Kelet-Magyarország, 1992. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)

1992-09-30 / 231. szám

4 Kelet-Magyarorszájí 1992. szeptember 30., szerda Azonosíthatatlan áldozatok Katmandu {MTI)-— Nepal fővárosának közelében lezuhant pakisztáni PIA légitársaság A~300 típusú §f repülőgépének ron­csai szeptember 28- án, a szerencsétlen­séget követően. É : A gépen utazó 167 személy életét vesztette. Azonosítá­suk szinte lehetetlen, mivel a gép zuhanás közben kigyulladt és leégett MTkiEiífQTó Elhalasztották a döntést Nem határoztak a költségvetésről a parlamentben Budapest (MTI) — A Híradó főszerkesztőjének le­váltása, és ezzel összefligés- ben a médiatörvény Ugye uralta az Országgyűlés ked­di plenáris Ülését nyitó napi­rend előtti vitát. Az elhúzódó vitát csak egy képviselői ügyrendi indítványra sike­rűit lezárnia a Háznak. A napirend elfogadása után az Országgyűlés a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslat általános vitá­jával folytatta munkáját. A törvényjavaslatot előterjesztő Nagy Ferenc József tárca nél­küli miniszter egyebek közt el­mondta: a tervezet részletesen szabályozza a kisebbségek kö­zösségi jogait, és ennek érvé­nyesítésére biztosítja a kisebb­ségek helyi és országos önkor­mányzatainak létrehozását. Emellett egyéni kisebbségi jogként kívánják elismerni a valamely etnikai csoporthoz, kisebbséghez való tartozás vállalását, a politikai, társadal­mi, gazdasági, kulturális esélyegyenlőséget, valamint az anyanyelvű oktatásban és művelődésben történő részvé­telt. A pártfrakciók vezérszóno­kainak felszólalásaiból kide­rült: a kormánypártok egy­öntetűen támogatják a tör­vényjavaslatot, míg az ellen­zék számos lényegi hibát vélt felfedezni az előteijesztésben. Mind az SZDSZ, mind a Fi­desz, mind az MSZP vezér­szónoka jelenlegi formájában elfogadhatatlannak nevezte a kisebbségekről szóló törvény- javaslatot. A vezérszónokok hozzászólását követően a tör­vényjavaslat általános vitáját elnapolták. A kora délutáni tárgyalási szakaszban ezúttal is interpel­lációk és kérdések hangzottak el, majd a képviselők határo­zatot hoztak az emberi jogok és alapvető szabadságok vé­delméről 1950-ben Rómában született egyezmény megerő­sítéséről. Ezek után — tekin­tettel a képviselőház hatá­rozatképtelenségére — elha­lasztották a döntést a központi költségvetés jövő évi irány­számairól. Még ezt megelőzően a rész­letes vitában elhangzott képvi­selői felvetésekre rövid ösz- szegzésben válaszolt a pénz­ügyminiszter. Elmondta, hogy jövőre a költségvetés hiánya nem haladhatja meg a 180-185 milliárd forintot. Amennyiben a parlament nem hagyja jóvá az áfareformot, abban az esetben a jövő évi költségvetés kiadási oldalát 50 milliárd forinttal csökkenteni kell. A folytatódó határozatkép­telenség miatt a parlament még két téma tárgyalásába kezdett. Folytatták, majd elna­polták a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegení­tésükre vonatkozó egyes sza­bályok törvényjavaslatának ál­talános vitáját. Megkezdték, majd ugyancsak elnapolták a villamos energia fejlesztéséről és elosztásáról, illetve a gáz­energiáról szóló törvénymó­dosítás általános vitáját. Esik a dollár Frankfurt (MR) — A dol­lár 3,5 pfenniggel esett kedden a frankfurti tőzsdén: a hétfői 1,4602 márka helyett 1,4252 márkában rögzítették napi középárfolyamát. Szakértők szerint a nyugat-európai valu­tarendszer (EMS) a dollár számára kedvező zűrzavara után végérvényesen vissza­tértek azok a hétköznapok, amelyekben a gyenge ameri­kai gazdasági kilátások hatá­rozzák meg a dollár értékét. EK­tagság Vaduz (AP) — Liechten­stein csatlakozni kíván az EK- hoz — vált ismeretessé ked­den Vaduzban. Az ország uralkodója, II. János Ádám herceg egy vaduzi gazdasági konferencián közölte, nem­sokára megbízza kormányát, hogy az Európai Gazdasági Térségről tartandó decemberi népszavazás eredményétől függetlenül nyújtsa be a belé­pési kérelmet. Svájc, amely­hez vámunió köti a törpeál­lamot, már ez év májusában beadta csatlakozási kérelmét. Kivonás Bonn (MR) — A korábbi szovjet hadsereg Kelet-Né- metországban állomásozó ka­tonáinak a fele már elhagyta Németországot, de még így is negyedmillió katonának, pol­gári alkalmazottnak és család­tagnak kell visszatérnie hazá­jába a szerződésben rögzített végső határidőig, 1994. de­cember 31-éig — közölte Berlinben egy keddi hír szerint Hartmut Foertsch vezérőr­nagy. A kivonás megkezdése előtt 380 ezer szovjet katona tartózkodott a volt NDK-ban. Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Nyírbátor, Kossuth u. 52. Telefon: (43) 11-712. Fűrészgépkezelő 10 Ófehértó 9-12 ezer Ft Segédmunkás (férfi) 4 Ófehértó 9 ezer Ft Betanított munkás (nő) 30 Nyírbátor 8-11 500 Ft Cipőfelsőrész-készítő (nő) 10 Nyírbátor 10-14 ezer Ft Cipőfelsőrész-készítő (nő) 5 Nyírbátor 9-14 ezer Ft Felsőbőrszabász (nő) 1 Nyírbátor 9-14 ezer Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Nyíregyháza, Benczúr tér 18. Telefon: 10-845. Üvegező 2 Nyíregyháza 8-20 ezer Ft ívhegesztő 20 Nyíregyháza 8-20 ezer Ft Vasútikocsi-tisztító 15 Nyíregyháza 9-13 ezer Ft Bádogos 3 Nyíregyháza 15-20 ezer Ft Hidegburkoló 8 Nyíregyháza 15-20 ezer Ft Szobafestő 10 Nyíregyháza 15-20 ezer Ft Esztergályos (fém) 6 Nyíregyháza 12-15 ezer Ft Szakács 1 Nyíregyháza 11 ezer Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Vásárosnamény, Szabadság tér 1. Telefon: (44) 71-164. Tanár (angol-bármely szakos) 1 V.namény 18-20 ezer Ft Üzletkötő 10 V.namény 6 ezer Ft + jutalék Kőműves 6 V.namény 16 ezer Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Tiszavasvári, Városháza tér 4. Telefon: 72-755. Asztalos 2 Tiszalök 14-17 ezer Ft Gépi varró 15 Tiszalök 13-14 ezer Ft Ruhaipari 1 Tiszadob 12-15 ezer Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Újfehértó, Néphad­sereg u. 105. Telefon: 7. Fonó 3 Újfehértó 15-16 ezer Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Csenger, Petőfi tér 1. Telefon: (44)41-587. Cipőfelsőrész-készítő szakmunkás október 19-ig 15 Csenger 12-25 ezer Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Baktalórántháza, Zrínyi Hona u. 1/b. Telefon: 52-235. Reklámszervező, előfizetőgyűjtő, lapteijesztő 1 Nyíregyháza teljesítménytől függően Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Nagyecsed, Munká­csy u. 24. Telefon: (44) 45-347. Cipőfelsőrész-készítő (női betanított munkás) 50 Mérk 8-15 ezer Ft Indulat, vádaskodás, törvé­nyességi óvás, ellenzéki tilta­kozás, csúsztatás lengi körül Baktalórántháza önkormány­zati testületének döntését, mely szerint négy közmű — gáz, szennyvíz, járda, ke­mény burkolatú út és csapa­dékelvezető — egyszerre tör­ténő megvalósításához családi házanként 200 ezer forint összegben lakossági hiteltá­mogatást kértek. A település 1011 háztartásából 641 család vállalta fel ezt a nem kicsi ter­het. 370 család nemet mon­dott. Bizonyára azért, mert felmérvén jövedelmét, anyagi forrásait nem tartja elegen­dőnek a hitel kamatait és tő­ketörlesztéseit fizetni. Bár „félhivatalos értesülések” sze­rint a döntéssel éppen a magas jövedelmű „ellenzékiek” — havi 100 ezer forint feletti jö­vedelmet inkasszáló elnökök, üzlettulajdonosok — vitatkoz­nak leginkább. Mindjárt le kell szögezzem: joguk van ehhez! Más kérdés annak megítélése, hogy ha igaz a .Télhivatalos értesülés”, van-e közösségi szolidaritás, közösségi felelős­ség e vitatkozókban?! Döntsék el ezt a baktaiak és lórántházi- ak... A vihart politikai pártok is igyekszenek orkánná dagasz­tani. Okot erre állítólag az ön- kormányzati testület azon döntése adott, mely szerint azon családok szociális támo­gatását — iskolaszerek meg­vásárlása, étkezési hozzá­járulás — csökkenti az önkor­mányzat, akik nem vállalják a közösségi terheket Fenntar­totta azonban a képviselő- testület mindenkinek a jogát ahhoz, hogy rászorultság ese­tén egyéni kérelemmel for­duljon a polgármesteri hivatal­hoz segélyért. Az önkormányzatnak ez utóbbi döntése ellen emelnek vétót az ellenzéki pártok, s csinálnak alkotmányos, törvé­nyes vitát az ügyből. Átmeneti korszakunkban ez is lehetsé­ges. Megítéli majd a közigaz­gatási bíróság, végső fokon az Alkotmánybíróság: kinek van igaza. A perpatvar ezen része már szakmai ügy. Politikai tőke kovácsolására felhasznál­ni lehet ugyan, de aligha érde­mes, mert könnyen visszaüt­het. Miről szól ugyanis a „mese”. Az SZDSZ-es virág- kereskedő vezetésével tilta­koznak számosán a burkolt út, a gázvezeték, a szennyvízve­zeték építése ellen, s az ellen, hogy ehhez a helyi lakosok hozzájáruljanak. Főleg pedig az ellen tiltakoznak, hogy 200 forinttal csökkentsék az isko­laszerekhez való hozzájáru­lást, mert az „alanyi jogon” jár. Itt már érdemes politikai vitát kavarni! Nem tudom, a virágkeres­kedőnek, a szövetkezeti el­nöknek, a politikai okokból tiltakozók egyike-másikának nincs-é olyan jövedelme, hogy ne szoruljon rá a 200 forintos könyvsegélyre, az étkezési díj kiegészítésére?! Ezt a baktaiak jobban tudják. Nem tudom, az adófizetők keserves filléreiből kell-é azok jövedelmét gyara­pítani, akik ügyességük, ráter­mettségük, örökségük, ezer más ok miatt abba a helyzetbe kerültek, hogy önmaguk és családjuk jó módját meg tud­ták — hál’ Istennek — ala­pozni. Nem tudom, a közössé­gi célok megvalósításához nem ezeknek kellene-é na­gyobb összegekkel hozzá­járulni?! Mert hát miről is van szó Baktán...?! Beruházás az önkormányzat gázvezetékébe, kemény burkolatú útba, szennyvízcsatornába... Kéri a lakosság támogatását... Mai viszonyok között nagy össze­get... Talán nagyobbat, mint amilyennek a törlesztését gond nélkül vállalni tudnák a lakosok... De ez megint a la­kosok dolga... Ennek ellené­ben nemcsak korszerű infra­struktúrát, a XX. század em­beréhez méltó szolgáltatásokat ad a központi költségvetés legalább 50-70 százalékos tá­mogatása mellett az önkor­mányzat, hanem megteremti a feltételét a korszerű vállalko­zásoknak, s ami a legszegé­nyebb és leggazdagabb baktai lakosok számára sem közöm­bös: legalább kétszeresére emeli infrastruktúrával ellátott telkeik értékét. Hát ez is benne van a „pakliban”! És az is, hogy ilyen horderejű változás, javulás megvalósítása esetén a következő választások alkal­mából is az MDF adhat pol­gármestert Baktalórántházá- nak. Járjunk hát inkább sárban, akadályozzuk meg a korszerű energiaellátást, a beruházók ide vonzását, a telkek értéké­nek növekedését! Lesz akkor érvünk a következő választá­sok idején .■ Esetleg buktassuk meg már most az önkormány­zati testületet, a polgármes­tert... Demokráciában ez is le­hetséges... És az is, hogy el­lenzékiként is, SZDSZ-esként is, azon fáradozzunk, hogy emberibb lakókörülményeket, vállalkozásra is alkalmas kör­nyezetet teremtsünk egy-egy településen. És abban tündö­köljünk, hogy még a polgár­mesternél, az önkormányzati képviselőknél is „fáradhatat- lanabbul cselekedjük a mások számára, a település közössé­ge számára a jót”. Akkor tiltakozzunk, csinál­junk politikai botrányt ilyen ügyekből, ha a polgármester a maga utcájára gondol; ha az önkormányzati képviselők — „maguknak kaparnak”, s meg­feledkeznek a lakosságról. Akkor tiltakozzunk, ha a va­lóban rászorulók támogatását elhanyagolja az önkormány­zat. Új rendszerű világunk, közösségünk építése közben pártnak, egyénnek, önkor­mányzatnak, faluközösségnek akkor kellene tiltakozni, ha havi 100 ezer forintos jövede­lemmel is rendelkező emberek „markukat tartják” a 200 fo­rintos könyvsegélyért, gyer­mekeik számára az étkezési hozzájárulásért; az ellen kel­lene települések sorának tilta­kozni, ha a falu, város legna­gyobb jövedelmeit húzó em­berek zárkóznak el olyan kö­zösségi célok megvalósításá­tól, mely beruházások az ő tel­keik, házaik, portáik, üzleteik értékét is megkétszerezik... Ilyen tiltakozással politikai­lag is, eikölcsileg is nagyobb tőkét halmozhatnánk fel pol­gártársaink szívében és értel­mében. Takács Péter országgyűlési képviselő (MDF) „Vihar” Bakta... körül TÚL A MEGYÉN I Álláskeresőknek , □rocsgjy&ooCbftxstii j Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Kis várd a. Szent György tér 4. Telefon: 611. Szakma/állás fő hol kereseti lehetőség Ált. isk tanár (magyar-bármely szakos) 1 Újkenéz megegyezés szerint Gyógypedagógiai tanár 1 Pátroha 12-25 ezer Ft Betanított munkás (konzervipari)20 Nyírtass 10-12 ezer Ft Szabó-varró 4 Gyulaháza 9-12 ezer Ft Gázfűtésszerelő 1 Kisvárda 14-16 ezer Ft Élelmiszeripari gépész 3 Nyírtass 10-15 ezer Ft Betanított munkás 20 Pátroha 8-12 ezer Ft Gyümölcstermesztő 20 Pátroha 10-13 ezer Ft Szakács 5 Kisvárda 10-14 ezer Ft Villanyszerelő 2 Nyírtass 10-15 ezer Ft Megyei Munkaiigyi Központ Kirendeltsége, Ibrány, Hősök tere 1. Telefon: (42) 15-241. Varrónő 10 Nyíregyháza 9-15 ezer Ft Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Mátészalka, Szabad­ság tér 17. Telefon: (44) 10-742. Tanácsadó 1 Mátészalka 10-16 ezer Ft Üzletkötő 7 Mátészalka jutalék szabályzat szerint Tanár 1 Rohod 12-15 ezer Ft Általános iskolai tanár 1 Őr 12-15 ezer Ft Kárpitos 18 Mátészalka 12-13 ezer Ft Takarító 1 Mátészalka 9 500-10 ezer F Megyei Munkaügyi Központ Kirendeltsége, Nagykálló, Somogyi Béla iL 5-7. Telefon: 63-236. Cipőfelsőrész-készítő (szakmunkás) 6 Nagykálló 10-14 ezer Ft Konfekcióvarró (szakmunkás) 30 Nagykálló 8 ezer Ft Festő (szakmunkás) 1 Nagykálló 8 ezer Ft Cipőfelsőrész-készítő (szakmunkás vagy betanított munkás) 15 Nagykálló 6-9 ezer Ft (napi 4 óra)'

Next

/
Oldalképek
Tartalom