvként is igen jól használható, az általános- és középiskolai rajzoktatásban éppúgy, mint a felsőoktatásban vagy a művészképző intézményekben. Az örvendetesen sokasodó képzőművészeti szakkörök tagjai szintén hászonnal forgathatják. A könyv írója historikusán tekinti át a grafikai technikákat és szól a legújabbakról is, mint pl. a foto- vagy a lézer- grafika. Izgalmas kérdésként veti fel az eredetiség kérdését éppen az említett modern, sokszorosító eljárások aspektusából. Részletesen foglalkozik az alkalmazott grafikával. A napjainkban mind szélesebb körben megjelenő alkalmazott grafikai alkotások 80%-a nyomdai úton készül. Tisztában kell tehát lennie a tervezőnek a nyomdai követelményekkel. Tudnia kell, hogy egy-egy betűtípus mennyire olvasható. Messzemenően figyelembe kell vennie az esztétikai elvárásokat, s azt nem kevésbé: hogy egyáltalán mit lehet .megcsinálni” a nyomdában. E tekintetben Szabó László könyve példamutató. A szöveg tipográfiai megjelenése, az olvashatóság, az ábrák és illusztrációk esztétikuma méltó „hordozói” a gondolat- gazdag tartalomnak. A mű a Piremon Nyomdavállalat és a szerző kiadásában — 2000 példányban — jelent meg, Debrecenben. A létrejöttét támogatók között találjuk a Bessenyei György Tanárképző Főiskolát is. 10 \ JIXtte t-lMmuarorszád hétvégi meííékktt
