Kelet-Magyarország, 1992. október (52. évfolyam, 232-257. szám)

1992-10-10 / 240. szám

Szeretek hazajönni

Sohasem jön üres kézzel a szentszéki nagykövet

Balázs Attila felvétele

Cservenyák Katalin

Nyíregyháza (KM) — Szent Gellert ereklyéjét hozta a közelmúltban Szegedre, de közben nem állhatta meg, hogy ne látogasson el két napra szülőföldjére is Kállay Kristóf) a Szuverén Máltai Lovagrend szentszéki nagykövete. Akinek aztán Nyíregyházán első dolga volt, hogy megtekintse a Nyírvíz palotában azt a lakást, ahol ideiglenesen helyet kap a Kállay-hagyaték, vagyis az a hatalmas könyvtár, amelyet ő és felesége ajándékozott a városnak.

Szokásához híven most sem jött üres kézzel, ezúttal pápai érméket hozott, több mint húszat: többek között XII. Pius-tól, VI. Páltól, XIH. Jánostól és II. János Páltól. A gyűjteményt Németh Péter múzeumigazgató gondjaira bízta, s hamarosan láthatják ezeket a ritkaságokat a múzeumlátogatók is.

— Nem is reméltem, hogy ilyen szép és jó állapotban levő lakást kapunk — mondta Kállay Kristóf, miután bejárta a 170 négyzetméteres, hatszobás lakást. —- Azt tartom, nagyon jó lesz, hogy sok fiatal, főiskolai hallgató oda járhat majd olvasni. A feleségem a szépirodalmi, én a politikai könyveimet küldtem el, sok anyagot találnak majd itt, ha doktori disszertációra készülnek. Persze, ennek feltétele, hogy tanuljanak nyelveket: németet, angolt, olaszt. A hidegháborúban Rómában éltünk, az amerikaiak politikai célzattal produkált köteteit odakint osztogatták, én is mindig kaptam egy-két példányt, ezeket is megtalálják majd a könyvtárban. Még egy szállítmányt állítottam össze, azt majd később hozom.

— Tessék mondani, hogyan lehet könyvektől megválni?

— 1945. április 15-én egy szál nadrágban hagytam el a hazámat. Egyik gyerekünkkel a karomon, s feleségem már várta a másodikat. Az Úristen megsegített. Mindenkinek van valami hobbija. Ami könyvet, térképet tudtam, megvásároltam. Annyi van már, hogy lassanként nem fér el. Magának nem kell mondanom, a sok poros könyvnek mennyire örül a háziasszony. A gyerekeim modem kis lakásában el sem férnének, egyébként is, mit kezdenének mondjuk Bismarc memoáijaival.

— Régebben fillérekért lehetett könyvekhez jutni — folytatta a nagykövet —, ’45—46-ban az ócskapiacon árulták a menekültek, s amit lehetett, megvettem. Az ember olyan, hogy mindent, ami érték, próbál megmenteni. Nem tudtuk, mikor szabadul fel az ország, mi hosszú időre készültünk. Most pedig hozzuk haza, amit odakint megszereztünk. Nem vagyok közgazdász és nagyon gazdag sem, de amit tudok, hozom. S ide, mert szabolcsi vagyok.

— Rokonom, Kállay Ferenc, aki az indiánai egyetemen tanít, Nagykállónak adományozta könyvtárát. Én egy középkori Arpád-kelyhet ajándékoztam Nagykállónak, átkereszteltem Szabolcs vezérre — tette hozzá mosolyogva. Szent Gellért ereklyéjét (a láb- szárcsontját) Muránóban jártakor fedezte fel a nagykövet, két évig tartott, míg rábeszélte az ottani patriarchát, hadd hozza el Magyarországra. Mostani látogatásának másik célja az volt, hogy részt vegyen a kállósemjéni önkormányzati testület ülésén, ahol arról döntöttek, hogy a Kállay család visszakapja a kápolnát és a sírkertet, továbbá a családi kastélyból (ebben laknak a tanyasi kollégisták) három szobát kértek még az ország- gyűlési képviselő — a nagykövet szavaival élve — fiatal Kristófnak, ahol dolgozhat (most ugyanis albérletben lakik Nagykállóban).

A képviselő Kállay Kristóf pedig azért kapta a „fiatal” előnevet, mert van még egy kis-Kristóf, a nagykövet kilencéves unokája, akit egyelőre a labdarúgás érdekel a legjobban.

— Gyakran jár haza. Nem gondoltak még arra, hogy visszatelepülnek ?

— Az állásom odaköt, S az én koromban már nehéz új életet kezdeni. Szeretek itthon lenni, mert én szabolcsi vagyok — mondja a nagykövet tökéletes „szabócsi” kiejtéssel. — Felülök a repülőre, a derék MALÉV pedig elhoz engem gyorsan oda, ahová szeretném.

Kállai János

Odatartó (öt tételben)

•y'* entről indul a szív — nevezni nem merem A-J — sodrából — a mozdulatok kopárló kőrengetegéből — összerakja, majd szétfeszíti önmagát — a folyamatban sziíánkos hulladék és törmelék-akarat — építkezünk — naponta — a halálba észrevétlen sietők vibráló bizonyosságával.

*

Zuhognak rád botor szavaim — kőzápor, hulladék és csöndes mocskolódá- sok. Ciklussá egyszerűsödik az egész, a könyvlapok közé húzódó magyarázat. Kellettél, mert akkor született a dal, ha akartad. És most, a fészkevesztett madár riadt- ságával motozom a még összekaparhatót —. öldöklő szorgalommal, de a felmentés igéit sehol sem találom. Végrehajtott nyárba zuhanás — és a pirulás, amit

V

________________

nem tudok többé sohasem elfogadni.

*

A kíméletlen szavak pillanataiban elsiklik bennem, ami biztonságot adhat. Tompa zuhanással csapódik közénk a megmásíthatatlan ítéletek köve: muzeálissá degradált jelenlét, és egy gyémántfényű, tiszta, nyári délelőtt minduntalan emlegetése, ami kevés a megmaradáshoz Ne bánts! Zagyválom számtalanszor ugyanazt a késhegyig menő küzdelemben. Aprócska ökleid ütései testemen kék- Zöld érdemjeleiddé szelídülnek, és nincs az a zápor, zuhatag, ami lemoshatná homlokunkról az összetartozás nyomait.

*

Az arc vétlenül válik ki a csöndből, aztán a száj megnevezi önmagát. Megismersz? Öröktől fogva

ugyanaz a kérdés, a júdás- csókok elhúznak közöttünk, mint a messzire készülőJus- tifecskék. Már régen ki kellett volna mondani a meg- másíthatatlant, de a késlekedés gyatra óráiban sohasem sikerült szavakat találni. Csak a dadogás, a befelé forduló nézések Miatyánkja, és a közösen végignézett templomszentelés liturgiái. A zsoltáréneklés megtisztító folyamai későn jött, nyárvégi esők örömével áldják meg deresedő pillanatainkat. Amíg a szemek is egymásra találnak.

*

Tételekre bomlik az osztr hatatlan. A felezővonalon állva mást kérdezni nem lehet: merre induljon a leszámolás kivégzőosztaga. Aztán két egymásra hajló kéz, simítatlan nem hagyott felület, és a bársonyossá ked- vesedő mégis-maradás. In aeternum.

Százéves a megyehaza

Történelmi szerepköre változott

Nyíregyháza (KM - BJ) — Az ember életében rendkívül nagy dolog a századik születésnap elérése. Egy házéban, egy épületében már korántsem az, legtöbbször meg sem emlékeznek róla. A megyeháza azonban más kategória. Azért is, mert a megye- székhely egyik legszebb épülete, mert műemlék, amely védelmet, figyelmet érdemel, mert építője, Alpár Ignác, a magyar építészet kiemelkedő alakja, s mert olyan intézmény működik benne, amely a megye közigazgatásának felsőháza volt.

A most százéves megyeházát négy évvel ezelőtt újították fel, akkor nyerte el mostani, vagy nyerte vissza eredeti szépségét. Egy akkori kiadvány így mutatja be az impozáns épületet:

Nyíregyháza városi léte mindössze százötven év. Ezért még nem jár városi neve elé a „patinás, nagymúltú” jelző. Ez alatt a másfél évszázad alatt nem volt ez a város színhelye nemzeti létünk sorsfordító eseményének. Utcakövei nem őrzik nagy emberek lábanyo- mát, asszonyai nem vajúdtak életre világra szóló szellemi nagyságokat. Nincsenek paloEbben az épülettípusban Al- pámak ez volt a negyedik munkája. Tiszteletdíját 6500 forintban állapították meg, és erős kikötéseket írtak elő számára. A kivitelezést Barzó, Voytovits vállalkozók kapták. A kivitelezés jó ütemben folyt, mert egy bő fél év múltán, 1891 októberében már tetőre vártak a falak. Közben szeptember 14-én a bizottság elfogadta a nagytermeknek és az erkélyeknek Alpár által elkészített terveit. A következő év 1892. február 8-án a belső munkák elvégzésére Vénán (?) József épületszobrász és Scholt Róbert festő kapott megbízást. A karsztmárványt Hayek Kálmán szállította.

Az építkezések akkori ütemére jellemzően a megbízástól alig másfél év után, 1892. október elsején az épület ,.rendeltetési céljaira átvétetik.”

Alpár ezzel a művével a város egyik legszebb épületét alkotta meg, A tér által biztosított rálátás lehetőséget ad ma is az épület térlezáró, ritmuso- san tagolt tömegével ízléses plasztikájának élvezetére. A látvány harmóniája ma is megállásra készteti a járókelőt. Az építészeti siker egyértelműségére utal, hogy az átadás után

ezeken felül a törvényhatóságok egyéb közérdekű, sőt országos ügyekkel is foglalkozhattak, azokat megvitathatták, azokra nézve megállapodásaikat kifejezhették, egymással és a kormánnyal közölhették, és kérvény alakjában a törvényhozás bármelyik házához közvetlenül felterjeszthették.

Melyek voltak a vármegyék önkormányzati jogai? A vármegyei törvényhatóság önkormányzati jogánál fogva saját belügyeiben önállólag intézkedett, határozott és szabályrendeleteket alkotott; gondoskodott határozatai és szabályrendeletei végrehajtásáról, tisztviselőit — a törvényben megállapított kivételekkel — választotta, megállapította az önkormányzat és közigazgatás költségeit, s gondoskodott a szükséges fedezetről. A kormánnyal közvetlenül érintkezhetett.

Látszólag elég széles hatásköre volt így a vármegyéknek. Ez időre azonban számos feladatot, ami azelőtt a vármegyék hatáskörébe tartozott, az állam vett át. Az önkormányzatnak meghagyott hatáskörök közül pedig elég soknak a gyakorlása különböző korlátozások alá került.

A vármegyék tehát a köztái, fényes katedrálisai, ami az idegent zarándokúira ide csábítaná.

Tiszteletet parancsoló múltjából a városi közösséget alkotó ember emelkedik ki. Az 1754-es újjáépítés után 1824- ig 1 millió forintot fizetett földesurainak örökváltság címén (egy pár ökör ára 80 forint). 1786-ban már mezőváros, 1837-ben szabad királyi város. Négy évtized sem telik el, és 1876-ban már megyeszékhely. Gombamód nőnek nagy értékű középületei: a Nagytakarék 1862, Ipari és Kereskedelmi Bank 1869, Hitelbank 1872, 3 templom 1873-1895 között, Törvényház 1981.

Az építkezésnek ebben a lendületes sorozatában, 1890. május 31-én született döntés a vármegye új székházának felépítéséről. A kihirdetett pályázat jeligés volt. Az építési megbízást 1891, március 2-án Alpár Ignác, a kor egyik legsikeresebb építésze kapta. Ő építette a segesvári, kolozsvári, dévai, dicsőszentmárto- ni vármegyeházákat. Stílusa az eklektika és a historizmus. Tervezésére jellemző, hogy a homlokzati architektúrájában a könnyed formák helyett mindig a nehézkes, súlyos, plasztikus megoldásokat választotta. Ezzel az épület külső formájában is a hatalmat szimbolizálja.

még három középület megépítésére kap Alpár megbízást Nyíregyházán. Ez a tény jelzi azt is, hogy az aránylag fiatal város lépést tud és kíván tartani kora építészetével.

A 80-as évek elején az épület teljes felújítása halaszthatatlanná vált. Időközben a megyei tanács vezetői kezdeményezték az épület műemlékké nyilvánítását. Az Országos Műemléki Felügyelőséggel való sikeres együttműködés eredménye az épület mai külső-belső megjelenési formája. •

A felújítás tervének elkészítésére a NYÍRTERV kapott megbízást. A kivitelezést Kulcsár Attila tervei alapján az ÉPSZER Vállalat végezte.

A felújítás teljes költsége 62 506 515 Ft volt. Ezzel a jelentős szellemi és anyagi ráfordítással sikerült az épületet eredeti szépségébe visszaállítani és átadni az utókornak megőrzésre, és az idelátogatók örömére.

Ez volt az épület története. Külön történet, ami benne történt az elmúlt száz esztendő alatt, ami tartalommal töltötte meg az immár műemlék falakat. Milyen hatásköre volt a vármegyéknek ez időben? A törvényhatóságok gyakorolták a törvény korlátái között: az önkormányzatot, az állami közigazgatás közvetítését,

igazgatásnak a kormánytól függő szerveivé váltak, önkormányzati jellegük lényegesen csökkent. A nagy változás 1945 után következett be, amikor a közigazgatást átszervezték a szovjet tanácsrendszer, mintájára. Idegen volt a magyar társadalomtól ez a rendszer, ennek ellenére tartalmazott jó vonásokat is. Legnagyobb gond egészen a ’70-as évek közepéig, az utasításos rendszer volt: a községnek a járás, a járásnak a megye volt a felettes szerve, a ’80-as években azonban már egy érdekképviseletté és a települések munkáját összehangoló szervezetté kezdett válni a megye.

A rendszerváltás óta az önkormányzati törvény határozza meg tevékenységét. Ez a törvény a helyi önkormányzatokat rendkívül sok jogosítvánnyal ruházza fel, a megye szerepkörét azonban meglehetősen leredukálja. Kérdés: vajon csak a szokatlansága miatt tűnik furcsának, vagy előbb- utóbb vissza kell adni valamit a múltjából, és ismét a történelmi hagyományok alapján kialakult jogosítványokkal kell majd felruházni a megyét. Hogy ne kelljen módosítani a százéves ház feliratát, s a következő évszázadban is az legyen, aminek szánták: megyeháza.