Kelet-Magyarország, 1992. augusztus (52. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-08 / 187. szám
Béres János képei Tisza — holtág / brany, ‘Paszab ás egy kis borsodi falucska is magáénak, mondhatja ajebenbeg ‘kaszabon élő, harmincöt eves amatőr festőt. ‘Pályája 1972-ben indult, amikor a fővárosban volt ipari tanuló, és ezzel egyidejűleg elkezdte művészeti tanulmányait is. Segítőket, müvesztársakat Szentendrén talált, majd tagja lett a 'Budapesti íMűvészbaratok.fgyesületének: ‘Tíz évvel ezelőtt szakított a hagyományos technikával,,,beleszeretett" az aranyba, s azóta metád-festó- nekjvallja magat. Amit pedig csinál — saját definíciója szerint: színharmonikus metálfestészet. Optimista életszemléleteneflényegét, ars poeticáját így fogalmazta meg: „‘Remény nélkül meghal az ihlet." Ali lesz a húsiparral? adósság. A keleti piac ösz- szeomlásával 1991-ben mintegy 260 millió forintos állami támogatástól estünk el, amit veszteségeink között könyvelhettünk el. És mindig megemlítem a vállalat magatartását is. Ugyanis mi még akkor is nagyobb lábon éltünk, pazarlóéban gazdálkodtunk, amikor már nem volt fedezetünk. Nem mentség, de az állami vállalatok általában hasonlóképpen viselkedtek, tehát mi nem lógtunk ki a sorból. Ilyen okai voltak, hogy a Szabolcs Húsipari Vállalat, a mátészalkai és a nyírmadai leányvállalat 1991 elejére összesen két és fél milliárd adósságot szedett össze. így indult el 1991. — És így vállalta Ön az igazgatói felelősséget. — Valóban, mert hittem benne, hogy rendbe jöhetünk. 1991 nyarán volt a vezetőváltás a vállalatnál. Csillag László kollégám lett a pénzügyi vezető és azonnal hozzáláttunk egy válságkezelő program kidolgozásához, ehhez igénybe vettünk egy holland céget. December elejére megállapítottuk, hogy radikálisan növelni kell a belföldi termelést, a kapacitásokat maximálisan ki kell használni, de a bankok nélkül ezt nem lehetett megvalósítani. Elmondtuk nekik, hogy milyen elképzeléseket dolgoztunk ki a vállalat megmentésére. Ennek az volt a lényege, hogy a majdnem kétmilliárdos banki követelés egy részét, a rövid lejáratú hiteleket változtassák at hosszú lejáratúvá, így a kamatok kedvezőbbek lettek volna. Kértünk haladékot, de a bankok képviselői másodszori tárgyalásunkra sem találtak megoldást, technikát javaslataink befogadására. Azt azonban kijelentették, hogy hajlandóak tovább finanszírozni a cég működését. Január végén azonban az egyik bank úgy döntött, hogy lejárt követelését behajtja tőlünk. Bírósági közreműködést is kért. Azzal kellett szembenézni, hogy ha ez megtörténik, gyakorlatilag megáll az élet a vállalatnál, mert minden pénzt kivont volna ez az eljárás a cégtől. — Ezért jelentették be a csődöt? — Igen, mert a csőd védelmet, fizetési haladékot is jelent. Mire megjelent a cégközlönyben a bejelentésünk, addig nem tudtunk hozzájutni árbevételünkhöz. Ekkor rogy- gyant meg a cég, akkor indult meg a lefelé menet. Azért mondom, hogy lefelé menet, mert januárban olyan termelést és értékesítést produkáltunk, mint eddig még a vállalat soha. Ha ezt a teljesítményt sikerül még tizenegyszer megismételni, akkor év végére már néhány tízmillió nyereséget is elérhettünk volna. A csőd ezt lehetetlenné tette, de még ma is 70-80 százalékos kapacitással működik az üzem. — Milyen javaslattal álltak elő a csődegyezségi tárgyaláson? — Két javaslatunk volt, sajnos az volt válasz, hogy nem látják elfogadhatónak. Abban egyeztünk meg, hogy egy harmadik javaslatot.dolgozunk ki, és a következő tárgyaláson terjesztjük elő. Ez volt július 21-én. A javaslat lényege egy részvénytársaság megalakítása, a hitelek vagy azok nagy részének részvényekké konvertálása volt. Sajnálom, hogy nem jött létre az egyezség, mert az lett volna a jó megoldás nemcsak nekünk, hanem a termelőknek és a fogyasztóknak egyaránt. — Az eljárás elkezdődött, a vége a vállalat megszűnése lesz. Húsra azonban a megye hatszázezer lakójának továbbra is szüksége lesz. Hogyan oldható meg az ellátás? — Az a meggyőződésem, hogy egy ilyen térségben lenni kell egy jelentős húsipari feldolgozó kapacitásnak. Hogy aztán ez több kicsi, vagy egy nagy, az részletkérdés, azonban itt a több kicsi még nem jött létre, mi pedig ilyen helyzetbe kerültünk. Éppen ezért két irányban próbáltuk kidolgozni elképzeléseinket. Egyik: megtalálni a megoldást a vállalat továbbélésere, a másik, a rosszabbik esetre a megoldást egyes egységeink bérbeadásában találtuk meg. Találtunk olyan partnert, aki bérbe veszi a húskészítő üzemet. Ugyanez a cég bejelentette készségét a vásárlásra is, tehát amikor a felszámolóbiztos meghirdeti a húsüzemet, számolhat azzal, hogy van vevő, aki ráadásul az itt dolgozókkal együtt hajlandó megvásárolni esetleg a húsüzemen kívül az egész nyíregyházi telepet. — A felszámolás tehát nem a véget, csak a vállalat végét jelenti? — Szerencsére a felszámolás nem torkollik olyan helyzetbe, hogy itt minden megszűnik. Úgy tűnik, hogy augusztus 10-én már a bérbe vevő fogja működtetni a húsüzemet, aki eleve a termelés felfuttatását határozta el. A sertés- és marhavágás is tovább folytatható egy szerény színvonalon. Gyakorlatilag tehát a környék ellátása már innen is biztosítható. Bízom benne, hogy a más megyékből beszivárgó készítmények ellenére ez a termékgyártó hely nem fog kiszorulni a piacról. — A vállalat nemcsak eladott, vett is. Sertést, marhát, s ezzel szinte biztos piacot jelentett a kis- és nagygazdaságok számára. Különösen fontos lenne ez most, amikor a munkahelyekről kiszorult emberek egy része gazdálkodásból, állattenyésztésből szeretne megélni. — Az utóbbi években már a szabad felvásárlás volt a jellemző, nem a szerződés, nyilvánvaló, hogy ezután még inkább így lesz. A húsüzem bérbevevőjének van hizlaldája, sertésvágó bázisa, csak a húskészítménygyártás hiányzik a sorból. Kezdetben saját forrásból fogja ellátni az üzemet. de később a helyben megtéfmelt állatokat vásárolja fel. /A TARTALOMBÓL: • Adósok háttérben • Iroda diákoknak • Zenei napok Nyírbátorban • Schütz Ha Balogh József Néhány napja látott napvilágot a hír: felszámolják a Szabolcs Húsipari Vállalatot. E szomorú tény hatása kigyürűzik a vállalat kerítésén túlra is, hiszen hatással lesz az ellátásra, a felvásárlásra és ez így már megyénk minden lakosát érinti. A csőd okairól és a várható következményekről beszélgettünk Pékár Lajossal, a vállalat igazgatójával. — Hogy jutott a vállalat ilyen helyzetbe? — A hatalmas adósság felgyülemlésének kezdete 1987- re nyúlik vissza, amikor a húsipari tröszt megszűnt, s a vállalatokat forgóeszköz nélkül engedték útjukra. Azonnal forgóeszközpótló hitelt kellett felvennünk, ez olyan 300 millió volt. A válás után a költség- vetésből, a tröszti közös pénzekből máshol végrehajtott fejlesztéseket is el kellett végezni, mert a cég műszakilag teljesen lerongyolódott állapotban volt. Mar az 1987-ben beüzemelt húsüzemet is saját erőből hoztuk létre. A fejlesztés mintegy 400 milliós nagyságrendű terhet jelentett, aminek döntő részét hitelből fedeztük. A folyamat következő állomása a sertés- és marhavágás rekonstrukciója volt, hiszen a mi technológiánk inkább egy működő múzeumhoz hasonlított, mint egy ipari üzemhez. Odáig el is jutottunk, hogy a mátészalkai regionális húsüzembe telepítettünk egy korszerű marhavá- góhidat, ami újabb 350 milliós hitelt jelentett. — Ez a teher meghaladja az egy milliárd forintot. Gondolom, ez elviselhetetlennek bizonyult. — Talán ezzel még elbírtunk volna, ám az elmúlt két- három évben a hitelkamatok megháromszorozódtak, s ezt már a vállalat nem tudta kigazdálkodni, mert mindössze 2—3 százalékos árbevételarányos a nyereségtartalma a húsipari tevékenységnek. A hitelek, a kamatterhek visszafizetését újabb hitelekből finanszíroztuk és ebből a bűvös körből további adósság csapódott ki. Halmozódott az A mi emberünk Kováts Dénes z országos események híreit hallgatva, a megyei településeken járva számos furcsa döntés, megnyilvánulás szem- és fültanúi lehetünk. A háttérben többnyire az egyéni, csoport - vagy pártérdekek állnak. Érdekek harca folyik a kulisszák mögött, s a nyílt színen, s gyakran valóban nehéz eldönteni külső szemlélőként, kinek van igaza. Sok esetben kiderül: nem szakmai okok, hanem személyes vagy anyagi érdekellentétek, bizonyos esetekben pártérdekek motiválják a nyilatkozatháborút, a döntések meghozatalát vagy elodázását. Lerágott csont a rádió és a televízió körüli hercehurca, talán súlyánál jobban túllihegett, de a motiváció sejthető: a szépen hangzó közszolgálat helyett inkább a pártszolgálat, a politikai érdekek érvényesítése a fő cél. Miként a kisgazdák tragikomikus kabaréja esetében, ahol a hatalmi harc mindenfajta közérdeket háttérbe szorított, hihetőnek látszó és hihetetlen demagógiával körítve. De hasonló jelenségeket tapasztalunk időnként a parlamenti munka során, amikor nem a lényeg a lényeg, hanem az, hogy ki mondja. Számos önkormányzati képviselőtestület ülése pártharcok színtere, hol jobban, hol kevésbé leplezetten. Jól látható ez a személyi döntésekben is. Szépen hangzott (hangzik), hogy a szakmai tudás az elsődleges, de — bár ez is feltétel — mégis tapasztalható a szavazásokkor: a lényeg, hogy a ,,mi emberünk” kerüljön bizonyos posztokra. Mert akkor nagyobb szelet jut a tortából, jobban befolyásolható a közhangulat, kézzel érezhetőbb a hatalom. Talán ezért húzódik el a Bujtosi Szabadidő Csarnok ügyének megnyugtató rendezése, ezért nincs még véglegesen kinevezett vezetője a Nyíregyházi Városi Televíziónak, ezért dúl a nyírbátori orvosháború, ezért vív szélmalomharcnak látszó küzdelmet a vagyonmegosztásért a magyi önkormányzat. Persze még lehetne sorolni a példákat. Nem lebbent még fel a fátyol az emlékezetes autóspanamáról, melyet — hírzárlat alatt — a debreceni rendőrség vizsgál tovább, s rengeteg a talány a gávavencsellői takarékszövetkezet ügyében. Információk, pletykák, mendemondák keringenek, s néha az lehet az érzésünk: a lényeg örökké titok marad. Mint általában azon eseteknél, amikor ,,nagy halak” akadnak horogra. A régi és/vagy új összefonódások, ha a „mi emberünkről” van szó, még mindig messzire hatnak. Hiába forog közszájon nem egy vezető, vállalkozó neve, nem éppen hízelgő véleményekkel tetteikről, ügyeikről: a bizonyítás, a panamák nyilvánosságra hozatala nem egyszerű. Mert bizonyítékokhoz hozzájutni az ügyeskedések és ösz- szefonódások miatt a jelek szerint csak televíziós krimikbe illő módon lehetne, hisz él az „én fedezlek téged, te fedezel engem” gyakorlata. Néha úgy tűnik, az emberekben lakozó természetes, és jogos kíváncsiságot megpróbálják elaltatni. Mert bár valóban alapos vizsgálat szükséges az ügyekben, rétestésztaként nyúlnak, húzódnak. Egy visszaéléssel vádolt illető állítólag azt mondta: ,,Húzzák-vonják a vizsgálatot, míg az emberek elfelejtkeznek róla, s akkor szép csendesen kihúzzuk a nyakunkat a hurokból. ” így maradnak meg a tisztességtelen úton Szerzett autók, házak, milliók a panamázók kezén, akik mellesleg vállalatokat, vállalkozásokat tesznek tönkre, mialatt ők meggazdagodnak. Hogy ne így szülessenek döntések, ne történhessenek hasonló esetek, erősebb kontrollra lenne szükség. Ne legyen olyan természetes: X. vagy Y. a „mi emberünk”. Mindannyiunk emberei legyenek, mindannyiunk érdekeit képviselve. Aktuális kérdések
