Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-30 / 256. szám

HAZAI HOL-MI 1992. október 30.. Tüskés sarok Etetjük a népet Nyéki Zsolt T) ármilyen áruféleségről D is legyen szó, a le­árazások mindig jól jönnek. Külön öröm, ha élelmiszer­hez juthatunk olcsóbban, hisz a magyar megtöltött hassal sok mindent kibír. Ezért ragadtam meg én is rögtön az alkalmat és egy pár leértékelt dobozos kuko­ricát vásároltam a minap. A drága csemege nem volt sokkal olcsóbb, mégis gya­nút fogtam. Megnéztem a szavatossági időt, s a sej­tésem beigazolódott, mert bizony az már négy hete le­járt. Ebből a készletből be­spájzolni nem lehetett ugyan, de bízva a konzerv­gyáraink biztonsági rátar­tásában, vettem két doboz­zal. Otthon aztán felbontva az üde sárga kukorica he­lyett már barnuló, fehéren pettyesedő szemeket talál­tam bennük. Eltűnődtem: ilyen szerény mértékű leárazást nem tisz­tességesebb lett volna, mondjuk, a szavatosság le­járta előtt 3-4 hónappal megejteni? Ha már a bolt így kifutott az időből, akkor nem 20 százalékos árcsök­kentéssel, hanem (figyel­meztetve az okokra) az ere­deti ár 20 százalékáért lenne becsületesebb árusítani az emberi fogyasztásra hivata­losan már nem alkalmas ter­méket. Hátha a horgászok még ráharapnának e kiváló pontycsalira. Amíg a kereskedelem időnként etikátlan, a fo­gyasztóvédelem gyerekcipő­jét kellene már kicserélni. De attól tartok, ennek a láb­belinek még nagyon hosszú a szavatossági ideje. Mindenféle DADA SZAVA. Megje­lent a Dada Szava, Tiszada- da önkormányzata lapjának októberi száma. Az újság­ban megemlékeznek a szer­zők a hónap jelentős ünne­peiről, így október 6-áról és 23-áról. Szóba kerül a ve­zetékes gáz kérdése is, melyről megtudjuk, drága, de megéri! VMK-MOZI. A nyíregy­házi városi művelődési köz­pontban, a középiskolás filmklub előadásán a Navi­gátor című filmet vetítik 16 órától. A Huszárik Zoltán Filmklubban — 18 órai kez­dettel — az Erich Rohmer rendezői sorozat utolsó da­rabját, a Tavaszi mese című filmet játsszák. Gratulálunk f ...a nyírturai Mó­ra Ferenc Általá­nos Iskola taná- ------------- rainak és tanulói­nak, akik a Könyves Kál­mán király könyv — projekt — keretében, az 1956-os Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Kikaparod, megkapod. Előadás: 16, 18 óra. Hullahajó, e.a.: 20 óra BÉKE MOZI: Dupla dina­mit. Előadás: 16, 18 és 20 óra. VIDEOHÁZ: Hullahajó. Előadás: 9.30,11.30 és 14 óra. Gladiátor. Előadás: 16,18 és 20 óra. KABALÁS, AUTÓSMO­ZI: Túl az Óperencián. NYÍRBÁTOR: isten veled, király. NAGYKÁLLÓ: Farkangyal. Kiállítások A nyíregyházi Jósa And­rás Múzeumban a neves an­gol műgyűjtő, .mecénás és üzletember, Bryan Montgo­mery gyűjteményéből válo­gatott tárlat látható novem­ber 15-éig. Nyíri bakák a Donnál című időszaki kiál­lítás 1993. január 31-ig látható. GOBELIN. A nagykállói művelődési központban no­vember 2-án 15 órakor nyit­ják meg Diósi József kiál­lítását, melyen az alkotó- művész gobelinjeit és fafa­ragásait mutatják be. A tár­lat november 13-áig láto­gatható, naponta 8-tól 16 óráig. ÉLŐMŰSOR a rádióból. Kapcsoljuk a 6-os stúdiót címmel kezdődik október 31-én 16.05 órakor a Bartók Rádióban az a műsor, amelyben a Nyíregyházi Városi Vegyes Kar énekel Fehér Ottó vezényletével. Az élőadásban többek között Kodály, Kocsár, Bár­dos és Thompson művei csendülnek fel. forradalom évfordulója tisz­teletére, több értékes angol nyelvű könyvet vehettek át. A könyveket az Amerikai Egyesült Államok hadsere­ge ajándékozta az angolul tanuló magyar diákoknak. Tímáron a Szabolcs Ve­zér Általános Művelődési Központban Tenkács Tibor impresszionista olajképei­ből látható tárlat. Nyíregyházán, a Sóstói Falumúzeumban népi gyer­mekjáték-kiállítás látható november elsejéig. Érdekes­sége, hogy a gyerekek a já­tékokat ki is próbálhatják. A vásárosnaményi városi művelődési központban no­vember 8-áig Szabó Károly festőművész alkotásai látha­tók. M. Róka Gábor festőmű­vész alkotásaiból nyílt kiál­lítás a nyíregyházi Bánki Donát Szakközépiskolában. Színház A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban ok­tóber 30-án, pénteken 19 órától a Rokonok című da­rabot mutatják be Benczúr bérlet keretében. A rajtaütés sikerült, de... A büntetés nem maradhat el Tapolcai Zoltán Nyíregyháza (KM) — Nem feltűnően, de egy picit koco- gósabbra fogom az autót a Tiszavasvári úti büfénél. Két szippantós autó áll előtte, a város felé orral. Jegyzetfü­zetemet a kormányra csa­pom, két szemvillanás. Igen, egyeznek a rendszámok, a reggeli telefonáló jó tippet adott. Ezek nemrég ürítet­tek. Nem oda, ahova kellene. Erre isznak áldomást. De a tettes mindig visszatér a tett színhelyére! A Nyíregyháza táblától nem messze, a laktanyán túl, az utolsó lerakatok melletti kis útra fordulok. A riasztásomra induló közterület-felügyelők már lesben, rajtaütésre készen várnak. Szabó Antal és Varga Tibor. Régi ismerősök — Mutassa a rendszámokat! Aha, régi ismerősök! Fejből vágják a neveket, azt, hogy hol, hogy kapták el őket. De az igazi nagy halak más­felé járnak. — A többszörösen vissza­eső G.-t a Mérleg utca, Törpe utca térségében kaptuk el. Észrevett bennünket, uccu a tengeri földön a temetőig, közben nyomta ki a szennylét, ahogy a csövén kifért. Ezért nehéz elkapni őket. Megindul­nak, a fülkében egy kapcsolás­sal engedni kezdik. Három perc és kiürítettek. Se előtte nem lehet rábizonyítani sem­mit, se utána. S ha el is kap­juk? Talajminta vétel, fény­képelőhívás, szabálysértési el­járás. És kétezer forintos bír­Ez már nem szakmai vita ság — maximum. Csikkzseb­ből kifizetik! Napi nyolc for­dulót csinálnak! Addig trécselünk, hogy már csak egy elsuhanó narancssár­ga foltra figyelünk fel. Utána­eredünk, de többet nem látjuk. Arra a földútra azonban nem tért be, amelyikre mi vártuk. — Vagy Polyákbokorba, a szennyvíztelepre megy, vagy a közelben van szippantani valója. — Nem ugrunk ki Polyák­bokorba? — Tudja, milyen messze van? Ezért nem éri meg nekik sem kimenni. Maszekok, saját zsebre, saját zsebből dolgoz­nak. Fogy az üzemanyag, s még fizetniük is kell a ler­akásért. Forduljunk vissza! Újra a kis utcában lesel­kedünk. Aki csak elmegy, el­hajt melletünk, alaposan a ké­pünkbe bámul. — Szerintem már tudják, hogy itt vagyunk. Ahol ez a ki­A SZERZŐ FELVÉTELE tapétázott Niva megjelenik, ott ők aznap nem járnak. Kitapétázott annyit tesz, hogy egy nagy városcímer díszeleg az orrán. Ehhez társul a felügyelők rendőrszín zub­bonya, nadrágja. Nem kell ah­hoz érzékeny orr, hogy valaki a bírságot kiszagolja. Bekerítő hadművelet Taktikát változtatunk. Én vállalom át a figyelést, ők az ellenség megtévesztésére ha­zaindulnak. Indulnának. Alighogy ket­téválunk, két szippantyús su­han el. Az a két szippantyús. Hátul nincs felcsavarva a „biz­tonsági kupak”. Hogy gyorsan engedhessenek. Izgalmas pil­lanat. És igen, igen, igen! Ki­teszik az indexet. Jól láthatóan megindulnak a kis földúton ar­ra a tarlós rétre, ahova vártuk őket. A felügyelők utánuk, én a másik irányba. Két tűz kö; kerülnek. Abban a pillanatba hogy megnyílik a hátsó csa] kattogni kezd itt is, ott is fényképezőgép. Vastag sugá ban ömlik a bűzős hígtrágy; Harminc centiméter vastagc folyik szét lassan, gőzölögv« Az ürítést befejezik, mii szembefordulnak velünk, rögtön támadásba lendülnek. — Most meg mit kekec kedtek velünk?! Inkább azo után néznétek, akik a fasorok ba ürítenek. Ne mondja ne künk senki, hogy ez a hígtrí gya árt ennek a földnél Ámúgy is megrendelésre hoz tűk. Mit csinálnátok, ha ezt i a telepre vinnénk, mi? — Mi ez? — A húsipartól hoztuk, trá gya. De azt is írja meg, hog ezek csak velünk kekecked nek, de nem ott vannak, ahc kellene. Meg lehet nézni, m rendesen szállítunk Polyákb is. A két felügyelőben is fel megy erre a pumpa, hisz sem mit nem tehetnek ellenük, é hoszszú procedúra nem a< káipótlást a személyes sér tésekre. Fehérük a vegyszertől Amit kiöntötték valóban trá gya, ám olyan mennyiségben amely ha nem forgatják be í földbe, akkor a talajvízbe ke riilhet, s annak nitráttartalmá növelheti. A terület gazdáj; tényleg tudott a dologról, sőt c rendelte meg. De érdemes í területet és környékét is meg nézni. Keréknyom keréknyo mon, az elszivárgó létől a tala felső rétege csatakos, isza posan tömör. Itt-ott szinte fe hérlik a vegyi anyagoktól. Talán jövőre másképp lesz Beszélgetés az idei Nyírségi Őszről a következő fényében Nyíregyháza ^Mester Ági) — Á Nyírségi Ősz, megyénk legnagyobb szabású rendez­vénysorozata idén is szín­vonalas programokkal várta a város közönségét. A siker tapsban és nézőszámban mérhető, némelyik rendez­vény sikertelensége azonban presztizscsökkentést jelent­het a szervezőknek, nem is beszélve a kidobott pénzről. Tóth Jánossal, a Nyírségi ősz főrendezőjével arról be­szélgettünk, aminek az elkö­vetkező őszökön másképpen kellene lennie. — Idén nem engedhette meg magának a rendezvény a milliós túlköltekezést, nem lé­teznek már azok a túlfinan­szírozott intézmények, melyek évekkel ezelőtt nyugodt szív­vel fizethettek rá a kulturális rendezvényekre, hiszen bírta a költségvetés. Ma mindenki meggondolja, mire költi a pénzét, s például kiállít-e egy kocsit a karneválra. A tsz-ek a bérelt almát, szőlőt bizony nem voltak hajlandók erre fel­ajánlani, az a vállalkozói réteg pedig, aki költhetne ilyesmire, nagyon szűk körű még, s nem érzi fontosnak ezt a fajta reklá­mot, presztízst. Talán jövőre másképp lesz. — A karnevál csak egy ren­dezvény volt a sok közül, beszéljünk a többiről, például arról a bizonyos „Aladdin és a skodalámpa" — koncertről... — Sajnos nincs sok lehe­tőségünk azokkal a művé­szekkel szemben, akik órákat késnek, vagy egyszerűen meg sem jelennek, mint Komár László. Én a tiszteletdíj őrá eső részét nem fizettem ki, s nem fizettem volna Nádas ók­nak sem, ha rajtam múlik, de ez ma még nem számít gya­korlatnak. Talán egyszer majd itt is úgy működik ez a rend­szer, mint külföldön, s a mű­vészek is hozzászoknak, mint például a Takács Vonósné­gyes, melynek tagjai három különböző országból is meg tudtak időben érkezni az evan­gélikus templomba. — Sok intézményt mozgatót meg ez a rendezvénysorozat Megkapott-e minden segít séget az intézményvezetőktől'. — A vezetőknek minth: nem lett volna érdekük a; együttműködés. Megkaptarr viszont minden elképzelheti segítséget a Váci Mihály mű velődési központ munkatár saitól, valamint a bujtosi csar­noktól, a városi stadiontól és még sorolhatnám. Sokan segí­tették a rendezvényt anyagilag is. Néhány rendezvénnyel töb­bet kellett volna foglalkoznia a sajtónak, hogy az is teljes ké­pet kaphasson a rendezvény- sorozatról, aki nem lehetett ott minden eseményen. A tárgyalóteremből______________ Felborult a villanyoszlopnál Nyíregyháza (KM- N. L.) — Köz­okirat-hamisítás és ittas járművezetés miatt állították bíróság elé a nyíregyházi B. J.-t. Az alig húszéves fiatalember egy jó ideig nem vezethet autót. B. J. néhány napig táppén­zen volt, majd az ellenőrző or­vos egészségesnek, munkaké­pesnek nyilvánította. Ám még nem volt kedve munkába állni, szeretett volna pár napig lógni, lazítani. Ezért a táppénzes pa­pírját meghamisította, azon a dátumot kijavította, s három nappal később jelentkezett munkába.. „Húzására” azon­ban nyomban fény derült. A másik bűne: egy este ittas állapotban beült a személy- kocsijába és a László utcán hajtott. Ittassága miatt elveszí­tette uralmát a kocsi felett, egy villanyoszlopnak hajtott és felborult. A borulást könnyű sérülésekkel megúszta. Á Nyíregyházi Városi Bíró­ság B. J.-t halmazati bünte­tésül — figyelembe véve az enyhítő körülményeket— hat­ezer forint pénzbüntetésre ítélte és egy év négy hónapra eltiltotta a közúti jármű- vezetéstől. Az ítélet jogerős. Ügyeletek Sürgős esetekben a me­gyei rendelőintézetben — Nyíregyháza, Bocskai u. 73. sz. — fogadják a felnőtt és gyermekbetegeket este héttől reggel hét óráig. Az ügyeletes gyógyszer- tár este fél kilenctől reggel fél 8-ig kereshető fel Nyír­egyházán, a Szabadság tér 1. szára alatt. 2 Kelet-Magyarország

Next

/
Oldalképek
Tartalom