Kelet-Magyarország, 1992. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-19 / 222. szám
1992* szeptember 19., szombat HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 Vihar egy istálló körül ^ téesz úgy döntött, értékesíti az épületet Az istálló, mely búcsúzhat a gombától Tiszavasvári (KM - Ba- Dgh Géza) — Ki ne szeretné i gombás marhasültet? /agy a rántott gombát, a 'ombapaprikást? Az olvasó alán e két suta kérdésből is 'ájöhet, az alábbiakban a 'ombáról lesz szó. Amit a nagabiztos ember az erdőien, a mezőn gyűjt, az óva- osabbja a piacon vesz, a még óvatosabbja pedig ma- ?a termeszt. Nem kell mást tennie, mint spórákkal beoltott táptalajt vesz. Egy zsákkal vagy többel. E megyében ma már több helyen is foglalkoznak ilyen táptalajgyártással, a leghamarabb talán a tiszavasvári Bakó Barnabás ébredt. Jó tíz éve jött rá, hogy a helyi Alkaloida mellékterméke, a mákszecska a gomba kiváló táptalaja. Rozoga épület Kis tételben kezdte a spórákkal beoltott zsákokban a termesztést, majd ahogy nőtt a kereslet, gondolt egy merészet. Kibérelte a helyi Vasvári Pál Termelőszövetkezet egyik használaton kívüli istállóját, s beindította a nagyüzemi gyártást. Tíz esztendő telt el azóta kisebb-nagyobb gondokkal, örömökkel, de most beütött a ménkű. A szövetkezet árverezésre bocsátja az épületet... Meghívást kaptunk az árverezésre mi is, ahová a meghirdetett időpontnál kicsit hamarabb érkeztünk. Jó negyedóra van még hátra addig, kihalt a környék. Mintha nem is készülne itt, a telep udvarán semmi. Végül aztán felbukkan az épület mögül Bakó Barnabás, s meglehetősen ingerülten mondja: — A közelben lakók még emlékezhetnek rá, hogy milyen rozoga épületet kaptam én annak idején. Térdig ért a gané, az ajtók, ablakok hiányoztak... Több százezer forintot költöttem rá, hogy használhatóvá tegyem. Most szemet vetett rá az egyik vasvári honpolgár, a szövetkezet pedig megteremtette a lehetőséget, hogy az övé legyen. A licitáláson legénykedj! — Hányán készülnek a licitálásra ? — Tudomásom szerint ketten. A már említett úr, meg jómagam. Pedig nem erről volt szó. Én már tavaly is jeleztem a vételi szándékomat, de A SZERZŐ FELVÉTELE akkor a törvények még nem tették lehetővé a vásárt. Az idén viszont némi vita után megegyeztem a téesszel, hogy százezer forintért megvehe- tem. Egy hét múltán azonban kiderült, hogy mégsem, licitálnom kell rá. S elképzelhető, hogy egy évtized munkája megy majd tönkre. Idáig jutottunk a beszélgetésben, mikor két autó kanyarodik a telepre, s kiszáll belőle az árverező bizottság. Mustrálják a falakat, a tetőt, szemügyre veszik a vastag betonpadlót, a kapcsolószekrényt, s döntenek, majd délután bent az irodában kerül sor a licitre. Már éppen mennének, mikor kisebb szóváltás tör ki az eddigi bérlő, s egy idősebb férfi között, aki már eddig is a legmagabiztosabbnak mutatkozott a jelenlévők közül. — Mondja már meg, miért akarja maga elvenni tőlem ezt az épületet? — néz rá Bakó Barna az iménti emberre. — Ahhoz neked semmi közöd...! —1 Persze, könnyű beleülni a készbe. De dolgozott volna maga annyit azon a házon. —- Ne most, a licitáláson legénykedj! Gomba helyett tehén Már-már komolyra kezd fordulni a helyzet, de ekkor közbelépnek a jelenlévők. A szövetkezet főkönyvelője, Kovács Lászlóné próbálja csitíta- ni őket, mondván e párbajnak semmi értelme. Majd így szól: — Barna! A maga igazát már megismerte az újságíró, most tegyük lehetővé, hogy meghallgassa a szövetkezet álláspontját is. Kezdjük azzal, hogy maga egyetlen fillér bérleti díjat sem fizetett az elmúlt években. — Nem is kellett. Hiszen a nullára leírt épületet állagmegóvás címén kaptam meg a té- esztől. — Az első évben. De azt követően bizony fizetnie kellett volna. Ezt én is tudattam magával. Ne csodálkozzon tehát, hogy a téesz úgy döntött, értékesíti az épületet. Nekünk ugyanis szükségünk van minden forintra. A délutáni árverésen az épület 350 ezer forintért (plusz áfa) kelt el. Az új tulajdonos állítólag teheneket akar tartani benne. A megye egyik legrégibb gombása így mehet a mezőre gombászni. Tiszanagyfalui pontyok piacra Tiszalök (KM — D. M.) — „Hej halászok, mit fogott a hálótok?” — énekelhetnénk az ismert népdalt, amint a Tisza- löki Királyéri Vízgazdálkodási Társulat Tiszaeszlár és Tí- szanagyfalu közötti halastaván szorgoskodókat figyeljük. Kiss Gyula építésvezető irányításával 1989-ben kezdődött el a tórendszer kivitelezése, és ’90 júniusában töltötték fel vízzel. Először pici pontyivadékokat telepítettek be, s az értékesítés az idén tavasszal kezdődött. Közel 130 mázsa húsz-ötven dekagrammos halat adtak el a Nyíregyházi HaBelai András halászmester merítőhálóval emeli ki a pontyot Szekeres T ibor felvétele lászati Szövetkezetnek tovább nevelésre, ősszel pedig 40-50 mázsa 1,3-1,4 kg-os, három- nyaras pontyokat kínáltak a viszonteladóknak. Terveztek még egy horgásztavat is, mely 90 százalékban már elkészült. Ez a tiszanagyfalui termelőszövetkezet tulajdona, s partját eredetileg hétvégi telkeknek akarták felparcellázni. Ez meghiúsult a tó ott áll üresen. Legalább egymillió forint kellene a beüzemeléséhez, remélhetőleg valamelyik horgászegyesület felfigyel erre a lehetőségre. Tárca M inden baj a bicikligurigával kezdődött. Azzal a ráffal, amelyet a kivénhedt, véglegesen széthullott bicikli maradékaiból mentett meg a fiú, s amelyet oly sok társával egyetemben játékként használt. Egy fadarabbal egyensúlyozva tolták maguk előtt, s a versenyben az volt a győztes, aki a legtöbb ideig, a leg- hosszabbra gurította maga előtt a jobb sorsot látott kereket anélkül, hogy az bármely irányba elborult volna. Hogy min veszett össze a két testvér, a majdnem azonos korú fiú és leány, azt bizony már nem lehet kideríteni. Csak annyi biztos, hogy mint gyermekkorukban oly sokszor, ezúttal is egymásnak estek, rángatták a másikon a ruhát, ha végképp elmérgesedett a dolog, tépték egymás haját. A lány most úgy akart bosszút állni a fiún, hogy elveszi, s eldugja tőle annak szívéhez oly közel álló kereket. Rángatta, húzta, tekerte, nehezen jutott a fiúval dűlőre. Ki tudja, meddig tartott volna, s milyen eredménnyel Zárult volna a csata, ha meg nem hallják, hogy apjuk megérkezett. Mindkettejük fülének ismerős volt, ahogyan a kapu előtt lepattant a bicikliről, s mindketten tudták, nem lesz jó vége, ha megtudja: ismét veszekedtek. Igaz, életükben egyszer ha megütötte őket az apa, mindig csak azt mondta: „Elég legyen, ha csak rátok nézek... ” Megjött hát, akitől legjobban tartottak, s a harcos felek rögvest megszelídültek. Kapta a gurigát a fiú, s futott vele a kertbe, a lány meg úgy tett, mintha azt se tudná, testvére merre jár. Nem is volt semmi baj, apjuk a pár perccel ezelőtti verekedésből semmit nem vett észre. Mint ahogy a testvérek sem vették észre, hogy a harc hevében megütötte a szemét a fiú, amelyen bizony jó nagy duzzanat éktelenkedett. Kerülte a szülőket, igyekezett arcát úgy fordítani, hogy azok nem is vettek észre semmit. Csakhogy másnap az iskolába vándorfotográfus érkezett. Mit volt mit tenni, úgy ült a gyermek a fényképezőgép lencséje elé, hogy a tegnapi csata emlékét semmiképpen nem tudta eltüntetni. Hogy csodálkoztak a szülők, s hogy lett a haragból nevetés, amikor az elkészült képen a bűnjelet megpillantották... „A harcos felek" azóta felnőttek, de már jóval korábban jó testvérek lettek. Akkor hagyták abba végképp a verekedést, amikor a fiú gyerekfejjel szakmát tanulni Pestre ment. Elteltek az évek, eltűnik lassan ifjúságuk is, a fotográf azonban ma is él és beszél... Galambos Béla C sőd-, majd felszámolási lavina indulhat el az országban, ahol már eddig is a gazdálkodó szervezetek mintegy hat százaléka jelentett csődöt. Az országosnál is veszélyesebb megyei helyzet motiválta a fideszes képviselőt, Módi Lászlót, hogy a közelmúltban beszélgetésre invitálja a megye gazdasági életéből mindazokat, akik érzékelik szakterületükön a problémákat, és látják is azok gyökerét. Az izgalmas beszélgetésen a banki, adóügyi, gazdasági bírósági, társadalombiztosítási felszámolással foglalkozó és egyéb szakterületről érkezett szakemberek, szinte mindannyian a csődtörvény hiányosságaira, egyes cikkelyeiben pedig „Amerikának is sok” túlzott szigorára hívták fel a figyelmet. A csőd célja mindenütt a világon, hogy időt nyerjen a gazdálkodó a cége átalakításához, működőképességének a fenntartásához■ Nálunk a törvénynek nincsenek tiszta fogalommeghatározásai, egyértelmű határidői és nem derül ki belőle, kinek milyen jogai vannak. Egyáltalán, túl kevés időt engedélyez a — sokszor bizony elég silány V- fennmaradási programok végrehajtásához. Az is gond, hogy a csődegyezséget, ami egyrészt ma mindig „felszámolás szagú", másrészt amire mindenképpen törekedni kellene, egyetlen hitelező is, összeghatár nélkül meghiúsíthatja. A gondokat még sorolhatnánk, de a lényeg, hogy a csődtörvény ebben a formájában hainarosan egy felszámolási hullámot kelt, ami végül is a bankokat érinti majd tragikusan. Az egészből, sajnos, csak ma még a háttérben várakozó privatizációs tőke húzhat hasznot, amelyik lehet arra vár, hogy „pitykéért" vásárolhasson cégeket, ingatlanokat. Földárverés Aranyosapátiban Aranyosapáti (KM) — Október 22-én az Aranyosapátiban földre várók is újból tulajdonosok lehetnek: ezen a napon délelőtt 10 órára tűzték ki az árverés időpontjának kezdetét. A helybeli művelődési házban, a Lövei szél, a Lábastó, a Páskom és a Száraztó dűlői szántóföldből kerül kalapács alá mintegy 110 hektár, összesen 1000 aranykorona-értékben és a lábas tói 9 hektáros gyep, ez 22 aranykorona-értéket jelent. Kommentár Morál az utakon Marik Sándor 77 ogadáson látta vendé- JT gül a közelmúltban megszűnt megyei közleke- ■ désbiztonsági tanács néhány volt tagját, segítőjét a megyei rendőr-főkapitányság vezetője, s többeknek jutalmat, emléktárgyakat adott át. A fehér asztal melletti beszélgetés önmagában nem lenne hírértékű, hiszen egy közel két évtizedes — részben társadalmi — szervezet munkájának korábban lezárt eseményeit követte, egyfajta baráti búcsúzás volt. Am végül ennél jóval több lett belőle, szakemberek elemzése, javaslatainak tárháza. Hiszen a rendőrtisztek mellett jobbára a közlekedés elkötelezettjei ültek, akiket még ilyen ünnepi alkalmakkor sem hagy nyugton a ránk ömlő rossz hírek zuha- taga. Mert a múlt hónapban volt olyan hétvége, amelyen harminc ember is áldozatul esett a közlekedésben. S nem győznek szabadulni a gyanútól: az emberi felelőtlenség, szabadosság tarol. Mert amúgy tudunk is vigyázni, a legnagyobb csúcs- forgalomban tartott néhány — előre bejelentett — fokozott közúti ellenőrzés hétvégéjén tizedennyi tragédiát sem jegyeztek fel. Úgy tűnik: mélyponton van a közlekedési morál. Sokan megrészegülnek a korábban csak filmekben látott, de ma már nálunk is megvehető autócsodáktól, de nem csak miattuk gyakori a gyorshajtás, a szabálytalan előzés, a kíméletlen, erőszakos vezetés. Három részre szakadt az autópark: a középkategóriák mellett nagy számban róják az utakat a lestrapált járművek, amelyekhez ráadás a szomszédos ukrajnai, romániai — sokszor katasztrofális állapotú — autók áradata. S mellettük suhannak el az autócsodák. Ha bírják az utak, és tűrik az autósod egymást. 1974 óta — amikor megalakult a közlekedésbiztonsági tanács — mostanáig megnégyszereződött a járműállomány, csak megyénkben évente tízezres nagyságrendben adtak ki jogosítványokat, miközben az úthálózatnak nemcsak fejlesztése, karbantartása is elmaradt a szükségestől. Már most nyilvánvaló, hogy kell valamilyen társadalmi szervezet, amely a KBT örökébe lép — hangzott el többször is baráti beszélgetésen, hiszen ha a közlekedési versenyek, felvilágosító tanfolyamok, előadások csak néhány emberéletet is megmentenek — már megérte. S mint ezen a fogadáson elhangzott: a közlekedéshez értő, aziránt elkötelezett emberek vannak — új hívó szóra várnak. Nézőpont^ Csőd a túlélésért
