Kelet-Magyarország, 1992. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-26 / 228. szám
Életmű a zene közelében Az újrakezdés békessége Történelmi kistükör (8.) Nyíregyháza (KM — BE) — Ha hangverseny van a városban, szinte biztosak lehetünk abban, hogy ott találkozunk egy magas, készséges, kedves mosolyú, disztingvált úrral, aki nélkül koncertet e sorok írója nehezen tudna elképzelni. Mert az a természetes, bogy Erdős Jenőnek, sokak ismert Jenő bácsijának ott kell lennie, ahol értékes muzsika hallgatására összegyűlik a közönség. Életét szinte folyamatosan a zene közelében töltötte el, első végzettsége kántortanító volt, majd négy újabb diploma után megszerezte a felsőfokú karnagyi képesítést is. Csodálatos élményként említi, hogy három iskolának lehetett az igazgatója, nagyon meleg emlékeket őriz a pedagógus pályáról és a Mátészalkán eltöltött évtizedekről.. Az egyik szép korszak az volt, amikor megszervezte a mátészalkai pedagógus kórust, s ahhoz egy időben a környékről 14 község nevelői csatlakoztak. A családi körülmények azonban úgy hozták, hogy Nyíregyházára költöztek, így lett a megye- székhelyen már nyugdíjasként ének-zene szakfelügyelő, majd 1983-tól az Országos Filharmónia felkérésére bérleti koncertek szervezője. Kezdettől megkülönböztetett figyelmet fordított az ifjúsági bérleti koncertsorozatok szervezésére, a fiatalok zenei nevelésére. Azt tartotta szem előtt, hogy a fiatalokhoz az igényes és értékes muzsika eljusson. Ezen a téren egy írót idézve az a szemlélet vezérelte, hogy „azt kell nyújtani a fiataloknak, amit nekik kérniük kellene”. És most, , az elmúlt tíz év eseményeit összegezve derűs nyugalommal és némi optimizmussal mérlegel. — Úgy érzem, most érik be a munka gyümölcse, s most már látszanak az eredményei azoknak az erőfeszítéseknek, amelyeket a megye tett: több, mint tíz ének-zene tagozatos iskola van a megyében és minden városnak van zeneiskolája, mindez jó alap a fiatalok zenei kultúrájának fejlesztéséhez. Ez az én örömöm, ez az, ami éltetett, hogy nem csak kipipáltunk egy feladatot, hanem ezeken a koncerteken a gyerekek a zenei mellett erkölcsi, érzelmi és esztétikai nevelést is kaptak. Az előrelépést jelzik a számok is: tíz éve tízezer bérletes volt a megyében, most 15 ezer. Akkor 120 ifjúsági hangversenyre adtak központi támogatást, most csak 70-re, de Jenő bácsi közbenjárására a szponzoroktól összegyűlt ösz- szegekből végülis 139 hangversenyt tudtak megtartani. És nem ennyire lett volna igény, hanem sokkal többre. Jól érzékelhetőnek véli a komoly zene iránti érdeklődés erősödését, mintha valami fordulat történne és a mai fiatalok kezdenék újra felfedezni az értékes muzsikát. Ebben az évadban a felnőtteknek szervezett bérleteken kívül már 21 általános iskolai és 16 középiskolai bérleti hangversenysorozat van a megyében, 40 helyen mintegy száz iskola tanulói vesznek részt a koncerteken. A programokat úgy állítják össze, hogy a műsorokban a történelem, az irodalom és a zene találkozzanak, így az előadások nagyobb élményt nyújtanak. Az ifjúsági koncertek közönségével általában elégedett Jenő bácsi, itt ritka a rendetlenkedés, mert amint mondja, a Tiszadobi Gyermekvárosban, ahol a gyermekek többsége cigány, vagy a berkeszi gyermekotthonban, szájtátva hallgatják a zenészeket, énekeseket. A titka az előkészítő pedagógiai munka. A gyerekek tudják, mit fognak hallani, megkapják a zene értéséhez, befogadásához szükséges információkat. Ha mégis van probléma, akkor az azokkal a gyerekekkel fordul elő, akik felkészítés és tanári kíséret • nélkül mennek el a koncertre. Ezzel függ össze Jenő bácsinak az az álláspontja, hogy csak olyan helyeken szervezzenek ifjúsági koncertet, ahol a tantestület nem csupán eltűri, hanem maga is támogatja azt. így jöhetnek létre olyan emelkedett hangulatú zenei programok, mint például a 107-es középiskola koncertjei, ahol 450 bérlettel 600 fiatal hallgatja a zenét, vagy az egészségügyi szakközépiskola, az örökösföldi, a borbányai iskola hangversenyei. Tíz év elteltével immár 72 esztendősen visszavonulni készül Erdős Jenő, a Nemzeti Filharmónia megyei képviselője. Az 1992/93-as bérleteket még megszervezte, és ez az utolsó közművelődési évad, amelyet aktívan kíván eltölteni. A távozás nem könnyű, de némi elégtétellel szolgál az a zenei kínálat, amit az eltelt tíz év legszebb programjának minősít. Nem kétséges a közönség számára, milyen űr támadhat, ha a feladat folytatásáról, az utódlás kérdéséről van szó. Csak egy példa: Debrecenben ennél jóval kevesebb munkára három főhivatású szervezőt foglalkoztatnak, Jenő bácsi hivatalosan napi négy órát dolgozik. Ki lesz az utódja és hogyan folytatódik ez a munka? — a kérdés egyelőre nyitott. Az azonban biztos, hogy Erdős Jenő jelenléte nélkül, ha már nem is lesz szervező, nehezen tudnánk elképzelni nyíregyházi hangversenyeket. Reszler Gábor A török hódoltság gyászos emlékű másfél évszázada mély nyomokat hagyott. Az aprófalvas településszerkezet szétroncsolódott és teljes egészében nem éledt újjá. Meggyérült a lakosság, különösen a nyírség déli része néptelene- dett el. Számos falunak éveken át csak „szél fújdogálta puszta helyeit”. A járványok, a jobbágyszökések tovább ritkították a vidékünkön élők sorait. Szatmár megyén 1718- ban még egy utolsó tatárdúlás is végigfutott, a fosztogató csapatok a Szamosköz falvait sem kímélték. A XVIII. század elején Szabolcs vármegyében 120 lakott helyet és 47 puszta falut számláltak össze. Szatmár vármegyét jóval kevésbé érintette az elnéptelenedés, Sándor és Ecsedszentmár- ton pusztult el véglegesen, Rá- polt valamint Uszka vált átmenetileg lakatlanná. A hódítóktól védettebb Bereg falvai megőrizték népességüket. A harci zaj helyére azután évekre az újrakezdés békéje költözött. A nyugalom évtizedeiben új telepesek érkeztek Szabolcsba, Szatmárba. A néptelen falvak betelepítését maguk a birtokosok siettették, hiszen a dolgos kezek hiányában bevetetlenül maradt birtokok nem hozhattak jövedelmet. Néhány nagybirtokos a megye más településeiről elszökött jobbágyokat is befogadta, de igazi eredménnyel a szervezett betelepítések járhattak. A szatmári békét követő esztendőkben Károlyi Sándor birtokaira Lengyelországból és Németországból hívott be telepeseket. Ezekre a telepítésekre az volt jellemző, hogy az idegeneket egyetlen faluba ültették, és az ott élő más nyelvű, más vallású lakosokat vagy elűzték, vagy más faluba vitték át. Ilyen módon népesedett be Vállaj tiszta német telepként. Mérken egy darabig együtt laktak az új lakosok a magyarokkal, de néhány évvel később a korábbi magyar lakók nagy része szétszóródott. Földesúri betelepítés révén érkeztek új lakosok Nyíregyházára: 1753- ban Károlyi Ferenc szlovákokat ültetett ottani birtokrészébe. Kincstári telepítésekkel is 'találkozunk. 1728-ban Raka- mazt Svábföldről, Cseh- és Morvaországból valamint Galíciából toborzott német földművesekkel népesítették be. Szervezett telepítéssel ruszinok érkeztek Nyírgelsére, Nyírpilisre. 1734-ben románok leltek új otthonra Kálló- semjénben. 1770 körül pedig Nyírlugoson. Telepes jobbágyok érkezésére számos példát említhetnénk még- A vándormozgalom a XVm. század második felére ül el, a korábbi üres porták, jobbágytelkek gazdára leltek. Az 1770-es években mára legtöbb újjáéledt szabolcsi faluban vegyes etnikumot találunk, nyelvükben, vallásukban, szokásaikban különböző népcsoportok élték egymás mellett munkával teli hétköznapjaikat. Az otthonteremtés gondjainak enyhítésére az új lakosok adókedvezményt kaptak. A nyíregyháziak például három évig élvezhették ezen emelke- dettebb állapotot. Az 1757- ben megerősített úrbéri egyezséget kiegészítették a lakosok azon szabadságával, amit a telepítési pátens is megígért, azaz „semminemű robotával vagy egyéb adózással az uraságnak nem fognak tartozni, hanem egyedül egy aranyat fog esztendőnként fizetni minden házat tartó különös gazda, akár régi, akár újonnan fogott telken”. Cservenyák László értékelése szerint Nyíregyháza új lakói a hagyományos jobbágyi jogviszonyoknál kedvezőbb helyzetet alkudtak ki maguknak, és a település nem közönséges jobbágyfaluként, hanem magánföldesúri mezővárosként folytathatta életét. A legtöbb gondot és feszültséget az jelentette, hogy az evangélikus szlovákokat háborgatták a szabad vallásgyakorlásban. A helytartótanács megparancsolta a vármegyének, hogy a nyíregyháziak prédikátorát utasítsák ki az egész megyéből, és a település központjában, a mai Kossuth tér délnyugati részén álló úgynevezett csűrtemplomot pedig rombolják le. A szabad vallásgyakorlás körüli huzavonának II. József 1781-es türelmi rendeleté vetett véget, és a nyíregyháziak hozzáláthattak kőtemplomuk építéséhez. Az elvadult táj kemény próba elé állította a távoli vidékekről érkezett telepeseket. A falvak határát a XVIII. században általában a földesurak és a jobbágyok osztatlanul használták, a földesúr majorsági földjei az úrbéres földek mellett feküdtek. A szántóföldi művelésnél jelentősebb volt az állattenyésztés. A tágas legelőkön nagy juhnyájakat terelgettek, a makkos erdőkben sertéseket hizlaltak. A Szabolcsban tenyésztett lovakat kitartónak tartották, de csak sík vidéken voltak munkára valók. Bél Mátyás Szabolcs vármegyéről szóló leírásában a Tisza árterében fekvő almáskerteket említ. Schemberger Ferenc megyei levéltáros feljegyzései között a következőket olvashatjuk: „Ahol alma terem, ott az egyéb termény kevés, ezért az almát és a szilvát, vagy egyéb gyümölcsöt inkább cserélni szeretik. Ahová a gyümölcsöt viszik, a gyékény szakajtó kosarat, vagy a fából faragott szakajtó teknőt rozzsal, búzával, árpával vagy egyéb szemes terménnyel megtöltetik és ennek fejében ugyanennyi gyümölcsöt kapnak.” A jobbágyi szolgáltatások egységesítését, a jobbágy- földesúri kapcsolatok állami szabályozását tartalmazta a Mária Terézia által 1767-ben kiadott úrbéri rendelet. Szabolcs vármegyében az úrbérrendezés 1772-ben zajlott le. A falvakat járó rendező biztosok által írásba foglalt paraszti vallomásokból Takács Péter bontotta ki a XVm. század második felének uralkodó állapotát. Az idő tájt nem volt nyomorúságosán szegény a szabolcsi jobbágy élete, de gazdagodó sem. Patriarchális egymásra utaltságban élt elválhatatlanul nemes és nemtelen. Árutermelésről nem beszélhetünk, a felhalmozás, takarékosság, a jövőre gondolás sem foglalkoztatta a szabolcsiakat. „Az itt honos emberek életében két időpont fontos, az is csak megközelítően: a születés és a halál. Ami közte van, az nem több és nem kevesebb, mint a megváltoztathatatlan állandóság, amit csak az évszakok körforgása színez, és néha- néha egy-egy betyár vagy lótolvaj mondákkal körített alakja izgalmasít.” Ebbe az állandóságba hoztak új szellemet a szorgalmas, törekvő svábok, az iparkodó tirpákok. A századfordulón a gyarapodás új útjait kereső szemlélet- mód perelni kezdett a régivel. Tóth Erzsébet: Termés Terítve a föld, mesebeli asztalka, rózsaszirom, alma, egy megmenekült, porcelánra sárgult gyöngyvirágon talán még májusi a sár, de az első hó, ha nagyon siet, talán még itt találja ezt az októberi bíbor tátikát. Ó, súlyos, büszke virágcsapatok! És főleg ti, diók! Néhány kiló dió-alkotmány a téli süteményekhez' Ha tudnátok, hogy lépdelek rajtatok! Páncélos bogarak és csigák ropognak így az ember talpa alatt. Ez a nyár is messze van már, gondolom mint egy gróf, de nem megyek a gereblyéért. Egyszerűen csak kedvem lenne négyzetmilliméterenként gratulálni. Szegények, ők megtették a magukét. A rohadásban viszont én vezetek. Hallom a diókat, ahogy ropogtatják a csontjaimat, érzem úszkálni véremben a nyálkás leveleket.
